Abauj-Kassai Közlöny, 1898 (27. évfolyam, 2-36. szám)
1898-01-13 / 2. szám
.41 -XXVII. évfolyam. 1898. szerkesztős. és KIADÓHIVAT/ Fő-utcza 64. sz. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. A lap megjelen minden csütörtökön. 1318—2. //M's ■ 37125 Kassa, január hó 13-án. ABAUJ-KASSAI KÖZLÖNY politikai, közgazdasági és vegyes tartalmú hetilap. I I Előfizetési feltételek helyben házhoz hordva, v. vidékre postán küldve. Egész évre 6 frt — kr. Félévre.... 3 „ — „ Negyedévre 1 „ 50 „ Hirdetési díj 4 hasábos petit sorért 6 kr. Bélyegdíj hirdetésenként 30 kr. Nyilttér 4 hasábos petit sor 20 kr. Hirdetési és előfizetési díjak a kiadóhivatalhoz bérmentve küldendők. TP-QG Epilogus. »Segíts magadon s az isten is meg.~ .Igit*> — ezt tartja a franczia közmondás. Vajmi igaz! Hisz’ aki magán ígiteni nem akar, azon az isten sem !*95fgithet. A ki magát elhagyja, el kell agynia azt az istennek is. A ki nem űzi és nem restek helyzete nyomorát, anak lelkében nem születhetik erős elhatározás, hogy nyomorából kimeneküljön. Ha egy nemzetnek magasra törő vágyai nincsenek, ha úgy akar fölfelé kapaszkodni, mint a trópusi erdők hitvány kúszó liánja, akkor a nemzetek erdejében sohasem fejlődhetik önálló, a többivel versenyező erőteljes fává. Ha egy nemzetből kihal a fajszeretet és fajfentartás ösztöne, föléje kerülnek és végre elnyomják olyan nemzetek, melyekben ez az ösztön elevenen, erőteljesen működik. Ahol mindenki egyéni czélokat hajhász buta fővel és ábrándozó idealistáknak csúfolja azokat, kik azt hirdetik, hogy a haza polgárait összekötő kapcsokat is ápolni kell , ott a nemzet életére törő nagy veszélyek orkánja nem talál hatalmával daczoló köszirtet egy népben, hanem hitvány futó homomelylyel könnyüszerüleg elbánha mArf* p7 porv.öc Hn ---- -- O J ^mákszemeket nm ^en, a mi összetartsa, p Ne hazudozzunk uraim, hanem vailhe nyiflahj T ho gy a' mai kor gyereke a hazával nem sokat törődik és a fent hangoztatott örök igazságokat egyszerűen kineveti. Ettől ugyan élhet a haza, ha akar, de meg is halhat, ha neki úgy tetszik. A mai nemzedék a hazáéból és a hazában él ugyan, de a haza nem él benne és általa. Ez a nemzedék ezt a véráztatta földet és ezredéves múltunk szent hagyományait nem váltja meg életével a haza ellenségeitől. De ki is merészelne ilyesmit várni? Hisz’ az élet nagy dolga és a léhalelküek előtt csak akkor van tartalma, ha átélvezhetjük. Mondjuk ki az igazat, a századvégi magyar önző, eszménytelen, petyhüdt idegli, élvhajhász, mely nem életét és vagyonát, de személyes kényelmét sem hajlandó áldozatul hozni hazájának. A ki ennek, a nemzedéknek az önzését és közönyét akarná megtörni; a kit ezt fásultságából akarná felrázni — lenne bár megáldva Kossuth Lajosnak vagy magának Jézus Krisztusnak lánglelkével — olyan eszeveszett vállalatba fogna, mint a ki az északi sark összes jégtömegét egy szál gyertyával akarná elolvasztani. Érezte ezt Ugrón Gábor, a nagy székely rabonbán, aki 25 évig küzdött titáni harczot a labancz hordákkal. A harczot nem unta meg, de elcsüggedett Kimondotta a keserű igazságot, hogy ennek a népnek az intelligentiája nagy részében megromlott, népe pedig gyönge, következőig itt függetlenségi politikát követni lehetetlen. Visszavonul a közélettől, nem folytatja tovább a meddő küzdelmet. De miért is tenné ? Hisz’ fellángoló hazafiságával senkit sem gyújthat föl. Legföljebb a saját tehetetlenségre kárhoztatott lelkét égetheti el a szent lángokon. Oh! ha Prometheusz még egyszer a földön megjelennék, ő is elszégyelné magát a felett, hogy szent szikrája ilyen kufár nép kezébe került. Arra kérné az öt kínzó saskeselyűt, hogy ne a máját, de kegyelemből a szemeit szedje ki, hogy a századvégi nemzedéket látnia ne kelljen ! Ne kárhoztassátok hát a visszavonuló nagy embert. Hisz’ eleget mocskoltátok, hogy éreztetek harczolni és fáradni elég bőre volt. Ne búsuljatok semmit, a haza könnyen nélkülözhet ilyen tehetségeket és jellemeket. Örüljetek, hogy elpusztult az ultramontán, a reactionárius a közélet mezejéről. A koppenhágai bölcs fülét önelégülten legyezgeti e hit hallatára, hisz nem lesz közelében az a veszett ember, ki e jellegzetes testrészébe oly sokszor belekapaszkodott ! A kormánypárti hirlapok kárörvendő lármájával kitörődnék most sokat. Hisz ezek a jó urak nem tagadhatják annyira meg önmagukat, hogy még egyszer homlokon ne rúgják a reájuk nézve már nem félelmes haldokló oroszlánt ! Néha igen apró dolgok vetnek teljes világot egy kor szellemére. Ilyen apró dolgot beszél el Jókai a sajtószabadságnak a főrendiházban való tárgyalása alkalmából. Jókai, aki ott volt a sajtószabadság születésénél, elindult a főrendiházba, hogy a Bánfffy-féle otromba merénylet tárgyalásánál jelen legyen De nem azért ment oda, hogy védje a sajtószabadságnak 48-as szeplőtlenségét, óh nem! Ha az ember elvénül, nem érti meg fiatalkori ábrándjait. Jókai azért ment az ülésre, hogy egy igen jelentéktelen módosítást hozzon javaslatba. De időközben megéhezett. Eszébe jutott, hogy milyen kitűnően készítik Szikszaynál a borjúfület , eczettel, tormával, elment tehát és megebédelt. Mire visszament a főrendiházba, akkorra már a javaslatot letárgyalták. Ez a nemzet úgy tesz mást, mint az ő két hazás nagy poétája. Ha szabadságról van szó, rögtön a gyomrára gondol és feled mindenféle szabadságot. Nem szabadság kell ma a magyarnak, hanem borjufül eczettel, tormával. S míg borjúfüles vágyait kielégíti, azalatt a Bánffyék közprédájára engedi a szabadságot. Ugrón elkedvetlenítéséhez kétségkívül hozzájárult az is, hogy az ellenzéken úgy a vidéken, mint a központban nincs meg az összetartás és az egyetértés; mig ezeket a kormánypárton — habár érdek és pénz is az összekötőkapocs, — de föltaláljuk. Az országház tájára jobb, ha nem is tekintünk. »Vesztett csaták, csúfos futások«, egy év alatt két obstrukczió — hiába! Se önálló vámterület, se önálló nemzeti bank. Sehol, de sehol egy halvány reménysugár ! A közélet hazugságainak sötét felhőin szinte jól esik az igazságnak egyegy átczikkázó villáma, mely perezre bár, de megvilágítja helyzetünk egész nyomorát. Ilyen villám volt Bánfffynak legújabb nyilatkozata a koronáról. Ez az ember ha nem is bölcs, de legalább őszinte , abból a fajából az őszinte embereknek, kiknek őszintesége az okosság hiányából ered. Úgy mutatta be a koronát, mint aki haragszik, ha a nemzet jogait követelni elég vakmerő. Jól van, ezzel is többet tudunk. Egy illúzióval megint koldusabbak lettünk, de legalább tisztán látjuk, hogy a korona miatt sem juthatunk jogainkhoz. — Ezt nem feledjük el ! Jó magyarok, ti úgy vagytok a bécsi körökkel, mint a morphinista a morphiummal. A morphinista ér..j. a be. / 1_ i. 1 __.3 11 /v *. 1.1 / . y . _U — ^Ov/ e_ vaO lujduhiiv^ a y megmeneküljön, befecskendezi szervezetébe a betegségnél is rosszabb morphiumot, mely fájdalmát ugyan lecsillapítja, de a beteget végre elgyengíti és megöli. ' Hát nem ugyanezt teszitek ti is'?\^ Tudjátok, hogy Bécsben titeket nem szeretnek. Érzitek az állam testét minden izében beteggé tevő hazugságot. És ti mit tesztek? Magatokba fecskendezitek a hazugság morphiumát, el akarjátok magatokat ámítani azzal, hogy alkotmányotokat tiszteletben tartják és a bécsi körök szeretetében kiváló helyet foglaltak el. Kezetekbe adja TARCZA, A Pallas Nagy Lexikona. A Pallas Nagy Lexikona teljesen kész. Büszkeséggel mondhatja magáról a Pallas-Társulat, hogy a modern magyar irodalom legnagyobb vállalatát szerencsésen befejezte. Megküzdve minden nehézséggel és leküzdve őket, készen áll a XVI-ik kötet is, egy igazi könyvóriás, termetre és tartalomra nézve egyaránt hatalmas, eddigi 15 előfutójánál is hatalmasabb. A kötet a Toka—Zsuzsák közötti czímszókat foglalja magában. A lapszám (1242.) ép oly impozáns, mint a mellékletek és szövegábrák száma (amazoké 69., emezeké 227.), s valóban ércznél maradandóbb emléke ez a kötet is, az immár befejezett mű is a magyar tudásnak, magyar szorgalomnak és (ne feledjük ezt) a magyar mersznek is, mely a kiadók áldozatra való készségében nyilatkozik meg. Vajha a magyar társadalom ezt a sok-sok fáradságot méltányolná és a kellő pártolással viszonozná! Részünkről ezúttal nem tartjuk"szükségesnek a kötet tartalmának, avagy egyes czikkeknek méltatásába bocsátkozni, e helyett utalunk arra a két meleghangú levélre, melyet a Pallas Nagy Lexikonának befejezése alkalmából Jókai Mór és Faik Miksa írtak s amely feleslegessé tesz minden további ajánlást és közöljük a társaság igazgatójának, dr. Geró Lajosnak utószavát. Előszó a Pallas Nagy Lexikonéhoz. A magyar közönségre nézve a Lexikon manapság már nemcsak tárg mutató és útbaigazító, ami volt a 30-as években, hanem valóságos házi könyvtár, mely a tudománynak, az adatoknak és ismereteknek egész tárházát egyesíti magában. Olyan tekintet, mint D’Alambert azt mondja, hogy a dictionaire terjeszti leghatásosabban a világosságot s maga Voltaire elismeri, hogy egy lapot nem képes megírni a munkáiból a nélkül, hogy háromszor-négyszer fel ne nyissa a Lexikont. A lexikonok szerkesztését már a Krisztus születése előtti időben megkezdték s a görög és római tudósok legelőkelőbbjei foglalkoztak az összeállításukkal. Azóta egész légióra szaporodtak az ismert gyűjtemények. A nagy külföldi enciklopédikus munkák százával idézik a czimeit és ismertetését a mindenféle nemzetek lexikonainak: van azok között még a »pokol» számára is lexikon (dictionnaire infernal), csak a magyar lexikonokról nem vesznek semmi tudomást. Mi tudjuk, hogy vannak Katona »Polgári lexikona», Pákh Albert „Ismeretek tára“, az Athenaeum kézi lexikona. Mi magunk becsben tartjuk őket, de a külföldi enciklopédisták figyelmét nem keltik fel. Mi magyar nemzet nem vagyunk elég kicsinyek arra, hogy bennünket a kuriózumok gyűjtői észrevegyenek és a florilegiumukba besorozzanak. Talán ha az egész voltunkat bemutatnák, a maga tényleges alakjában, akkor észrevennének bennünket. Ez is egy ok lehet egy ilyen nagyszabású ismeretterjesztő munka létrehozására, aminő a Pallas Nagy Lexikona. De mégis fő indító oka e mű létrehozásának a saját nemzetünk közművelődésének alapos előmozdítása. Ez a könyvtárt alkotó munka legszélesebb tervezetében nemcsak útbaigazítója fog lenni az olvasó közönségnek, de valóságos felsőbb iskolája minden műveit embernek, amelyről befejezésekor elmondhatjuk, hogy egymagában többet tett a tudás elterjesztéséért, mint valamennyi iskoláink összevéve. A tudományoknak és ismereteknek, a találmányoknak és felfedezéseknek leggazdagabb tárháza, megírva a hazai tudósok legszakavatottabb tolla által; azonkívül a világtörténet és hazai történelem kimerítő, mégis összpontosított ismertetése a költészettől a nemzetgazdászat prózai mezejéig; mausoleuma minden megörökítésre méltó egyéniségnek, stélő bíró a vitás kérdésekben : ezt mind együtt bírja a közönség a Pallas Nagy Lexikonában. És ebben a műben meg van adva az egyenlő rang, sőt annál több; a megérdemlett fölény a Magyarországot, a magyar nemzetet ismertető adatoknak. Soha sehol annyi szakértelemmel kiállított adathalmaz nem volt összesítve Magyarországról, annak egyes vidékeiről, népeiről, kulturális haladásáról, mint ebben a műben. S amit a szaktudós tolla megörökített, azt az illusztrátor vésije, ecsetre híven ábrázolni törekedett. Mint a magyar nyomdászati iparnak diadala is dicsekedve felmutatható lesz a Pallas Nagy Lexikon 16 kötete. Ez a magyar mű teljesen nélkülözhetővé teszi valamennyi külföldön megjelent Conversation-Lexikonokat, nemcsak azért, mert az ismeretek, a világhelyzet adatainak hű ábrázolásában azokkal egyenlő magaslaton áll, de legkivárt azért, hogy pótolja azt a hiányt, ami azokat előttünk lefokozza, a magyar viszonyok teljes félreismerését, s ami annál is rosszabb, a rólunk közölt hamis adatokat. A Pallas Nagy Lexikona igazságot közöl mindenről, ami a külföldé, ami a nagyvilágé, de a mellett igazságot jegyez fel mindarról, ami Magyarországé, az magyar nemzeté, történelemé, közművelődésé. Üdv létrehozóinak. Áldás az olvasóira ! Budapest, 1897. deczember hó 30. Dr. Jókai Mór: Igen tisztelt vezérigazgató úr ! Azon tizenhatodik kötettel, melyet a minap átküldeni szíveskedett, a Pallas Nagy Lexikona teljesen befejezetten fekszik előttem és nem tehetem, hogy ezen alkalommal kifejezést ne adjak a feletti örömömnek, hogy a hazai irodalom ilyen maradandó értékű művel gyarapodott, mely bátran kiállja a versenyt a nálunknál előhaladottabb európai nemzetek hasonnemű irodalmi termékeivel. Gondosan megvizsgáltam az általános értékű czikkeket és bátran mondhatom, hogy azok nemcsak ugyanazon tudományos színvonalon állanak, mint a Németországban oly híressé vált Brockhaus vagy Meyer hasontárgyú czikkei, hanem azokat néha-néha még túl is szárnyalják. De midőn az Önök Lexikona ennélfogva teljesen nélkülözhetőkké teszi az említett idegen nyelvű versenytársakat, van neki oly oldala is, mely azt különösen a magyar emberre nézve megbecsülhetetlen értékűvé teszi és ez az, hogy a magyar tárgyakat nemcsak terjedelmesen, hanem egyszersmind alaposan és irányilag szép alakban adja elő. Ez valódi unikummá teszi a Pallas Nagy Lexikonát, mely ennélfogva igénytelen nézetem szerint nem közönséges könyvkiadói vállalat, hanem valóságos közművelődési tényt képez. És igy nem is szükséges a közönségnek úgynevezett »hazafias áldozatkészségéhez» folyamodni, hogy e vállalatot támogassa, hanem azt hiszem, hogy unok Lexikona minden művelt magyar családra névé, mely nincsen azon helyzetben, hogy egész könyvtárt tartson magának és különben sem rendelkezik azzal az idővel,