Alkotmány, 1899. november (4. évfolyam, 262-287. szám)

1899-11-01 / 262. szám

ALKOTMÁNY. 262. szám. 2 Szerda, 1899. november 1. jég még nincs halálra kijelölve, intézmé­nyei nincsenek az elmeszesedés procesz­­szusában, hanem élnek és éltetnek. Jöjjenek tehát Budapestre mind, akik igazán keresztények és katholikusok. Jöj­jenek ide tanúskodni arról, hogy a keresz­ténység m­a is világhódító hatalom és világalakító eszme, melynek vannak hősei, vértanúi, hitvallói, tanítói és apostolai, aszerint, hogy milyen szerep osztatott ki mindegyikünknek. Mert mindnyájunknak azt a szerepet kell eljátszanunk, mely nekünk kijelöltetett. A mostani gyülekezésnek kiválóan ér­dekes és kegyeletes jelleget kölcsönöz az, hogy ez alkalommal meg fogjuk ünne­pelni ősz vezérünket, Zichy Nándor grófot, aki most tölti be munkás életének hetve­nedik, évét. «Az igaz a hitből él», ez a mondás alkalmazható legjobban Zichy Nándor grófra, a magyar katholikusok pat­­riárchájára, akinek minden gondolatát, min­den törekvését, minden cselekedetét a ke­resztény szellem és a katholikus ügy iránt való lelkesedés irányitja. A keresztény­ségért való buzgólkodást és a katholikus ügy érdekében való tevékenységet meg kell becsülnünk mindnyájunknak és a hálá­s elismerés adóját le kell rónunk valamennyiünknek azon férfiú irányában, ki nem törődve az előrehaladott kor ne­hézségeivel és nem keresve a kényelmet, melyben része lehetne, küzd lankadatla­nul és fiatalos hévvel, öregen és mégis fiatalon, mint amint maga a keresz­ténység. A gyakorlati kereszténység Magyarorszá­gon ma már nem puszta óhaj többé, hanem valóság. Reméljük, óhajtjuk és akarjuk, hogy a gyakorlati kereszténység­nek szentelt napok minél fényesebb le­folyásúak legyenek. Budapest, okt. 31. Széll Kálmán miniszterelnök holnap dél­után Rátótra utazik s pénteken este ismét vissza­tér a fővárosba. Itt megemlítjük, hogy a rendes szerdai minisztertanácsot a holnapi ünnepre való tekintettel ma tartották meg. Távozó főispán. Kürthy Lajos, Liptó­ és Árva­megye főispánja, mint halljuk, lemond e megyék főispánságáról. Úgy hírlik, hogy Sárközy Aurél helyébe Komáromba megy. Árvában Kubinyi Árpád volt választási elnökének, az alsó-kubinyi választást meg akarja hálálni és Csillaghi Józse­fet ajánlotta Széll Kálmánnak Kürthy utódjaként. Csillaghi József bokros érdemeket is szerzett ez állásra, eltekintve attól, hogy Kubinyi György veje, Kubinyi Árpád nélkül képviselő nem lenne, mert ő volt az a híres alsó-kubinyi vá­lasztási elnök, aki 36 órán át gyötörtette a né­pet fagyban, hidegben, hóban, éheztette és szom­­jaztatta, engedte verni, rugdalni, mi mind szépen meg vagyon írva és midőn ez mind nem hasz­nált, 884 néppárti szavazatot vetett vissza. Le­­het-e alkalmasabb főispánt kinevezni a törvény, jog és igazság korszakában ? De úgy ezen jelö­lés, mint Kubinyi Árpád szereplése ezen jelölés körül, még kormánypárti férfiaknál is nagy meg­ütközést szült Árvában. Mozgalom van keletke­zőben, melynek célja nemcsak az illetékes körö­ket, hanem Kubinyi Árpád urat is felvilágosítani arról, hogy a megyében akként vélekednek, hogy az országban még találhatók alkalmasabb, te­hetségesebb és mindenekfölött tevékenyebb férfiak a főispáni székbe, mint Csillaghi úr és hogy Kubinyi Árpád úr eléged­jék meg a Csillaghi úr választási elnöklése alatt elnyert mandátumával és ne akarjon egy kölcsönös viszonybiztosítást a jövő mandá­tumra és a jövő főispán között kötni, mikor jól ismerheti a megye közönségét, mely Csillaghi hivataloskodásával nincs megelégedve. Ily em­bert a mai korszakban főispánná kinevezni le­hetetlen a nélkül, hogy mind a sajtóban, mind az országgyűlésen a leghevesebb kifakadások ne történjenek. Ha ezen hihetetlen hír megerősítést nyerne, nem fogjuk elmulasztani Csillaghi úr választási elnöki «tevékenységét» újra ismertetni a közönség előtt, amely ebből meg fog győződni, mennyire javultak az állapotok Széll Kálmán alatt és Apponyiék­nak a szabadelvű pártba tör­tént bevonulása után. A választási fuvardíjak­ Alsó­fejér vármegye őszi rendes közgyűlése megállapította a válasz­tási fuvardíjakról szóló szabályrendeletet. Zóna­­rendszerüleg 15 kilométerig 4 koronában, 30 kilo­méterig 6 koronában, 45 kilométerig 8 koroná­ban állapította meg az alapdíjat, színekkel a szemhatár peremére a lebukott nap bucsucsókját. Cihelődni is kellett volna. Dallos uram nem mozdulhatott el pincéjétől, azért hát nem is abajgatta a folytonosan fészke­lődő Lőrinc bátyja­ urát. — Mér’ nem iszik figyelmed is ? — unszolja váltig borát a házigazda. Az öreg fanyar képet vág hozzá. Szeretné szinte, ha az elevenére koppintanának. — No hát iiténcsd ide! . . Hátha e’ kis ku­rázsi kerül ki belőle. De az utóbbi szókat csak úgy, érthetetlenül duruzsolta magában. A gazda is felhajtotta a bütyköst, (tudja az ég — hányadszor), aztán, mikor letörölte a csípős nedűnek bajuszára csapódott cseppjeit, megindí­totta a beszédet. — Hát. . . szej . . . mit is, hogyan is. ? .. mi lössz a hegybe? Az öreg bozontos pillái alatt élénken villogott az a szempár. Határtalan öröm mámorító­kéje rezdült át lelkén, úgy, hogy csak úgy repesett a szive. Még a pipa is kipottyant a szájából. — Hát, hát — hebegett — hegymestert kő választani. — Kő. . . kő ?! . . Oszt kigyelmed kire szavaz­na? . . Mi? . . — Hát b’eon, nem tudnám hamarost meg­­mondani. — A Kovács Ferkó jó lenne talán ? . . vélek­­szik Dallos Péter. — Nem hinném, . . . dünnyög rá az aspi­­ráns. — Hát a Kölönc Jóska. . . Csika Tamás, . .. Kapás Gyula ? — Egyik se... Tudod a Kölönc Jóska, az A belügyminiszteri tárca nyilt és titkos aspiránsai desperációba esnek. Széll Kálmán egyelőre nem akarja kiadni kezéből a belügyi tárcát. Mint egy kőnyomatos lap jelenti, az új belügyminiszter kinevezése «most nem aktuális», meglehet azonban, hogy a jövő januárban már az lesz. Az 1900. évi népszámlálás. A képviselőház köz­gazdasági bizottsága Kovácsy Sándor helyettes el­nöklésével tartott mai ülésében tárgyalás alá vette az 1900. népszámlálásról szóló törvényjavaslatot, melyet Rosenberg Gyula előadó tüzetesen ismertetett és elfogadásra ajánlott. Szinay Gyula, Heltai Ferenc, Szájbely Gyula és Lánczy Leó néhány megjegyzése és Hegedűs Sándor miniszter tüzetes felvilágosításai után a bizottság általánosságban egyhangúlag és egy szerkezeti módosítással részleteiben is elfogadta a törvényjavaslatot. A kereskedelmi miniszternek a vasárnapi munkaszünetről alkotott törvény alapján kibocsátott rendeletéről szóló jelentését tudomásul vette a bizottság. Ezzel az ülés véget ért. — Nem állítatom a szakmattyát! — De e’ nem a Lófejtü’ (Laufer) való án! . . . — No, fene vügye megpróbálom ... De csak ’ csöppöt . . . Megizlelte és hamarosan levette szájáról. — Nem smákul ? . . . Mi ? — De jó, i­gan jó, de ... izej . .. nincs maslag üze ? — Mán mér ? — Én nem értek az itókáhon’, de u’ vöttem szbe ! — Ne hajtson fő belőle nagyobbat! . . . ügy! Je még e’ kicsinyég ! — Köszönöm, n­em szenvedem a bort. — Isze’ e’ must. — Há’ ’sze’ csak az­ét iszom . .. Hát ügön ! . . . Mig Dallos uram minden áron arról akarta neggyőzni saját jó magát,­­ha ugyan volt rá züksége !), hogy nincs-e különös aromája borá­­nak, addig az öreg Lőrinc bátya tüzet csiholt... Ez a művelet ugyan szörnyen igénybe vette szel­emi és testi erejét, de leritt arcáról, hogy valami urja az oldalát. Belehúzta zsiros süvegét a szemébe és csak ,'z'alól röpi­tgette az a két csillogó szem tekin­­ete villámait. Kegyetlenül riszálgatta a kénes gyújtót, majd­z ajtófélfán, majd meg a csatakos csizmája tál­ján, de mire a dohányig emelte rendesen meg­a­kadt a tüze. Idegesen harapdálta a már amúgy is agyon­­■áspolt szopókát, ide-oda illegette, de csak se­­hogyan nem akart pászolni. Végre, mikor már a nagy, érdes kérgű tenye­­rt is összeégette, földhöz teremtette­­ a gyúj­tót, mire Dallos Péter segített rettenetes sorsán. Aztán csak gunnyasztgattak egymás mellett. Az esti szürkület is odarajzolta már bíbor­enyves kezű, a Csika­ Tamás, az má’ vót eggy szőr az igaz, de. . . de hát küdobtuk, mindétig egy nem lehet. . .­­ a Kapás Gyula meg e’ se fogaggya. . . — Monta? . . — Nekem személessen mondta, ho’ nincs rá nóta, ho’ e’fogaggya. . . — Hm!.. hm! . . hát kit kéne kandidá­­nyi? . . . — Bizon bajos, bajos. . . Nem ügön van kút. . . — Hátha Lőrinc bátyámat? . . nem is merte befejezni, annyira meghökölt csak a gondolat­tól is. . . — Mit ? . . engem ? . . hát tudom Istenem, nem is jönne hiba a köréta körű’ soha. Áru’ galantéroznék. . . — Hát legyék akko’ kigyelmed. . . Éljen a­zuj kegymester. — Aztán te akarná’ engemet ? . . — Senkit úgy! . . Éljön! éljön! . . de erre már iszik kend is egyet ?! — Akár kettőt is. . . ... És mig Dallos Péter lekocogott a pincébe, hogy a megürült csutorát megtöltse, az öreg Lőrinc lelkendezve dörzsölte össze a két csontos kezét, hogy csak úgy csikorogtak a fogai bele és elégedetten mormogta: — Kü kölletett mégis derüni az igazságnak... Táttam én azt. Aztán odaszaladt a visszatérő Péterhez és nyakába borulva, boldogan pusmogta: — Látod Péter, mégis csak okos ember vagy te. . . Most már iszom, nem­ kóstolok. . . Haller Jenő. A külügyminiszter Bécsben. Mint Bécsből telefonáltak, Golub­ovszki gróf külügyminiszter, több napi távollét után, ma reggel visszaérkezett Bécsbe. Egy érdekes indítvány. A kúriai bíráskodásról szóló törvénynek a választási fuvardíjakat tárgyaló szakaszai alkalmat adtak a törvényhatóságoknak, hogy a fuvardíj-szabályzatok tárgyalása során foglal­kozzanak egy kicsit a választási reform kérdésével. Sok érdemes, többé-kevésbbé gyakorlati eszmét ve­tettek fel egy egyik-másik megyei közgyűlésen, de a legérdekesebb mégis az, amelyet Mérey Lajos hozott fel Nyitra megye legutóbbi közgyűlésén. Mérey Lajos ugyanis azt óhajtotta, hogy a­­fuvardij-szabályrende­­letben kötelezettnek mondassák ki a fogatok előállí­tása, mint a katonáknak az előfogat. Sőt minden vá­lasztó köteleztessék szavazati jogával élni, vagy mint más műveit államokban, ahol a választástól elmaradt választó magát igazolni tartozik, hogy miért nem jött el, ellenkezőleg, vagy nem elfogadható ok miatt, meg is bírságoltatik.­ A megyei szabadelvű urak persze leszavazták Méreyt, pedig az indítvány, noha gyakor­lati érvényesítése sok és nagy nehézségbe ütközik is, nagy erkölcsi maggal bír. Fel akarja ugyanis kel­teni a választókban azt, a szabadelvű politika által tervszerűen elfojtott tudatot, hogy a szavazati jog gyakorlása nemcsak jog, amelyet a törvény megad.

Next