A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1972-06-23 / 25. szám

Évszázadokkal ezelőtt az előkelő bőr­szín nyáron is a sápadt, fehér volt. Az emberek azután rájöttek arra, hogy a barna bőrszín jobb, egészségesebb, diva­tos. Akiknek ugyanis napon végzett mun­ka vagy napozás révén megbámul a bő­rük, azok a csontrendszerük egészségé­hez szükséges D-vitaminra is szert tet­tek. Mindezek ellenére a mai napimádók barna bőrszín iránti vágyát sokkal in­kább a divat, mint az egészség fűti. Ez az oka annak, hogy a napozási lehetősé­gek beköszöntésekor fiatalok és öregek, nők és férfiak egyaránt egy-két nap alatt akarnak „divatosakká“ lenni, ahelyett, hogy lassan, egyenletesen — és tegyük mindjárt hozzá, veszélytelenül — bámul­nának le. Bőrünkben a barnaságot okozó festék­anyag, a pigment termelését a napfény Ibolyántúli sugárzása váltja ki. Közben ugyanez az ibolyántúli sugárzás alaku­ át bőrünkben egy vegyi anyagot D-vita­­minná. A bőr pigment-termelésének ko­moly élettani jelentősége van. A pig­ment-réteg vastagsága, tehát a bőrben levő festékanyag mennyisége szabja meg végső fokon, hogy a napfény ultraibo­lya sugárzásából — ami bizony egyálta­lán nem ártalmatlan — mennyi hatol át a bőrön. A pigment-termelés tehát való­jában védelem az ibályántúli sugárzás­sal szemben. A bőrégetést és más kelle­metlenségeket a fokozatosan termelte­tett pigment jórészt kivédi. Éppen ezért kezdetben az arcot és a felsőtestet is, csak néhány percig tegyük ki, kivált délidőben, napfénynek. Különösen ve­szélyes, ha víz partján, tűző napon, sza­badságunk első napján fehér bőrrel el­alszunk. Nagy kísértés a szellős vizek feletti csónakban töltött napozás is. A szellőtől ugyanis nem érezzük a túlme­­legedés kellemetlenségét. Éjszaka aztán arra ébredünk, hogy réz a hideg és ha­talmas hólyagokban válnak láthatókká testünkön az égési tünetek. A fokozatos­ság elvét minden embernek be kell tar­tania, de az e téren vétett hibák cse­csemőknél és öregeknél bosszulják meg magukat leginkább. Az egészséges, fiatal felnőtt egy-egy bőrégést egy-két napos hidegrázás és esetleg életreszólóan meg­maradó bőrhegek árán megúszhat, de az öregek és csecsemők életveszélyes álla­potban kerülhetnek kórházba. A nyári strandszatyorban mindig le­gyen ott a kölni, olaj, krém és a nap­szemüveg is. A napszemüveg — főkép­pen, ha elég nagy ahhoz, hogy az egész szem környékét leárnyékolja — nemcsak a kellemetlen, vakító fénytől védi a szemet, hanem a 30 évnél idősebbeknél a szemzug körül keletkező szarkaláb­­képződésnek is, elejét veszi. A kozmeti­kai szerekről általában nem lehet egyér­telműen dicséretet mondani. Különösen napjainkban, amikor sok nő szed hor­montartalmú fogamzásgátló tablettát, könnyen előfordulhat, hogy kozmetikai szerek fényérzékennyé teszik a bőrt. Az eredmény nemcsak bőrgyulladás lehet, hanem fekete foltokban sokáig megma­radó, csúnya pigment lerakódás is kelet­kezhet a bőrön ott, ahol a kozmetikai szerek a legtöményebben helyezkednek el rajta. Érdemes ezért egy-egy szemer­nyit felkenni a télen is használt kozme­tikai szerekből, annak eldöntésére, hogy nem okoz-e fénnyel szembeni fokozott érzékenységet. A bergamott-olaj tartalmú „gyorsbar­­nító“ krémek használatát nem ajánlom. Sőt célszerű lenne, ha nem gyártanának, 111. nem is hoznának forgalomba ber­­gamott-olaj tartalmú napolajakat vagy krémeket. A fényvédő krémek, ha ésszerű napo­zás mellett használjuk őket, igen hasz­nosak. A bennük foglalt fényvédő anya­gok gátolják, hogy a sugárzás egy része áthatoljon bőrünkön, a zsiradék viszont akadályozza bőrünk vízvesztését, és ez­által rugalmasságát,­­ feszességét, puha­ságát védi. Aki az említett szempontokat — akár a mezőn dolgozva, akár szabadságát va­lahol napfényes vidéken töltve , be­tartja, nemcsak divatos bőrszínre tehet szert, hanem olyan D-vitamin- és edzett­ség-tartalékra is, amelyből a napfény­szegény téli napokra is marad bősége­sen. I­I six uriiis tanácsul 20 I HÁRDI ISTVÁN: Az életharmónia Az élet további jelentős formálása iskoláinkban tör­ténik. Beszéljünk néhány szót az iskola pszicho­­higiénés vonatkozásairól. A napjainkban oly hatalma­san fejlődő iskolai, főiskolai és egyetemi élet az isme­retszerzés mellett az emberré válás szempontjából is igen jelentős. Itt is mindennél fontosabb az­ emberi kapcsolatok és a kedvező légkör kialakítása. A jó pe­dagógus sokat tehet a gyermekek értelmi, de lelki fej­lődéséért is. A megértő, a szeretetet sugárzó, humanista tanár és tanító segíti gyermekeink harmonikus fejlő­dését. Magatartása, emberi közeledése sokat javíthat azon, amit a kedvezőtlen otthoni környezet esetleg rontott. Ehhez persze az kell, hogy maga a pedagógus lelkileg egészséges, harmonikus, kiegyensúlyozott le­gyen. Az egészséges lelki fejlődés mind a családi élet­ben, mind az iskolában egészséges példaképet igényel. A testi fenyítés ma már hivatalosan is a múlté, ártalmassága köztudomású. A dühvel, haraggal, pálcá­val fegyelmező ember a maga tehetetlenségét bizonyít­ja, s nem neveli, hanem károsítja a gyermeket. Már utaltunk arra, hogy a feleltetés, kikérdezés, vizsgázta­tás félelmetes légkörben „számonkéréssé“ fajulhat. Ez lerontja a tanulmányi eredményeket, másrészt szoron­gás révén „neurotizál“, tehát egyaránt hátráltatja a szellemi és a lelki előrehaladást. Látható ebből, milyen sokat tehetnek pedagógusaink a gyermek lelki egészségéért. Munkájuk akkor válik különösen értékessé, ha ahhoz is van érzékük, hogy a gyengébb idegzetűekkel szakszerűen bánjanak, az értelmileg-érzelmileg károsultakkal külön foglalkozza­nak, szükség esetén kiemeljék őket a számukra terhes , vagy éppen általuk veszélyeztetett — környezetből, gyógypedagógushoz vagy orvoshoz irányítsák őket. Értelmileg elmaradott gyermek az egészséges tanulók között zavarja a többiek előrehaladását, de ő maga is érzelmileg-értelmileg sérül. Az egyéniségének és értel­mi színvonalának megfelelő iskolások közé áttelepítve, korrigálni lehet lelki sérüléseit, és tanulásában maxi­mális előrehaladás érhető el. Ugyancsak nagy jelentőségű a munkahely és a mun­kakör kérdése. Életünk jelentős része munkában, munkahelyünkön zajlik. Amennyire foglalkozunk a munkahely közegészségügyi, fűtési, világítási stb. kér­déseivel, annyira fontos, hogy lelki életünkre gyakorolt hatásával is foglalkozzunk. Természetesen a munka­hely fizikai-higiénés, esztétikai, munkavédelmi stb. szempontjai az idegrendszer egészségét illetően is alap­­vetőek. A munkahely pszichohigiénéjében is elsőrendű az emberi kapcsolat, a munkatársi kapcsolat kérdése. A jó emberi kapcsolat bensőséges légkör kialakulásá­hoz vezet, amely nemcsak kellemessé, hanem eredmé­nyesebbé is teheti a munkát. Az ilyen munkahely számos más megterheléssel szemben második otthon­ként védheti a dolgozókat. Munkatársak és kollégák, főnökök és beosztottak sokat tehetnek egymás lelki egészségéért. A jó emberi kapcsolat, kölcsönös meg­becsülés nemcsak magát a munkát, hanem az organi­zációt és a fejlesztést is segítheti. Ahol viszont szem­benállás, intrika, pletyka keseríti az emberek munka­óráit, ott minden sokkal nehezebb. Pozícióharc, presz­tízsviták gyötrik az embereket. Világszerte végzett munkapszichológiai vizsgálatok kimutatták, hogy az emberek sokszor meglepően felszínes apróságokért gyűlölik egymást. Nők között, fiatalok és nem fiatalok, szépek és előnytelen külsejűek között ellenséges fe­szültség támadhat. Üzemegységekben lényegtelen dol­gok miatt keletkező ellenszenvek állandósulhatnak. (Csoportpszichoterápiás megbeszéléseken a betegek a lappangó feszültséget is nyíltan szóvá teszik, feldolgoz­zák s ennek következtében utóbb a munka békéseb­ben sokkal eredményesebben halad tovább.) Folytatjuk útjai­t. Minden napom oly hosszú Levelemmel önökhöz fordulok, mint oly sok fiatal. Rendszeresen olvasom az „Emberi sorsok“ rovatot a Hétben, és úgy gondolom, talán tudnak taná­csot adni, hogyan rendezhetném éle­tem további folyását. 18 éves lány vagyok és egy éve, vagyis 1971 áprilisában megismerked­tem szülővárosomban egy csinos 25 éves fiatalemberrel. Az Itteni szálló­ban dolgozik mint szakács. Néhány napon belül nagyon megkedveltem. Pár hét múlva megtudtam, hogy már három éve nős és két gyermekes édesapa. Feleségével már 8 hónapja nem élnek együtt, amit azzal magya­rázott, hogy nem tudott megmaradni mellette, mert felesége nem törődött sem a gyermekekkel, sem saját ma­gával, a fizetését elszórta, nem tu­dott takarékoskodni. Nem tudtam elutasítani, mert na­gyon megszerettem. Fél évig jártunk együtt, s akkor felajánlottam neki a lakásomat, ő az ajánlatomat elfogad­ta, és augusztus közepén hozzám köl­tözött szegényes cókmókjával. Együtt dolgoztunk a szállóban és napról­­napra többet veszekedtünk. Munka­idő után várt rám a háztartási mun­ka. A szórakozást nem is kerestem, mert mindenütt féltékenységi jelene­teket rendezett. Később úrrá lett raj­ta alkohol, már a munkából is itta­san járt haza és nemegyszer meg is ütött. Siratta a gyermekeit és sajnál­kozott maga felett. Nem ismertem őt azelőtt és nem tehetek róla, hogy felbomlott a házasságuk. Mindent el­követtem a kényelméért. Ruhákat is vásároltam neki, hogy tisztességesen öltözködhessen. A bíróság által meg­szabott tartásdíjat minden hónapban küldte a feleségének, úgyhogy az ő keresetéből vajmi keveset költhetett magára. Én még azt is felajánlottam, hogy magamhoz veszem a 3 éves kis­fiát, mire ő barátnőimnek azt beszél­te, hogy akárhogyan is van, én csak mostohaként bánnék a gyerekeivel. Nem bírtam tovább ezt a lealacso­nyító viselkedést, és közöltem vele, hogy ha azonnal nem adja be a vá­­lókeresetet, nem vagyok hajlandó tovább együtt élni vele. Hiszen csak 18 éves vagyok és csinos udvarlóimat egytől egyig mind elutasítottam miatta. Nem akarok életem végéig csakis a szeretője és jótevője lenni. Szeretnék férjhez menni és boldog, nyugodt családi életet élni. Kiutasí­tottam a lakásomból és már egy he­te, hogy elment. Nem tudom, mit te­gyek, várjak-e, míg elválik a felesé­gétől, vagy mondjak le róla örökre? Nagyon nehéz ezt elhatároznom, mert nagyon szeretem és tudom, ő is sze­ret. Amíg tanácsot nem kapok, addig nem változtatok a helyzetemen. Jelige: Szomorú lány a sárga folyónál Mit tegyek? Rendszeres olvasója vagyok az „Emberi sorsok" rovatának s elha­tároztam, hogy én is tanácsot kérek, de sajnos én is, mint annyi más fia­tal, csak a boldogtalanságomat írha­tom le. 17 éves voltam, mikor elkezd­tem járni egy fiúval, eleinte nagyon jól megvoltunk, s úgy hittük, hogy boldogságunkat semmi sem fogja za­varni. De sajnos az egész oly hamar elmúlott. Három hónapig járt hoz­zánk. Sosem beszélt másról, csak kettőnkről, s ígért, amit csak tudott, egy alkalommal valahogy összevesz­tünk, s ő ahelyett, hogy bocsánatot kért volna, elkezdett egy másik lány­nyal járni, és már meg is volt az eljegyzésük. Lassan elfelejtettem a kapcsolatun­kat és megismerkedtem egy másik fiúval. Az igaz, hogy még nem régen ismerjük egymást, de eleinte nagyon jó barátok voltunk, aztán egyszerre a barátságból szerelem lett, de csak az én részemről. Közöltem vele, hogy többnek tartom, mint jó barátnak, de sajnos választ máig sem kaptam. Egy munkahelyen dolgozunk, mindennap találkozunk, de már egészen hideg hozzám. Lehet, hogy már más lány­nyal jár. Nagyon szépen kérek min­den olvasót, hogy aki panaszomat el­olvassa, adjon tanácsot, hogy mit csináljak, hisz még oly fiatal vagyok, az élet még előttem van. Jelige: „Mondd, mért van ez így“ Válasz egy hosszúhajú szőke lány­nak Gondolkodtam azon, hogy vajon egy fiú adhat-e választ a kérdésére, át tudja-e érezni a helyzetét? Mivel csak az átérzés lehet kiindulópont a válaszadásra. Megpróbáltam beleélni magam a helyzetébe, és hogy ez mennyire sikerült, döntsön erről ma­ga. Egy lánynak, kinek gyönyörű ál­mai vannak a szerelemről, s még fia­tal, nagyon fiatal, borzasztó csaló­dást jelenthet ez az életében. Hiszen a maga számára még a szerelem az élet, s ha ebben csalódik, nem csoda, hogy nem találja meg a kiutat. Azon­ban nem szabad, hogy a gyötrődés, a szorongás, a kisebbrendűség érzete hatalmasodjon el magán. Nem veszít­heti el hitét a szerelemben azután a szomorú embertelen cselekedet után sem. Maga volt a szenvedő alanya. Erkölcsileg maga áll a fiú felett. Ne féljen, hogy mit gondolnak má­sok, ha megtudják, mi történt, maga ki volt szolgáltatva az erőszaknak. Befejezésül még annyit: önmaga előtt kell tisztának maradnia, hogy mások előtt is az lehessen. Kassai Endre, Komárno Ku­lllii'i üli , üllli

Next