Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1961 (68. kötet = Új folyam 6. kötet)

1961 / 5. sz. - SZEMLE - A Magyar Tudományos Akadémia életéből

Március 20-án az Akadémia központi­­ előadás­sorozata keretében Nemes Dezső lev. tag, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja előadást tartott a kommunista és munkáspártok 19(H). évi Moszkvai Nyi­latkozatának egyes kérdéseiről. Az elő­adáson megjelent Orbán László, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KB Tudo­mányos és Kulturális Osztályának vezetője, Hollai Imre, a KB Külügyi Osztályának vezetője, Rusznyák István, az MTA elnöke, az Elnökség tagjai, akadémikusok, társa­dalmi és kulturális életünk több kiválósága, a kutatóintézetek dolgozói. Az előadást Hevesi Gyula alelnök nyi­totta meg, megemlékezve a Magyar Tanács­köztársaság megszületésének 42. évfordu­lójáról. * Az MTA Népzenekutató Csoportja már­cius 22—23—24-én nagysikerű ünnepi elő­adás-sorozatot rendezett Bartók Béla szü­letésének 80. évfordulója alkalmából. A három nap alatt a következő előadások hangzottak el: Kerényi György—Rajeczky Benjamin: Bartók népdal-lejegyzései ; Rácz Ilona: Bartók Béla utolsó évei a Ma­gyar Tudományos Akadémián; Járdányi Pál : A magyar népdalok új rendje; Kiss Lajos: A várpalotai munkásság zenei ha­gyományai; Szomjas-Schiffert György: A finnugor népek közös tánczenei emlékei; Vikár László: Hegyi-mari dallamtípusok; Olsvai Imre: A déldunántúli dallamdialek­tus; Sárosi Bálint: Egy fővárosi étterem népi zenekara és közönsége; Vig Rudolf : Dúr-kvintváltó dallamok a magyarországi cigányok népzenéjében. * Az MTA Nyelvtudományi Intézete már­cius 29—30-án vitaülést rendezett a nyelv­tudomány elméleti kérdéseiről. A vitaindító referátumot Telegdi Zsigmond tartotta. A vita ismertetésére még visszatérünk. * G. D. Szanzsejev, a filológiai tudományok doktora, március 28-án előadást tartott a Mongol eposz néhány kérdése címmel. * F. Tervonen nyelvész, a finn —magyar kult­urális egyezmény keretében április 7-én egyhónapos tanulmányútra érkezett ha­zánkba. Angelo Brelich, a római egyetem vallás­történeti tanszékének professzora ,,A meg­haló isten" címmel április 10-én előadást tartott. * A Társadalmi-Történeti Tudományok Osztályá­na­k vezetősége március 2-i ülésén megvitatta és elfogadta az intézetek 1900. évi tudományos tevékenységéről szóló be­számolókat. Megtárgyalta a bizottságok összetételének módosítására vonatkozó ja­vaslatokat, és állást foglalt az újjáalakuló bizottságok személyi kérdéseiben. Az osz­tályvezetőség jóváhagyta az intézetek el­helyezésének perspektivikus tervét. * V. Sz. Nyemcsinov akadémikus, a Szov­jetunió Tudományos Akadémiája Köz­gazdasági Filozófiai­ és Jogi Tudományok Osztályának akadémikus titkára március 27-én 10 napos látogatásra hazánkba érke­zett. Itt tartózkodása alatt több előadást és konzultációt tartott, többek között a társadalmi érték és tervárak, a matema­tikai módszerek közgazdaságtudományi al­kalmazásának kérdéseiről. * Új folyóirata jelent meg az MTA Peda­gógiai Bizottságának Magyar Pedagógia címen. Az első szám az iskolai tanulók túl­terhelésének problémáját vizsgálja. A ta­nulmányok gazdag tényanyag alapján fog­lalkoznak a kérdéssel. A beköszöntő cikket Nagy Sándor, a pedagógiai­ tudományok doktora írta. A tanulmányok szerzői: Kiss Árpád, Jausz Béla, Lénárd Ferenc, Katona Ibolya, Szöllősi Géza és Veres Judit. A folyóirat a jövőben negyedévenként jelenik meg. A. Zygmund matematikus, a chicagói egyetem tanára, az MTA meghívására április 4-én egyhetes magyarországi láto­gatásra érkezett. Budó Ágoston akadémikus március 30-án „Vizsgálatok a molekuláris lumineszcencia köréből" címmel székfoglaló előadást tar­tott. * Az Agrártudományok Osztálya február 27-én tartotta meg a bizottsági titkárok értekezletét. Az értekezleten Somos András 315

Next