Aetas, 2010 (25. évfolyam)
2010 / 4. szám - HATÁRAINKON TÚL - "Posztkoloniális értelmiséginek tartom magam" (Beszélgetés Ewa Domanska lengyel történésszel) A beszélgetést készítette: Erős Vilmos
Beszélgetés Ewa Domanska lengyel történésszel Határainkon túl lem és Emmanuel Le Roy Ladurie, Philippe Ariès, Jacques Le Goff könyveit. A „Montaillou”, a „Martin Guerre visszatérése” Natalie Zemon Davistől vagy „A sajt és a kukacok” Carlo Ginzburgtól egyértelműen még mindig a kedvenceim. Mégpedig azért, mert betekintést nyújtanak a múlt mindennapjaiba, fejlesztik a történeti képzeletet, és erkölcsi, egzisztenciális reflexióra adnak lehetőséget az emberi létről, a jó és a rossz problémájáról. Az én ideálom olyan könyv lenne, amely kombinálja a nagy regényírók finom stílusát a kifinomult történészi szakszerűséggel (a források ismerete és érdekes elemzésük) és a teoretikus elmélyültséggel. Úgy gondolom, egyre több könyv közelíti meg ezt az ideált, amelyet azonban nem feltétlenül történészek írnak a múltról. Félek, hogy a történelem az egyéb humán- és társadalomtudományok segédtudományának szintjére redukálódik, mivel azok sokkal sikeresebbek azon eseményeknek és jelenségeknek az interpretációjában, amelyeket hagyományosan a történetíráshoz tartozónak tekintettek, így tehát jó néhány tudós nevét felsorolhatnám, akik nem feltétlenül történészek, de a múltról biopolitikai megközelítésben, az emberi és nem-emberi viszonyát vizsgálva (és a nem-emberit az emberben), a posztkoloniális, illetve genocídium tanulmányok keretében írták meg műveiket. Úgy gondolom, egyfajta „etikai ösztön”-t tartanak szem előtt, amelynek nagy jelentősége van az emberi lét jövője szempontjából, melynek meg kell őriznie emberközpontú jellegét, így nagy érdeklődéssel olvasom Giorgio Agamben könyveit (különösen csodálom The Remnants of Auschwitz és Homo sacer című munkáit). Dipesh Chakrabarty Provincializing Europe című könyve fontos üzenetet tartalmaz az európai történészek számára, de ösztönzőnek tartom Franz Fanon, Albert Memmi (The Colonizer and the Colonized) posztkoloniális munkáit, valamint Edward Said Orientalizmus című könyvét. Charles Patterson Eternal Treblinka című műve, amely összehasonlítja az emberi és állati holokausztot, nagyon fontos könyv volt a számomra az intézményesített kegyetlenség természetéről. Kedvelem a “kiterjesztett humanitás” (extended humanity) eszméjét és a civilizáció előtti történelem koncepcióját, ahogy azt nemrégiben Daniel Lord Smail mutatta be The Deep History and the Brain című könyvében. Úgy gondolom, a történelem mint a múlt megközelítésének speciális módja mindig is prezentista volt (a jelen szükségleteinek szemszögéből írták), most azonban jövőre irányulónak kell lennie, és nemcsak a múlt „tapasztalatának terével”, hanem az „elváráshorizonttal” is foglalkoznia kell (Reinhard Koselleck fogalmát használva). Merjem mondani, hogy meg kell teremtenie ezen elvárások imaginárius modelljét? Mik a tervei a következő évekre? Ígéretet tettem magamnak, hogy többé nem fordítok szövegeket, és nem adok ki könyveket, ami nagyon időigényes feladat, és általában nem is értékelik sokra. Egyidejűleg három könyvön dolgozom: Poszthumán tudományok. Bevezetés a humán- és társadalomtudományok összehasonlító elméletébe; Necrok: Bevezetés a halott test ontológiájába; Nyomkutatás (Traseology). Szeretnék továbbra is a Stanfordon oktatni, ahol szabadnak érzem magam, barátságos és inspiráló közeget találok gondolataim kifejezésére és megvitatására. És még mit? Szeretnék többet kutatni Afrikáról és a rabszolgaság problémájáról. Valójában a munkám a hobbim. Köszönöm a beszélgetést. Debrecen, 2010. május-június A beszélgetést készítette: Erős Vilmos 163