Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 68. (2017)

2017 / 3. szám - SZEMLE - Tarjányi Eszter: A Nyugat franciája: Gyergyai Albert redivivus (Kegyelmet a klasszikusoknak. Írások Gyergyai Albertről, szerk. Szávai Dorottya, Szávai János)

kontextusban mintha magára Gyergyaira vonatkoztatná a hajdani esszé címét. A tanulmány érdekessége, hogy Gyergyai módszere és az utóbbi félszáz év elmélet­író iskolái között analógiákat mutat ki. A párhuzamok meggyőzőknek tűnnek, és egyértelműen jelzik a módszertani újrafelfedezés szándékát. Az irodalmat nem el­méleti megfontolások alapján szemlélő irodalmár latens elméleti előfutár jellegé­nek felvetéséhez Gadamer „klasszikus”­fogalma, Roland Barthes Racine-értelmezé­­se és Jean Starobinski szövegelemző eljárása szolgál analógiául, amivel a tanul­mány demonstrálja, hogy Gyergyai elméletellenessége egyáltalán nem az elmélet ellenében érlelődött. Csakhogy ő az élményszerűségből jutott el elméletileg is ér­tékelhető megállapításokig, nem pedig fordítva. Lőrinszky Ildikó Gyergyai Albert Nyugatban megjelent, a francia irodalommal foglalkozó három esszéjének ismertetését és átgondolását végezte el. A hazánkban kevésbé köztudatban lévő Benjamin Crémieux és Charles Du Bos munkásságát méltatta ezekben, akik Lőrinszky Ildikó jóvoltából most már jóval inkább ismerős­nek tűnhetnek. A kötet másik szerkesztője, Szávai János két tanulmánnyal is szere­pel. Az első, a sorrendben a negyedik helyen közölt­­Gyergyai Albert Camus-képe­ a fordítói munkásság nyomába ered. Kijelöli Gyergyai főbb érdeklődési köreit - Voltaire, Flaubert, Proust, Camus -, majd az utóbbira szűkíti le a látószöget. Érde­kes adalék az, amellyel megmagyarázza az oly sokat dicsért és kárhoztatott, az ere­detihez (L’Étranger) más jelentéstartalmakat vonzó Közöny címet. Az 1942-ben megjelent francia regényt azért nem Az idegen címen fordította Gyergyai, mert ép­pen akkor, ugyanannál a kiadónál jelent meg Márai Sándor Idegen emberek című kötete. Az új magyar címet pedig Albert Camus jóváhagyta („bizonyossággal felté­telezhető, hogy tudott [...] a címváltoztatásról”, 45.), tehát a francia Camus-kutatók számára is elgondolkoztató - a címváltozat kérdését érintő - érdekes filológiai di­lemma merülhet fel a magyar fordítás esetében. Ha ugyanis Camus ezt dokumen­tálhatóan jóváhagyta, akkor a hajdani magyar fordítás esetében, ha nem is az ulti­ma editio értelmében, de autentikus címadással kell számolni, amit a regény fran­cia kritikai kiadásának is figyelembe kellene vennie. Szávai János tanulmánya nem pusztán Gyergyai Camus-képéről szól, hanem jóval többről, arról, hogyan határoz­ta meg Gyergyai fordítása a hazai Camus-recepciót, külön kiemelve a Sorstalan­­ságra­ tett hatását. E tanulmány másik érdekessége, hogy az állambiztonsági titkos jelentések alapján foglalja össze Camus és Gyergyai kapcsolatát, mivel levelezésü­ket a magyar fordító eladta, így azok francia levéltárakban lelhetők csak fel. Szávai János második dolgozata (A nyugatos és az Eötvös collegista) az utolsó előtti, tizen­negyedik helyre került a kötetben. Ebben az Eötvös Collegiumban betöltött mun­kásság került bemutatásra, valamint egy vitáé, amelyben Gyergyai Illyés Gyula és Babits ellenében védte meg a katolikus költészetet. A személyesebb hangú tanul­mányban a szerző meg is említi, hogy Gyergyai keresztfiaként (121.) mennyire befo­lyásolta irodalmi ízlését a közvetített, továbbvitt nyugatos és kollégiumi hagyomány. Az ötödik közlemény Földes Györgyié, aki Gyergyai „világirodalom”-értéséről értekezett. A tanulmány kijelöli azt az európai irodalmi kánont, amely megjelenik műveiben, majd, szűkítve a nézőpontot, kitér a korszakolási technikájában rejlő felfogására. A leginkább lényeges meglátásokat az a rész tartalmazza, amelyben a Szávai Dorottya által felvetett szálat (24-25.) bontja ki, azaz Babits európai iroda­

Next