Alkotmány, 1898. május (3. évfolyam, 104-129. szám)

1898-05-01 / 104. szám

Budapest, 1898. a Vasárnap, május 1 r.?” Előfizetési ár: f egész évre . . 14 frt — kr. félévre .... 7 „ — ., Negyedévre . . H „ 50 „ Egy hónapra. 1 „ 20 „ Egyes szám helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Megjelenik naponként reggel kivéve hétfőn. Szerkesztéség­, kiadóhivatalos nyomda Vilig , Mária-utca u­. Hirdetések fel­véteznek a kiadó­hivatalban, B­udapest, Mária­­utca 11. és i­­rreál Hűbérinél Bécsben, VII., Klaub­inhorm- Stra­sse 7. Kéziratokat ne­m adunk vissz­a . 104. szám. A reformált ország. Budapest, ápr. 30.­­ Megreformálták ezt a mi szegény hazánkat alaposan. Hitében, erkölcseiben, becsületérzésében és tisztességtudásában új divatot kényszerítettek reá. Azzal ámí­tották, hogy ez az új divat szabadelvű és modern. Az éhes intelligencia, a já­romban nyögő rabszolga-bürokrácia ve­télkedve öltötte magára a csillogó inas­­liberiát. És most egyszerre arra ébred­tünk, hogy mindannyian a legdurvább despecia alatt nyögünk. Volt már hazánkban nem egyszer abszolut­ uralom. De ilyen förtelmes, ilyen utálatos, amelyet magyarok gyakorolnak a magyarság legféltettebb érdekei fölött, nem volt még soha. Mert a régi abszolút­­kormányzatokban volt legalább korrekt­ség és önmagát fegyelmező­ erkölcsi tisz­tesség. A mai despeciában azonban a szennyes érdekek csinálják a politikát. A becsület kundát mondott s csak a koncot lesi a megejtett ország teste körül to­longó martalóc-sereg. íme itt áll szemünk előtt annak a­­ politikai reformációnak az eredménye,­­ melyet Tisza Kálmán kezdeményezett, s Wekerle a börze lelkiismeretlenségével­­ folytatott és mely Bánffy országos tőka-­j­rátorságát tette lehetségessé az ország­­ fölött. Hogy pedig ebből a tragikumból­­ ne hiányozzék a botránkoztató komikum, s a legújabbkori magyar reformáció a zsidó­­i erkölcsök diadalát kénytelen elkönyvelni­­ nyereség gyanánt.­­ A Bánffy-éra legkezdetén a harc a szenvedély vak dühével csak a katho­­likusok ellen indult meg. Olyan kétség­telen volt ez a pusztító hadjárat minden ellen, ami katholikus, mint a mily ádáz elkeseredéssel üldözte Kálvin azt a sze­rencsétlen embert, aki útjában állt s ki­nek Miguel Serveto volt a neve. De a fátum azt akarta, hogy ebben a magya­rok által magyarok ellen folyó üldözés­ben a szemita elem kerekedjék felül az üldözők között. Ez az elem att, mely nemcsak hogy a katholikusok ellen a legelső csatarendben sorakozott, mikor Bánffy a harci kürtbe fújt, de most már az egész keresztény erkölcsi rendet elti­porja a szövetség természetes és szük­ségszerű díjakért. Katholikusok és pro­testánsok egyiránt megszenvedik ma ezt a politikai fölülkerekedést. Nem is lehet csodálkozni ezen. Az evolúció lélektanilag oly természetes, hogy az lenne a feltűnő, ha ellenkező ered­mény állott volna be. Emlékezzünk csak vissza arra a megbotránkoztató harcra, melyet a jelen­legi magyar miniszterelnök hivatalosko­dása legkezdetén az akkori bécsi nuncius ellen megindított. Ennek a harcnak fegy­verei abból az arzenálból valók voltak, melyet a keresztény világrend nemcsak nem használ, de visszautasít. A bizalom­mal való visszaélésnek stratégiája a keresztény politikában és a keresztény társadalomban otthonra nem talál. Ezt a stratégiát Bánffy onnan kölcsönözte ki, a­hol elnyerte a polgárjogot és ezzel rögtön az első lépésnél anna­k a másik nem keresztény világrendnek hatalmába került. Csakhamar erre következ­­ett a má­sodik eset. A néppárti irodába, a párt jelenlegi­­ elnökéhez intézett magánlevelei­­nek bir­tokába helyezte magát Magyaro­rrszág ez idő szerinti miniszterelnöke. Sa­­ját maga hirdette, hogy azt politikai f­egyverül tette el irományai közé. Azután elvitte azokat a képviselőházba és ott ezeknek az idegen, nem hozzá intézett­­­­agánle­­veleknek tartalmát nyilvánosságra hozta, ami akkor sem volna megengedet­t dolog, legalább a keresztény társadalom erköl­cse szerint, ha a levéltitok becsü­letét a büntető törvénykönyv nem védené . Ezt a rut visszaélést is politikai sikernek tud­ták be neki, a bíróság pedig kim­ondta, hogy ezt a cselekedetet a politika és a képviselői immunitás fedi. Még mindnyájunk fülében cseng az a diadalmi üvöltés, melylyel az egész szabadelvű sajtó e második siker miatt az egekig magasztalta a miniszter­elnö­köt. A kálvinista és lutheránus honpol­gárok nagy tömege egész önfeledtséggé vett részt ebben az ünneplésben, nem is sejtve, hogy ez­zel a leglelkiismeretlenebb keresztény iden morált helyezik a ke­resztény becsületnek megdöntött uralma fölé. Azt a morált, mely sem Istenig sem embert nem ismer, hanem keresz­tülgázol minden tiltó korláton, ha kívá­natos haszon mutatkozik. Es eresett eundo : tegnap esett meg AZ ALKOTMÁNY TÁRCÁJA. A poéta keserve. — Az Alkotmány eredeti tárcája. — Vihar után szélcsönd, derűre ború, bo­rúra monoton szürkeség, tavasz után nyár: ez a természet rendje s a mi sziveinkbe is nyugalmas csönd lapozott, csöndes rezigná­­ció a midnyajmnnsát sodrunkból kihozó szenvedélyek után. Szép és poétikus dolog a reménytelen szerelem, azonban csak a novellákban, a­melyek példáján felbuzdulva nem egy halandó viselkedik olyformán, mintha maga is novella hős volna. Mi, a­kik többé-kevésbbé be vagyunk avatva a beszélj-irás titkaiba, ennek gyakorlata ré­vén az emberi szív rejtelmeibe, előre láttuk a mi ezután következik s férfias megadással állván ki reményeink hajótörését, a legkö­zelebb hétfőn igaz barátsággal gratuláltuk meg Kalonday Tihamért, kit Fennena trou­­badourjául választott, akit hódítása a világ legboldogabb emberévé tett, a­kire múzsája is két kézzel szórja áldását azóta, hogy a vi­­szon szerelem reménysége még izzóbbát tette a lángot, mely szivében azon emlékezetes első tavaszi nap óta szüntelenül lobog. — Naponként egy verset írok, fiuk, vallotta meg vacsora közben. — Ha így megy tovább, annyit kere­sel, mint egy képviselő, mondta Prombéry, aki mintha még jobban bízna, hogy szerel­mi bánat fogta el szivét s ennek meg­felelően egyre prózaibb lett gondolkozás­módja is. — Hát Ak­i kezdesz el most Fennená­val ? Kérdezte Kalamáris s a poéta lelke­sedve válaszolt: — Verseket írok róla, csakis róla s nevét emlegetni fogják a Kárpátoktól az Adriáig. — Hm! Ez nem elég, — vágott sza­vába Romkövy. — Azt hiszem ezek után meg kellene kérned kezét. — Úgy van! — hagyta rá Halál dok­tor. — Meg kell nősülnöd. — S mi hatan ezután nálad vacsorá­­lunk hétfőnként. Családi tűzhelyedhez járunk melegedni, valahányszor az élet, az emberek közönye m­eg­dermeszt. — Igaz, feleségül veszem, dadogta Kalonday boldogan s fölkapván Kezdeváry szavát halkan hozzá tette: — S ti nálam vacsoráitok ezután hét­főnként. De váljon nem adnak kosarat szülei ? — Ha mi hatan jót állunk érted, hogy jó családapa válik belőled, bizonyára tárt karokkal fogadnak. Kalamáris e nem minden önfeláldozás nélkül való nyilatkozatára, riadtan néztünk egymásra; az ötlet azonban köztetszést aratott s mi kis vártásra elhatároztuk, hogy vállvetve karoljuk föl poétánk ügyét a minden követ megmozdítunk, hogy a házasság létrejöjjön , akkor talán nem ve­szítjük el miként Tollassyt, aki hirt sem hallat magáról, mióta a maga szakállára megnősült s teljességgel nyárs polgárrá vedlett. A következő­­ vasárnapon mi hatan talpig feketébe öltözködtünk s bérkocsin Budára hajtattunk, ősi szokás szerint leánynéző követségbe. * — Igen megtisztelő rám a szerencse, — szólalt meg Derzsfy ur Romkövy leány­­kérő beszéde után. De még jóformán nem is ismerem Kalonday Tihamér urat; azt sem tudom, mi a polgári foglalkozása, mi­ből él. — Költ?.. — vágott szavába Prombéry nyomatékosan s az öreg ur nem csekély maliciával igy folytatta : — Tudom, hogy költ, de mi a jö­vedelme ? — Öt-tíz forint egy-egy vers után. Verses regényért százakat is fizetnek. Ver­ses regényt egyet irhat évenkint, lírai köl­teményt naponkint egyet. S ha tekintetbe ves­zszük, hogy mennyi nálunk a hetilap, elhelyezheti mind; jótállunk érte mind a hatan. Kalamáris ez alapos beszéde nem tudta meggyőzni poétánk jövendőbeli apósát. —_ Hát ha szedő­sztrájk üt ki, mint most hét vagy nyolc esztendeje ? — Előleget vesz föl! — vélte Prom­béry . Derzsfy úr azonban ezt egyáltalán nem találta reális alapnak a megélhetéshez. Vasárnap volt, Dominica Misericordiae­s Fennena édes­anyjával együtt szintén a szamaritánus egyletnek gyűjtött a tabáni templomban. Mi zavartalanul vitatkozhat­tunk tovább az öreg úrral, a­ki csupa sze­­retetreméltóság volt, konyakkal és szivarral is váltig kínált, de hajthatatlan maradt, midőn a családalapításról formált nyárspol­gárias szokás alapját meg akartuk dönteni. — Nem, nem, mondta. Térjen vissza Kalonday úr a bankba, a­honnan tavasz­­szal kilépett. Apolló és Merkur ma igen szépen meg­ér egymással. Hiszen az Aka­­dém­ia és Kisfaludy társaság pályakoszorú .

Next