A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1972-06-23 / 25. szám

LITVÁNIA - IPARI HATALOM Mindössze 31 éve, hogy a litván gazdaság a Szovjetunió népgazdasá­gának szerves része lett. A köztár­saság gazdasági fejlődését most a helyi természeti-gazdasági erőforrá­sok ésszerű felhasználásán alapuló egységes terv határozza meg. A litván népgazdaság történelmi­leg rövid idő alatt átvészelte a né­met fasiszta megszállás okozta meg­rázkódtatásokat és rombolást, majd különösen az utóbbi évtizedben ro­hamos fellendülésnek indult. Az egy­kori elmaradott agrárország fejlett iparral, gépesített mezőgazdasággal és élenjáró tudománnyal rendelkező köztársaság lett. Litvániának nincs sok értékes ás­ványkincse. A kőszenet, olajat és olajtermékeket, a gázt és fémet, va­lamint a gépeket és berendezéseket a testvéri szovjetköztársaságoktól kapjuk. Litvánia a maga részéről ipari termékeit és mezőgazdasági ter­ményeit szállítja nekik. A legerősebb gazdasági kapcsolatokat az Orosz Fö­derációval, Ukrajnával és szomszé­dainkkal, Lettországgal és Észtor­szággal ápoljuk. A gazdasági elmaradottság meg­szüntetésében döntő szerepet játszott az iparosítás. A testvéri népek se­gítségével a litván ipar gyorsabban fejlődött a szovjetország átlagánál 1941 és 1970 között 34-szeresére nőtt ipari termelése, harminc év alatt 194 ipari létesítmény épült. Új veze­tő iparágak születtek: gépipar, mű­szergyártás, elektrotechnika, elektro­nika, vegyipar, építőipar... A fel­­ismerhetetlenségig megváltozott a hagyományos könnyű- és élelmiszer­­ipar, korszerűsítették s újjászervez­ték a halfeldolgozó ipart is. A termelésben foglalkoztatottak egyharmada üzemekben és gyárak­ban dolgozik (1940-ben csak 8,6 szá­zalékuk). Szovjet—Litvánia egy lakosra szá­mítva szovjet viszonylatban második helyen áll a trikókészítmények, ha­risnyák és zoknik, gyapjú- és se­lyemszövetek, harmadik helyen a bú­tor, papír, műszálak gyártásában és a halászatban. Litvánia megvetette lábát a világ­piacon. A világ több mint 70 orszá­gába exportál. Hírnevét fémforgá­csoló szerszámgépek, villamoshegesz­tő berendezések, villamos motorok, festőberendezések, kerékpárok, hús- és tejipari készítmények öregbítik a nagyvilágban. A litván falu is a felismerhetet­­lenségig megváltozott. Jómódú kol­hoz- és szovhoztelepülések keletkez­tek az egykori szétszórt tanyák he­lyén. Ez a fontos társadalmi-gazda­sági folyamat gyökeresen megváltoz­tatja a falusiak életét. A modern technika is segít a „kenyérgyárosok­nak“. A szemesterményeket mind kombájnok takarítják be, a fá­rasztó munkaműveleteket gépesítet­ték. Nagy gondot fordítanak a talaj­­javításra. 1970-ben (vágottsúlyban) 124 kg hús és 791 kg tej jutott egy Borostyánország, hivatalos nevén: a Litván Szovjet Szocialista Köztár­saság a balti-tengeri partvidék, a Kalinyingrádi Terület (OSZSZSZK), Lengyelország, Belorusszia és Lettor­szág között terül el. Lakói zömükben (80 %) a balti nyelvcsaládhoz tarto­zó litvánok, de élnek a köztársaság­ban oroszok (10 °/o), lengyelek, belo­ruszok, németek és zsidók (jiddis) is. Felszíne a tengerpart felé sík, de beljebb, főleg keleten, dombos. A fo­lyók a Keleti-tenger felé tartanak. A vízhálózat igen sűrű, a folyók vízbősége nagy, hosszuk összesen 27 500 km, ebből több mint 500 km hajózható. Legnagyobb folyója a Ne­­munas (Nyeman). A köztársaságban mintegy 4000 tó van. Tacitus, a kiváló római történész Germánia című munkájában (i. sz. 1. század) megemlékezik a Balti-ten­ger mellékét benépesítő pásztorokról és földművesekről, akik a vízpar­ton megkövesedett fenyőgyantát, a borostyánkövet gyűjtik. A borostyán az idő tájt Észak-Itáliában keresett áru volt. Magukat a litvánokat elő­ször 1009-ben nevezi néven írásos lakosra, s e mutatók tekintetében Litvánia szovjet viszonylatban az el­ső helyen áll, és európai viszonylat­ban is az elsők között foglal helyet. Az anyagi termelés rohamos fejlő­dése kedvező feltételeket teremtett a népjólét fokozására. A köztársaság nemzeti jövedelmének háromnegye­dét évente a közszükségletekre for­dítják. A legutóbbi ötéves tervidő­szakban az egy lakosra jutó reáljö­vedelem 44,3 százalékkal gyarapo­dott. Nagy sikereket értünk el a tudo­mányos káderek képzésében, a köz­oktatásban is. A tízezer lakosra jutó diákok számát tekintve Szovjet—Lit­vánia túlszárnyal olyan gazdasági­lag fejlett országokat mint Anglia, Franciaország, Svédország, Kanada. Az 1971—75. évi ötéves terv elő­irányozza a litván népgazdaság ösz­­szes ágainak arányos fejlesztését. Fő iránya a társadalmi termelés gazda­sági hatékonyságának általános nö­velése a meggyorsított tudományos­műszaki haladás alapján. 1975-ben a nemzeti jövedelem gyarapodásá­nak legalább 90 és az ipari termelés növekedésének mintegy 80 százalé­kát a munkatermelékenység fokozá­sával kell biztosítanunk. Az új ötéves terv nemcsak figye­lemre méltó mennyiségi, hanem mi­nőségi változásoknak is az összege­zése, a köztársaság életének minden területén. A litván nép kéz a kéz­ben a többi szovjet néppel halad a gazdasági és a társadalmi haladás útján, áldozatos munkájával köze­lebb hozva a kommunista holnapot. ALEKSANDRAS DROBNIS, a Litván SZSZK Állami Tervbizottságának elnöke emlék. A nemzetségi szervezetben élő földműves törzseknél megindult a feudalizmus kialakulása. A tör­zseknek, majd később a törzsszövet­ségekből alakult kisebb, széttagolt fe­jedelemségeknek keményen szembe kellett szállniok a szomszédos hódí­tó törekvésekkel, különösen azután, hogy Rigában (1202-ben) a Német Lovagrend megvetette a lábát. Ez­­ a tatár fenyegetés kedvezett Min­­dovg fejedelem egységesítési törek­véseinek, aki a lengyel törzseket 1236—1240-ben egységes államba fog­ja össze, megalakul a Litván Nagy­fejedelemség, amely Gedimin fejede­lem uralkodása idején élte fény­korát. A nagyfejedelemség jelentő­sen megerősödött, úgyhogy terjesz­kedni tudott, meghódítva Belorusz­­sziát és Nyugat-Ukrajnát. A Né­met Lovagrend támadásainak visz­­szaverése céljából a Litván Nagyfe­jedelemség és Lengyelország 1836- ban perszonálunióra lépett Jagelló Ulászló litván fejedelem (Gedimin unokája) és Jadwiga lengyel király­nő (Anjou Hedvig, I. Lajos magyar király leánya) házasságának révén. A lengyel—litván hadak, orosz és cseh csapatok támogatásával, 1410- ben, a grünwaldi csatában megsem­misítő csapást mértek a Német Lo­vagrendre. Nem egészen másfélszáz évvel ké­sőbb, 1569-ben, a livóniai háború idején, amelyet Oroszország a balti­tengeri partvidék megszerzéséért ví­vott, Litvánia és Lengyelország meg­kötötte a lublini uniót, amely ki­mondta Litvánia és Lengyelország egy államban, a Rzeczpospolitában való egyesülését. A 16—17. század­ban a közös lengyel—litván állam hadjáratokat folytatott Oroszország ellen. Ennek a hódító politikának a motorja a lengyel nemesség volt, s egyik végrehajtója Báthory István, aki 1576-tól egy évtizeden át volt a lengyel trónnak is birtokosa. A tö­rök elleni küzdelem, majd az északi háborúban (1700—1721) való részvé­tele (Oroszország oldalán, Svédor­szág ellen), végül pedig a belső ha­talmi viszályok annyira meggyengí­tették Lengyelországot, hogy Auszt­ria, Poroszország és Oroszország könnyűszerrel osztozhatott rajta. Lengyelország harmadik felosztásá­val 1795-ben Litvánia (Zanamania kivételével, amely 1795-től 1807-ig Poroszországhoz és 1807-től 1817-ig a Varsói Nagyfejedelemséghez tarto­zott) Oroszországhoz került. A cári rendszer — mint a biroda­lomban mindenütt — Litvániában is kíméletlenül elnyomta a nemzeti fel­szabadító mozgalmat, és igyekezett eloroszosítani a lakosságot. A cáriz­mus elleni harcnak lendületet adott, hogy a jobbágyság eltörlése után megindult az iparosodás, kialakult a munkásosztály. A múlt század nyolc­vanas éveiben megszülettek az első marxista körök, 1896-ban pedig meg­alakult a Litván Szociáldemokrata Párt és a Litván Munkások Szövet­sége. 1900-ban Dzerzsinszkij vezeté­sével egyesült a litván és a lengyel szociáldemokrata párt, amely utóbb az 1905—1907. évi forradalmi hullám idején a litván munkásság és pa­rasztság harcát irányította. Bár a cári kormány kíméletlenül leszámolt a forradalmi mozgalom résztvevői­vel, kénytelen volt hozzájárulni a litván sajtó 1864-ből származó tilal­mának feloldásához és a litván nyelv iskolai oktatásának engedélyezésé­hez. Az első világháború idején Litvá­nia már 1914-ben hadszíntér lett, né­hány városa 1915-ben, az ország töb­bi része 1917-ben német megszállás alá került, éspedig az ellenforradal­mi burzsoá­ nacionalista Litván Ta­nács kérésére. 1919 novemberében Oroszországban győzött a szocialista forradalom, 1918-ban bekövetkezett a német összeomlás, s most már az időközben megalakult kommunista párt vezetése alatt 1918 decemberé­ben kikiáltották a Litván Tanács­­köztársaságot. Szovjet-Oroszország Szabad népek szabad hazája -LITVÁNIA AZ SZSZK alapításának időpontja: 1940. július 21. 1940. augusztus 3-tól a Szovjetunió tagállama Területe: 65 200 km* Lakossága: 3 129 000 (1970) Népsűrűség: 48 lakos/km² Fővárosa: Vilnius (régebben Vilna), 372 000 lakos (1970) A Litván SZSZK Legfelsőbb Szovjetjének összetétele: összesen 290 kép­viselő; ebből 94 nő (32,41 %), SZKP-tag 193 (66,55 °/h), munkás és kolhoz­paraszt 147 (50,69 %) 16 Milliók DIBENKO, Pavel Jefimovics (sz. 1889. II. 16.) — a Szovjetunió tengerészeti nép­biztosa, jelentős állami funkcionárius. Huszonnyolc éves volt, amikor népszerű­sége és kiváló képességei miatt 1917 ta­vaszán mint közmatrózt megválasztották a Balti Flotta Központi Bizottságának el­nökévé. Ez a tisztség volt a legmaga­sabb a flottánál, mert a bizottságok irányították az egész orosz hadsereget és a fronton harcoló csapattesteket. A tengerésztanácsok működése szorosan összefügg Dibenko nevével. A Kerensz­­kij vezette Ideiglenes Kormány elleni

Next