Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 30. (1979)

1979 / 1. szám - Várkonyi Anikó: Száll fenn a hold (vers) - Várkonyi Anikó: "Kik a lehetetlen határán..." (vers)

VÁRKONYI ANIKÓ Száll fenn a hold Száll fenn a Hold, Felleg jár, bujdosik. Háborús-nagyra nőtt a nyár. A bujdosó Hold békéről álmodik, A bujdosásról meg a szél­, esőcsiszolt Holdbéli Zen-kövek. Egy asszony és egy idegen Időtlenül bölcs gyerek. Hallgatnak. Áttetszenek Egymáson idők, gyümölcsök, hegyek. Nyugalom, tisztaság és vad, sötét, vér áztatta szerelem. Együtt ott fenn a változó, örökkévaló színpadon. S az ámuló szívben idesem. Minden, mi létezik, szeret, és tudni akarja önmagát. Kőből, cseresznyeágból, holdból és berkenyéből. Sose fogy ki a reményből, forrásából az élet. Jóllehet, riadtan száll ma fenn a Hold. Felleg jár, bujdosik. „Kik a lehetetlen határán.. ” Érzem, tudom, hogy elhagyom. A szerelme is börtön, kalitka. Véresre zúzom szárnyamat az arany-ezüst rácsokon. Otthonra vágytam mindig és sosem volt otthonom. Már itt az ősz- Didergő esőkben, fázó jellegben lakom. Fiókám fázik, társamat látom a magány sarkkörén túl. Vár reám, hívogat. Társam sem volt, csak kitaláltam. Hegektől ékes fáradt szárnyam mégis ő emeli. A lehetetlenre tanít. S bár sohasem volt és ma sincs, erősebb, mint a hit.

Next