Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 50. (1999)

1999 / 12. szám - Márton László: Hány vödör bor fér egy gönci hordóba (regény, 4. rész)

MÁRTON LÁSZLÓ Hány vödör bor fér egy gönci hordóba? fr. Tokaj környékén szőlőt birtokolni nemcsak hasznot, hanem rangot is jelentett. A legnagyobb magyar úri családok versengtek a tokaji szőlőskertekért, szerettek vol­na minél többet vásárolni vagy adományként kapni belőlük, méghozzá minél kö­zelebb a királyi vagy a kamarai szőlőbirtokhoz, merthogy a királynak is voltak sző­lői Tokajban. A Károlyi család épp e szőlőskertek révén kerül közvetlen szom­szédságba a magyar koronával és a Habsburg-dinasztiával, de majd csak a tizen­nyolcadik század közepe táján, amikorra kiterjedt birtokai lesznek az egész Hegy­alján. Ezek csíráját képezte a Messzelátó-dűlő tetején az a kertecske, amely törté­netünk idején a Károlyi család egyetlen tokaji szőlőtulajdona volt még. Előzőleg Szuhay Mátyásé volt, aki azonban hűtlenségbe keveredett, és elszökött, majd az ilyenkor szokásos eljárás után, az akkor már halálos beteg Károlyi László kapta ju­talomképpen. Mondta is bátyjának a vitézlő főispán úr: tudja-e kegyelmed, hogy e birtokocskát, melyet a nyáron ugyan felprédáltak a rácok, de azért így is maradt egy hordó jó borink, éppen kegyelmed haláláért kaptuk jutalmul és vigasztalás gyanánt?! Mám most kegyelmed él, hát mitévők legyünk e néhány kopasz tőkével? Vissza csak nem adjuk, ha már egyszer a miénk! Erre inni kellett, méghozzá abból a jó borból, amit meghagytak a rácok, és a jó­kedv, bár széles egyelőre még nem volt, lassacskán kerekedni kezdett. A szőlőcskét a nyári események csakugyan megtépázták egy kicsit. A tőkék egy részét ki kellett vágni, a présház romokban hevert, a berendezést szétverték vagy széthordták, Brodarics Lázár martalócai pedig megtaláltak és elpocsékoltak a pincében tíz hordó bort. (Akkoriban érdemes volt megnyalogatni a pincefalak leg­alsó köveit; néha kétarasznyi magasra is felgyűlt a kifolyt bor. Még a múlt század végén is voltak Tokajban régi kövekből épült, részegítő illatú, borízű támfalak.) Volt azonban huszonkét nagyhasú cserépkorsó, ezekbe Kereskényi Jónás tiszttartó széttöltögette a pince legjobbik borát, ledugaszolta és elásta őket; ezeket nem ta­lálták meg a rácok. Mind a huszonkét korsóba éppen egy-egy vödör bor fért (bár­az is igaz, hogy akkoriban kisebbek voltak a vödrök, mint manapság), huszonkét vödör bor pedig éppen kiadott egy gönci hordót. Ott állt a színültig telt gönci hor­dó a kirugdalt oldalú présház mellett, most görgette elő a szőlőskerthez tartozó két jobbágy, most veri csapra Károlyi Sándor saját kezűleg. Kár, hogy nincs itt az a de­rék tiszttartó (valami svábokat kergetett, akik Nagykárolyból iparkodtak visszame­nekülni Württembergbe), megérdemelné, hogy az ő egészségére is igyunk egy vagy két pohárral!

Next