Alkotmány, 1899. augusztus (4. évfolyam, 183-209. szám)

1899-08-01 / 183. szám

ALKOTMÁNY. 183. szám.­ ­ Kedd, 1899. augusztus 1. dalom kancellárját. Ezt a találkozót a monarchiánk és a Németország közt fennálló barátságos viszony újabb bizonyságának tekintik. A bethleni kerület mandátuma. Bethlenből írják, hogy a kerület polgársága képviselőjelöltül Bethlen Bálint grófot kiáltotta ki, úgy hiszik, hogy ellenje­löltje nem lesz. Betiltott pánszláv népgyűlés. Mint félhiva­talosan jelentik, Culic L. evangélikus lelkész és társai július 30-ára tót nemzeti népgyűlést hív­tak össze, de ezt a vágújhelyi főszolgabíró be­tiltotta. A betiltás indokai közt van az is, hogy Culih és a gyűlésre szónokokként bejelentett társa pánszlávok, akik nem egyszer okoztak már békétlenséget a magyarság elleni izga­tásaikkal. Miután pedig Ó-Turán, a tervezett gyű­lés helyén eddig békés egyetértés uralkodik, nem engedhető meg, hogy ott a magyar állameszmé­vel, a nemzetiségek közt fennálló egyetértéssel, a törvényes renddel és hazafisággal ellenkező né­zetek magvai hintessenek el. Egyebekben pedig, mondja a betiltó végzés, a vágújhelyi választó­­kerület ellenzéki polgárai (a néppárt) már június 11-én tartott népgyűlésén kifejezést adtak kíván­ságaiknak és követeléseiknek. A nagy ünnep. Budapest, július 31. Szép volt, gyönyörű volt, fenséges volt! Ilyen ünnepet csak az a nemzet ülhet, mely lángoló szeretettel rajong honalapító őseinek nemes ideálaiért: hevülni, lelkesedni s ha kell meghalni tud hazájáért, szabadságáért. A fehéregyházai csatasikon, hol a hőslelkü Tii­­taeusnak omlott ki piros vére, nem egy osztály, nem egy társadalmi kaszt, hanem maga a nemzet összesége ünnepelt, lélek­emelő módon adva kifejezést kegyeletes hazafias s a nagyok emlékét méltóképpen megbecsülni tudó érzelmeinek. Ez az ünneplés méltó volt nemcsak a költők fejedelmének emlékéhez, ha­nem az ezredéves viharokkal megküzdött magyar nemzethez is. Fényes bizonyítéka annak, hogy az áldozati oltáron a hazaszeretet tüze még mindig tiszta lánggal lobog, hogy ez a nemzet tud még érezni s a realizmus durva küzdelmei közepette is megbecsülni és szeretni tudja az ideákért küzdő, rajongó szivü bajnokait. Virágok borítják a fehéregyházai csatasik emlé­két s költőkirályunk örök dicsőségét hirdető érc­alakját. Nincs oly helye ez országnak, melynek tájairól pár szál virágot ne vittek volna hódola­tul a halhatatlan költő emlékének. E babérko­szorúk, e virágerdők tengersokasága tolmácsol­ják legméltóbban azt a csodásan meleg szerete­­tet, azt a hatalmas viszhangot, melyet az Ő dalai fakasztottak a magyar nép szivében s melynek akkordjai elemi erővel, de a legszebb harmó­niában csendültek meg a tegnapi országos ün­nepen. Tudósításainkat a következőkben összegezzük: A segesvári ünnep. Az Alkotmány kiküldött tudósitójától. Segesvár, julius 30. A fehéregyházai völgy felett, a hegyeknek kapasz­kodó lejtős csatatérségen magas oszlop áll. Csúcsán ércbeöntött turulmadár bontja ki szárnyait, harci karddal horgas csőrében, merev szemmel kémlelve ki a kéklő bércekre . . . A honvédemlék az, virágos kertben a tiz lusztrum előtt elhullott viadoroknak emlékoszlopa. Napok tűntek, napok mentek, a nagy természet fenséges csendjében mi sem zavarta az őrködő turul­madár merev nyugalmát . . . De ma harsogó hangokkal jön tele a térség, a mámo­ros lelkesüéls hangjaival. Mint egykoron ötven évvel ennekelőtte, ma is embersokaság rajzott a dombolda­lakon ; de a ma lengő zászlókat nem vér itatta, a tömegen végig futó moraj nem s Hadúrnak szóló harc előtt való imádság volt: ma ünnepelni gyűltek össze az elesett félistenek fiai, unokái, ünnepelni azoknak emlékezetét, kik hazájukért vértanuságot tettek egykoron. Ünnepi lobogókat fodrozott ma a sírok felett végigsuhanó szellő és hálaima kelt ma az emberek ajkán és himnusz, hálaima a magyarok nagy Istenéhez, ki ennyi vérben, ennyi könyben meg­óvta a hazát, himnusz a megdicsőültek máneszeihez, kik ma tán kikeltek láthatlanul a hantok alól, hogy szemtanúi legyenek a maguk apotheozisának . . . A küldöttségek megérkezése. A segesvári vasúti állomás homlokzatán három lobogót lengetett a szél; két n­emzeti szinű között egy fekete középütt ... A nemzeti színűek a magyar ünnepet hirdették; a fekete az elesetteket gyászolta. A budapestieket reggeli 8 órakor hozta meg a két különvonat; a másodikon jöttek az idősebb és elő­kelőbb testületek, egyesületek stb. küldöttségei. Maga a rendező Petőfi-társaság Bartók Lajos alelnökkel, kinek egymagának jutott a ''Rendezésből minden fáradság, de a szép sikerből is minden érdem, a kor­mány képviseletében Zsilinszky Mihály államtitkár Gopcsa miniszteri titkárral, valamint Vörösmarty igazságügyi államtitkár, a főrendiház képviseletében Zeyk Dániel báró, a képviselőház küldöttsége, Tállián Béla alelnök, Zeyk Gábor, Török Bertalan, Pildner Ferenc, gróf Teleki Domokos, Kobek István, Béldi László, Trauschenfels Emil, Ugés Bálint, Mü­lek Lajos, Madarász József, Komlóssy Ferenc dr., Frey Ferenc, Rátkay László, Barabás Béla, Lónyay Sán­dor, Farkas József, Major Ferenc, Kubik Béla, Endrey Gyula, Wolfner Tivadar, Mezőssy Béla, Kalo­­csay Alán, Várossy Gyula, Kállay Lipót, Leszkay Gyula, a főváros törvényhatósága, a Budapesti Újság­írók egyesülete Cziklay Lajos alelnök vezetésével, az Otthon, melynek küldöttségét Bársony István vezette, stb. A másik vonaton a többiek között az Országos Pázmány-egyesület is utazott. A két különvonat beérkezése után Sándor főispán üdvözölte a kormány képviseletében megjelent Zsi­linszky Mihály államtitkárt. A beszéd után a megér­kezett vendégek részint a városban, részint a kör­nyéken oszlottak el . . . A vasúti állomás mindvégig mozgalmas és válto­zatos képet nyújtott. Rövid időközökben hét vonat robogott be az utasok ezrivel. Legszebb volt a szé­kelyek bevonulása.Lassan csúsztak be a pályaudvarra a felzászlózott, virággal díszített székely vonatok, szám­­szerint hárman; a mozdonyok elején virágos keret­ben Petőfi Sándor arcképei voltak láthatók. Azokkal együtt, akik gyalog jöttek vagy borvizes szekereken, mintegy hét-nyolc ezerre tehető csak a székely kö­zönség száma. Őket Ugron Gábor vezette. A pályaudvaron mozdulni nem lehetett. A már említetteken kívül eljöttek: Háromszékvármegye, Sepsi-Szent-György, Kézdivásárhely, összesen huszon­három tagú küldöttség Potsa főispán vezetésé­vel ; Erdélyi Kárpát-Egyesület, nagyobb küldöttség Feilitzsch Artur báró vezetésével; Nagyszebeni Pol­gári­ Kör Ferenczy István vezetésével; Országos Nemzeti Szövetség Krivád­y Géza és Felszegy Sán­dor vezetésével; Nemzeti Szövetség brassói fiókja; Moór Gyula esperes vezetésével húsz tagú kül­döttség; Szolnok-Doboka vármegye; Gyulafehér­vár város küldöttsége; Győr város: képviselő Kis Ferenc; Udvarhelymegye: Hollaky Artur főispán ve­zetésével nagy küldöttség, melynek tagjai közt volt Ugrón Gábor is ; Torda-Aranyos vármegye : Bethlen Bálint gróf és Miksa Imre; Szászsebesi Nemzeti Szö­vetség, Kolozsvári Ereklye-Muzeum küldöttsége Deáky Albert és Ruszkó István vezetésével; Nagyvárad kül­döttsége Szüts István és Serényi Gusztáv vezetésével; Debrecen küldöttsége Oláh Károly és Bencsik Lajos vezetésével; Szeged: Lázár György dr. és Poh­ner Jenő képviselők, Zombori Antal városi tanácsos, Reizner János bizottsági tag; Szeben megye : három­tagú küldöttsgge; Szamosújvár város öttagú küldött­sége ; Nagyhisbudai Nemzeti Szövetség; Brassó vár­megye küldöttsége Pánczél főjegyző vezetése mellett; Brassó város küldöttsége Hiemesch polgármester ve­zetésével; Kézdivásárhelyi függetlenségi kör küldött­sége ; Debreceni Csokonay-kör küldöttsége Géresi Kálmán, Koncz Ákos és Kardos Albert vezetésével; Szabadka város küldöttsége Gyorgyevits polgármester vezetésével; Fogaras megye: 17 tagú küdöttség; Te­mesvár város háromtagú küldöttség; Kisküküllő vármegye és Erzsébetváros küldöttsége Sándor János főispán vezetésével; Maros-Torda megye: küldöttség Deésy Zoltán alispán vezetésével; Kolozsvár város : küldöttség Losonczy János, vezetésével; Csikvár­­megye: küldöttség Kedves István pénzügyigazgató és Bocskor Árpád vezetésével;-­­ Nagyküküllő megye: küldöttség Somogyi István alispán vezetésével; Segest vár város: nagyobb küldöttség Wohlbaum Frigyes polgármester vezetésével; Nagybányai honvédegyesü­let : küldöttség Kovásznai Kovács Lőrin­c vezetésével Torda vármegye öttagú küldöttsége; Maros-Vásár­hely város Geréb Béla királyi tanácsos vezetésével; Országos Középiskolai Tanáregyesület dr. Rom­­bauer Emil főigazgató vezetésével; Csanádmegye kéttagú küldöttséggel; Kolozsvári Egyetemi Kör kül­döttsége; Gömör megye öttagú küldöttséggel; Po­zsony város küldöttsége Taller polgármester ve­zetésével; Kis-Kunfélegyháza küldöttsége, Zámbó ügyvéd vezetésével; Székesfej­érvár város kül­döttsége Havranek polgármester vezetésével; Er­délyi Múzeum-Egyesület Kolozsvárról; Egyetem Ko­lozsvárról, Szilágy vármegye : küldöttség Bagosi Ká­roly vezetésével; Erdélyi Irodalmi Társaság: küldött­ség Ferenczi Zoltán vezetésével; Magyar Orvosi Könyvkiadó Testület: küldöttség dr. Lotz József ve­zetésével ; Segesvári Magyar Kaszinó: Somogyi alis­pán vezetésével; Segesvári Nemzeti Szövetség: Ked­ves István társelnök vezetésével ; Segesvári Emke­­választmány ; Segesvári Magyar Polgári Kör : küldött­ség Somogyi alispán vezetésével ; Segesvári Első Magyar Temetkezési Egyesület Kedves István vezeté­sével; segesvári összes tanintézetek; Nagy-Szalonta város: küldöttség Hermann­­Ottó Vezetésével, ki az ünnep színterére lóháton ment ki. Ezeken kívül természetesen rengeteg számmal volt képviselve a környék is és más messzünnen jött ■küldöttségek, kiknek nevét feljegyezni nem lehetett. A kivonulás. Délelőtti 10 óra volt, mikor a beláthatatlan ember­tömeg elrendezkedett valahogyan és megindult Seges­várról a csata szinterére. A sokaság egy részét két különvonat , vissza három vitte ki. Az országúton kocsikon és gyalog mentek ki; legelői robogott Sán­dor főispán négyesfogata Zsilinszky államtitkárral, utána Vörösmarty államtitkár kocsija, majd a képvi­selőkéi, az előkelőségekéi stb. A székelyek gyalog és kocsikon, elől egy bandériummal. A népet Ugron Gábor vezette, ki azután is székelyei között maradt s nem ment fel a szónoki emelvényre. Festői látvány volt, amint a nyüzsgő-rajzó ember­test végigkigyózott az emlékhez vezető úton . .. Sokára, nagyon sokára lett vége a felvonulásnak. Különösen szép volt a székelyek szekértábora, mely a hegyoldalon nagy négyszögletet foglalt el. A zsi­­bongás aztán elült és megkezdődött a fehéregyházai ünnepség. Fehéregyházán, a csatatéren, ahol a hősi halált halt honvédek sírja domborul, ott folyt le az ünnep­ség első része. A turulos honvédemlék előtt díszes emelvény volt és azon helyezkedtek el az ünnepi szónokok, a kormány képviselői és a Petőfi-társaság tagjai, valamint Segesvár képviselőtestületének meg­bízásából Walbaum polgármester. A megnyitó beszédet Bartók Lajos tartotta. A gyönyörű, remekbe készült szónoklatot, melynek lel­kes éljenzés és taps volt a jutalma, itt adjuk: «Isten, a te nagy és szent neveddel kezdjük el, mert imádkozni jöttünk a harcmezőre. Hálaimat zen­geni neked, győzelmi éneket, mint Deborah prófétanő, ki a diadal atyja vagy! Mert a segesvári csata mind folyik ötven év óta. A hegyek még haragosan echóznak vissza az ágyú­­dörgésre, félszázados mozgással. ... A felhőkre ve­tik árnyékukat a lengő zászlók, villámlanak a fegyve­rek és hangzik a vezénylet: «Előre magyar! . . . Nem mondom én, előre székely! . . .» Csak ma dőlt el a harc! Győzött Petőfi, győzött a szabadság! Mert az emberek megváltói először levezetnek, megfeszítik az emberek. Eltemetik, eltűnnek — s csak aztán ismerik istenségüket föl, mikor föltámad­nak, harmadnap vagy félszázad múlva. És ő föltá­madt, halhatatlanul, diadalmasan. S Magyarország fiai és leányai végtelen diadal­menettel hozzák a koszorút a győzelmes hősök hom­lokára. De azok nem hajthatják oda homlokukat. Ők már porrá lettek, egy porrá ellenségeikkel. Csak szellemek harca tartott itt szünet nélkül, de az leirhatlan, azé lesz, azé lett a szellemcsatán a győzelem örökké! A szabadság, egyenlőség, testvériség apostol volt ő. Hát ki meri azt hitetni, hogy őt legyőzték, hogy ő meghalt ? A sír üres, — feltámadott! Eltűnt, mert felszállt a magasba. Most száll vissza szemünkbe egy napsugárban, keblünkbe egy szabad leheletben, szivünkbe azon megfejth­etlen édes és fájdalmas ér­zésben, mely lángot és könnyet fakaszt egy pillanat­ban s egy szédületes felmagasztaltság miatt egymást átölelni kényszerit. «Alexander non est mortuus, sed, vivit super astra !» «Sándor nem halt meg, hanem él a csillagok fölött!» Ezt írták fölé egy vértanú sírjának a katakombák­ban, hol föld alatt bujdosva imádták Istent a lélek­­szabadság hívei s ott éltek, a­hol temetkeztek, siri városukban. A gladiátorok s fenevadak elé dobott jámbor igazak csontjait lopva gyűjtötték oda, a cir­kuszból a katakombákba. S végül a zsarnoki, önző, bálványimádó Róma összeomlott, a romlott Caesarok vérben vesztek el, — ámde ezredévek múltán is büsz­kén kiált az égre a sírbolt jelszava, miként a mi dia­dalénekünk : «Sándor nem halt meg, hanem él a csillagok fölött!» Ne hangozzék most más név Magyarországon, csak Petőfi. Mert a magyar szellem örök harcán,­­ ez új korban, mely 48 márciusával kezdődik, nincs oly parancsoló, vezéri hatalma semmi névnek, mint Petőfi . . . Lehetne még egy, utolsó bajnoka a költők decem­­virátusának, melyet Petőfi tizeinek neveztek. Az, ki­nek neve élte elkonyán is megtartotta oly csillagfé-

Next