Alföld. Irodalmi, művelődési és kritikai folyóirat 44. (1993)
1993 / 4. szám - Temesi Ferenc: Híd (regényrészlet)
ujjának véltem, írtam is eggy verset A sors útja címmel, ami persze nem a lovakról szólt, inkább eggy magyar vitéz meg eggy muszka hadifogoly haláláról, aki eggy alföldi kis faluba helyettesítette a munkába a magyar fiút. Tizenhat versszakból állt, így kezdődött: Fiúk előre, mert nekünk győznünk kell Még csak egy pár lépést, ott elért lesz a cél Rohan a hős csapat bátor lendülettel Elszántságuk erős, akárcsak az acél Ember ember ellen, nehéz a küzdelem Akinek nyomába a legtöbb vér buggyan Az lesz a leghősebb, dicséretre méltó Ki megy míg hős szív utolsót is dobban Pajtás ne maradj el, ugyan mi lett téged Egyik vitéz kiált a társának vissza A nagy mérkőzésbe azt nem vette észre Hogy már társa vérét idegen föld issza Akkó meggyütt néhány megmaradt katona a Przemysl várának védői közül. Ott pusztult a porlódi 5-ös honvédők gyönyörű ezrede is. Csontbár emberök vótak ezek a jedijeim, a hasuk üresen lógott, a szemük üresen nézett, suttogni is alig bírtak, a legtöbb süket vót, zsebükbe a széttépett Szűzmáriás ezredzászló darabjaival. Na akko összetéptem azt a verset. De a Jóisten majdnem megbüntetett: kolera ütött ki köztünk, és csak vörösbor vót rá orvosságnak. A lovaknak vót gyógyszer, emberöknek nem. Úgy dobálták őket a meszesgödörbe koporsó nélkül. Nemhogy véremléket, még a fakerösztöt se kapták meg. Ahogy túllőttem a lélekveszedelmen, megismerkedtem egy fiatal lánnyal. Mozgott a muszka mifelénk is, küldte a faszolást, vagyis a haláltojást, az áldást ránk. Ki tudja, mi rössz hónap. Magamhoz legyek hű, vagy a szerelmemhöz? Kértem én egy lengyel szótárat otthonról, és az első mondat, amit megtanultam azról, hogy: Kisasszony, szabad-e csókot adni? Mondta, hogy nem, de meglátogatni a szüleinél azt szabad. Az ajtófélfán láttam a zsidóbibliát, ami a sémát, bibliai imádságot tartalmazó védelmező amulett, ők úgy mondják, mezuza. Egy parjeszos rabbi, meg a felesége fogadott. Kérdezték, zsidó vagyok-e. Mondtam, hogy igen. Milyen erővel vattok?, kérdezte a rabbi. Én azt válaszoltam: közülünk a leghitványabb is megiszik öt liter bort. Nem tudhattam, nem kém-e. Csak meg akarták tudni, hogy kóser vagyok-e, mer megkérdezték, hogy mit mondunk szédöreste. A rabbi el is kezdte: Mánistáno halájlo hazeh mikol hálélausz... De én ezt sose hallottam a Reich bácsiéknál. Akkó megkérdezték ismerem-e a Talmudot. Mit tehettem, bólintottam. Akkó mi az a názli, kérdezték. Gondoltam egyszerűbb lenne, ha megnéznétek a szerszámomat. De ügye tréflit nem eszik, kérdezték.