Abauj-Kassai Közlöny, 1908. október (37. évfolyam, 224-250. szám)
1908-10-01 / 224. szám
utca 64. számú házban hat évre béreltek új hivatali helyiséget. A havi jelentést a közgyűlés tudomásul vette. A városi kölcsön: Dr. Kriebel Edgár főjegyző ismertette a városi kölcsön ügyét. Ismertetése alapján a közgyűlés elhatározta, hogy a Kassai Takarékpénztártól kétszázezer korona lombard-kölcsönt vesz fel a bankrátán felül egy százalékkal. Blanár , az új főügyész. Miután elhatározták, hogy a közigazgatási bizottság félévi jelentését közszám- 1 lére teszik, áttértek a megüresedett főügyészi állás betöltésére. A főjegyző jelenti, hogy a határidőig csakis dr. Blanár Béla pályázata érkezett be. Élénk éljenzés zúg fel Blanár nevének hallatára, a formákat azonban be kell tartani és a főispán ki is küldi a jelölő bizottságot. Polinszky Emil, RéUy Róbert, Pál Imre, Kresz János, dr. Horváth Balázs ( lg Korláth Ferenc személyeiben. A jelölő bizottság rövid tanácskozás után egyhangú határozatot hozott, amelynek alapján a főispán konstatálta a közgyűlés lelkes és többször megismétlődő f éljenzése közben, hogy dr. Blanár Béla, kassai ügyvéd, városi tb. tiszti főügyész egyhangúlag Kassa sz. kir. város tiszti főügyészévé választatott. Blanár Béla dr. néhány keresetlen, egyszerű, de szivből jövő szóval köszönte meg a megnyilvánult bizalmat, amely módot és alkalmat nyújt neki arra, hogy még intenzivebben foglalkozhassék szülővárosának ügyeivel, majd az esküt letette. Az eskületétel után az ovácók megismétlődtek, majd a bizottsági tagok is a főügyész üdvözlésére siettek. A gratulálók sorában előljárt maga a főispán. Tény as, hogy a választás már rég nem találkozott olyan egyhangúUíig vrtgedéssel, mint Blahárnak új és megérdemelt pozícióba való jutása. Megüresedett tagságok. A Deil Jenő halálával megüresedett központi választmányi tagságra titkos szavazás utján dr. Szauberer Bélát választották meg 40 szavazattal, Beller Károly 3, Korányi Károly 2 és dr. Horváth Balázs 1 szavazatával szemben. Az igazoló választmányban a Deil Jenő halálával megüresedett tagságra a főispán Kresz Jánost nevezte ki, a Hamar Ferenc halálával megüresedett tagságra pedig a közgyűlés egyhangúlag Lekly Gyulát választotta meg. A Vizi-utcai kisajátítás: Gercsák Károlyné a Vizi utcai 5. sz. ház tulajdonosa felajánlotta házát hétezer korona vételárért a városnak. A szakértők véleménye szerint a ház átlagára 7655 K, a bizottságok azonban ez idő szerint a ház megvételét nem ajánlják. Kosztka József dr. véleménye szerint végre is dűlőre kell juttatni a Vili utca kisajátításának ügyét, különösen most a visvesztéki kötelező bevezetés előtt. Idestova már tizenhat éves ez az ügy és minél tovább hussuk, annál többe fog kerülni. Azelőtt meg lehetett volna csinálni tízezer koronával, most pedig már negyvenezer koronát kérnek. Úgy tudja, hogy a kisajátítás céljaira volt is valami alap. tSr" ^ ■ r .r. .. . Baer Ödön polgármester kijelenti, hogy ilyen alapról Tudomása nincs, ilyet sehol sem talált, a közbeazólázokra vonatkozólag megjegyzi, hogy még a fiókokban sem.Derültség.) .Ez a kérdés most időszerűtlen és csak akkor lert aktuális, ha arrafelé utat akarnak vezetni a vasúthoz. A mostani körülmények között a Szerecsenutca rendbehozása még fontosabb volna, de ezt sem lehet megtenni a költségvetés elfeszítése nélkül. Kosztka dr. a felvilágosításokba belenyugszik, hasonlóképen a közgyűlés is, amely a bizottságok javaslatát magáévá eszi. Kinek kell a benzinmotor ? A »Hű bele Balázs, lovat ád az Isteni*smert magyar közmondásnak nagyon tabló esete az a benzinmotor, vagy jobban iondva : szivattyú, melyet a város nagy üttyre hirtelenében drága pénzért azért tett meg a régi regime idejében, hogy széknek segélyével azokból a kerekes kutakból, melyeknek példányait a színháztál és az Orbán-torony közelében bámultattuk, az utcákat öntözni lehessen és ttindjirt első intrádára bebizonyult, hogy miután nem volt megindítható, nem is volt használható s igy mint használhatatlan lomgész mostanáig hevert a városi kamarák valamelyik rejtekében. Kínálták megvételre fünek-fának, az összes tűzoltó parancsnokságoknak, — de senki se akart beleharapni, senkinek sem kellett. Legújabban Poledniák :gért érte nyomorúságos 600 koronát, mig Bálla Mihály 800 koronáig vitte fel. Az együttes bizottságok s az állandó alasztmány javaslatára, nehogy végleg elromoljon, a közgyűlés Bállá ajánlatát elfogadta s igy a használatlan drágaság uj gazdára lelt. A bőröndgyár kérelme. A »Tulipán»-korszak"egyedüli becses alkotásából kinőtt bőrdiszmóáru-ipar részvénytársaság, amely ideiglenesen a felszabadult Ferenc József-laktanyában nyert elhelyezést s pár hónap alatt is szép eredményt ért el, azon kérelemmel fordult a városhoz, hogy engedné át részére ugyanott a Hungária-malom által bérelt helyiségeket is, miután nincs elegendő helye. ____A közigyulán méltányolva a nagyot szépen működő vállalat törekvését, a kért helyiségeket évi 500 K. bérért átengedte. A kolera elleni védekezés. A fenyegető kolera veszedelem ellenében országszerte védekeznek s miután mi nem is vagyunk olyan messze az orosz határtól, nagyon is indokolt, ha a legszélesebb óvintézkedéseket tesszük meg. A közegészségügyi bizottságban dr. Vandracsek Jenő tiszti főorvos részletes javaslatot terjesztett elő, melyet most a közgyűléshez terjesztett be a tanács, kérve, hogy az intézkedések keresztülviteléhez szükséges 14 ezer korona költséget rendkívüli hitelként megszavazza ideiglenesen, miután a törvény értelmében a kolera elleni védekezés költségeit a belügyminister megtéríti. Éder polgármester abból a szempontból, ha a belügyminister esetleg nem utalványozná ki a védekezés költségeiba számított azon kiadásokat, melyeket pl. a szemét kifuvarozás, a járványkórházba a vízvezeték bevezetése okozand, kéri a tanács felhatalmazását arra, hogy e kiadások fedezésére szükséges összeget pótadó alakjában vehesse meg. Dr. Blanár Béla azon nézetet hangoztatja, hogy egyelőre csak fedezetet kell kijelölni a kiadásokra s ha később a felszámításokból a belügyminiszer valamit el nem fogadna, akkor kell majd ennek fedezetéről gondoskodni, most azonban a sürgős védekezési intézkedésekre ideiglenes fedezetre van szükség. .... i. I i. ■ I| J I: • .! 11 l! • i ! Miután az elnöklő főispán is ily értelemben szólal fel, a közgyűlés a 14 ezer koronát megszavazta a pénztár terhére. Eladások, javítások. wi.'" ; •• • i'fíí.'JV”. *i Ezután egy csomó kisebb eladási és javítási ügyet intézett el a közgyűlés, így elhatározta, hogy a Pogány- és Major-utcák között levő árokterület, melynek megvételére három ajánlat is érkezett be, 11 koronájával eladassék. Elfogadta a Stern Herman ajánlatát a kisladnai erdőrészben levő vegyes tűzifáért 3 és 5 koronájával köbméterenkint, miután ezt a fát Kassán úgy sem lehetne értékesíteni. elhatározta a közgyűlés a lapunk múlt számában részletesen ismertetett laktanyajavításokat s a majorsági laktanya újabb bérletét 10 évre. Az övárok tulkiadásai. Nagyobb vitát idézett elő az övárok munkálataival járó s lapunkban szintén ismertetett ötven percentes tulkiadás s még nagyobbat nézett a közgyűlés, midőn Ékes Lajos tanácsos felsorolta, hogy a többlet munkán kívül mi szükséges még. Ez a kép igy lest. Kell : vagyis összesen még 35 554 K. — s ebbe még nincs bent a kisajátítási költség. Dr. Kosztka József a közgyűlés jogos indignálásának adott kifejezést, midőn megjegyezte, hogy szakértőkről érthetetlen, hogy így lehessen számolni. Éder polgármester is úgy szólt, hogy ilyennek nem volna szabad előfordulni. A baj onnan származott, hogy a kulturmérnökség talán nem ismerte a talajviszonyokat s az is hiba volt, hogy az óvárok biztosítására egyetlen koronát sem irányzott elő. Ezekből származhatott az 50% os tévedés. Polinszky Emil védelmére kér a szakértőknek s ajánlja, hogy a vizáttöréseknek cLoje votoa*£ ky ,mert a szomszédok sem fogják eltűrni, hogy földjeiket tíz rongálja. Kresz János állandó felügyelet alkalmazását ajánlja. Székely [UNK] Jroby Géza azt kérdi, hogy felelősségre vonható-e a kulturmérnökség ? Mire Éder polgármester megjegyzi, hogy a kulturmérnökség szavatolt a munkák kiviteléért, ez kifogástalan is, csak a költségelőirányzat nem volt jó s a talaj nem ismeréséből származott a csalódás. A közgyűlés utóvégre is elfogadta a bizottságok előterjesztését. Adományok. A horvátországi magyar Julián-egyesületnek évi 20 K. díjjal 6 évre rendes tagja lett a város. Masszauer Gyuláné volt iskolaszolgának egyszer s mindenkorra 420 K-t szavazott meg, a tanítóképzőnek évi 2000 K., a női kar. tanfolyamnak 400 korona segélyt. A kassai Atlétikai Clubnak egy versenydíjra 200 koronát. Ellenben kimondta, hogy a rendezett tanácsú városok polgármesterei által létesített egyesületbe — dr. Ékes Lajos tanácsos meleg felszólalása dacára — nem lép be pártoló tagnak. Apróbb ügyek. A múzeum igazgatójának azon előterjesztését, hogy a jelenlegi név „£#faömagyarországi Muzeum“-ra változtassék, elutasította, ellenben a fütö-készülék kijavítására 156 koronát megszavazott. Az Urania meghívását Rudolf trónörökös szobrának leleplezési ünnepségére köszönettel fogadta a képviseltetni fogja - 1 trv-UH: . ..US • V.jh. . Jósafer Elemér múzeumi tiszt felebbezését elutasitottá'. ' t ■ • ' 7' .t.i többlet munkára . . 12.358 K. — a vasúti híd építéséhez . 11.561 K. — pótmunkákra .... 8.885 K. — kulturmérnökség . . .. 2.200 K.— utak készítésére . . . 1.190 K. — vegyesekre .... 200 K. —