Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 24. (1973)
1973 / 1. szám - A 150 ÉVE SZÜLETETT PETŐFIRE EMLÉKEZÜNK - Imre László: Fekete Sándor: Petőfi romantikájának forrásai
Fekete Sándor: Petőfi romantikájának forrásai Fekete Sándor könyvében a Petőfi-filológia jeles teljesítménye mellett a módszertani remeklést üdvözölhetjük. A VII. fejezetként szereplő Függelék példás alapossággal válaszol a „Mit ismert Petőfi a színműirodalomból?'' kérdésre. Számbaveszi azokat a drámákat, melyekben Petőfi maga is fellépett, melyeket társulata bemutatott, melyekről írt vagy említést tett, melyeket kortársai szerint ismert, melyeket pesti statisztáskodása idején láthatott, illetve amelyek könyvtárában megvoltak. A 160 drámacímből összeálló táblázat azonban csak alapját képezi Fekete vizsgálódásainak. Mintegy kiegészítve Horváth János megállapításait, aki csak a legjelentősebb alkotók (Shakespeare, Byron, Vörösmarty) hatására figyelt, az eddig kevésbé emlegetett német romantika, Schiller, Seribe, Dumas befolyását mutatja ki. De a hatáskutatás eme nem lebecsülendő eredményeivel sem elégszik meg, hanem általánosabb, most már nem is csak Petőfit érintő kérdésben foglal állást. Horváth János és Lukács György különböző kiindulású, de a romantikát egyaránt elutasító álláspontjával szemben Petőfi romantikájának kifejtésére vállalkozik, pontosabban (az előszó szerint) csak bevezetés, előmunkálat ez a füzet a kérdés alaposabb tárgyalásához. Az életrajz, a filológia apró adatai felől indul tehát, hogy a hatáskutatás nagyvonalú alkalmazásával az egész Petőfi-életművet új megvilágításba helyezze, vagy legalábbis egy új, az eddiginél gazdagabb, sokoldalúbb megközelítéshez vigyen közel. A példás világossággal, és okos érdekességgel megírt könyv a filológiából, életrajzból kinövő életerős koncepció tanulságával szolgál. S hogy ez milyen nagy dolog, azt az ellenpéldák igazolják: az öncélú mikrofilológia meddősége egyfelől, és a megalapozatlan ötlet-légvárak másfelől. A kismonográfia érintőlegesen szól a népszínművekről, amelyek szintén hathattak Petőfire, például A peleskei nótárius-ból Baczur Gazsi A magyar nemes-re. Kétségtelen viszont az is, hogy Világos után visszahat a népszínműre Petőfi, pontosabban: a petőfieskedők és népieskedők által eltorzított Petőfikép. Az a kérdés azonban továbbra is tisztázatlan, hogy tekinthető-e az Arany-Petőfiféle népiesség ekvivalensének a népszínmű. Arany megtagadta a népiességet a népszínműtől, pedig számos közös jegy szól mellette is: demokratikus irányzatosság, bizonyos zsánerszerűség, életképjelleg. A Petőfi - Arany-féle népiesség új esztétikai értékrendje (egyszerűség, naivság, közvetlenség), érintkezése a népi (paraszti) kultúrával azonban nem jellemző a népszínműre, melyben a vadromantikus elemek és a fokozott stilizálás is a realisztikus tendenciákat gyengíti. Közös forrásvidékre mutat, hogy ha Petőfinek vagy Aranynak cselekményt kellett kitalálni, a romantika rémdrámai sablonjaihoz folyamodtak. Romantikus Petőfi világfájdalma és embergyűlölete is, a „kisebbségbe szorított erény'' problematikája. „A francia romantikusokon is nevelődött ifjú Petőfi nagy érdeme, hogy az osztálytársadalmak morális tendenciáinak felismeréséhez nem volt szüksége történelmi katasztrófára." (103. 1.) Csakhogy a Fiamnak Arany Jánosa és a Rajongók Kemény Zsigmondja már nem a romantika szubjektív, indulati alapú indoklását adja az emberi tisztesség és tisztaság bukásának, hanem erkölcsi erőt merít a sorssal való sztoikus szembenézésből. Ami természetesen nem jelenti azt, mintha a romantikát követő korszak nem őrizné megszüntetve is annak bizonyos vívmányait. Fekete kitűnő okfejtéssel mutat rá azokra a szálakra, amelyek Petőfi Szilveszterét, mint „surhomme"-ot, felsőbbrendű embert Dumas némely hőséhez (Monte Christo gróf) fűzik, majd a „hamis társadalomhoz alkalmazkodó szörnyeteg"gel, Vautrin-nel zárja a sort. Pedig ennek a fejlődésnek a végpontja Raszkolnyikov, a realista lélekelemzés nagy bravúrja, így teljesedik be a realizmusban a romantikából induló folyamat. Éppen ezért helytelen a romantika egyértelmű elvetése, akár még a másodvonalbelié is. Fekete Sándor művének újdonsága és jelentősége az, hogy a megelőző monográfusoktól eltérően nemcsak a nagy nevekre gondol, nem híres művek reminiszcenciáit keresi Petőfi írásaiban, hanem a költő életéből és bizonyítható tényekből indul ki. S Petőfi mel-