Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 54. (2003)
2003 / 6. szám - SZEMLE - Berce Erika: Egy álműfaj dilemmái (Harkai Vass Éva: A művészetregény a 20. századi magyar irodalomban)
Tanulmányának második részében Harkai Vass Éva az elvtisztázó első rész kijelölte történeti ív mentén elhelyezkedő, típusokba rendezhető művészregényeknek a műfajtípust legitimizáló elvek és eljárások szerinti interpretációját, elemzését végzi el. „...a magyar irodalom történetében az európaihoz viszonyított megkésettség a művészregény műfajtípusára is kivetül (...), a magyar művészregény (s ez az előbbi körülménytől sem független) jellegzetesen 20. századi regénytípus, hiszen legjobb századvégi megvalósulásaiban (a század eleji modernségbe vezető stílusirányzatok vonásai révén) a 20. századi modernitás jegyeit ismerhetjük fel” — szögezi le A magyar művészregény néhány sajátos történeti vonásáról című fejezetben. Természetesen magunknak is behatóbb vizsgálatokat kellene végeznünk ahhoz, hogy a szerző megállapításaihoz érdemlegesen hozzászólhassunk, ugyanakkor néhány kérdés vetődhet fel bennünk. Például miért nem sorolható a magyar művészregény korai előzményeihez Kámnán Imre Fanni hagyományai című műve, hiszen az íróként való kifejezetten tudatos megszólalás hiányától eltekintve Fanni magatartásában, írásra (a valóság kifejezésre/megragadására) irányuló életvezetésében a művészlét aspektusai ismerhetők fel, a világgal való szembenállástól a meg nem értettség művészsors-variációjáig? A magyar művészregény történeti vonásainak felvázolását követően — a megállapított fejlődéselv jegyében — Harkai Vass először a művészregény-előzményeket/kezdeményeket veszi górcső alá, első nyomait Jósika Miklós és Kemény Zsigmond regényírásában fedezve fel. Jókai Mór 1772-ben íródott Eppur si muove című regényét mint a „művészregény közelében” alakuló regényteret jelöli meg, mint ahogy az író több más kései művében is felfedezi ezeket a kezdeményezéseket (pl. A tengerszemű hölgy). Az első magyar művészregénynek Just Zsigmond Művészszerelem című regényét tartja: „A Művészszerelem irodalomtörténeti jelentőségét abban kell látnunk, hogy e regénytípust — a művészregényt — indította útjára a magyar irodalomban, amelyet a századfordulón — szinte programszerűen — többen is követnek.” Ambrus Zoltán életművében három olyan jelentős regényt azonosít, amely a vizsgált regénytípus körébe tartozik: a Midas király, a Giroflé és Girofla és a Solus eris című alkotásokat. A századvég és a századfordulós magyar regényirodalmában az „esztétista törekvések” jegyében válik gyakorivá és kedveltté a művésztéma, „mind nagyobb teret kér magának a művészregény műfajtípusa”. E törekvések szellemében íródnak Bródy Sándor művészlétet középpontba helyező regényei is (Don Quixote kisaszszony, Színészvér, Az ezüst kecske), amelyek a naturalizmus és a szecesszió stílusirányzatain át az ezek meghaladását is jelentő valódi művészregény (Rembrandt. Egy arckép fényben és árnyban) létrejöttéig variálják/jelenítik meg a regényforma lényegjegyeit. A magyar művészregény történetének külön szakaszát teljesítik ki a századelő esztétizmusa, lélektanisága és individualizmusélménye jegyében fogant alkotások. E folyamatok és jelenségek határozzák meg Krúdy Gyula, Kaffka Margit, Babits Mihály és Harsányi Kálmán regényírását is az adott korszakban. A szerző Harsányi Kálmán A kristálynézők, Kaffka Margit Állomások, Krúdy Gyula Hét Bagoly és A költő és a leányzó című műveit elemzi, az utóbbi alkotásokban már a századeleji regény paradigmaváltását figyelve meg. Tehát Krúdy prózája már átvezet ahhoz a