Aetas, 2001 (16. évfolyam)
1. szám - TANULMÁNYOK - Lévai Csaba: „Reszketek hazámért, ha arra gondolok, hogy Isten igazságos” (Thomas Jefferson és a rabszolgaság problémája)
LÉVAI CSABA „Reszketek hazámért, ha arra gondolok, hogy Isten igazságos"* Thomas Jefferson és a rabszolgaság problémája Közismert az Amerikai Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatának alábbi mondata: „Magától értetődőnek tartjuk a következő igazságokat: hogy minden ember egyenlőnek van teremtve, s hogy a Teremtő mindannyiukat felruházta bizonyos elidegeníthetetlen jogokkal, melyek közé tartozik az élethez, a szabadsághoz és a boldogság keresésére való jog". Amikor Thomas Jefferson (1743-1826) 1776 júniusában papírra vetette e nevezetes mondatot, különböző virginiai birtokain körülbelül kétszáz rabszolgája dolgozott, s ezzel ő volt a nyugat-virginiai Albemarle megye második legnagyobb rabszolgatartója. Mindezek alapján felmerül a kérdés, miként értette Jefferson az emberek egyenlőségére vonatkozó kijelentését, s vajon gondolt-e arra, hogy rabszolgái esetében miként érvényesülnek a minden embert megillető elidegeníthetetlen jogok. Jefferson példája jól szemlélteti az amerikai forradalom legnagyobb ellentmondását, nevezetesen azt, hogy az emberek jogi egyenlőségének eszményében fogant mozgalom eredményeként nem számolták fel a rabszolgaság intézményét a fiatal amerikai köztársaságban. Thomas Jefferson mint rabszolgatartó Jefferson rabszolgatartó gyakorlatát alapvető ellentmondások jellemezték. Egyfelől előszeretettel sorolta rabszolgáit is tágabban értelmezett „családjának" körébe. A Függetlenségi Nyilatkozat elfogadásának évében arról írt, hogy Albemarle megyei „családjához 117 lélek" tartozik. Ebbe vérszerinti rokonai, fehér alkalmazottai és azok családtagjai mellett beleértette az itteni birtokán élő nyolcvanhárom rabszolgáját is. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy „családjának" tagjait eladja. Egyedül az 1784-et követő tíz esztendőben 161 rabszolgáját idegenítette el valamilyen módon, s halálakor birtokainak adósságai fejében történő elárverezésekor „130 értékes négert" is eladásra kínáltak fel a végrehajtók. Jefferson „a kötelességszegéstől, valamint az olyan esetektől eltekintve, amikor az saját kérésükre történt, aggályosnak" tartotta „négerek eladását". Amikor azonban érdekei és körülményei arra szorították, gyakorta fordultak elő olyan esetek, amikor a fenti két feltételtől eltekintve értékesítette rabszolgáit. 1787-ben például így Jefferson, Thomas: Notes on the State of Virginia. In.: Thomas Jefferson: Writings. Ed.: Merrill I. Peterson, New York, 1984. (a továbbiakban: Writings) 289. Kora újkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény. Szerkesztette: Poór János. Budapest, 2000. 447. Az 1790-ben megtartott első népszámlálás adatai szerint egy tulajdonosra átlagosan 17,4 rabszolga jutott Virginiában. Stanton, Lucia: „Those Who Labor for My Happiness": Thomas Jefferson and His Slaves. (a továbbiakban: Stanton) In.: Jeffersonian Legacies. Ed.: Peter S. Onuf. Charlottesville, University Press of Virginia, 1993. (a továbbiakban: Jeffersonian Legacies) 148.; Jefferson rabszolgáinak száma az alábbiak szerint alakult: 1774-ben 187 fő, 1796-ban 167 fő, 1810-ben 199 fő, 1815-ben 223 fő. Ez azt jelenti, hogy 1764 (amikor jogi értelemben is rabszolgái tulajdonosává vált) és halála (1826) között valamivel több, mint négyszáz rabszolga fordulhatott meg a tulajdonában. (Stanton 172.)