Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 34. (1983)
1983 / 8. szám - KRITIKA - Bodri Ferenc: Lutetia hajóján: Bajomi Lázár Endre újabb könyveiről
antológiát, a tanulmányok után egy korántsem teljes bibliográfiával, utóbb névmutatóval találkozunk. Nem kevés jegyzéssel áll itt Bajomi neve, a tárgyban írásaival szinte naponként „összefutunk”. Szösszeneteivel is, nincs frankofil megszólalás, amelyet ne korrigálna már másodnapon. Közel két évtized helyi tapasztalataival megrakva, nevelve tanít. Olykor már fényűt, ha a táblára egy félreírt név vagy rossz évszám kerül. Bizonynyal valamely titkos megbízatásból így, bár lehet, csupán az apostolok elhivatottsága ez. Emellett szinte megszállottan jegyzi a korrespondenciák naplóját, fűzi a gyöngyfüzért a Marianne-ok és Mariskák hattyúnyaka köré. Önmaga jókedvéből könnyíti a Dunától a Szajnáig épített hídon a közlekedést. A híd II. Endre és mondjuk Petre Vidal óta ível a történelem és az Alpok fölött. És bizony kár, hogy innen nagyobb és emlékőrzőbb a forgalom, álomittasabb. A kortársak mellett Bajomi is mindegyre újabb kötélzetet sodor az Anonymustól Illyésig épített pillérek közé, nem kevés leleménnyel és váratlan felfedezéssel fugázza az útpálya macskaköveit. Szabadegyetemének tábora van, vigyázó szemek pislognak általa tisztulón Párizs felé. Petőfi ottlétét sajnos csak Cs. Szabó László álmodta meg, Ady, József Attila, Radnóti, Szomory, Márai, Justh Zsigmond, Hevesi András, Illyés és mások termése ez a permanens Párizs-keresés - a virágos gyümölcsösben pedig nem kevés kertészkedő. A „szakma” rajongott mesterei: az itt kapirgálóba a szenvedélyt a fentiek után Benedek Marcell, Francois Gachot, Sőtér István, Laczkó Géza, Gyergyai Albert, Babits, Bölöni, Kosztolányi, Kassák, Tóth Árpád, Somlyó György és mások ültették, és persze festők, olykor meg franciák, így teszi Bajomi is, de ő inkább szítja a lobogást, az ámulatokat „térképvázlatai” jócskán megnövelhetik. A már megfertőzöttek egy-egy kapcsolat feltárása során kezüket dörzsölve ujjonganak. Nefelejcs virágzik a korábban fehér foltokon. Az egykori debreceni egyetemista rövidre tervezett útjából az egykori történelem tizenhét esztendőt csinált, a Párizsban töltöttek (1934-1951) első évtizedéről számolnak be az emlékezéskönyvek élményes fejezetei. Képzeletserkentő, ha meggondoljuk, mi történt Párizsban a jelzett dátumok között. Bajomi a számunkra kedvesebb oldalon, magánemlékei a történelem fősodrából valók. „Hazatérése óta minden erejét és képességét a francia kultúrának szenteli...” - írja az egyik kötet fülén. De az önjellemzésnek máris vidáman ellentmondhatunk: az ottani kultúrát feltáró munka a hazai tájékozódás része lett, az író pedig a „betakarítás idejében” az átéltek felidézésével rákapott a korrespondenciákra: az alföldjáró franciák, főként a gall falak és lombok közein megbúvó hazánkfiai nem eresztik azóta sem. Párizs béklyója után a hazai jött. Az „új oeuvre” első darabja egy tudós értékű olvasókönyv, ebben a magyar próza Szajna-parti vagabundusai idéződnek Szepsi Csombortól a legújabbakig. A vihartűrő hajó árbocrúdjába és fenékdeszkáiba kedvesen csengő nevek vésődtek, vonulnak is a gyűjtemény lapjain. Káprázatok és kárhozatok, átkozódás és főként nosztalgiák. „Könynyű, édes részegség” (Zilahy) öntheti el az olvasót - itt mindenki megtalálható, aki csak íróként megfordult a Notre-Dame és az Eiffel-torony, leginkább a kávéházak és menedékhelyek közül. A többi a bédekkerekre tartozik. Van ebből is elég. A kötet Gereblyés László Párizsi elégia című lírai antológiájánál gazdagabb: a sokarcú város prózai krónikásai sokszínűbb álmot nyújtanak, a csodák és köznapok egyként feltűnnek itt. És bár a jegyzetek pontosak, a közhasznú névmutató, mint a Montmartre, a Montparnasse, a Quartier Latin szentháromságából elmaradt. És hasonlóképpen így az Arpadine-ből, amely aztán a kapcsolatok tengerében tett kalandozások önálló gyűjteménye lett, a kutatás jelesebb eredményei kerültek füzérbe utóbb. A „kalandozáskönyv” Sőtér István „rendszeres kapcsolattörténetének” (1946), az említett „találkozásoknak” folytatása, az egyszemélyes Bajomi-intézetből további madárkák repültek azóta, további rajzás várható. Ararát helyett a „Torony”, itt termő olajág. Az előszót helyettesítő vallomás feltárja, hogy Bajomi Louise Michel után kutatva (A Vörös Szűz) miként jutott Nagykárolyig, Teleki Sándor naplóját olvasva, a La Manche-szigetekre hogyan került. Teleki Emma grófnő és mások felfedezése (többnyire nők!) során hatalmasodott a szenvedély, de az Arpadine mindennek csupán nyitánya lett. A palackból egy filosz korábban elzárt szelleme szabadult.