ACTA UNIVERSITATIS SZEGEDIENSIS • ACTA HISTORIAE LITTERARUM HUNGARICARUM TOMUS V. SZEGED 1965

TANULMÁNYOK - Csetri Lajos: A stílus fogalmai és a korstílusok problematikája

C­SET­RI LA­J­OS*: A STÍLUS FOGALMAI ÉS A KORSTÍLUSOK PROBLEMATIKÁJAI Irodalomtudósaink joggal panaszkodnak arra, hogy szaktudományunk terminológiája nem egyértelmű. Ellentétben a természettudományok foga­lomalkotásával, nálunk gyakori eset, hogy a legfontosabb szaknyelvi kife­jezéseinken is mást ért a tudósok egy-egy csoportja. Az utóbbi évtized realizmus-vitái pl. épp a realizmus fogalmának is annyiféle értelmezését alakították ki, hogy közülük csak a legjelentősebbeknek és a nemzetközi marxista szakirodalomban leginkább elterjedteknek az ismertetésére vál­lalkozva is legalább négy irányzattal kellett részletesen foglalkoznia az MSZMP KB mellett működő Kulturális Elméleti Munkabizottság „A szo­cialista realizmusról" szóló téziseinek (Társadalmi Szemle, 1965/2.) Meg­győződésem, hogy a terminus technikusok egyértelműbb használatával a meddő viták nagy részét ki lehetne ugyan küszöbölni, de teljesen egy­értelművé tenni őket aligha lehet, hisz az egyes fogalmak jelentéstarto­mányainak sokszor egymásnak ellentmondó értelmezésű rétegei egyrészt történetileg egymásra rakódott értelmezések, melyekben a megközelítés különböző aspektusai éppúgy tükröződnek, mint a megközelített törté­nelmi fejlődése, másrészt a fogalom által takart irodalom- és művészet­történeti jelenségek bonyolultsága is akadályozza az egyértelműsítést.­ De ha a realizmus valamennyi értelmezését felsorolnám, hozzátéve a történelmietlenül kitágított fogalomtartomány valamennyi jelzős szer­kezetű használatát a népmesei és az antik realizmustól a parttalan rea­lizmusig, akkor sem tudnám megközelíteni azt a jelentéssort, melyet a stílus szó eddigi értelmeiből nyerhetnek. Közismert a szó jelentéstar­tományának bővülése az íróeszközt jelző latin szótól az írás, majd a nyelv­használat módjának általános jegyein át egészen az életvitel, a visel­kedésmód, s a köznapi praxis egyes ágainak „stílusáig". Akármelyik terü­leten való használatát nézzük is azonban, ma már általánosan jellemző, hogy stíluson valamilyen egységes rendező erőnek érvényesülését értik. Ez persze lehet tudatos, de legtöbbször tudattalan érvényesülés, a „vérbe ivódott" rendező elv megnyilvánulása, több, mint külsődlegesen felvett „modor". Általában rajta van az egyéniség, sőt a személyiség kinyomata. De ahogy a személyiség is bonyolult komponensek egysége, melynek lényegi, viszonylag állandóbb jegyei éppúgy, mint történetileg változó, gyorsabban alakuló sajátságai egyaránt az objektív valósággal állandó . Egy nagyobb stíluselméleti tanulmány bevezető-szerű előtanulmánya. 4­2 Lásd: La littérature comparée en Europe Orientale. Conference de Budapest 26—29 octobre, 1962. Red. Sőtér, I. Bp. 1963. 53—100 p. 3

Next