Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 50. (1999)

1999 / 11. szám - Márton László: Hány vödör bor fér egy gönci hordóba (regény, 3. rész) (versek)

MÁRTON LÁSZLÓ Hány vödör bor fér egy gönci hordóba? III. Promberger Jakab részt vett Buda visszavívásában, amennyiben ő látta el borral és pálinkával Miksa Emánuel katonáit, majd mindjárt a harcok után, 1687-ben megvá­sárolta a pesti sörfőzőjogot, s vele a Lipót utcai malátás házat, amely különböző mendemondák miatt nem örvendett jó hírnek a török időkben, sőt azután sem. Ez­zel azonban Promberger nem törődött, ő boldogulni és gazdagodni akart, és örült, hogy olcsón jutott a tágas épülethez, amelyet akkor csak ideiglenesen hozatott rendbe. Az volt a szándéka, hogy nagyobb szabású átalakításra majd akkor kerít sort, amikor vállalkozása jövedelmezőre fordul. Ez néhány év múlva be is követ­kezett, csakhogy Promberger szerencséje olyan volt, mint a skorpió, amely, ha túl gyorsan növekszik, fullánkját önmagába döfi. Ugyanis átépítés közben, amikor az árpaszikkasztó kamrák téglapadlózatát mészkőre akarta cseréltetni, mert a tégla málladozott az állandó nedvességtől, a padlózat alól három emberi koponya került elő, valamint huszonkilenc többé-kevésbé hiánytalan csontváz. Attól fogva Prom­­bergerre, hiába tartotta magát szigorúan a sörfőzők tisztasági parancsolatához, ujjal mutogattak polgártársai, a sörre pedig azt mondták, hogy hullaíze van. (Bezzeg a budai oldalon a gellérthegyi szőlőskertek talaját egy ásónyomnál mélyebben senki sem piszkálta, és a szokatlanul nagyra növő fürtök levét a legcsekélyebb undor nélkül itták.) Ennél a mogorva, dühös embernél, akit nemrég a városi tanácsból is kizártak, kért szállást két éjszakára, kísérőivel együtt, Károlyi Sándor (aki azonban a tervezettnél hosszabb időt kényszerül Pesten tölteni), óvakodva és kedvetlenül járkáltak az itt lakók, mintha csontok hevernének a padló kövén, vagy legalább egy döglött skorpió. Este, amikor Károlyi Sándor magára maradt (ugyanis a komáromi tűzeset óta nem volt hajlandó fivérével egy helyiségben aludni), és álomra hajtotta volna fejét, száraz falevélre bukkant a szalma közt. Aztán vette csak észre, hogy levél ugyan, de nem falevél, hanem papíros; ugyanazok a titkos jelek vannak rajta, amelyeket napközben egyszer már elégetett. Hát jól van, kiáltotta, ég a gyertya, ég! Azzal is­mét hozzáérintette a papírost a lánghoz, most azonban különös gonddal ügyelt, nehogy kigyulladjon valami: a lángoló papírost arra az óntásra helyezte, amelyen egy cipót és némi sült húst hozott fel a hálókamrába, arra az esetre, ha megéhezne az éjjel (de már megéhezett, már elfogyasztotta mind a húst, mind a cipót; ami pe­dig az italt illeti, Serfőző Jakab házában szégyenszemre gellérthegyi bort ivott). Felizzott az üres tálon a papír, aztán elfeketült: a felizzó lapon egy pillanatig feke­tén kacskaringóztak az írásjelek, majd a feketére hamvadt lapon egy pillanatig fel­

Next