Alkotmány, 1899. augusztus (4. évfolyam, 183-209. szám)
1899-08-01 / 183. szám
ALKOTMÁNY. 183. szám. Kedd, 1899. augusztus 1. dalom kancellárját. Ezt a találkozót a monarchiánk és a Németország közt fennálló barátságos viszony újabb bizonyságának tekintik. A bethleni kerület mandátuma. Bethlenből írják, hogy a kerület polgársága képviselőjelöltül Bethlen Bálint grófot kiáltotta ki, úgy hiszik, hogy ellenjelöltje nem lesz. Betiltott pánszláv népgyűlés. Mint félhivatalosan jelentik, Culic L. evangélikus lelkész és társai július 30-ára tót nemzeti népgyűlést hívtak össze, de ezt a vágújhelyi főszolgabíró betiltotta. A betiltás indokai közt van az is, hogy Culih és a gyűlésre szónokokként bejelentett társa pánszlávok, akik nem egyszer okoztak már békétlenséget a magyarság elleni izgatásaikkal. Miután pedig Ó-Turán, a tervezett gyűlés helyén eddig békés egyetértés uralkodik, nem engedhető meg, hogy ott a magyar állameszmével, a nemzetiségek közt fennálló egyetértéssel, a törvényes renddel és hazafisággal ellenkező nézetek magvai hintessenek el. Egyebekben pedig, mondja a betiltó végzés, a vágújhelyi választókerület ellenzéki polgárai (a néppárt) már június 11-én tartott népgyűlésén kifejezést adtak kívánságaiknak és követeléseiknek. A nagy ünnep. Budapest, július 31. Szép volt, gyönyörű volt, fenséges volt! Ilyen ünnepet csak az a nemzet ülhet, mely lángoló szeretettel rajong honalapító őseinek nemes ideálaiért: hevülni, lelkesedni s ha kell meghalni tud hazájáért, szabadságáért. A fehéregyházai csatasikon, hol a hőslelkü Tiitaeusnak omlott ki piros vére, nem egy osztály, nem egy társadalmi kaszt, hanem maga a nemzet összesége ünnepelt, lélekemelő módon adva kifejezést kegyeletes hazafias s a nagyok emlékét méltóképpen megbecsülni tudó érzelmeinek. Ez az ünneplés méltó volt nemcsak a költők fejedelmének emlékéhez, hanem az ezredéves viharokkal megküzdött magyar nemzethez is. Fényes bizonyítéka annak, hogy az áldozati oltáron a hazaszeretet tüze még mindig tiszta lánggal lobog, hogy ez a nemzet tud még érezni s a realizmus durva küzdelmei közepette is megbecsülni és szeretni tudja az ideákért küzdő, rajongó szivü bajnokait. Virágok borítják a fehéregyházai csatasik emlékét s költőkirályunk örök dicsőségét hirdető ércalakját. Nincs oly helye ez országnak, melynek tájairól pár szál virágot ne vittek volna hódolatul a halhatatlan költő emlékének. E babérkoszorúk, e virágerdők tengersokasága tolmácsolják legméltóbban azt a csodásan meleg szeretetet, azt a hatalmas viszhangot, melyet az Ő dalai fakasztottak a magyar nép szivében s melynek akkordjai elemi erővel, de a legszebb harmóniában csendültek meg a tegnapi országos ünnepen. Tudósításainkat a következőkben összegezzük: A segesvári ünnep. Az Alkotmány kiküldött tudósitójától. Segesvár, julius 30. A fehéregyházai völgy felett, a hegyeknek kapaszkodó lejtős csatatérségen magas oszlop áll. Csúcsán ércbeöntött turulmadár bontja ki szárnyait, harci karddal horgas csőrében, merev szemmel kémlelve ki a kéklő bércekre . . . A honvédemlék az, virágos kertben a tiz lusztrum előtt elhullott viadoroknak emlékoszlopa. Napok tűntek, napok mentek, a nagy természet fenséges csendjében mi sem zavarta az őrködő turulmadár merev nyugalmát . . . De ma harsogó hangokkal jön tele a térség, a mámoros lelkesüéls hangjaival. Mint egykoron ötven évvel ennekelőtte, ma is embersokaság rajzott a domboldalakon ; de a ma lengő zászlókat nem vér itatta, a tömegen végig futó moraj nem s Hadúrnak szóló harc előtt való imádság volt: ma ünnepelni gyűltek össze az elesett félistenek fiai, unokái, ünnepelni azoknak emlékezetét, kik hazájukért vértanuságot tettek egykoron. Ünnepi lobogókat fodrozott ma a sírok felett végigsuhanó szellő és hálaima kelt ma az emberek ajkán és himnusz, hálaima a magyarok nagy Istenéhez, ki ennyi vérben, ennyi könyben megóvta a hazát, himnusz a megdicsőültek máneszeihez, kik ma tán kikeltek láthatlanul a hantok alól, hogy szemtanúi legyenek a maguk apotheozisának . . . A küldöttségek megérkezése. A segesvári vasúti állomás homlokzatán három lobogót lengetett a szél; két nemzeti szinű között egy fekete középütt ... A nemzeti színűek a magyar ünnepet hirdették; a fekete az elesetteket gyászolta. A budapestieket reggeli 8 órakor hozta meg a két különvonat; a másodikon jöttek az idősebb és előkelőbb testületek, egyesületek stb. küldöttségei. Maga a rendező Petőfi-társaság Bartók Lajos alelnökkel, kinek egymagának jutott a ''Rendezésből minden fáradság, de a szép sikerből is minden érdem, a kormány képviseletében Zsilinszky Mihály államtitkár Gopcsa miniszteri titkárral, valamint Vörösmarty igazságügyi államtitkár, a főrendiház képviseletében Zeyk Dániel báró, a képviselőház küldöttsége, Tállián Béla alelnök, Zeyk Gábor, Török Bertalan, Pildner Ferenc, gróf Teleki Domokos, Kobek István, Béldi László, Trauschenfels Emil, Ugés Bálint, Mülek Lajos, Madarász József, Komlóssy Ferenc dr., Frey Ferenc, Rátkay László, Barabás Béla, Lónyay Sándor, Farkas József, Major Ferenc, Kubik Béla, Endrey Gyula, Wolfner Tivadar, Mezőssy Béla, Kalocsay Alán, Várossy Gyula, Kállay Lipót, Leszkay Gyula, a főváros törvényhatósága, a Budapesti Újságírók egyesülete Cziklay Lajos alelnök vezetésével, az Otthon, melynek küldöttségét Bársony István vezette, stb. A másik vonaton a többiek között az Országos Pázmány-egyesület is utazott. A két különvonat beérkezése után Sándor főispán üdvözölte a kormány képviseletében megjelent Zsilinszky Mihály államtitkárt. A beszéd után a megérkezett vendégek részint a városban, részint a környéken oszlottak el . . . A vasúti állomás mindvégig mozgalmas és változatos képet nyújtott. Rövid időközökben hét vonat robogott be az utasok ezrivel. Legszebb volt a székelyek bevonulása.Lassan csúsztak be a pályaudvarra a felzászlózott, virággal díszített székely vonatok, számszerint hárman; a mozdonyok elején virágos keretben Petőfi Sándor arcképei voltak láthatók. Azokkal együtt, akik gyalog jöttek vagy borvizes szekereken, mintegy hét-nyolc ezerre tehető csak a székely közönség száma. Őket Ugron Gábor vezette. A pályaudvaron mozdulni nem lehetett. A már említetteken kívül eljöttek: Háromszékvármegye, Sepsi-Szent-György, Kézdivásárhely, összesen huszonhárom tagú küldöttség Potsa főispán vezetésével ; Erdélyi Kárpát-Egyesület, nagyobb küldöttség Feilitzsch Artur báró vezetésével; Nagyszebeni Polgári Kör Ferenczy István vezetésével; Országos Nemzeti Szövetség Krivády Géza és Felszegy Sándor vezetésével; Nemzeti Szövetség brassói fiókja; Moór Gyula esperes vezetésével húsz tagú küldöttség; Szolnok-Doboka vármegye; Gyulafehérvár város küldöttsége; Győr város: képviselő Kis Ferenc; Udvarhelymegye: Hollaky Artur főispán vezetésével nagy küldöttség, melynek tagjai közt volt Ugrón Gábor is ; Torda-Aranyos vármegye : Bethlen Bálint gróf és Miksa Imre; Szászsebesi Nemzeti Szövetség, Kolozsvári Ereklye-Muzeum küldöttsége Deáky Albert és Ruszkó István vezetésével; Nagyvárad küldöttsége Szüts István és Serényi Gusztáv vezetésével; Debrecen küldöttsége Oláh Károly és Bencsik Lajos vezetésével; Szeged: Lázár György dr. és Pohner Jenő képviselők, Zombori Antal városi tanácsos, Reizner János bizottsági tag; Szeben megye : háromtagú küldöttsgge; Szamosújvár város öttagú küldöttsége ; Nagyhisbudai Nemzeti Szövetség; Brassó vármegye küldöttsége Pánczél főjegyző vezetése mellett; Brassó város küldöttsége Hiemesch polgármester vezetésével; Kézdivásárhelyi függetlenségi kör küldöttsége ; Debreceni Csokonay-kör küldöttsége Géresi Kálmán, Koncz Ákos és Kardos Albert vezetésével; Szabadka város küldöttsége Gyorgyevits polgármester vezetésével; Fogaras megye: 17 tagú küdöttség; Temesvár város háromtagú küldöttség; Kisküküllő vármegye és Erzsébetváros küldöttsége Sándor János főispán vezetésével; Maros-Torda megye: küldöttség Deésy Zoltán alispán vezetésével; Kolozsvár város : küldöttség Losonczy János, vezetésével; Csikvármegye: küldöttség Kedves István pénzügyigazgató és Bocskor Árpád vezetésével;- Nagyküküllő megye: küldöttség Somogyi István alispán vezetésével; Segest vár város: nagyobb küldöttség Wohlbaum Frigyes polgármester vezetésével; Nagybányai honvédegyesület : küldöttség Kovásznai Kovács Lőrinc vezetésével Torda vármegye öttagú küldöttsége; Maros-Vásárhely város Geréb Béla királyi tanácsos vezetésével; Országos Középiskolai Tanáregyesület dr. Rombauer Emil főigazgató vezetésével; Csanádmegye kéttagú küldöttséggel; Kolozsvári Egyetemi Kör küldöttsége; Gömör megye öttagú küldöttséggel; Pozsony város küldöttsége Taller polgármester vezetésével; Kis-Kunfélegyháza küldöttsége, Zámbó ügyvéd vezetésével; Székesfejérvár város küldöttsége Havranek polgármester vezetésével; Erdélyi Múzeum-Egyesület Kolozsvárról; Egyetem Kolozsvárról, Szilágy vármegye : küldöttség Bagosi Károly vezetésével; Erdélyi Irodalmi Társaság: küldöttség Ferenczi Zoltán vezetésével; Magyar Orvosi Könyvkiadó Testület: küldöttség dr. Lotz József vezetésével ; Segesvári Magyar Kaszinó: Somogyi alispán vezetésével; Segesvári Nemzeti Szövetség: Kedves István társelnök vezetésével ; Segesvári Emkeválasztmány ; Segesvári Magyar Polgári Kör : küldöttség Somogyi alispán vezetésével ; Segesvári Első Magyar Temetkezési Egyesület Kedves István vezetésével; segesvári összes tanintézetek; Nagy-Szalonta város: küldöttség HermannOttó Vezetésével, ki az ünnep színterére lóháton ment ki. Ezeken kívül természetesen rengeteg számmal volt képviselve a környék is és más messzünnen jött ■küldöttségek, kiknek nevét feljegyezni nem lehetett. A kivonulás. Délelőtti 10 óra volt, mikor a beláthatatlan embertömeg elrendezkedett valahogyan és megindult Segesvárról a csata szinterére. A sokaság egy részét két különvonat , vissza három vitte ki. Az országúton kocsikon és gyalog mentek ki; legelői robogott Sándor főispán négyesfogata Zsilinszky államtitkárral, utána Vörösmarty államtitkár kocsija, majd a képviselőkéi, az előkelőségekéi stb. A székelyek gyalog és kocsikon, elől egy bandériummal. A népet Ugron Gábor vezette, ki azután is székelyei között maradt s nem ment fel a szónoki emelvényre. Festői látvány volt, amint a nyüzsgő-rajzó embertest végigkigyózott az emlékhez vezető úton . .. Sokára, nagyon sokára lett vége a felvonulásnak. Különösen szép volt a székelyek szekértábora, mely a hegyoldalon nagy négyszögletet foglalt el. A zsibongás aztán elült és megkezdődött a fehéregyházai ünnepség. Fehéregyházán, a csatatéren, ahol a hősi halált halt honvédek sírja domborul, ott folyt le az ünnepség első része. A turulos honvédemlék előtt díszes emelvény volt és azon helyezkedtek el az ünnepi szónokok, a kormány képviselői és a Petőfi-társaság tagjai, valamint Segesvár képviselőtestületének megbízásából Walbaum polgármester. A megnyitó beszédet Bartók Lajos tartotta. A gyönyörű, remekbe készült szónoklatot, melynek lelkes éljenzés és taps volt a jutalma, itt adjuk: «Isten, a te nagy és szent neveddel kezdjük el, mert imádkozni jöttünk a harcmezőre. Hálaimat zengeni neked, győzelmi éneket, mint Deborah prófétanő, ki a diadal atyja vagy! Mert a segesvári csata mind folyik ötven év óta. A hegyek még haragosan echóznak vissza az ágyúdörgésre, félszázados mozgással. ... A felhőkre vetik árnyékukat a lengő zászlók, villámlanak a fegyverek és hangzik a vezénylet: «Előre magyar! . . . Nem mondom én, előre székely! . . .» Csak ma dőlt el a harc! Győzött Petőfi, győzött a szabadság! Mert az emberek megváltói először levezetnek, megfeszítik az emberek. Eltemetik, eltűnnek — s csak aztán ismerik istenségüket föl, mikor föltámadnak, harmadnap vagy félszázad múlva. És ő föltámadt, halhatatlanul, diadalmasan. S Magyarország fiai és leányai végtelen diadalmenettel hozzák a koszorút a győzelmes hősök homlokára. De azok nem hajthatják oda homlokukat. Ők már porrá lettek, egy porrá ellenségeikkel. Csak szellemek harca tartott itt szünet nélkül, de az leirhatlan, azé lesz, azé lett a szellemcsatán a győzelem örökké! A szabadság, egyenlőség, testvériség apostol volt ő. Hát ki meri azt hitetni, hogy őt legyőzték, hogy ő meghalt ? A sír üres, — feltámadott! Eltűnt, mert felszállt a magasba. Most száll vissza szemünkbe egy napsugárban, keblünkbe egy szabad leheletben, szivünkbe azon megfejthetlen édes és fájdalmas érzésben, mely lángot és könnyet fakaszt egy pillanatban s egy szédületes felmagasztaltság miatt egymást átölelni kényszerit. «Alexander non est mortuus, sed, vivit super astra !» «Sándor nem halt meg, hanem él a csillagok fölött!» Ezt írták fölé egy vértanú sírjának a katakombákban, hol föld alatt bujdosva imádták Istent a lélekszabadság hívei s ott éltek, ahol temetkeztek, siri városukban. A gladiátorok s fenevadak elé dobott jámbor igazak csontjait lopva gyűjtötték oda, a cirkuszból a katakombákba. S végül a zsarnoki, önző, bálványimádó Róma összeomlott, a romlott Caesarok vérben vesztek el, — ámde ezredévek múltán is büszkén kiált az égre a sírbolt jelszava, miként a mi diadalénekünk : «Sándor nem halt meg, hanem él a csillagok fölött!» Ne hangozzék most más név Magyarországon, csak Petőfi. Mert a magyar szellem örök harcán, ez új korban, mely 48 márciusával kezdődik, nincs oly parancsoló, vezéri hatalma semmi névnek, mint Petőfi . . . Lehetne még egy, utolsó bajnoka a költők decemvirátusának, melyet Petőfi tizeinek neveztek. Az, kinek neve élte elkonyán is megtartotta oly csillagfé-