Abauj-Kassai Közlöny, 1914. június (43. évfolyam, 124-145. szám)
1914-06-03 / 124. szám
XLIII. évfolyam, ®’TC&llí3*e*XXlDÍ>s4$ Haranp.19. kolofon ISO ias^űExáai oh i £ fi«gi4n«S.iosjá» "=. »»«jrhat. — íü ®«ji Kiírva a 5H. fi ór*kr.ir 1914. — 124 szám AbAUJKassai Közlöny POLITIKAI ÜRAPALAP. Felelős ««rkesztő: L3ÖKLY G GYULA Kiadótulajdonos: SCHILLINGES?. ZOLTÁN Kassa, Szerda, június 3. Előfizetési feltételek pasain Egész évre K 14.— Félévre K 7.— Negyedévre K 3.50 Egy hóra K 1.50 Vidéken Egész évre K 20.— Félévre K 30.— Negyedévre K 5.— Egy hóra K 1*29 Egyes szám ára 4.' Hién Az oláhok után a tótok. Az a végtelenül szerencsétlen politikai viszony, amely napjainkban a haza polgárainak lelkét fekszi s nemzetünket károsan széttagolja, semmi téren sem teremhet jó gyümölcsöket. Mindenféle lesújtó, elszomorító képet látunk. A lelkek el vannak fásulva, a közönyül meg a polgárok gondolkodását s legfeljebb a hallatlan drágaság tudja kihozni lethargikus megadásából. Minden más dolog szinte érdektelenül érinti, mert a lelkekből ki van ölve a köz- és politikai ügyek iránti köteles érdeklődés, miután annak tudatára kellett ébrednie e haza polgárságának, hogy hiábavaló, hasztalan minden érdeklődő törődés, mert úgy sem az történik, amit a polgárok zöme akar, hanem mindig csak az válik valóra, amit a pártabszolutizmus szankcionál. Aki ismeri a mi politikai viszonyainkat, nem is csodálkozhatok ezen. Csak egyik napról a másikra élünk, vagy helyesebben mondva, vegetálunk, mert cél és öntudat nélkül élni nem élet. S ha hozzávesszük a sors által reánk zúdított többi bajainkat, az általános munkanélküliséget, a lesújtó gazdasági viszonyokat,az óriásilag megnövesztett közterheket, az ipari pangást és sok egyéb szociális bajt, inkább azon lehetne csodálkoznunk, hogy még lézengeni bírunk és kétségbe nem estünk a haza sorsa felett, amire pedig igazán nagy okunk volna. Hogy többet ne mondjunk, itt van az úgynevezett nemzetiségi kérdés, mely a hajánál fogva ráncigáltatott elő s ma egyik legaktuálisabb témánk. A románokkal folytatott paktumtárgyalások eléggé ismeretesek édes mindnyájunk előtt s habár megegyezés nem is jött létre, a legújabb intézkedések, rendeletek eléggé meggyőzhetnek mindenkit ezeknek a magyarságra való káros hatásáról s maholnap oda jutunk, hogy ebben a hazában mindenki itthon lesz, csak éppen a magyarság válik idegenné. Látjuk, olvassuk nap-nap mellett, hogy oláh polgárainknak mennyire megnőtt a szarvuk s hogy a bátorságuk vakmerőséggé fejlődött és valósággal nemcsak követelnek, de diktálni akarnak s nyíltan hirdetik azon törekvésüket, mely az állam területi épsége ellen irányul. Ez a hólavina most tovább növekszik s újabb pünkösdi rózsával kedveskedik nekünk. Éppen a pünkösdi ünnepek előtt jöttek össze Budapesten a tót nemzetiségi párt vezető férfiai s ülésükön kimondták, hogy megszervezik a »Tót nemzeti tanácsot«, amelynek az lesz a feladata, hogy a tótok részére is olyan kiváltságokat szerezzen, aminőket az oláh komité szerzett s ők is darabolni akarnak, aminek az ülés után rendezett nagy áldomáson a csehek társaságában kifejezést is adtak s nagyokat ittak a cseh-tót egységre. Ezt a felbuzdulást szinte vártuk, mert hát a példa ragadós. Most már elég szép remények között ringatózhatunk. Az oláhok keleti Magyarországot egész a Tiszáig akarják egyesíteni Romániával, a tótok pedig az egész magyar Felvidéket Csehországgal. Tehát az oláhok is, a tótok is az ország területi integritása ellen izgatnak és ehhez megszervezik az izgatás szerveit is, a dákórománok a nemzeti komité, a pánszlávok a nemzeti tanács formájában. És csodálatos, hogy ez ellen senkinek sincs szava. Nem koppint senki még csak a körmükre sem, nemhogy a törvényt alkalmaznák ellenük. Az izgatáshoz persze pénz is kell, de ebben sincs hiány, bukaresti pénz gurul Erdélyben. Ezt a megvert Mangia Vazul mondta. Ő mondja, hogy a román komité emberei a román kormánytól folyton pénzt zsarolnak. A felvidéken is gurul a pénz, nem a bukaresti, hanem a szentpétervári pénz. Ők is tudják tehát szítani a tót követeléseket s ők is követelik, hogy a kormány velük is szóba álljon, hogy ők is kapjanak extra vurstokat az államfentartó magyarság rovására s gyengítésére. Ezt a tót nemzetiségi törekvést már Rózsahegyen előfordult esemény is dokumentálta, amikor Bella és társai azt az indítványt nyújtották be Rózsahegy képviselőtestületéhez, hogy a tót nyelvet vigyék be az iskolába, tehát tót nyelv legyen az elemiben, tót nyelv a középiskolában stót tanszék a budapesti egyetemen. A magyar felbontására célzó törekvés tehát most tót kiadásban került felszínre, amin a bukaresti kulturgyűlés után nem is nagyon csodálkozhatunk. Sőt bolt bizonyos, hogy követni fogják a szászok, németek, szerbek és egyéb nemzetiségeink is. Mondja aztán még valaki, hogy boldog a magyar! y hogyan rendezzék a tisztviselők adóságait ? Egy szaklap a tisztviselők adóságainak rendezéséről kissé merész, de érdekes tervet vet föl. A cikk szerzője ötletét így mondja el : Van Magyarországon körülbelül százötvenezer tisztviselő. Ha minden tisztviselő a XI. rangosztálytól fölfelé évente csak tíz koronát tenne félre egy adóság födezésére irányuló akcióra, az egy évben 1 millió 500 ezer, 10 év alatt 15 millió, 20 év alatt 30 millió koronát tenne ki. Ennek a 30 millió koronának 20 év alatti kamatai is jó néhány millió koronát tenne ki. Úgy, hogy az önképpen elért összeg a legenyhébb számítás mellett,is 50 millióra tehető. Ebből az 50 millió koronából az összes tisztviselők adóságait pompásan lehetne rendezni. És pedig rendezni kellene azonnal, mert ha valahogy a 10 koronák befizetése biztosíttatnék, az állam ezen előre biztosított összeg fejében az 50 milliós kölcsönt maga fölvehetné és azt a tisztviselők befizetéséből kényelmesen törleszthetné. Csak törvényt kellene alkotni egy ilyen intézmény létesítéséről. Az intézménynek neve céljához híven lehetne „a tisztviselők országos segélyegyesülete.“ Törvény kötelezné a tisztviselőket, hogy a minimális 10 koronát havi egyenlő részletekben szolgáltassák be a segélyegyesületbe olyképpen, hogy az az adók módjára a kis adóhivatalok utján fizetéseikből levonassék. Ezt a tíz koronát a legszegényebb tisztviselő is könnyen nélkülözhetné és annak fejében megszabadulhatna nyomasztó adósságaitól. Úgy, hogy tíz korona ellenében százakat, sőt ezreket is kaphatna vissza. A fölállitandó segélyegyesület kezelése állami közegek által, díjtalanul adminisztráltatnék. A központ lehetne például a pénzügyminisztériumban, így az adminisztráció nagyon csekély összeget emésztene fel s ennek eredményeként a tisztviselők adóságainak törlesztésére igen csekély, mondjuk 3 százalékos kölcsönök lennének folyósíthatók. A segélyegyesület nem merülne ki az adóságok konvertálásában, hanem újabb kölcsönök adásával is foglalkoznék.« Ha már most felgondoljuk, hogy nem minden tisztviselőnek van adósága, hogy így nem minden tisztviselő szorulna kölcsönre sem, nyilvánvaló, hogy az ötven millió koronás tőkéből és annak szaporulataiból a tisztviselői fizetések emelésére is jutna minden évben bizonyos összeg. S ha felgondoljuk, hogy ilyen nagy bár olcsó kamatú tőke évről-évre sok kamatot hoz, hogy az állam a befolyt tőkét üzletileg is kezelhetné és abból 10—15 százalékos hasznot is húzhatna, például ingatlanokban, virágzó vállalatokba való befektetések által: evidens, hogy ezzel a módszerrel a tisztviselők helyzetét állandóan és örökre megjavíthatná, anélkül, hogy erre a célra az adófizető polgárok áldozatkészségét kellene igénybe venni. Milyen gyönyörű perspektíva ! Milyen egyszerű megoldás ! Olyan ez is, mint Kolombus tojása. Csak meg kell csinálni. Mi rámutatunk erre a gyógyítókra. Jöjjenek hát az orvosok és alkalmazzák.