Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 32. (1981)
1981 / 7. szám - FÓRUM - Hankiss Elemér: A bűntudatról mint társadalmi jelenségről
kakban). De a hatvanas-hetvenes évek gazdag nyugat-európai társadalmaiban is megfigyelhető volt az úgynevezett „Polükratész-komplexus” terjedése a mások szegénysége miatt önnön jólétét szégyellő, miatta bűntudatot érző, túlzottan szerencsés helyzetének esetleges megváltozása miatt szorongó polgári rétegekben. A növekvő gazdasági nehézségek és az életszínvonal emelkedésének lelassulása vagy megtorpanása valószínűleg csökkenti, csökkenteni fogja ezt az amúgy sem erős, a közérzetet épp hogy csak meg-meghorzsoló bűntudatot. És megvan a gyors gazdasági fejlődésnek,13 illetve a gazdasági-társadalmi elmaradottságnak is (a magyar reformkor) a maga bűntudatgerjesztő hatása. E két tényező együttesen játszhatott jelentős szerepet annak az erős bűntudatnak a létrehozásában, amely - legalábbis Gogol, Dosztojevszkij és Tolsztoj műveinek tanúsága szerint - a múlt században hatalmasodott el az orosz társadalmon. Az antropológusok szerint pedig vannak kifejezetten bűntudatos és viszonylag bűntudatmentes kultúrák; a Machube törzset szokás felhozni példaként, akik állítólag valami hajdani bűnük miatti vezeklésként önként elfogadják szolgahelyzetüket, ámbár magatartásuknak ezt az értelmezését újabban kétségbe vonták 14 - és így tovább. Szaporíthatnánk még a példákat, de az már az eddigiek alapján is megállapítható, hogy a szakirodalomban bőven vannak előzményei annak, hogy a bűntudatot mint egész közösségeket, társadalmakat jellemző, térben és időben változó erősségű tünetcsoportot vizsgálják. Térjünk ezek után vissza saját problémáinkhoz. Diagnosztizálható-e vajon az elmúlt három évtized magyar társadalmában a bűntudat jelenléte, a bűntudatosság társadalmi szintjének változása? BŰNTUDAT A MAI MAGYAR TÁRSADALOMBAN Az elmaradt bűnbánat A háború utolsó éveiben súlyos bűnökkel terhelődött meg ez a társadalom, és az 1945-ös föleszmélkedés nyomán bizonyos fokig a társadalom tudata is. Itt volt, itt lett volna az ideje a számadásnak, a távoli, közeli és legközelebbi múlt felelősségeivel és bűneivel való szembenézésnek. E számvetés azonban, sajnos, elmaradt. Tényezők egész sora gátolta meg kibontakozását. Meggátolta egyfelől a megtorlások hevessége, amely sokakat elriasztott, s amelyet sokan méltánytalannak tartottak. Meggátolta az, hogy a bűnösség tudatát kívülről akartuk, meglehetősen durva és esetlen módon, rákényszeríteni az emberekre, ahelyett hogy segítettük volna a spontán számvetés kibontakozását, ami amúgy is rendkívüli, szinte emberfeletti erőfeszítéseket kívánt volna a társadalomtól, a társadalom minden tagjától. Az öntudat és az önértékelés súlyos válságához vezetett volna annak fel- és elismerése, hogy az eszmények, amelyekkel az ember azonosult volt, amelyeket beépített önképébe és világképébe, hamis és pusztító eszmék voltak. Nem egy, hanem több tucatnyi Bibó István és kedvező körülmények sokasága kellett volna ahhoz, hogy a számvetésnek és a nemzeti-társadalmi megújulásnak ezt a gyötrelmes útját végig tudjuk járni. Gátolta a számvetést a felszabadulás után hamarosan kialakuló politikai acsarkodások, kölcsönös vádaskodások légköre is; gátolták a mostoha körülmények, amelyeket a háborús nélkülözések után már soknak, méltánytalannak, meg nem érdemeltnek érzett a társadalom többsége - és így tovább. Az elkövetett, eltűrt vagy csak utólag felismert bűnök homályos-zavaros tudata, féltudata így benne rekedt a magyar társadalomban; nem következett be a társadalmi lelkiismeret megtisztulása. Valószínű, hogy ez, egybekeveredve újabb bűntudatképző tényezők hatásával, zavaró tényezőként hosszú éveken vagy évtize