Abauj-Kassai Közlöny, 1910. szeptember (39. évfolyam, 198-222. szám)
1910-09-01 / 198. szám
2. oldal. ABAUJ-KASSAI KÖZLÖNY 198. szám. kezzünk ! Ha lakir bennünket, nem vádol érte a lelkiismeretünk. De ha elriasztjuk, ha okos és előrelátható intézkedésekkel lehetőleg gátat vetünk pusztításainak, sok száz életet mentünk meg vele s büszkén vallhatjuk, hogy megszalasztottunk oly ellenséget, amely a legveszedelmesebb, mert láthatatlan ! Az 1892-iki európai kolerajárvány után két nemzetközi egyezmény jött létre az egyes országok között a kolera elleni védekezésre nézve. Azonkívül kiadatott 1892-ben egy miniszteri rendelet is, amely a kolera felismeréséről, az ellene való védekezésről és a fertőtlenítésről rendelkezik. Ez a rendelet érdekli leginkább a közönséget és épp ezért közöljük belőle azt a részt, amelyben a betegség tünete van ismertetve. — Ez a fejezet így szól : A betegség előjelei a következők : Étvágyhiány, rossz szájíz, undor az étkektől, hasmenéssel váltakozó székrekedés, főleg gyomornyomás, böfögés, hangos haskorgás, melyekhez nyugtalanság, álmatlanság, mellszorongás és nagy levertség érzete járul. Ezen állapot egy órától több napig tarthat. A beteg erőltetve jár fenn, foglalkozásában szokatlanul hamar belefárad. Gyakrabban ezen elősorolt kórjelek közül csupán a hasmenés (diarrhoea cholerica) észleltetk, mely után a kór teljesen kifejlődik. Némely esetben a heves tünemények előjel nélkül, rögtön is fellépnek. Az előjelek súlyosbodván, következő jellegző kórtünetek mutatkoznak : 1. A hasmenés, mely hangos korgás kíséretében gyakran és hirtelen ismétlődik , eleintén halványsárga, azután rizsfőzethez hasonló nyákos és fehéres cafatokat tartalmazó savó üríttetik ki fájdalom nélkül, néha a beteg látszólagos könnyebbülésével ■ 2. a hányás, mi által a beteg eleintén ételmaradékot, később szintén rizsfőzethez hasonló nyákos savót űrit ki ; 3. égető szomjúság ; 4. kínos, dermesztő görcsök, melyek eleinte csupán a lábikrákban, később a test egyéb izmaiban is jelentkeznek ; innét a csuklás ; 5. a húgy-elválasztás apadása vagy megszűnése ; 6. a környi érverés zápora, kicsiny, gyönge, sőt egészen eláll, így például : az orsóütérben ; 7. a bőr meghidegül, elpetyhed, az ujjakon megráncosodik és kékül; 8. a beteg arca sajátságosan beesik, a mélyen ülő szemgolyókat kékült szemhéjak környezik : az ajkak és a nyelv kékes színezetűek és hidegek; 9. a beteg hangja elveszti csengését; 10. lélekzése szapora, rövid, nehéz, a lehelet hideg. HÍREK. Kassa, aug. 31. — Személyi hir Váczy József főkapitány ma reggel hazatért szabadságáról és holnap átveszi hivatalát. — Kinevezés: A vallás-és közoktatásügyi miniszter a kassai állami polgári fiúiskolához és a római katholikus leányiskolához iskolalátogatóul Istvánffy Gyula miskolci polgáriskolai igazgatót nevezte ki. Eljegyzés: Nyulászi Béla eljegyezte Fodor Mariska urleányt Hódmezővásárhelyt. — A Svinka patak ügyében ma délelőtt volt Aboson a helyszíni tárgyalás. A város részéről dr. Weisz Béla tb. főügyész, Göndör Gábor műszaki tanácsos és dr. Vukovich Károly városi árvaszéki jegyző vettek részt a tárgyaláson. — A Megay-család gyásza. — Tegnap d. u. 2 órakor hosszas szenvedés után, életének 79-ik évében elhunyt Megay Adolf városi bizottsági tag s a kassai ág. ev. I. egyház tanácsosa. Halálával mély gyászt hozott bánatos özvegyére, nővérére özv. Mauksch Rezsőnére s Megay Artur családjára. Temetése csütörtökön, szeptember 1-én délután 3 órakor lesz a főutcai 38. számú gyászházból az ág. hitv. egyház szertartása szerint s a Rozália-sirkertben teszik örök pihenőre. A temetést Rohrmn-ger Géza disztemetést rendező intézete rendezi. A nagy kort ért tisztes öreg urat Kassán mindenki ismerte és becsülte. Kassa régi kereskedő patríciusai közé tartozott, vaskereskedő és szöggyártulajdonos volt s munkás életével anyagi gondoktól ment megélhetést biztosított magának és családjának. Már több mint 30 év óta visszavonult az üzleti élettől s nyugalomban töltötte éveit, de azért a társadalmi és humánus mozgalmakban mindig tevékeny részt vett, szerette a zene és színművészetet, nem is hiányzott egyetlen hangversenyről sem s a színházban állandó páholybérlő volt. Mint virilista szorgalmasan látogatta a városi közgyűléseket is s a jótékony intézményektől soha sem vonta meg segítő kezét. Ezért méltán tisztelték s becsülték városszerte. Ezelőtt hat héttel lába üszkösödni kezdett s a budapesti Veröskereszt kórházban keresett gyógyulást, ahol műtétet is hajtottak végre rajta, de a kóros emberén nem tudott segíteni az orvosi tudomány , hazajött meghalni. Majdnem két hétig küzdött szívós természete a halállal, míg végre is tegnap véget ért a haláltusa s Megay Adolf kiszenvedett, Legyen áldott emléke! — A kassai kamara felterjesztése. A kassai kereskedelmi és iparkamara, mely a vasúti menetrendnek kedvezőbb összeállítása érdekében már évek óta fáradozik, ezúttal újból kimerítő előterjesztésekben foglalta össze kerülete érdekelt közönségének idevonatkozó kívánságait. Különösen Kassa város szempontjából mutatta ki a legutóbbi menetrendváltozással beállott helyzetnek sürgős orvoslást követő voltát s fölterjesztésének e részét megküldötte Kassa város és Abaújtorna vármegye közigazgatási bizottságának, valamint a város közgyűlése részéről kiküldött bizottságnak is, abból a célból, hogy a maguk részéről támogatva a kamara akcióját, elősegítsék annak sikerét. — Sorozás: Holnap reggel kezdődik Kassán a fősorozás. A Ferenc József téri volt laktanyában naponként reggel hat órától kezdve szedik az újoncokat, s akit besoroznak, rögtön meg is kapja a behívót. Az első napon, szeptember elsején, az első korosztályúak állnak elő, a második napon a többi korosztályúak, harmadik napon pedig az idegen illetőségűek és azok, akik az előző két napon sorozva nem lettek. A borozás előtt az idézőket fel kell mutatni. Aki nem jelenik meg, azt elővezetéssel állítják a bizottság elé s az igazolás nélkül elmaradottakat megbüntetik. — Kamarai kongresszus Kassán. A magyarországi kereskedelmi és iparkamarák országos értekezlete szeptember hó 5. és 6. napjain fog városunkban megtartatni. Az értekezleten, amelynek napirendje a kisipari gépsegélyezés reformjának nagyjelentőségű ügyén kívül több fontos aktuális kérdést ölel fel, az ország valamennyi kamarája képviselteti magát. — Harcászati céllövészet. A kassai helyőrség csapatai szeptember hó 17-én éles töltényekkel harcászati céllövészetet rendeznek a honvédségi elemi lőtéren. Figyelmeztetjük a közönséget, hogy a mondott időben tartsa távol magát a veszélyeztetett helyektől. — A jogakadémia évkönyve. Most jelent meg a kassai m. kir. jogakadémia évkönyve, mely terjedelmes, részletező modorban számol be az 1909—1910. évi működésről. A statisztikai kimutatás szerint az intézetnek 224 rendes hallgatója volt, kik közül vizsgálatra jelentkezett 145, kitüntetéssel képesittetett 10, egyszerűen 103, mig nem képesittetett 6. Az akadémia ifjúsági élete meglehetősen változatos képet tüntet fel, amennyiben a szakosztályok keretén belül szívós viták és felolvasások folytak le. Részt vett az ifjúság a helyi patronage-egylet működésében is és szociális tevékenységének a kassai Széchenyi Szövetség megalakulása által nyitott tért. — Ki akar kitüntetést? A király nyolcvanadik születésnapja alkalmából bronzérmet kapnak azok, akik legalább 3 éve vannak állami, vármegyei, vagy városi szolgálatban. Kapnak a kitüntetésből azok is, akik tíz évet kitöltöttek, de jelenleg nyugalomban vannak. Aki igényt tart reá, felettes hatóságánál, aki pedig nincsen szolgálatban dr. Kriebel Edgár városi főjegyzőnél jelentkezhetik. — Lopások. A rendőrségen egész sereg lopás miatt tettek feljelentést. Ducsai Györgytől egy forgópisztolyt, egy karabélyt és tizenhárom csengőt loptak el, Littman Simonnétól pedig, azalatt még ő Bankon nyaralt, több fehérneműt emeltek el a tolvajok. Ugyancsak megismétlődött a már majdnem mindennapossá váló vasúti lopás, melynek ezúttal Sutta Pál kispesti fodrász az áldozata. Sutta Budapestről Kassára utazott és Miskolcz táján elaludt a kupéban. Ezt az alkalmat használta fel a tolvaj, hogy Suttát 21 koronát tartalmazó pénztárcájától megfossza. A rendőrség mindhárom ügyben erélyesen nyomoz. — Gyanús ékszerek. Tegnap reggel két ismeretlen nő állított be Landau ékszerészhez és egy gyémántdiadém gyémántos díszét kínálták eladásra. Az üzletben gyanús volt a két nő fellépése annál is inkább, mert nem tudták igazolni, hogy hol szerezték a gyémántokat és az üzlet könyvelője Bárdos Jenő nyomban értesítette a dologról a rendőrséget. A két nőt átkisérték az ügyeleteshez, aki kihallgatta őket s ekkor kiderült, hogy egyikük özv. Krublovszki Ferencné gyümölcskereskedő, a másik pedig Hodály Anna cselédleány. A gyémántokra vonatkozólag azt a felvilágosítást adták, hogy néhány nap előtt g az utcán találták az értékesíteni kívánt ékszert. A rendőrség megindította a nyomozást, mert alapos a gyanú, hogy nem igaz után került az ékszer a két nő kezébe. — Utak kátrányozása. London egyik elővárosában, Fulhamban múlt év tavaszán 33 km hosszúságú makadámutat kátrányoztak be, melynek nemcsak az az eredménye volt, hogy a por majdnem teljesen megszűnt, hanem egy év lefolyása alatt 3000 mm-val kevesebb szemetet kellett az utakról elfuvarozni, mint az előző észtén