Alkotmány, 1900. március (5. évfolyam, 51-77. szám)

1900-03-01 / 51. szám

ALKOTMÁNY. 51. szám. Ista» nem tagadja ezek létezését, mind­azonáltal «a körülményekhez képest» kitű­nőnek találja a szabadelvű párt állapotát. Észrevétlen egybeolvadást jósol a külön­féle árnyalatoknak, még­pedig a «kom­promisszumos politika jegyében» agrariz­­mus, merkantilizmus, mind kiegyenlítőd­nek. Hiszen már ma is «nagy anachro­­nizmus» Tiszaistákról beszélni. Az egykor virágzó Tisza-klikk ma már nem létezik: felolvadt, szétmállott, ma már csak Tisza Kálmán van és Tisza István gróf (no meg az «utolsó Tiszaista»), a Tiszaisták utolsó mohikánjait Bánffy pusztította ki, illetve átgyúrta Bánffystákká. Bánffy gárdája nagy volt, de utána már csak kicsiny maradt; kicsiny, de erős és mérges, amely eleinte boszúért lihegett. «Ma már csak hálni jár belé a lélek.» A Bánffyzmus ki­ment a divatból és ma már komikus, mint az a dáma, aki turnűrben jár, ami­kor ezt már senki sem viseli — még Tisza Kálmán sem. Ma az árnyalatok a szabad­elvű klubban elmosódtak , vagy újra fej­lődnek és átalakulnak, vagy teljesen el­enyésznek. De azért a hullámzás állandó és általános, lesz-e vihar vagy nem, az bizonytalan — vélekedik az utolsó Tiszaista s aztán az uj választásokról elmélkedvén, beismeri a Bánffy-féle választások erő­szakos s kivált a néppárt ellen irányított rendezését, de viszont tagadja, hogy a néppárt «túlságosan» megerősödnék, mert szerinte «a néppárt közönsége is meg­nyugvást talál a mai kormánypárt nagy részében» és bízik abban, hogy ott, ahol Apponyi, Szilágyi, Horánszky, Szentiványi Árpád küzdenek, ott a nemzeti politika megbízható kezekbe van letéve. «Legközelebbi teendő»-nek pedig azt mondja az «utolsó Tiszaista», hogy a követ­kező urak a következő állásokba helyez­tessenek : Csáky Albin gróf legyen a főrendi­ház elnöke, Szilágyi Dezső a képviselő­­házé, Horánszky belügyminiszter, Tisza István pénzügyminiszter, Apponyi gróf ő­felsége személye körüli miniszter. Az­után következnék egy kis, de csak kicsi ostálás a főispánok közt, mert az «utolsó Tiszaista» biztos tudomása szerint Széll Kálmán már­is fel van hatalmazva min­den pillanatban feloszlatni a képviselőhá­­zat. Az új Házba pedig be kell hogy jöj­jenek teljes számmal a disszidensek s a volt nemzeti pártiak. Akkor aztán bátran jöhet az új korszak és jöhet az Apponyi­­éra .. . . . . Eddig tart az «utolsó Tiszaista» bölcsesége. Észbontó keveréke ez a fur­­fangnak és őszinteségnek, a gorombaság­nak és az udvariasságnak, az egoizmus­nak és az altruizmusnak, az Apponyi-, Tisza- és Bánffy-frakciók nézeteinek. Nem is vennék komolyan, ha nem találnánk a Pester Lloyd mai vezércikkében hasonló észjárást. Fálk Miksa lapja kereken sze­mébe vágja a volt nemzeti pártnak, hogy az nem hozhatott magával a szabadelvű pártba sem princípiumokat, sem program­­mot, mert ezzel a két luxus­cikkel azelőtt sem dicsekedhetett, azután mégis így folytatja: «Széll Kálmán egyengette a nemzeti párt útját a liberális pártba és sem neki, sem a szabadelvű pártnak, sem az országnak nincs oka ezt megbánni. Mert tényleg egy súlyos anomáliának vet­tetett ezzel vége, megszűnt a parlamentá­ris rend és munkaképesség folytonos ve­szélyeztetése. Ez a negatív momentum még nagyobb értéket és jelentőséget nyer azáltal, hogy a volt nemzeti párt tagjai mind, kivétel nélkül, lojálisan és korrekten levonják az új tények és alaku­lások konzekvenciáit. Nem jut eszükbe programmokat, elveket és törvényeket diktálni és személyes jellegű aspirációkat képviselni, — nagyon jól­­tudják, hogy ilyenek nem erőszakolhatók, de nem is kell őket erőszakolni, mert a pártprocesz­­szus természetes folyamatában amúgy is biztosítva van azoknak kielégítése . . .» Nem érezzük magunkat hivatva igazsá­got tenni a régi és az uj szabadelvűek között, csak azon nagyon szerény néze­tünknek adunk kifejezést, hogy az «utolsó Tiszaista» korán vette fel ezt a füleink­ben gyönyörűen hangzó nevet és hogy a tűz és a viz nem egyesülnek soha, ha- I És gyöngéden, szeretettel cirógatta fia arcát.­­— Hogy meg is segített a jó Isten. Ugy­e mondtam én mindig, csak légy jó fiú s megáld a Mindenható. Lám, milyen szép házban lakól. Milyen szép szobád van. A jegyzőéknek sincs otthon külömb. — Nem panaszkodhatom anyám. Szeretnek a hivatalban is. Megteszem mindenütt a dolgomat. Hanem tán indulhatnánk édes­anyám. Eljár az idő s nekem már ott kzellene lennem. Ti Julis­kám, elmentek Kellerékhez, az utat majd meg­mutatom. Délután én is odamegyek s elvezetlek benneteket mindenfelé. Észrevétlenül igyekezett lesurranni a lépcső­kön. Ne is vegyék észre, hogy együvé tartoznak. S végtelenül megkönnyebbült, mikor néhány já­ratlanabb utcán való bolyongás után oda mutat­hatott, hogy ott abban a szomszéd utcában, mindjárt a sarkon, földszinten jobbról laknak Kellerék s magukra hagyva anyját — húgát egyedül mehetett hivatala felé. Ott aztán jobbra kanyarodott s a klubkávéházba ment újságot olvasni. Fölnézett a Magyar Híradó szerkesztő­ségébe, hol egy sikerült tárcát adott le, melyben a fiúi szeretet apotheozisát irta meg s rövid séta után hazatért. Délután adott szava szerint rászánta magát, hogy Kellerékhez megy. Kellemetlen dolog, de nem tehet róla. Nem igen vett róluk máskor tudomást, de most nem kerülhette ki őket. Körülnézett a szegényes ház bejárója előtt, ha várjon nem látja-e valami ismerős, s azután ész­revétlenül besurrant. Húga már felbátorodott a nagy városban s ujongva repült bátyja karjai közzé. Majdnem ellágyította Csányit e melegség, nem az egyik okvetlenül el kell, hogy pusztítsa a másikat. Majd ha Széll Kálmán, Tisza Kálmán, Bánffy Dezső és Apponyi Al­bert egy tarokkpártivá alakulnak, ha lap­jaik kölcsönösen felcserélik szerkesztői­ket és ha Sághy Gyula elismeri Pulszky Ágostont Magyarország legelső jogi kapa­citásának , akkor el fogjuk hinni, hogy be­áll az aranykor Magyarországon. A nép­párttól pedig ne fájjon az «utolsó Tisza­isza» feje. A néppárt halad a maga útján, azon az úton, amelyet Magyarország ke­resztény népe jelölt ki neki s amely, ha tényleg a «jog, törvény és igazság» a mért­­földmutatók, csakis a keresztény eszme diadalához vezethet. Végül pedig azt a kérdést kockáztatnék, hogy hát miben is áll az a kormánypro­gramul és irányzat, amelyet a mai sza­badelvűpárt valamennyi tagja akceptálhat anélkül, hogy szabadelvűségében és egyéni presztízsűjében kárt vallana? Mert ez a legfontosabb kérdés, ha tényleg a kibon­takozás küszöbén állunk, körülményekhez képest örömmel és nyájasan fogadta vendégeit. — Csakhogy megérkeztek édes­anyám. Ugy­e megfáztak. Hallja maga, ide tegye azt a kosarat. Közben kifizette a hordárt. Kibontotta anyját a kendőkből és réklikből. Juliska már maga se­gített magán. Ónémet kanapéja tele volt lehá­mozott ruhadarabokkal. Üzenetek elmondása, kérdezősködések közt kikerült a kosárból szép lassan minden. Szerető gonddal rakosgatta belé a jóasszony, amit csak szeretett valaha az ő jó fia. Volt ott dió, alma, szőlő (mindig is szerette Józsi, ha maradt, karácsonyra gyümölcs) jóféle törköly, még Istenben boldogult apja idejéből, fehér kalács, egy marékra való finom szűz do­hány. A sok régi újság darab, amibe mindez takargatva volt, ott hevert szétszórva az ízléses legénylakáson. Siralmasan nézett körül Csányi, de igyekezett örülni és megköszönni. — De ennyi mindent, hogy is lehetett elhozni. Szegény jó anyám ! — Tudod édes fiam, ha már feljöttünk, nem akartunk üresen jönni. Legyen neked is ünneped. — Örülök is anyám. Máma, egész délutánra szabadságot kaptam. Nehezen ugyan, de sike­rült. Mert úgy vagyunk mi lássa, hogy se ünne­pünk, se vasárnapunk. Dolgozunk egyre-másra. — Verje meg az Isten az urakat, hogy így kínoz­nak benneteket. Nincs is áldás az ország sorsán. — Van benne valami. Hát mondom, délutánra sikerült szabadságot nyernem. Hanem holnap csak újra be kell állnom. No de láthatunk majd és beszélhetünk azért eleget. — Hiszen nem is a várost, hanem téged akar­tunk látni édes gyermekem. Bu­dapest, február 28. Az országgyűlési néppárt holnap, március 1-én délután 6 órakor közhelyiségeiben értekez­letet tart. A képviselőház holnap, csütörtökön délelőtt 10 órakor ülést tart. Az ülés napirendjén a bel­ügyi költségvetés folytatólagos tárgyalása van. A rendőrség tételénél még Kálmán Károly fog beszélni. Kívüle a további tételeknél Major Fe­renc, Óváry és Komjáthy Béla vannak felirat­kozva. Amennyiben a belügyi tárca költségveté­sét letárgyalná a Ház, azonnal áttér a kereske­delmi tárca költségvetésére. Minisztertanács. Ma délután minisztertanács volt, amelyen a kabinetnek Budapesten időrő valamennyi tagja részt vett. Egy állami anyakönyvvezető. Nem új, de mégis furcsa esetről ad hírt egy szabadkai bazár­lap ilyképpen: «Igen érdekes, de egyúttal sajná­latos esemény játszódott le a napokban az óbecsei anyakönyvi hivatalban. Nagy József és Ricz Te­réz kötöttek egymással polgári házasságot. Mi­dőn az anyakönyvvezető a hivatalos eljárást be-be tudott magán uralkodni, Kellőnél is örültek a szerencsének, hogy a kedves rokon ellátogatott ma hozzájuk. Úgy is olyan ritkán találkoznak. Hja persze sok a dolog. Hiába, csak van becsü­lete a nagy észnek mindenütt. Boldog a néni, hogy ilyen derék fia van. Csányiné túl boldog volt s hizelgett neki fia dicsérete. Csakugyan milyen derék egy fiú. Neki szenteli ma az egész délutánt. Az egész után mindenkinek fülébe szerette volna kiálta­ni, hogy az az ur, akinek az oldalán megy az ő édes fia, lelkéből lelkedzett gyermeke. Juliska kipirultan, kíváncsian néze­lődött. Minden olyan meglepő, uj volt neki s magában áldotta Józsit, hogy ő ezt mind lát­hatja. Kissé nagyon uras ugyan a bátyja, alig mer előtte szegény szólni, de azért szereti és boldog. Csányi meg remegve, óvatosan lépdelt, hogy ismerőssel ne találkozzék. Erre különben volt gondja. Nem igen ment olyan utcákon, ahol ta­lálkozhatott volna valakivel. Jó darab járás-kelés után vendéglőbe tértek s amit csak szemök­­szájok kívánt, rendelt nekik. Milyen pompás is ez a pesti élet. S telve boldogsággal váltak el egymástól Kellerék lakása előtt. — Holnap a templomokat járjuk be a sógor­­asszonynyal s dél felé hozzád megyünk mind a hárman. — Hozza Isten anyám. Egy kis ebédről is fo­gok gondoskodni. Be is állítottak pontosan. Az asztal terítve volt s hozzáláttak a Moravcsekné főztének bírálásá­hoz. A házmester látta el ez alkalommal Csányi urat, ki egyébként a Fehérlónál szokott . ______Csütörtök, 1900. március 1. BELPOLITIKAI HÍREK.

Next