Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 22. (1971)
1971 / 4. szám - FIGYELŐ - Ablonczy László: Weöres Sándor: A holdbéli csónakos
Weöres Sándor: A holdbéli csónakos Egypár erőltetett viccbetéttől eltekintve Weöres Sándor szövegét hallottuk a színpadról, mégse az igazi játékot láttuk a Thália Színházban. Miért e csalódottság? Kazimir Károly rendező az eredetileg bábszínpadra írott játékot több verssel és az Endymion című dráma beiktatásával mármár túlzottan is dúsította. Némelyest ugyan jobbá, színpadiasabbá tette a dramaturgiát (Vitéz László kiszabadulása). Ami igazán fájdítja szívünk, hogy nem a weöresi világot teremtette meg a Thália színpadán. Költőiségét, báját, a meseszerű lebegését vette el, mert túlzottan, erőszakosan a mához kötötte a drámát, ezáltal gúzsba kötve a néző fantáziáját is. Mert ha olvasva, képzeletünk mutatványos bódéjában játszatjuk el Pávaszem történetét, kiderül, nem is olyan kortalan és világ feletti tündérjáték a Weöresé, mint ahogy tudtunkra adja, hogy „történik a mesés időben". Kazimir ezt akarta a jelen analógiájára fordítani, társadalmasítani, pedig ha a darab keletkezésének időpontjára figyel (1941), és kibontja meseország életét, nem is tűnt volna oly távolinak a Holdbéli csónakos . . . Akkor várában szigorú rendszabályok vannak: „Aki nem viselkedik illedelmesen, annak szakálla lenyíratik, füle csipkésre vágatik, orrába tökmag dugatik, szeme kitolatik, hasa betolatik" - kiabálja a Hirdető a sokaságnak mindjárt a darab elején. A nép válaszul balgán hozsánnát zeng fejedelméről: ,,E széles világ négy sarkú kendő: négy sarkában négy derék király van, közepében székes öreg magyar Jég apó." Lám, milyen finom dialóg-váltással kitűnik Ősmagyarhon hierarchiája! A Thália színpadán? A Hirdető szavait, mint kedves bohóságot elmondja Paprika Jancsi, a nép himnusza pedig elmarad. Itt Jégapó mintha nem is lenne más és több, mint Tóth Gyula bádogos és vízvezeték-szerelő. Bizonyítja, hogy mindkét epizódot Peti Sándor játsza. Az előadásban semmit se tudunk meg Jégapóról, legfennebb azt, hogy Pávaszem apja A Könyvjátékban? Bizony gyenge ember, döntenie kéne, és halogatja: ,,. . . aludjunk egyet, ne hamarkodjuk el a dolgot, az idő hozza meg a legjobb gondolatot, és hátha egyikünk megálmodja éjjel, miként kellene cselekednünk". A négy leánykérő-fejedelemről se tudunk szinte semmit, Weöres a zsarnokság természetrajzát adja bennük; a színpadon egyikük, a krétai király bártulajdonossá lett „modernizálva". Pávaszem a holdbéli csónakos szerelmére áhítozik. A messzi égen fel-feltűnő gondolásra, aki talán az ember szívében szunnyadó csodás vágyak képzeletbeli alakja is egy kicsit. Oly szerelem az a messzeségben tündöklő világgal, amely sohasem teljesedhet be, de minden ember szívében él, hiszen bővül magunkban vágyként, ábrándként mindig többet hordunk, mint amennyit létezésünkben akármikor is megvalósíthatunk. A Thália színpadán a holdbéli csónakos egy táncdalénekes. Utána áhítozik a leány. Hát ennyi lenne Pávaszem lelkében a mindenség, a teljesség? Alig hiszem. Az erőltetett konkretizálás a darab költészetét lúgozza ki, lett légyen akárhány Weöres-verssel megtoldva a játék. A holdbéli csónakos ellenében a földi realitás, a Lapp fejedelem, Medvefia, Lappföldre vinné a leányt. Ahol ugyan nincs gazdagság, de „nem koldul senki és nem gyötörnek senkit, még aki a rénszarvast megüti, arra is azt mondják, hogy cudar ember." Nem nagy dolgok, a holdbéli csónakos csodás ígéreteivel összevetve, de valódi értéket, életet jelent. Az előadásban rejtély, ki a fiatalember, annyit látunk, hogy epekedik Pávaszemért. Elmaradtak fontos szövegei, ami által a darabba behelyezhető, ami érteti, magyarázza a drámát. Pávaszem drámáját, de Medvefia küzdelmét is. Elsikkadt a perspektíva felmutatása, a drámai szituáció mágneses tere, amely ide-oda húzza-rántja Pávaszemet. Semmivé lett a lebegés. Ég és föld között. És ki is valójában az a három mihasznú kísérő, aki Pávaszem társául, segítőjének szegődik a hosszú vándorúton? A hőzöngő Vitéz László, a táltos-garabonciás Bolond Istók és a félnótás Paprika Jancsi. Mint ahogy a darab írása tájt a valóságban is volt: vitézlászlók, paprikajancsik, bolondistókok őrizték az értékeket, s mint ahogy volt az, elvesztették a királyleányt. Ők maguk is rabok lettek. Elpusztítani nem lehetett őket.