Alföld. Irodalmi és művészeti folyóirat 13. (1962)
1962 / 6. szám - ESZMECSERE - Szencsey György: Az Alföld-vita margójára
akkor, ha a folyóirat szellemi arca, a szerkesztő irányító munkája szerves része a haladó, szocialista igényű irodalmi törekvésnek. Így azonnal látjuk, hogy mi tartozik a peremre, s hol van a lényeget sugárzó centrum. Ezt nemcsak a vers vagy a novella jelzi, hanem a szerkesztő igénye is. Egy folyóirat nemcsak egymástól elszigetelt verseket, elbeszéléseket, kritikákat közöl, hanem irodalmat teremt, ha nyomtatott sorai szellemi mozgalommá, az irodalmi magatartás egy formájává integrálódhatnak hasábjain. Az új Alföldnek ehhez a teremtéshez megvan a lehetősége, különösen akkor, ha a szerkesztők a munkatársakat nemcsak annyi területről válogatják össze, mint amennyit egy kunhalomról szemmel és szellemmel át lehet tekinteni. Az új Alföld igényével és tartalmával feltétlenül igazolja, hogy irodalmi síkon szerves része kíván lenni a szocialista építés nagy fogaskerékrendszerének. Alá kell húznunk, hogy szerkesztője és írói - kinyilatkoztatás nélkül is - hitet tettek amellett, hogy a folyóirat nem búvóhelye a nagypolgári szellem formaruhát cserélt vagy félillegalitásba vonult irodalmi ügynökeinek. Ezt azért kell kiemelnünk, mert a nagypolgári-kozmopolita szellem előtérbe nyomulása mai irodalmunk egyik problémája. Segíteni csak úgy lehetne rajta, ha minél előbb rámutatnánk, hogy a polgári másodosztályú irodalom egyes képviselői, még irodalompolitikai síkon is, lépésről lépésre mint épültek bele szocialista szellemi életünkbe, és ragadták magukhoz - legalább részben - az irodalmi élet irányítását. Szükség lenne a nagypolgári-kozmopolita irodalmi törekvések, a szocialista igényűnek álcázott versek és regények kritikájára, minél szélesebb körű elemzésére. E téren értékes kezdeményező lépéseket tehetne az Alföld. A munkásság, a parasztság s az ő célkitűzéseikkel azonosult értelmiség igényeitől távol álló polgári irodalmi képletek megfelelő elemzése csak akkor lehetséges, ha a szilárdan a szocializmus talaján álló írók és kritikusok minél jobban felvértezik magukat a mai világirodalom eszmei áramlatainak az ismeretével. Ha szellemi magatartásukkal kilépnek a provincializmus, az eklektikus megnyilatkozások keretéből. A szerkesztőnek fel kell ismernie, hogy az Alföld nem vidéki folyóirat, hanem folyóirat vidéken, s éppen olyan szerves része irodalmunk vérkeringésének, mint az a társa, amelyet a budapesti Dorottya utcában szerkesztenek. Az Alföldnek is éreztetnie kell a magyar és az európai irodalmi élet nagy hullámveréseit, tudva azt, hogy még Bagamér költője sem lehet az, aki nem részese ennek a hullámverésnek. A szocialista építés írójának tehetségével és műveltségével fel kell fognia a ma Európájának szellemi igényeit, mert csak így tágíthatja a szocializmus építőinek horizontját. Vigyáznia kell arra, hogy szerepét a nagypolgári-kozmopolita szellem gyakran rafinált műveltségű írói át ne vegyék. A szocializmus írójának erkölcsi értékét jelenti az, hogy szolgál és nem kiszolgál. Az Alföld köré csoportosult íróknak le kell szűrniük a klasszikusok műveiből adódó nagy tanulságokat, de ugyanakkor át kell élniük a XX. század napjainkig tartó nagy irodalmi forradalmát. El kell igazodniuk az értékek és mértékek rendszerében. Aki ma kifelé is szól, előbb tájékozódjék a világban. Nem lehet ott folytatni az irodalmat, ahol Erdélyi József, Gulyás Pál vagy Veres Péter kezdte. A modern költészet egyik nagy teoretikusa, Jacob Mais mondta azt, hogy „a világ az emberben: ez a modern költő." Ennek az igénynek nyomán az Alföld íróinak érezniük kell: nem elég tudomására adni a tájnak (még ha egy országnak is nevezzük azt, hogy mi az, amit környezetükben, társadalmukban meglátnak, hanem ki kell vetíteniük azt is, ami önmagukban látható. Az új Alföld szellemi arculatának többet kell tükröznie, mint a televízióval keresztezett hortobágyi délibábnak: témában, stílusban, igényben, a psychikum rezdüléseiben. Ezt nemcsak a szerkesztő és szűkebb munkatársai, hanem Debrecen egyeteme is elősegíthetné. Az egyetem falai közé került fiatal költők, prózaírók, kritikusok a legtöbbször csak a vidéki egyetem igényét s nem az universitás szellemének sokoldalúságát, tájékozottságát hozzák magukkal. Valamennyire megközelítjük az igazságot, amikor felhívjuk a figyelmet arra, hogy a fiatal kritikusok, prózaírók, költők az egyetemről elegendő szellemi irányítás nélkül startolnak a különböző folyóiratok felé. Az esetleges mágikus szavak még nem jelentik a szellemi irányítást.