Alkotmány, 1898. május (3. évfolyam, 104-129. szám)
1898-05-01 / 104. szám
Budapest, 1898. a Vasárnap, május 1 r.?” Előfizetési ár: f egész évre . . 14 frt — kr. félévre .... 7 „ — ., Negyedévre . . H „ 50 „ Egy hónapra. 1 „ 20 „ Egyes szám helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Megjelenik naponként reggel kivéve hétfőn. Szerkesztéség, kiadóhivatalos nyomda Vilig , Mária-utca u. Hirdetések felvéteznek a kiadóhivatalban, Budapest, Máriautca 11. és irreál Hűbérinél Bécsben, VII., Klaubinhorm- Strasse 7. Kéziratokat nem adunk vissza . 104. szám. A reformált ország. Budapest, ápr. 30. Megreformálták ezt a mi szegény hazánkat alaposan. Hitében, erkölcseiben, becsületérzésében és tisztességtudásában új divatot kényszerítettek reá. Azzal ámították, hogy ez az új divat szabadelvű és modern. Az éhes intelligencia, a járomban nyögő rabszolga-bürokrácia vetélkedve öltötte magára a csillogó inasliberiát. És most egyszerre arra ébredtünk, hogy mindannyian a legdurvább despecia alatt nyögünk. Volt már hazánkban nem egyszer abszolut uralom. De ilyen förtelmes, ilyen utálatos, amelyet magyarok gyakorolnak a magyarság legféltettebb érdekei fölött, nem volt még soha. Mert a régi abszolútkormányzatokban volt legalább korrektség és önmagát fegyelmező erkölcsi tisztesség. A mai despeciában azonban a szennyes érdekek csinálják a politikát. A becsület kundát mondott s csak a koncot lesi a megejtett ország teste körül tolongó martalóc-sereg. íme itt áll szemünk előtt annak a politikai reformációnak az eredménye, melyet Tisza Kálmán kezdeményezett, s Wekerle a börze lelkiismeretlenségével folytatott és mely Bánffy országos tőka-jrátorságát tette lehetségessé az ország fölött. Hogy pedig ebből a tragikumból ne hiányozzék a botránkoztató komikum, s a legújabbkori magyar reformáció a zsidói erkölcsök diadalát kénytelen elkönyvelni nyereség gyanánt. A Bánffy-éra legkezdetén a harc a szenvedély vak dühével csak a katholikusok ellen indult meg. Olyan kétségtelen volt ez a pusztító hadjárat minden ellen, ami katholikus, mint a mily ádáz elkeseredéssel üldözte Kálvin azt a szerencsétlen embert, aki útjában állt s kinek Miguel Serveto volt a neve. De a fátum azt akarta, hogy ebben a magyarok által magyarok ellen folyó üldözésben a szemita elem kerekedjék felül az üldözők között. Ez az elem att, mely nemcsak hogy a katholikusok ellen a legelső csatarendben sorakozott, mikor Bánffy a harci kürtbe fújt, de most már az egész keresztény erkölcsi rendet eltiporja a szövetség természetes és szükségszerű díjakért. Katholikusok és protestánsok egyiránt megszenvedik ma ezt a politikai fölülkerekedést. Nem is lehet csodálkozni ezen. Az evolúció lélektanilag oly természetes, hogy az lenne a feltűnő, ha ellenkező eredmény állott volna be. Emlékezzünk csak vissza arra a megbotránkoztató harcra, melyet a jelenlegi magyar miniszterelnök hivataloskodása legkezdetén az akkori bécsi nuncius ellen megindított. Ennek a harcnak fegyverei abból az arzenálból valók voltak, melyet a keresztény világrend nemcsak nem használ, de visszautasít. A bizalommal való visszaélésnek stratégiája a keresztény politikában és a keresztény társadalomban otthonra nem talál. Ezt a stratégiát Bánffy onnan kölcsönözte ki, ahol elnyerte a polgárjogot és ezzel rögtön az első lépésnél annak a másik nem keresztény világrendnek hatalmába került. Csakhamar erre következett a második eset. A néppárti irodába, a párt jelenlegi elnökéhez intézett magánleveleinek birtokába helyezte magát Magyarorrszág ez idő szerinti miniszterelnöke. Saját maga hirdette, hogy azt politikai fegyverül tette el irományai közé. Azután elvitte azokat a képviselőházba és ott ezeknek az idegen, nem hozzá intézettagánleveleknek tartalmát nyilvánosságra hozta, ami akkor sem volna megengedett dolog, legalább a keresztény társadalom erkölcse szerint, ha a levéltitok becsületét a büntető törvénykönyv nem védené . Ezt a rut visszaélést is politikai sikernek tudták be neki, a bíróság pedig kimondta, hogy ezt a cselekedetet a politika és a képviselői immunitás fedi. Még mindnyájunk fülében cseng az a diadalmi üvöltés, melylyel az egész szabadelvű sajtó e második siker miatt az egekig magasztalta a miniszterelnököt. A kálvinista és lutheránus honpolgárok nagy tömege egész önfeledtséggé vett részt ebben az ünneplésben, nem is sejtve, hogy ezzel a leglelkiismeretlenebb keresztény iden morált helyezik a keresztény becsületnek megdöntött uralma fölé. Azt a morált, mely sem Istenig sem embert nem ismer, hanem keresztülgázol minden tiltó korláton, ha kívánatos haszon mutatkozik. Es eresett eundo : tegnap esett meg AZ ALKOTMÁNY TÁRCÁJA. A poéta keserve. — Az Alkotmány eredeti tárcája. — Vihar után szélcsönd, derűre ború, borúra monoton szürkeség, tavasz után nyár: ez a természet rendje s a mi sziveinkbe is nyugalmas csönd lapozott, csöndes rezignáció a midnyajmnnsát sodrunkból kihozó szenvedélyek után. Szép és poétikus dolog a reménytelen szerelem, azonban csak a novellákban, amelyek példáján felbuzdulva nem egy halandó viselkedik olyformán, mintha maga is novella hős volna. Mi, akik többé-kevésbbé be vagyunk avatva a beszélj-irás titkaiba, ennek gyakorlata révén az emberi szív rejtelmeibe, előre láttuk a mi ezután következik s férfias megadással állván ki reményeink hajótörését, a legközelebb hétfőn igaz barátsággal gratuláltuk meg Kalonday Tihamért, kit Fennena troubadourjául választott, akit hódítása a világ legboldogabb emberévé tett, akire múzsája is két kézzel szórja áldását azóta, hogy a viszon szerelem reménysége még izzóbbát tette a lángot, mely szivében azon emlékezetes első tavaszi nap óta szüntelenül lobog. — Naponként egy verset írok, fiuk, vallotta meg vacsora közben. — Ha így megy tovább, annyit keresel, mint egy képviselő, mondta Prombéry, aki mintha még jobban bízna, hogy szerelmi bánat fogta el szivét s ennek megfelelően egyre prózaibb lett gondolkozásmódja is. — Hát Aki kezdesz el most Fennenával ? Kérdezte Kalamáris s a poéta lelkesedve válaszolt: — Verseket írok róla, csakis róla s nevét emlegetni fogják a Kárpátoktól az Adriáig. — Hm! Ez nem elég, — vágott szavába Romkövy. — Azt hiszem ezek után meg kellene kérned kezét. — Úgy van! — hagyta rá Halál doktor. — Meg kell nősülnöd. — S mi hatan ezután nálad vacsorálunk hétfőnként. Családi tűzhelyedhez járunk melegedni, valahányszor az élet, az emberek közönye megdermeszt. — Igaz, feleségül veszem, dadogta Kalonday boldogan s fölkapván Kezdeváry szavát halkan hozzá tette: — S ti nálam vacsoráitok ezután hétfőnként. De váljon nem adnak kosarat szülei ? — Ha mi hatan jót állunk érted, hogy jó családapa válik belőled, bizonyára tárt karokkal fogadnak. Kalamáris e nem minden önfeláldozás nélkül való nyilatkozatára, riadtan néztünk egymásra; az ötlet azonban köztetszést aratott s mi kis vártásra elhatároztuk, hogy vállvetve karoljuk föl poétánk ügyét a minden követ megmozdítunk, hogy a házasság létrejöjjön , akkor talán nem veszítjük el miként Tollassyt, aki hirt sem hallat magáról, mióta a maga szakállára megnősült s teljességgel nyárs polgárrá vedlett. A következő vasárnapon mi hatan talpig feketébe öltözködtünk s bérkocsin Budára hajtattunk, ősi szokás szerint leánynéző követségbe. * — Igen megtisztelő rám a szerencse, — szólalt meg Derzsfy ur Romkövy leánykérő beszéde után. De még jóformán nem is ismerem Kalonday Tihamér urat; azt sem tudom, mi a polgári foglalkozása, miből él. — Költ?.. — vágott szavába Prombéry nyomatékosan s az öreg ur nem csekély maliciával igy folytatta : — Tudom, hogy költ, de mi a jövedelme ? — Öt-tíz forint egy-egy vers után. Verses regényért százakat is fizetnek. Verses regényt egyet irhat évenkint, lírai költeményt naponkint egyet. S ha tekintetbe veszszük, hogy mennyi nálunk a hetilap, elhelyezheti mind; jótállunk érte mind a hatan. Kalamáris ez alapos beszéde nem tudta meggyőzni poétánk jövendőbeli apósát. —_ Hát ha szedősztrájk üt ki, mint most hét vagy nyolc esztendeje ? — Előleget vesz föl! — vélte Prombéry . Derzsfy úr azonban ezt egyáltalán nem találta reális alapnak a megélhetéshez. Vasárnap volt, Dominica Misericordiaes Fennena édesanyjával együtt szintén a szamaritánus egyletnek gyűjtött a tabáni templomban. Mi zavartalanul vitatkozhattunk tovább az öreg úrral, aki csupa szeretetreméltóság volt, konyakkal és szivarral is váltig kínált, de hajthatatlan maradt, midőn a családalapításról formált nyárspolgárias szokás alapját meg akartuk dönteni. — Nem, nem, mondta. Térjen vissza Kalonday úr a bankba, ahonnan tavaszszal kilépett. Apolló és Merkur ma igen szépen megér egymással. Hiszen az Akadémia és Kisfaludy társaság pályakoszorú .