Alföld. A Magyar Írók Szövetsége Debreceni Csoportjának folyóirata 6. (1955)

1955 / 1-2. szám - Szűcs László: Sötét felhők (elbeszélés)

Pár pillanat múlva szólalt meg Öcsi. .— Nem nagyon muszáj. — De tegnapelőtt sem voltunk — nyugtalankodott Jutka. Nem sok értelme volt iskolába menni. Tegnap nem tanultunk semmit és mi lesz, ha a tanító bácsi kérdez majd. A közben megjött Tintával úgy határoztunk, hogy ma sem megyünk iskolába. Csak Jutka ellenkezett még. — És ha megtudják majd, mi lesz ? Öcsi nyugtatta meg. — A többivel elmegy ez is, ez az egy nap. Ha megtudják, úgyis egyszerre kapunk ki, nem külön-külön egy-egy napért. Ez igaz volt, félénken beleegyezett ő is. Elindultunk. Egymás után csúsztunk le a karfán. Elől öcsi, utána Tinta, Jutka és végül én. Szerencsésen értünk le a földszintre. Menjünk az állomásra , javasoltam. Meg is egyeztünk ebben. Gesztenyét rugdosva mentünk a csendes utcákon az állomás felé. A gyen­géden megpöccintett fényes gesztenyék ugráltak a lehullott sárga, barna, piros falevelek közt. 3. Romok s romok voltak mindenütt, amerre csak nézett az ember az állomás környékén. Nem volt ép egy ház sem. Tégladarabok, üvegcserepek, gerenda-, deszkaszilánkok hevertek szanaszét az utcán mindenütt. A karcsú vllanyoszlo­­pokon szétszaggatva lógtak a drótok. Egy emeletes sarokházat pontosan ketté­metszett egy bomba. Látszottak az üres szobák, keresztmetszetben. A vastag gerendák mint gyufaszálak meredtek ki a kőtörmelékek közül. Szomorú képek, de akkor érdekesek voltak számunkra. A felfordulás minden gyermeknek érdekes. Vagy nyolc-tíz tank bújt meg a romok között. Csak a kopottszínű figyelő­tornyuk látszott ki, meg a hosszú csövük. Az éjszaka érkezhettek, mert még tegnap nem láttam erre őket. Oda lopózkodtunk az egyik tankhoz. — Hű, de fura — csodálkozott Tinta — én még igent soha nem láttam. Hosszan bámultuk, aztán háromszor-négyszer körüljártuk, de nem mertünk egészen közel menni a tankhoz, féltünk tőle. Hamar telt az idő, órákig ácsorogtunk a tankok körül. Nem szólt senki, nem kérdezte meg senki, hogy miért vagyunk itt, miért nem vagyunk az iskolában. Egyszer csak észreveszem, hogy nincs sehol Öcsi. Eltűnt valahová. De nem sokáig volt távol. Kis idő múlva egy félig ledőlt fal mögül bújt elő. Olajosan, piszkosan. Szemével csendre intett s intett a kezével, hogy menjünk utána. Egy romház kapualjába behúzódva előkotort az inge alól négy tár pisz­tolygolyót, meg két tojásgránátot. — Na, mit szóltok hozzá ? Elbűvölve néztük Öcsi szerzeményeit.­­ — Honnan vetted ? — érdeklődtem. — Van. Jutka könyörögve néz ránk, fúródik közénk. — Ugye adtok nekem is egyet, csak egyet adjatok nekem ! — Kapsz, csak ne kiabálj ! — intette csendre Tinta. Nehezen tudtunk megosztozkodni. —­ Jó, de neked eggyel több van. — Öcsinek meg öttel. — De én hoztam, örülj, hogy annyit is adok. 2

Next