Abauj-Kassai Közlöny, 1914. június (43. évfolyam, 124-145. szám)

1914-06-03 / 124. szám

XLIII. évfolyam, ®’TC&llí3*e*XXlDÍ>s4$ Haranp.19. kolofon ISO ias^űExáai oh i £ fi«gi4n«S.iosjá» "=. »»«jrh­at. — íü ®«ji Kiírva a 5H. fi ór*kr.ir 1914. — 124 szám AbAUJ­Kassai Közlöny POLITIKAI ÜRAPALAP. Felelős ««rkesztő: L3ÖKLY G GYULA Kiadótulajdonos: SCHILLINGES?. ZOLTÁN Kassa, Szerda, június 3. Előfizetési feltételek pasain Egész évre K 14.— Félévre K 7.— Negyedévre K 3.50 Egy hóra K 1.50 Vidéken Egész évre K 20.— Félévre K 30.— Negyedévre K 5.— Egy hóra K 1*29 Egyes szám ára 4­.' Hién Az oláhok után a tótok. Az a végtelenül szerencsét­len politikai viszony, amely nap­jainkban a haza polgárainak lel­két fekszi s nemzetünket káro­san széttagolja, semmi téren sem teremhet jó gyümölcsöket. Min­denféle lesújtó, elszomorító ké­pet látunk. A lelkek el vannak fásulva, a közöny­ül­ meg a pol­gárok gondolkodását s legfeljebb a hallatlan drágaság tudja ki­hozni lethargikus megadásából. Minden más dolog szinte érdek­telenül érinti, mert a lelkekből ki van ölve a köz- és politikai ügyek iránti köteles érdeklődés, miután annak tudatára kellett ébrednie e haza polgárságának, hogy hiábavaló, hasztalan min­den érdeklődő törődés, mert úgy sem az történik, amit a polgá­rok zöme akar, hanem mindig csak az válik valóra, amit a pártabszolutizmus szankcionál. Aki ismeri a mi politikai vi­szonyainkat, nem is csodálkoz­­hatok ezen. Csak egyik napról a másikra élünk, vagy helyesebben mondva, vegetálunk, mert cél és öntudat nélkül élni nem élet. S ha hozzávesszük a sors által re­ánk zúdított többi bajainkat, az általános munkanélküliséget, a lesújtó gazdasági viszonyokat,az óriásilag megnövesztett közterhe­ket, az ipari pangást és sok egyéb szociális bajt, inkább azon lehetne csodálkoznunk, hogy még lézengeni bírunk és kétségbe nem estünk a haza sorsa felett, amire pedig igazán nagy okunk volna. Hogy többet ne mond­junk, itt van az úgynevezett nemzetiségi kérdés, mely a ha­jánál fogva ráncigáltatott elő s ma egyik legaktuálisabb témánk. A románokkal folytatott pak­tumtárgyalások eléggé ismerete­sek édes mindnyájunk előtt s habár megegyezés nem is jött létre, a legújabb intézkedések, rendeletek eléggé meggyőzhetnek mindenkit ezeknek a magyar­ságra való káros hatásáról s maholnap oda jutunk, hogy eb­ben a hazában mindenki itthon lesz, csak éppen a magyarság válik idegenné. Látjuk, olvassuk nap-nap mel­lett, hogy oláh polgárainknak mennyire megnőtt a szarvuk s hogy a bátorságuk vakmerőséggé fejlődött és valósággal nemcsak követelnek, de diktálni akarnak s nyíltan hirdetik azon törekvé­süket, mely az állam területi ép­sége ellen irányul. Ez a hólavina most tovább növekszik s újabb pünkösdi ró­zsával kedveskedik nekünk. Ép­pen a pünkösdi ünnepek előtt jöttek össze Budapesten a tót nemzetiségi párt vezető férfiai s ülésükön kimondták, hogy meg­szervezik a »Tót nemzeti taná­csot«, amelynek az lesz a fel­adata, hogy a tótok részére is olyan kiváltságokat szerezzen, a­minőket az oláh komité szerzett s ők is darabolni akarnak, ami­nek az ülés után rendezett nagy áldomáson a csehek társaságá­ban kifejezést is adtak s nagyo­kat ittak a cseh-tót egységre. Ezt a felbuzdulást szinte vár­tuk, mert hát a példa ragadós. Most már elég szép remények között ringatózhatunk. Az oláhok keleti Magyarországot egész a Tiszáig akarják egyesíteni Ro­mániával, a tótok pedig az egész magyar Felvidéket Csehországgal. Tehát az oláhok is, a tótok is az ország területi integritása el­len izgatnak és ehhez megszer­vezik az izgatás szerveit is, a dákórománok a nemzeti komité, a pánszlávok a nemzeti tanács formájában. És csodálatos, hogy ez ellen senkinek sincs szava. Nem koppint senki még csak a körmükre sem, nemhogy a tör­vényt alkalmaznák ellenük. Az izgatáshoz persze pénz is kell, de ebben sincs hiány, buka­resti pénz gurul Erdélyben. Ezt a megvert Mangia Vazul mondta. Ő mondja, hogy a román ko­mité emberei a román kormány­tól folyton pénzt zsarolnak. A felvidéken is gurul a pénz, nem a bukaresti, hanem a szent­pétervári pénz. Ők is tudják te­hát szítani a tót követeléseket s ők is követelik, hogy a kormány velük is szóba álljon, hogy ők is kapjanak extra vurstokat az állam­fentartó magyarság rová­sára s gyengítésére. Ezt a tót nemzetiségi törekvést már Rózsa­hegyen előfordult esemény is dokumentálta, amikor Bella és társai azt az indítványt nyújtot­ták be Rózsahegy képviselőtes­tületéhez, hogy a tót nyelvet vi­gyék be az iskolába, tehát tót nyelv legyen az elemiben, tót nyelv a középiskolában stót tan­szék a budapesti egyetemen. A magyar felbontására célzó törekvés tehát most tót kiadás­ban került felszínre, amin a bu­karesti kulturgyűlés után nem is nagyon csodálkozhatunk. Sőt bolt bizonyos, hogy követni fog­ják a szászok, németek, szerbek és egyéb nemzetiségeink is. Mondja aztán még valaki, hogy boldog a magyar! y h­ogyan rendezzék a tisztviselők adóságait ? Egy szaklap a tiszt­viselők adóságainak ren­dezéséről kissé merész, de érdekes tervet vet föl. A cikk szerzője öt­letét így mondja el : Van Magyarországon körülbelül százötvenezer tisztviselő. Ha min­­den tisztviselő a XI. rangosztály­tól fölfelé évente csak tíz koronát tenne félre egy adóság födezésére irányuló­ akcióra, az egy évben 1 millió 500 ezer, 10 év alatt 15 millió, 20 év alatt 30 millió koro­nát tenne ki. Ennek a 30 millió koronának 20 év alatti kamatai is jó néhány millió koronát tenne ki. Úgy, hogy az önképpen elért összeg a legenyhébb számítás mellett­,is 50 millióra tehető. Ebből az 50 millió koronából az összes tisztviselők adóságait pompásan lehetne rendezni. És pedig rendezni kellene azon­nal, mert­­ ha valahogy a 10 ko­ronák­ befizetése biztosíttatnék, az állam ezen előre biztosított összeg fejében az 50 milliós kölcsönt maga fölvehetné és azt a tisztvi­selők befizetéséből kényelmesen törleszthetné. Csak törvényt kellene alkotni egy ilyen intézmény létesítéséről. Az intézménynek neve céljá­hoz híven lehetne „a tisztviselők országos segélyegyesülete.“ Tör­vény kötelezné a tisztviselőket, hogy a minimális 10 koronát havi egyenlő részletekben szolgáltassák be a segélyegyesületbe olyképpen, hogy az az adók módjára a kis adóhivatalok utján fizetéseik­ből le­­vonassék. Ezt a tíz koronát a legszegé­nyebb tisztviselő is könnyen nél­külözhetné és annak fejében meg­szabadulhatna nyomasztó adós­ságaitól. Úgy, hogy tíz korona ellenében százakat, sőt ezreket is kaphatna vissza. A föláll­i­tan­dó segélyegyesület kezelése állami közegek által, díj­talanul adm­inisztráltatnék. A köz­pont lehetne például a pénzügy­minisztériumban, így az adminisz­tráció nagyon csekély összeget emésztene fel s ennek eredménye­ként a tisztviselők adóságainak törlesztésére igen csekély, mond­juk 3 százalékos kölcsönök lenné­nek folyósíthatók. A segélyegye­­sület nem merülne ki az adósá­­gok konvertálásában, hanem újabb kölcsönök adásával is foglalkoznék.­­«­ Ha már most felgondoljuk, hogy nem minden tisztviselőnek van adósága, hogy így nem minden tisztviselő szorulna kölcsönre sem, nyilvánvaló, hogy az ötven millió koronás tőkéből és annak szapo­rulataiból a tisztviselői fizetések emelésére is jutna minden évben bizonyos összeg. S ha felgondoljuk, hogy ilyen nagy bár olcsó kamatú tőke év­­ről-évre sok kamatot hoz, hogy az állam a befolyt tőkét üzletileg is kezelhetné és abból 10—15 száza­lékos hasznot is húzhatna, például ingatlanokban, virágzó vállalatokba való befektetések által: evidens, hogy ezzel a módszerrel a tiszt­viselők helyzetét állandóan és örökre megjavíthatná, anélkül, hogy erre a célra az adófizető polgárok áldozatkészségét kellene igénybe venni. Milyen gyönyörű perspektíva ! Milyen egyszerű megoldás ! Olyan ez is, mint Kolombus tojása. Csak meg kell csinálni. Mi rámutatunk erre a gyógyító­k­ra. Jöjjenek hát az orvosok és alkalmazzák.

Next