Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 32. (1981)
1981 / 4. szám - KRITIKA - Csontos Sándor: Sarkadi Imre: Száz éve Segesvárnál
80 Sarkadi Imre: Szkz éve Segesvárnál 1949-ben, Petőfi halála centenáriumának évében Sarkadi Imrének megjelent egy kisregénye a Szabad Szóban - ennek a napilapnak a szerkesztőségében dolgozott korábban, Budapestre költözése után az író -, s a következő évben a mű kötetben való kiadására is szerződést kötött az Athenaeum Könyvkiadó. A könyv azonban mégsem jelent meg. A szerződésből sejthető, miért: szóban közölt szempontok alapján szerették volna átdolgoztatni az eredeti művet, Sarkadi azonban nyilván nem kívánt változtatni szövegén. Így a Száz éve Segesvárnál mind ez ideig „kimaradt” életművéből. Három évtizedes késéssel most jelent meg kötetben először a Magvető Könyvkiadó népszerű Rakéta Regénytár sorozatában, így, ha késve is, sok olvasóhoz eljut majd. A regényíró Sarkadi Imre munkásságában ezt a „centenáriumi” kisregényt - egy, még a háború alatt írt nagy terjedelmű, igen töredékes kísérletét nem tekintve - két hosszabb prózai mű előzte meg, a szintén a Szabad Szóban közölt Elmentek-visszajöttek és a hiányosan ránk maradt Oszlopos Simeon. (Bizonyos, hogy ez utóbbi szövege is teljes volt, hiszen tudunk róla, hogy kiadására szerződése volt az írónak, sőt Örsi Ferenc arra is emlékszik, hogy a kéziratot Sarkadi el is vitte kiadóhoz.) A Száz éve Segesvárnál nem ezzel a két korábbi regénnyel rokonítható, módszere inkább a negyvenes évek végén írt falusi tárgyú elbeszélésekhez, s a következő regényhez, a Gál János útjához kapcsolja, bár tárgyválasztása elkülöníti ezektől. A paraszti környezetben játszódó kezdet kezdeténhez vagy a Népítélethez hasonlóan a „centenáriumi” kisregényben is az én formájú elbeszélés lehetőségeivel kísérletezett Sarkadi, s ebben is az aprólékos megfigyelésekre építő valóságtükrözés jut nagy szerephez. A Száz éve Segesvárnált is szándékosan naiv hang jellemzi - ugyanezeket a módszereket tökéletesítette nem sokkal később az író a Gál János útjában. A most kiadott mű tehát sok szempontból a Gál János útja előzményének tekinthető, de ennél a regénynél - melyet az ötvenes évek első felének legjelentősebb alkotásai között tartanak számon - sokkal kevésbé kiérlelt. A Gál Jánost írva Sarkadi arról a világról vallhatott, amelyet igen jól ismert, a szabadságharc valóságát viszont csak elképzelhette. Kevesebbre is vállalkozott a Segesvár esetében, mint amikor a felszabadult falu életéről írt átfogóan, ez esetben csak a kor hangulatának érzékletes felidézése lehetett a célja. Bár a könyv cselekménye nem rövid időszakot fog át, figuráinak többsége csak villanásnyi időre tűnik fel, éppen csak azt bizonyítandó, hogy más szemszögből is nézhető a történelem, mint ahogy utólagosan megírják. Hogy a kisregény szereplőit az olvasó mégis jól maga elé képzelheti, azért van, mert Sarkadi ezúttal is hitelesen jellemzi azokat a hőseit is, akiknek bemutatására csak néhány mondatot szán. Bence, a főszereplő tüzér diák az élőbeszéd elevenségével szól a szabadságharc néhány eseményéről, a mű első felében egységesebben, mint később. Petőfi megjelenésétől elbeszélése vázlatosabb, mint az első fejezetekben, bár Petőfi megidézésének is vannak igen szépen megírt, emberi hitelességű részletei. A költő személyiségének megformálásához Sarkadi legtöbbet Petőfi Sándor prózai műveiből merített, ezeknek néhány részletét mesélte el újra, a kisregénynek azonban nyilván más forrásai is voltak. A történelmi tárgyú mű sohasem csak arról a korról szól, amelyet megjeleníteni kíván, de arról is, amelyben íródott. Különösen így van ez Sarkadi művei esetében, néhány történelmi távlatba helyezett elbeszélése és drámája szembeötlően aktuális mondanivalót közvetít. A Száz éve Segesvárnál is magán viseli a felszabadulás utáni évek hangulatát. Legfőképpen utolsó fejezetében, amelyben a tüzér diák három év távlatából tekint vissza az elbukott szabadságharcra. „A mag nekünk kél, a nyár nekünk érlel, fenjük a kaszát az aratáshoz. A történelem lép egyet, fogódzkodjunk bele, hogy vele lendüljünk előre” - mondja Bence a kisregény befejező soraiban. A mai fiatalabb olvasóknak megrendítően szép élmény értesülni arról, hogy elődeink a negyvenes évek végén ilyen őszintén hittek az ország felépítésében. (Magvető) CSONTOS SÁNDOR