Aetas, 1997 (12. évfolyam)

2-3. szám - TANULMÁNYOK - Berend Nóra: Paterna devotio vagy propria professio? A középkori gyermekfelajánlás történetéhez

lalkozik a gyerekfelajánlással, mint az előző szövegek. Előírja a felajánlás módját is: a szülők írásban kérelmezik a gyerek felvételét, és a szertartás során a gyermek kezét az oltárterítővel beborítják. Továbbá megfosztják a gyermeket minden világi vagyonától.14 A bencés regula előírása szerint felajánlott gyermek valóban nehezen térhetett vissza a világi életbe (hiszen szülei elvették tőle a megélhetési módot). Benedek nyilvánvalóan azt akarta, hogy a gyermek maradjon a kolostorban; a világba visszatérő szerzetesekre szerinte örök kárhozat várt. Ennek ellenére mégsem nevezhető ez a szöveg a visszavonhatatlan oblatio első megfogalmazásának, mert nem ír elő sem büntetést, sem a világba visszatérő gyermek (vagy felnőtt) visszavitelét a kolostorba. A későbbi szövegekből pedig kiderül, hogy jogi szempontból ezek voltak a döntő tényezők. Maga a bencés regula tehát, bár középkori értelmezői később saját szigorú álláspontjuk igazolására használták, nem tartalmazott jogi újítást a gyerekfelajánlás kapcsán. II. Sevilla-i Isidortól Gratianusig Az első szöveg, ami félreérthetetlenül és a gyerek akaratától teljesen függetlenül leszögezi azt, hogy a felajánlás örökre odaköti a gyermeket a szerzetesi léthez, 7. századból származik és spanyol eredetű. A Toledo-i IV. zsinat (633, Sevilla-i Izidor részvételével 15) nemcsak egyenlő érvényűnek nyilvánítja az apai felajánlást a saját fogadalommal, de kifejezetten megtiltja a bármely módon belépő szerzeteseknek, hogy visszatérjenek a világba. Azokat az oblatus­okat, akik mégis elhagyják a kolostort, aposztataként kezelik, büntetésük a kiátkozás.16 A gyermeket ezzel teljesen megfosztották attól, hogy beleszólása legyen sorsába, és egyben kialakult az ún. „szigorú" (rigorista) jogi álláspont a gyerekfelajánlásról. A vizigót spanyol királyság világi törvényhozása is átvette ezt a szabályozást, s előírta a szökött szerzetesek visszavitelét a kolostorba.­" Miért éppen a 7. századi vizigót spanyol királyságban alakult ki ez a szabályozás? Véleményem szerint ez nem magyarázható meg egyszerűen a római Figueras, C. M.: De impedimends admissionis in Religionem usque ad Decretum Gratiani. Montserrat, 1957. 54. (a továbbiakban: Figueras); Thomassinus, L.: Vetus et Nova Ecclesiae Disciplina. Mainz, 1787, 424. (a továbbiakban: Thomassinus); Oblat. In: Dicdonnaire d'Arehéologie Chrédenne, 12. k. Párizs, 1935. 1858-59.; Oblature." In: Dicdonnaire de Spiritualité, 11. k. Párizs, 1982. 566.; Deroux 13-16.; Sources Chréüennes 186, 1355 és köv. 14 Regula Benedicti. Kiadta A. de Vogue. Sources Chrétiennes 181-186., 59. fejezet. 15 Izidor saját szabályzatában azonban későbbi betoldás az a rész, amely előírja a visszavonhatadan oblatio-t: Patrologia Latina, 103. k., 1308.; Orlandis, J.: La oblacion de ninos a los monasterios en la Espana Visigodca. In: Estudios sobre insdtuciones monasdeas medievales. Ediciones Universidad de Navarra, Pamplona, 1971. 53-68., 1. 61. (a továbbiakban: Orlandis 1971.); Figueras 61. 16 Vives 208., 210., 49. és 55. fejezet. 17 Orlandis 1971. 61-62.

Next