Akadémiai Értesítő, 6. kötet (1895. évfolyam)

1895 / 6. szám

336 Elnöki megnyitó beszéd: emeli a magasba vagy dobja le a sárba azokat, a­kiket figyel­mére méltat, hanem azt a bár sokkal lassabban, de sokkal nagyobb elővigyázattal dolgozó, talán nehézkesebb gépezetet, mely a tudományos folyóiratokat és könyveket nyomtatja, s melyek­nek termékeit nem kapkodja ugyan el a sokaság, de mint lépcső­fokokat magasra törő útjában örömmel fogadja minden ország és minden korszak tudománynyal foglalkozó munkáscsoportja. Elismerem, hogy a hírlapi sajtó jó szolgálatokat tett és tehet a tudománynak akkor, a­mikor a sokaság figyelmét feléje tereli s ez által barátokat, pártfogókat szerez ügyének, de azért mégis óva kell intenem a tudománynak minden komoly mun­káját, hogy ne keresse dicsőségét a hírlapok hasábjain, melyek irányában sokszor igazságtalanok lesznek már azért is, mert íté­letük a jelen pereznek szánva, a gyorsan változó, pillanatnyi érdek szempontjából jön létre és hallgatással mellőz mindent, a­mit a nagy­közönségnek érdekessé és értékessé csak a jövő tehet. Az Edisonokról sokat beszélnek az újságok, a Faraday-król hallgatni szoktak, a tudomány embere pedig nagyobb elismerés­sel adózik a fa ültetője és ápolóinak, mint annak, a­ki az érett gyümölcsöket szedi le. Az egyetlen jogosult nyilvános ítélőszék, mely előtt az igazi tudósnak arról a­mit tett be kell számolnia, ott áll azon szigorúan tudományos folyóiratok és egyéb kiadványok el nem évülő kötetsorai között, a melyekbe a kutatás eredményei már századok óta be vannak jegyezve s mindenesetre nagyobb dicső­ség a tudósnak az, ha azokban nevét bárcsak egy érdemes mun­kája mellé írhatja, mint hogyha minden számukban beszélnek róla a napilapok. De a jelenkor tudósa a hírlapi dicsőség kecsegtetései mel­lett még más kísértéseknek is ki van téve, a népszerűsítő tár­sulatok, a nyilvános előadásokat rendező egyletek, a kiállítások és a már majdnem évenként minden nagyobb városban ismétlődő congressusok mind egy olyan tudományos nyilvánosságnak lát­szatával csábítgatják őt, a­mely az előbb kijelölt hosszú és fárad­ságos útnál gyorsabban és könnyebb munkával vezet valami Pantheonszerű épületbe. Az az érdem, hogy sokat tanult, még nem ment fel senkit társadalmi kötelességei alól, s azért a legtudósabb is helyesen cselekszik s méltán köszönetet érdemel, mikor néha leszáll tudo­mányának magaslatáról és megfontolt tanácsával vagy gyönyör­ködtető előadásával a sokaságnak okulást és élvezetet szerez, csak attól óvakodjék, hogy az ilyenféle szolgálatokkal kiérdemelt elismerést tudományos ambitiója kielégítésének tekintse, mert bizony könnyen a pillanatnyi tündöklés vágyává fog az törpülni. Az akadémiák feladatai közül egyik az, hogy a szellemi

Next