Aetas, 1994 (9. évfolyam)
3. szám - FIGYELŐ - A történelem mint veszélyeztetett faj? Viták a posztmodern történetírásról (History and Theory, 1989-1990. Past and Present, 1991-1992.) Deák Ágnes
számban közölt összefoglaló az American Historical Association 1988-ban, a régi és új történetírásról rendezett vitájáról. Egyes kérdéseket tárgyalt a Magyar Filozófiai Szemle 1992/3-4-es történetfilozófiával foglalkozó száma. A Helikon című folyóiratban (1993/1. szám) jelent meg Gebhard Rusch A történelem, az irodalomtörténet és a historiográfia elmélete című tanulmánya. A történeti antropológia köréből közölt tanulmányokat: Misszionáriusok a csónakban. Válogatta Vári András. Bp. 1988. A Századvég Kiadó pedig 1994-ben jelentette meg Az értelmezés hatalma címmel Clifford Geertz tanulmányainak gyűjteményét. Ez alkalommal két vitára szeretnénk felhívni a figyelmet. A History and Theory című folyóirat (melynek szerkesztőbizottságában helyet kaptak a posztmodern elméleti irodalom olyan neves képviselői, mint Hayden White és Arthur Danto) 1989-es és 1990-es évfolyamában F. R. Ankersmit (Rijksuniversiteit Groningen) és Perez Zagorin (The University of Rochester) folytatott vitát a posztmodern történetírás elveiről, melynek során Ankersmit nagyon rendszerezett formában, mintegy tézisszerűen ismertette alapelveit. Zagorin vállalkozott vele szemben a történetírás tradicionális elveinek védelmére. 1991-ben pedig Lawrence Stone intézett igen éles és drámai hangú támadást a posztmodern elmélet történettudományi alkalmazása ellen a Past and Present hasábjain -ahogy a vele vitába szállók egyike, Patrick Joyce (University of Manchester) megjegyezte, Stone írása „harci csatakiáltás"-ként hangzott (Past and Present 1991. november 205. o.), írásunk címét is Stone-tól kölcsönöztük, véleménye szerint ugyanis a posztmodern elvek következtében a történelem veszélyeztetett, kihalás előtt álló fajjá válhat, ha nem lépünk fel időben ezen elvek káros következményeivel szemben. Rövid cikkét követően mindkét oldal mozgásba lendült, s a lap két számban közölte a hozzájuk beérkezett pro- és kontra véleményeket. A vitában részt vevők száma meglepően csekély, magyarázhatja ezt az a tény, hogy - amint azt Patrick Joyce kifejti - a francia és amerikai történetírástól eltérően Angliában a posztmodern jelenséget nem övezi elszánt hívek lelkesedése, de még csak nyílt ellenségesség sem, sokkal inkább a masszív közömbösség az uralkodó magatartás. Ennek ellenére ez a vita betekintést adhat számunkra a leginkább vitatott kérdésekbe, a posztmodern elméleteket bírálók közötti azonosságokba és különbségekbe. Kiket is sorolnak a posztmodern irányzathoz? Stone három csoportot különít el: egyrészt a nyelvészek oldaláról a Saussure-rel megindult irányzatot, amely Jacques Derrida dekonstrukció elméletében nyert kiteljesedést; másrészt a kulturális és szimbolikus antropológia Clifford Geertz által képviselt irányzatát, valamint az új historizmus (New Historicism) áramlatát, melynek elindító nagy alakjai Stephen Greenblatt és Stanley Fish voltak. A vita során azonban a posztmodern védelmében fellépő szerzők igen határozottan hangsúlyozzák, hogy nem létezik és saját elméleti előfeltételezéseikből adódóan nem is létezhet egységes posztmodern elmélet, ugyanakkor a posztmodern gyűjtőfogalma alá sorolható áramlatok spektruma jóval szélesebb a Stoneféle meghatározásnál, példaként említik a feminista irányzat egyes híveit (az ő képviseletükben lép fel a Past and Present vitájában Catriona Kelly, Christ Church College, Oxford). Melyek a posztmodern elmélet legfontosabb tézisei a történettudományt illetően? Ezt elsősorban Ankersmit már említett cikkének gondolatmenete alapján rekonstruálom. Az elmélet körvonalai a hagyományos történetírás kritikájából bontakoznak ki. Határozottan bírálják azt a „modernista" álláspontot, amely a pozitivizmussal nyert teret a történetírásban, s mely szerint a történelem a múlt pontos tükörképe (Ranke), a történetírás pedig tudomány, amely rekonstruálni tudja ezt a képet. Magva e tézisnek az a racionális hit, hogy az Ész képessé tesz bennünket arra, hogy megoldjuk a valóság titkait. Ez a „tudományos racionalitás" az, amelyet a posztmodern elmélet elsődleges támadási célpontjának tekint, s