Alföld. A Magyar Írók Szövetsége Debreceni Csoportjának folyóirata 6. (1955)

1955 / 1-2. szám - Szűcs László: Sötét felhők (elbeszélés)

Szűcs László: Sötét felhők 1. Hirhedt „emberek” voltunk mi akkor negyvennégyben. Emlegették a nevün­ket még a Kossuth utca végén is. Pedig az már jó messzire volt a mi utcánktól, a mi bérházunktól. Pedig nem voltunk mi rablógyilkosok, betörők, még zsebtolvajok sem. Én akkor tizenkét éves lehettem, Öcsi ugyancsak, Tinta meg még annyi sem, és a kis Jutka, vele meg csak négyen voltunk. És mégis, ma sem tudom, hogy miért haragudtak ránk annyira. Szinte gyűlöltek ! Tóth néni, aki pontosan olyan volt, mint egy százliteres hordó, ha csak meg tudott fogni, el tudott csípni, mindig adott egy pofont, vagy nyak­levest. Ma délután is Jutkát­ kapta el, aki kis piros lábosban tejet vitt haza. Nem tudott elszaladni, és olyan két nyaklevest kapott tőle, hogy­ elejtette a lábost és kiömlött a tej.­­ Pedig most nem csináltunk semmit. Persze aztán tudott kiabálni, hogy betört az ablakja. Este meg a mamit zaklatta. Szegény mami, egész nap dolgozott és este meg alig jön haza, már megint Tóth néni. Hogy­ is tudott annyit beszélni. Nem, nem tudom. Gyorsan hadart, alig lehetett érteni a szavát, mit mond. .. Igen. Ha nem tudja megtanítani a kölykeit, akkor én majd megtanítom. Megtanítom én. Nem gyerekek ezek, börtönbe valók, börtöntöltelékek. Ezeknél már akasztottak jobbat. Egy egész tégla repült be hozzám, még az ablakra is kiszakadt.­­ A mami halkan sírni kezdett. S aztán egy félóra múlva hazajött a papa. Mi már nem is féltünk, ő is belefáradt, beleunt a sok verésbe. Egy-két pofon, mi is az, ha már megszokja az ember. De a mamit nagyon sajnáltam. Néztem, mint sír csendesen, és kavarja a rántást. Oda mentem hozzá, ő is rám nézett, a szeme kedvesen csalogott. Olyan jó volt anyám mellett állni, puha kezével gyengéden beletúrt barna, kócos hajamba. Én meg kezet csókoltam neki. Korán reggel elment dolgozni, mi egyedül maradtunk. Egyedül, pedig sok­szor olyan jó lett volna elbeszélgetni a mamival fontos dolgokról. Ha bejöttünk a sötét, üres lakásba, fáztunk, hideg volt. Nap­számra kint voltunk az udvaron, az utcán.’ 2. Már csak Tintát vártuk a folyosó végén. Mindig együtt mentünk az iskolába és itt, a folyosó végén szoktuk megvárni egymást. Öcsi a tízóraira kapott száraz kenyeret majszolta csendesen. A kis Jutka a lépcsőn ülve ócska, lehetetlenül össze-vissza tépett olvasókönyvét próbálta összerakni, de sehogy sem sikerült. Megyünk iskolába ? — kérdeztem.

Next