Akadémiai Értesítő, 6. kötet (1895. évfolyam)
1895 / 6. szám
336 Elnöki megnyitó beszéd: emeli a magasba vagy dobja le a sárba azokat, akiket figyelmére méltat, hanem azt a bár sokkal lassabban, de sokkal nagyobb elővigyázattal dolgozó, talán nehézkesebb gépezetet, mely a tudományos folyóiratokat és könyveket nyomtatja, s melyeknek termékeit nem kapkodja ugyan el a sokaság, de mint lépcsőfokokat magasra törő útjában örömmel fogadja minden ország és minden korszak tudománynyal foglalkozó munkáscsoportja. Elismerem, hogy a hírlapi sajtó jó szolgálatokat tett és tehet a tudománynak akkor, amikor a sokaság figyelmét feléje tereli s ez által barátokat, pártfogókat szerez ügyének, de azért mégis óva kell intenem a tudománynak minden komoly munkáját, hogy ne keresse dicsőségét a hírlapok hasábjain, melyek irányában sokszor igazságtalanok lesznek már azért is, mert ítéletük a jelen pereznek szánva, a gyorsan változó, pillanatnyi érdek szempontjából jön létre és hallgatással mellőz mindent, amit a nagyközönségnek érdekessé és értékessé csak a jövő tehet. Az Edisonokról sokat beszélnek az újságok, a Faraday-król hallgatni szoktak, a tudomány embere pedig nagyobb elismeréssel adózik a fa ültetője és ápolóinak, mint annak, aki az érett gyümölcsöket szedi le. Az egyetlen jogosult nyilvános ítélőszék, mely előtt az igazi tudósnak arról amit tett be kell számolnia, ott áll azon szigorúan tudományos folyóiratok és egyéb kiadványok el nem évülő kötetsorai között, a melyekbe a kutatás eredményei már századok óta be vannak jegyezve s mindenesetre nagyobb dicsőség a tudósnak az, ha azokban nevét bárcsak egy érdemes munkája mellé írhatja, mint hogyha minden számukban beszélnek róla a napilapok. De a jelenkor tudósa a hírlapi dicsőség kecsegtetései mellett még más kísértéseknek is ki van téve, a népszerűsítő társulatok, a nyilvános előadásokat rendező egyletek, a kiállítások és a már majdnem évenként minden nagyobb városban ismétlődő congressusok mind egy olyan tudományos nyilvánosságnak látszatával csábítgatják őt, amely az előbb kijelölt hosszú és fáradságos útnál gyorsabban és könnyebb munkával vezet valami Pantheonszerű épületbe. Az az érdem, hogy sokat tanult, még nem ment fel senkit társadalmi kötelességei alól, s azért a legtudósabb is helyesen cselekszik s méltán köszönetet érdemel, mikor néha leszáll tudományának magaslatáról és megfontolt tanácsával vagy gyönyörködtető előadásával a sokaságnak okulást és élvezetet szerez, csak attól óvakodjék, hogy az ilyenféle szolgálatokkal kiérdemelt elismerést tudományos ambitiója kielégítésének tekintse, mert bizony könnyen a pillanatnyi tündöklés vágyává fog az törpülni. Az akadémiák feladatai közül egyik az, hogy a szellemi