Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 50. (1999)
1999 / 9. szám - Márton László: Hány vödör bor fér egy gönci hordóba? (regény, 1. rész)
MÁRTON LÁSZLÓ Hány vödör bor fér egy gönci hordóba? Az utazásban Károlyi Sándor leginkább az egyhangúságot szerette. A változatosságot nem becsülte valami sokra, még kevésbé az olyan embert, aki a tájak és emberek sokféleségében gyönyörködik, annak a lelke is változékony. Az ilyen embernek, még ha az úri rendbe tartozik is, csavargó vére van. Aki a Svehát környéki szántóföldeket maga mögött hagyva, megörül a Mosonyi-Duna morotváit szegélyező égerfa-ligeteknek, azt a bal kéz felől mutatkozó Nyitra környéki hegyek is éppilyen indokolatlan és múlékony örömre fogják pezsdíteni. (Károlyi Sándor kikerülte Pozsonyt, hogy ne kelljen rokonával, gróf Koháry Farkassal találkoznia, és a folyó mosonyi ága mentén, Óváron haladt keresztül.) Aki a nagymarosi oldalon végigszekerezve átpillant a Duna túloldalára, és a vörös rongyaiból kivetkőző erdő láttán az jut eszébe, majd zöldül tavasszal új levél: az ilyen ember a nemrég lerombolt visegrádi várról is azt fogja hinni, majd magától kinő a hegy szikláiból. Aki Vácot, majd Pestet elhagyva fellélegzik a kitárulkozó rónaság láttán, az valójában azoktól a hegyektől akar elrugaszkodni, amelyeket nemrég hasonló fellélegzéssel üdvözölt. Az ilyen ember nem a hegyeket elégeli meg, hanem csak messzeségbe mosódó képüket, és nem a közelgő lapálytól vidul fel, hanem csak annak látványától, amely az ő szemében kisvártatva szét fog esni részletek sokaságává. Az ilyen ember a szeme elé kerülő többi embert is összeméricskéli, és álmélkodva fogja összemérhetetlennek találni őket. Nem győz betelni a rangok, nyelvek, ruhák és religiók tarkaságával. Pedig alapjában véve az emberek sokaságát úgy kell szétválogatni, mint a babszemeket, és legalapjában véve minden ember csontváz, amelyhez ideig-óráig tapad a hús és a bőr, a szőrzet és a kelme. Károlyi Sándor egy nagy összeírás rovataiba látott bele mindenkit, akivel csak találkozott. A felbukkanó, majd hátramaradozó tájakat pedig, valamint a földeket és a vizeket, a különös alakú sziklákat, a fákat, a falvakat és a városokat, bennük az emlékezetre méltó épületeket minden tünékenységükkel együtt semmivel sem látta kevésbé egyhangúnak a feje fölött gomolygó szürke felhőknél. Csak egyhangúságban és egyformaságban intézhetjük ügyeinket oly körültekintéssel, amint az jó gazdához illik. Óvárott ígéretes dinnyemagvakat szerzett, azokkal feleségének, Barkóczy Krisztinának szeretett volna kedveskedni. Komáromban szerszámokat és gyümölcsfa-csemetéket vásárolt a falvaiba települő svábok számára. Ezeket hitelbe vásárolta, mivel pénze már nemigen volt, sőt annyira kifogyott az útiköltségből is, hogy Vácott, nem jelentéktelen összeggel, egy Svankmájer Jankel nevű jóembere segítette ki.