Abauj-Kassai Közlöny, 1908. június (37. évfolyam, 126-147. szám)

1908-06-02 / 126. szám

126 szám­. AB A UJ KASSAI KÖZLÖNY — Zemplénvármegye 8 Rákóczi szobra. Zemplénvármegye törvényhatósági bizottsága a dr. Hornyay Béla indítványára elh­tározta, hogy legnagyobb szülöttének, a honszeretet és szabadság lánglelkü apos­tolának s nemzeti hőseink eszményképének II. Rákóczi Ferenc dicső fejedelemnek a vármegye székhelyén, Sátoraljaújhelyben emlékéhez méltó lovasszobrot emel. Meg is alakította a szobor­bizottságot elhatá­rozva, hogy a szoborügyben társadalmi mozgalmat indít. Ezzel a hazafias eszmével Ujhely város már régebb idő óta foglalko­zik, gyűjtött is a szoboralapra, de Magyar­­ország nem elég nagy s polgárai nem elég vagyonosak ahhoz, hogy egyszerre két lovasszobor alapot adjanak össze s így az újhelyiek igyekezete a kassai szoboralap teremtése mellett természetesen nem na­gyon haladhatott előre. Most azonban, mi­dőn a kassai Rákóczi lovasszobor, azt mondhatni, biztosítva van, Zemplén vár­megye hazafias törekvése a siker remé­nyével kecsegtethet s vagy tíz év múlva Ujhelyben is le fogják róhatni az igaz ha­zafiak kegyeletük adóját a dicső fejedelem emléke iránt. A törvényhatóság maga sem gondolja tíz évnél hamarabb összehozni a szükséges tőkét, ami nyilván kitűnik a megye összes községeinek képviselőtestü­leteihez intézett azon kérelméből, hogy a hazafias cél érdekében a községek vagyoni viszonyaikhoz mérten költségvetéseikben 1íz éven át bizonyos összeget, de legkeve­sebb tiz koronát vegyenek fel s azt éven­­kint gyümölcsöző elhelyezés végett küldjék az újhelyi adóhivatal pénztárába. A kikül­dött bizottság Dókus Gyula alispán elnök­lete alatt széles körű társadalmi mozgal­mat indított meg. Midőn erről a hazafias mozgalomról hírt adunk, a magunk részéről azzal az óhajjal kisérjük : bár már látnánk a nagy Rákóczi kassai lovasszobrát " . A József kir. Herceg Szanatórium Egyesület évi közgyűlését Budapesten (vá­ci utcai városháza dísztermében) ez évben június 14 én tartja meg. A közgyűlésre felutazó tagok a m. kir. állam­vasutakon oda és vissza szóló, nyolc napi érvénnyel bíró, féláru vasúti jegy váltására jogosító igazolványt kapnak, ha ezért junius 7-éig a helyi bizottság titkárához fordulnak. A féláru jegy váltására szóló igazolványt azok is megkapják, a­kik junius havától irat­koznak be az egyesületbe. — Hírlapírók közgyűlése. A Vidéki Hírlapírók Országos Szövetsége f. é. junius hó 29-én Sopronban tartja ez évi rendes közgyűlését, mely alkalomból az ünnep­ségek egész sora teszi változatossá az összejövetelt. Az érkező vendégeket Töp­­ler polgármester fogadja a pályaudvaron. Lesz ismerkedési estély, közös lakoma, a város nevezetességeinek megtekintése, ki­rándulás Savanyúkút fürdőhelyre, hol a hírlapírókat Czifrák József főszolgabíró üd­vözli. Az itt tartandó sétahangverseny után kocsikon kirándulás az Esterházy hercegek világhírű műkincseit magában foglaló frak­­nói várba stb. A közgyűlésen Kassáról is több hírlapíró vesz részt. — Magyar virágjátékok Pozsonyban. Folyó évi junius hó 8-án, pünkösdhétfőjén tartatnak dr. Komlóssy Ferenc pozsonyi prépost kezdeményezésére Pozsonyban az első magyar virágjátékok. Virágkirályné Stefánia kir. hercegnő. Beérkezett félezer pályamű, ebből tizenöt az ötvösség reme­keivel díjazva lesz. A rendezés a pozsonyi „Toldy kör“ közreműködése mellett törté­nik és érdekelve van e hazafias törekvés sikerében a pozsonyi hirlapirói kar. Iro­dalmi körök küldöttei szívesen láttatnak, de egyéb érdeklődők is. Előjegyzések a meghívók mellett lefolyó virágünnepélyre elfogadtatnak táviratilag is legkésőbb­­. évi junius hó 5-ig a virágjátékok irodavezetője­­ címén, Pichler H. Alajos szerkesztő, Ven­­tur­ utca 15. sz. a. Pozsony. — Egy kis tévedés. Rómából jelenti egy hir, hogy milyen felületesen teljesitik néha az emberek hivatalos kötelességeiket. A Milanóban tartandó kiállítás végrehajtó bizottságának vezetői: Ponti szenátor mi­lánói polgármester és Mangili szenátor bankigazgató nemrég Rómában tar­ózkod­­tak, hogy a királyi családot és az olasz kormányt a kiállítás megnyitására meg­hívják. E meghívások után felkeresték Barrére római francia nagykövetet is, hogy mint a diplomácia kar doyenjét (legidő­sebbjét) szintén meghívják. Ez utóbbi meg­hívás híre általános feltűnést keltett, mert a beavatott körök tudták, hogy a római diplomatáknak Musztafa Resid bég, török nagykövet a szeniora. Eleinte sajtóhibá­nak tartotta sok ember a dolgot, mások pedig azt hitték, hogy a török nagykövet szabadságon van. A két feltevés azonban egyik sem bizonyult helyesnek, mert a milánói küldöttség egész leleplezetlenül kinyilatkoztatta, hogy Barreret tartotta doyennek. Érdekes a dologban, hogy a milánói urak hivatalos meghívásokat tesz­nek anélkül, hogy előbb a legprimitívebb személyi kérdéseket tisztáznák. De furcsa világot vet az ügy a francia nagykövetre is, aki mint a diplomáciai kar doyenje fo­gadta a kiállítás elnökségét és nem világo­sította fel őket a tévedés felől. Barrére kü­lönben nagyon törekszik a szeniorságra és így legalább egyszer, bár jogtalanul, tényleg annak érezhette magát ! Színház, irodalom és művészet. ** A „Vasárnapi Újság“ május 31 iki száma főhelyén a Vörösmarty-szoborral foglalkozik, bemutatva a szobrot, egyes részleteit, a leleplezési ünnep lefolyását. Nagyobb teret szentel ezenkívül a Műcsar­nokban rendezett fénykép kiállításnak, a sümegi Ramasetter-szobornak s az algyógyi munkás-szanatóriumnak. Egyéb közlemé­nyek : Vályi János eperjesi gör. kath. püs­pök arcképe és életrajza, tárcacikk a hét­ről s a rendes heti rovatok. ** Németek Budapesten. Mint min­den esztendőben, úgy az idén is, a két­ségbeesett direktorok a fővárosban, a nyári melegtől színházba nem igen akarodzó kö­zönséget a német múzsa szerepeltetésével akarják a reájuk nézve káros szokásáról leszoktatni. S így nem törődve azzal, hogy a magyarság esküdt ellenségével, a magyar kultúra legnagyobb kigunyolójával, a né­metekkel állanak össze, csakhogy az üzlet, tényleg üzlet legyen, idecsőditik a néme­tek másodrangu erőkből összetákolt komé­diáscsapatait s ezzel akarják a szezont megmenteni. Hogy a belügyminister nem csördít közéjük, azt értjük, mivel a nem­zetközi bonyodalmak elkerülendők, de hol van a lelkes ifjúság, elaludt az is a nagy hőségben ? ! LEGÚJABB. — Délután érkezett távirataink. — A képviselőház ülése. . Bpest, jun. 1. (Az A.­K. K. e. t.) A képviselőház mai ülésén Apponyi Albert gróf beterjesztette az ingye­nes népoktatásról szóló törvény­­javaslatokat. Az apropriac­ót tárgyalják azután. Thoroczkay Viktor felszólalása után megszavazzák az 5., 6, 7. pon­tokat. A 8. pontnál Nagy György határozati javaslatot terjeszt be, hogy a honvédtisztek fizetésemelése ne lehessen precedens a tiszti fize­tések felemelésére. 3. oldal Holló Lajos is tiltakozik az ellen, hogy a honvédtisztek fizetésének felemelését politikai akcióra hasz­nálják ki. Támadja a balpártot, kik szét akarják robbantani a független­ségi pártot. Tiltakozik azon osztrák eljárás ellen, hogy az osztrákok ilyen módon akarják a hadsereg szimpátiáját biztosítani. A javaslatot elfogadja. Az ülés folyik. A paksi mandátum. Paks, jun. 1. (Az A.­K. K. e. t.) A Szluha István halálával megüre­sedett paksi mandátumra az itteni függetlenségi párt egyhangúlag Je­­szeszky Ödön szolgabírót jelölte, aki a jelölést elfogadta. Három vonatkisiklás. Sok sebesült. Székesfehérvár, jun. 1. (Az A.­K. K. e.t.) A Pragerhof felől jövő személyvo­nat eddig ismeretlen okból kisiklott, sok utas és több vasúti alkalmazott életveszélyesen megsebesült. Székesfehérvár, jun. 1. (Az A.-K. K­e. t) Ugyancsak a pragerhofi vonalon egy tehervonat is kisiklott, sok kocsi összezúzódott, számos vasúti alkalmazott életveszélyesen megsebe­sült. A forgalmat átszállással tartják fenn. Székesfehérvárról segélyvonat ment ki a szerencsétlenség szín­helyére. Milánó, jun. 1. (Az A.-K. K. e. t.) Egy gyorsvonat kisiklása következ­tében 25 utas és több vasúti alkal­mazott halálosan megsebesült. A vasutasok Batthyányi ellen. Bpest, jun. 1. (Az A.-K. K. e. t.) Az országos vasutasszövetség déli kerületének tegnapi gyűlésén a vas­utasok hangosan kikeltek Batthyányi Tivadar gróf ellen, akit zúgva meg­­abcugoltak. A pécsi francia emlékmű. Pécs, jun. 1. (Az A.­K. K. e. t.) Tegnap leplezték le Pécsett a Napó­leoni győri ütközetnek Pécsre elve­tődött és ott elhalt francia foglyai­nak emlékére emelt obeliszket. Franciaország részéről megjelent Fontenay főkonzul, Piquart hadügy­miniszter képviseletében egy őrnagy, akik koszorút helyeztek az emlék­műre; a honvédelmi minisztert Bol­gár államtitkár, a képviselőház kép­viseletében Rakovszky alelnök je­lent meg. A uerkesztésért felelős: X*ai­ly Sy­u.1*

Next