Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 32. (1981)

1981 / 5. szám - KRITIKA - Hima Gabriella: Bor Ambrus: Hosszabb távok

Az első ciklusban még csak az anyag szervezésében érvényesül az írói szubjektivi­tás, a Vizsgálatok első (Káplán) és harmadik (Ereklyék) darabjában azonban - ahol teljesen eltűnik vagy másodlagossá válik a történés - annyira eluralkodik a formán, hogy az írói értékelés az ábrázolás elsődleges tárgyává válik. Az esztétikai és publicisz­tikai határán egyensúlyozó moralitás itt végképp átcsúszik az utóbbiba. Már az írói szándék sem művészi, amennyiben nem az objektív létmozgás visszatükrözése a cél, hanem a magatartások, a cselekvések értelmezése és értékelése: a szerző olyan direkt és anakronisztikus módon avatkozik bele az általa felidézett világba, hogy szinte már csak saját ítéletének valósággá emelését tekinti fontosnak (Ereklyék). Hogy szeret-e ítélkezni Bor Ambrus, azt nem tudom, de annyi biztos, hogy erre nagyon erős belső késztetést érez, írásművészete mégis ott emelkedik a legmagasabbra, ahol elfeledkezik erről a vélt parancsról, és engedi anyagát önnön immanens törvény­­szerűségei szerint kibontakozni. A Sergent Jules-ben az írói kommentár fokozatosan ki­küszöbölődik, s marad a tragikus sorsú kalandor a maga reménytelen szituációjába be­zárva. S hogy az író lemond a közvetlen értékelésről, egyén és történelmi szituáció kö­zött a felelősség arányosabban oszlik meg: Jules sorsát saját kalandor alkata és a szi­tuáció együttesen determinálja. Bár Ambrus itt már tárgyválasztásával is szétfeszíti sa­ját szűk, kisszerű világának határait: ő, aki még az érdekeset is kerüli, itt egzotikus kör­nyezetbe helyezi hősét. A harmadik ciklus első pillantásra csupán az előzmények folytatásának tűnik, már a cím is - Jelek - az előző elbeszéléskötet címére utal. Ugyanazok az alkotói jegyek és eszközök, elbeszéléstípusok térnek vissza, melyeket korábbi írásaiból már jól ismerünk, például a „nem is történt semmi dráma” (Montparnasse, 1978), ahol azonban mégis történik valami: meghal egy ember, de olyan észrevétlenül, hogy az esemény szinte el­sikkad a naturalisztikusan aprólékos - személyi és tárgyi - környezetleírás mellett, mint­ha jelentéktelen vagy jelentős egyformán fontos vagy egyformán lényegtelen volna. Az esemény közlése annyira visszafogott, hogy a baljós atmoszfé­rát szinte a tárgy nélküli szorongás vetületeként érzékeljük, noha nagyon is valóságos motívumokból szövődött. Az előzményekhez való kapcsolódás lehet szorosabb: tema­tikus (Klasszikus elégia), sőt szüzsébeli (Hullámneszek). Az előbbi a Yashica vagy az Útlevélkép Nóra-epizódjának variációja, csak még konzekvensebb lezárással, s ily mó­don visszamenőleg igazolja a Yashica főhősének magatartását, aki a szép emlék védel­mében inkább lemond az újratalálkozásról, vagyis nem hátrál meg, hanem ellenkező­leg, legyőz egy erős kísértést. A második a Genezáret-kötet Fénypontok, szerdainak újrafogalmazása, amely „perújítás” a szó Bor Ambrus használta értelmében: a szüzsé és a helyszín változatlan, de a korábbi novella író-elbeszélőjének helyébe a főhős fia lép. Ez a módosítás az értékelő szempontot mintegy megkettőzi, már nemcsak az író ítélkezik, hanem a fiú is, aki az ötvenes évek bűnösei mellett azok áldozatait is elítéli, mert kevesli lázadásuk mértékét. Ítéletét nemzedéke nevében hozza. Megint csak az író morális szigorával találjuk szemközt magunkat, megint több hárul a felelősségből az egyénre, mint az méltányos volna. Hosszabb távok helyett így inkább csak hosszabb átmérőjű, de önmagukba vissza­térő körökről beszélhetnénk, ha a ciklus - és az egész kötet - legjobb írása, a Misi nem törne ki ebből a fojtott világból. A novella igazi hőse nem a szótlan, fegyelmezett kis­fiú - vele csak megtörténnek az események: a szerencsétlenség éppúgy, mint a csodála­tos gyógyulás -, hanem a csupán néhány vonással vázolt Gorka doktor, aki a siker leg­csekélyebb reménye nélkül folytatja a harcot a kisfiú szeme világáért. Háttérben állása ellenére ő az egyedüli cselekvő hős, bizonyos értelemben az egyetlen hős a kötetben. Tudja, hogy keveset tehet, de úgy érzi, hogy ezt a keveset meg kell tennie, s ha csak egyetlen beteget is sikerül megmentenie, a küzdelem már nem volt hiábavaló. Misi újra lát - ez a szép és teljes értékű győzelem méltó lezárása a kötetnek, s talán új táv­latokat nyit majd az író előtt tágabb horizontok felé. (Magvető) HIMA GABRIELLA

Next