Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 62. (2011)

2011 / 1. szám - Takács Zsuzsa: Menekülések (vers)

TAKÁCS ZSUZSA Menekülések Csáth Géza novellájára Futó, utolsó látogatásra a párizsi gyorssal kisvárosunkba megjöttek a Vass fiúk, s mi elakadó lélegzettel ünnepeljük őket. Érzékeny az orruk és tagjaik mozgékonyak, Bársony kézelőjük csipkéje hibátlanul fehér. Minden durvább szóra finom várakozással felelnek, mint gimnáziumi éveinkben is, s mi megszégyenülünk figyelmes tekintetük előtt. Hittan tanárunk, aki Szabadka főterén, a templom előtti padon olvassa a Szentek Életét, barátságosan integet nekik, de csupán mély meghajlásra marad idejük. Búcsúzni jöttek Édenünktől, a varázsló kertjétől. Belesnek a deszkából ácsolt kerítés lécein a nőszirom szederjes-lila ágyása felé. A mérgező nedvek marta kövér drágok szárán fuldokló rovarokat nézik. Számlálják a kert mélyén az ajtó nélküli házikó ablakán át ki-beugráló gyilkosokat, akik éjszakánként levágták a gyerekek fejét, és az apák szívében otthagyták tőrüket. Nevetnek már az egykori diákok a friss béka- és gyík­pecsenye ötletén, a cserebogár­desszerten, amit képzeletük padlatán odalöktek nekik. Mosolyogva, elmondhatatlan gráciával fölszöknek a gumigrádicson, s a bérkocsik bársony homályába veszve elmenekülnek innen a villany­­fényes, európai városok felé. Tudják, hogy a Kert vízióját kiagyaló Szellem, a morfium roncsolta későbbi Figura alig másfél évtized múlva - kislányuk szeme láttára - lelövi feleségét, Jónás Olgát, és néhány napra rá Budapestre való menekülése közben, mikor­ a már szerb határőrök - elkapják, elvág egy pantopon méregkapszulát.

Next