Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 19. (1968)
1968 / 7. szám - KÖNYVEK KÖZT - Taxner Ernő: Papp Ferenc: Földre szállt ember
zékeinkben, a test, a szellem önkívületi állapotaiban. Ahogy a régész eltemetett városokat bont ki a föld mélyéből, Tornai - jelképesen szólva - a fejünkben s idegrendszerünkben eltemetődött éden után kutat. És segítségül nem a mítoszt hívja, e költői mesét, hanem a valóságot, mindazt, ami szeme- és keze ügyébe kerül. A vizeket, a fölvillámló jegenyesorokat, a Duna homokzátonyait, nagyvárosok neonerdeit, kísértő népdalokat. Nők sörényét az utcák látomásában ugyanúgy, mint a legszemélyesebb emberi kapcsolatban. Olyan erőket szabadít föl a szerelemből is, amely már nemcsak a szerelmet élteti tovább, de mindazt, ami vonzáskörébe tartozik. Most nem gondolok a halálra, inkább az elragadtatásra, a tavasz fű irgalmára, csöndre, tested lombjait verő időre. - írja a kötet egyik legjobb versében. Ez az elragadtatottság nem csupán érzelmeket hordoz, de gondolatokat is. Sőt, némelykor maga az elragadtatottság válik gondolattá. Ebből teremti meg ars poeticáját is. A költők nem azért énekelnek, hogy ma úgy feküdjetek le, mint tegnap, hogy már a szerelmet se higgyétek el, hogy a mellszakító sírásra se zokogjatok, hogy a meggyfák mosolyára se nevessetek. Ez a hang erősödik föl a Szigorú angyal című prózaversében is. Tornai eddig megjelent négy kötete, így az Aranykapu sem egy megszerkesztett világ költői modelljével ajándékoz meg bennünket. Legalábbis nem József Attila-i értelemben. Versei a teljesség föltárása helyett a teljesség megragadására készítenek elő. Érzékenységünket edzik, hajlamainkat csigázzák, hogy mi magunk váljunk alkalmassá a megragadásra. Ha bárki azt hinné, hogy „lírai kutatásai" pusztán a személyiség, a magánlét problémáival kapcsolatosak, olvassa el a Vannak magyarok című versét, a már említett Szent István szarkofágját, a Halál hadifoglyait, a Se nappal se éjszaka címűt s prózaversei közül a Gorkij börtönéről szólót. Vallomásai nemcsak a test öt érzékéről szólnak, de az ember társadalmi és történelmi sorsáról is. Ami gondolat a kötetről elmondható, nem minden vonatkozásban azonos a kötetben levő versek egyértelmű dicséretével. Tizenöt-húsz maradéktalanul megoldott vers azonban indulati, nyelvi és képi erejével összhangot teremt szándék és megvalósítás között. A többi inkább csak a vázlatát vetíti elénk Tornai további terjeszkedésének. A kötet egységénél tehát ezúttal is fontosabb a kötet iránya. Beavatottként mondhatom ezt, mert az Aranykapu óta írt verseiben Tornai végérvényesen megtalálta a hangját, amely máris kortársi költészetünk egyik legeredetibb és legerőteljesebb szólama - akkor is, ha ezt a hangot sokan érdesnek és izgalom nélkülinek hallják. CSOÓRI SÁNDOR Papp Ferenc: Földre szállt ember Bármennyire szeretnénk is szépíteni, kétségtelen tény, hogy Szemlér Ferenc regénytrilógiája (Augusztustól augusztusig) és Szabó Gyula ismert regénye, a Gondos atyafiság óta nem született igazán jelentős mű a romániai magyar regényirodalomban; legfeljebb néhány olyan figyelmet igénylő kísérlet, mint a költő Szász János, vagy Papp Ferenc előző kisregénye (A válasz, illetve A gyökerek alatt). A rokonszenves Forrás-sorozat ugyan, melyben a kezdők első műveit jelenteti meg a bukaresti Irodalmi Könyvkiadó, évtizedes fennállása alatt egy sor vitathatatlanul tehetséges fiatal elbeszélőt indított útnak, de még a legtöbbet ígérőknek - Bálint Tibornak, Veress Zoltánnak, Szabó Zoltánnak, Szilágyi Istvánnak - a fejlődése is megrekedt jelentéktelen témáknál és bátortalan kísérleteknél. Nem sok jót mondhatunk az előttük indult nemzedékről sem. Szabó Gyulától épp úgy hiába várjuk most már évek óta a méltó folytatást, akárcsak a szintén biztatóan indult Sütő Andrástól. Lehangoló az is, hogy az új Forrás-kötetek színvonala egyre süllyed, nemrégiben például Francoise Sagan egy gyenge utánzójának most, több mint egy évtizedes késéssel megírt regénykéjét hozták ki, a szerkesztők ízlésének nem éppen