Alkotmány, 1900. augusztus (5. évfolyam, 181-207. szám)
1900-08-01 / 181. szám
V. évfolyam. 181. szám. Budapest, 1900. augusztus 1* ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre ...............kor. 28.— Félévre................... . 14.— Negyedévre ............... 27.— Egy hónapra.......... 22.40 Egyes szám 8 fills, vidéken 10 fill. Megjelenik naponként reggel, kivéve hétfőn. Távbeszélő száma: 58—66. SZERKESZTŐSÉG ÉS LAPKIADÓ HIVATAL: Vin., Szentkirályi utca 28. HIRDETÉSEK felvétetnek a kiadóhivatalban és BÉCSBEN: Friedl Hubertnél VII., Matzleinsdorfer-Strasse 7. Kéziratokat nem adank vissza. Anarchisták és Olaszország. Budapest, julius 31. Még mindig megborzadva állunk a monzai rémtett felett s keressük az okát annak az undok lelki aberrációnak, mely ártatlan emberek vérére szomjúhozik. A lapok s különösen a liberális lapok nem tudnak betelni a jajgatással, nem tudnak megfelelő szavakat találni az anarchizmus jellemzésére, pedig észrevehetnék, hogy ez az elfajulása az emberi elmének nem más, mint a liberalizmus túltengése. A liberalizmus megadja az egyénnek a szabadságot, jobban mondva szabadosságot s az anarchia ledöntve minden társadalmi és szociális korlátot, ezt a szabadosságot átruházza a társadalom minden atomjára, vagyis az egyénre, ki maga az állam, maga az úr, a szolga, a munkás és munkaadó, egyszóval maga minden, így áll a dolog s nem másként. Avagy talán azért lármázik a liberalizmus oly nagyon, mert érzi, hogy az anarchizmus az ő szülötte s igy lármájával el akarja terelni a gondolkodók és józanul itélők figyelmét? Lehet, hogy ez a félelem adja tollukba a szeretet dagályos fluidumát. De sőt tovább mennek a szabadosság nagy előcsaposai s a Bukott lapja nem átallja a katholikusokra ráolvasni, hogy örvendenek Umberto király meggyilkolásán, hogy a katholikusok titkos szellemi szövetségben vannak az anarchistákkal s igazolni akarják a monzai gaztettet. Ezekre a gyerekes otrombaságokra már nem találhatunk szavakat, s ez már túlhajtása az emberi érzés leg- s elemibb tisztességének, zenithje az emberi ész aberrációjának, nadirja az emberi érzések alacsonyságának; ezeket a szavakat már nem emberi agyvelővel írták. Ők az anarchizmus szülő anyái, ők merik megvádolni Krisztus tanainak hirdetőit egy gaztett elkövetésénél, ők, akik most a papiroson jajgatnak, akadémikus értékű és eredményű frázisokkal hajigálódznak s tényleg pedig keblükön melengetik az anarchiát . . . Az az evolúció, mely a francia forradalom vérgözéből áradt ki s melynek eredményei a liberális államok kialakulásai lettek, az teremtette meg azt a liberális egységes Olaszországot, amely azóta egymásután termi az anarchista merénylőket, a királygyilkosokat. S mért éppen Olaszország az a föld, melyből oly szaporán burjánzanak fel az anarchisták? Olaszországban azelőtt, még decentralizált kisebb királyságokban élvezte nemzeti egységét, virágzott a kultúra, irodalom, művészet, gazdasági és társadalmi fejlődését nem zavarta semmi, mivel ez az államforma felelt meg leginkább az olasz nép karakterének. Mihelyt azonban az áldatlan harcok folytán összehozott egységes állam vette át a nép vezetését, azóta a fejlődés, az előrehaladás megakadt, a kultúra, a művészetek panganak, a szociális rend felbomlott, kulturaliter a nép visszamaradt, gazdaságilag pedig tönkre jutott. Olaszország népe véghetetlenül szegény, rendkívül hátramaradott értelmiség, s így minden jóravaló igyekezet, minden állami bölcseség mellett sem lehet ott a társadalmi rendet fentartani. Hozzájárul ezekhez a bajokhoz még egy rendkívül fontos, az, hogy a nép elvesztette hitét, az azelőtt istenfélő jámbor nép lába alól a szabadosság tanító- és nevelő rendszere kirántotta a talajt s a szegény nép azt a vigasztalást, melyet nyomorúságában a vallás mindig megadott neki, többé nem találta meg, elvesztette lelki egyensúlyát, kétségbeesett s igy jött létre a camorra, a maffia, az anarchia. Olaszország liberalizmusának köszönhető tehát az is, hogy egyik elfajzott csecsemője megölte saját jó királyát, csak azért, mert király volt, mert a társadalomban különb helyet juttatott neki a sors, mint Bresci Gaetanonak. Lehetetlen undor nélkül elfordulni ettől az emberi szörnyetegtől, lehetetlen megilletődés nélkül szemléli a királyi család végzetét, de lehetetlen ez alkalomból nem figyelmeztetni az államokat, a kormányokat arra, hogy tenni kell valamit s más irányban vezetni tovább a népek életét. Akadémikus értékű beszédekkel és cikkekkel nem érünk el semmit, ezek hamar feledésbe mennek s hogy az emberiség testén mily fekélyek rágódnak, arra csak akkor ébredünk, midőn egy-egy ilyen fekély felfakad, midőn ismét valami koronás főt visz sírba egy eddig még névtelen anarchista golyója. A koronás főknek, de különösen III. Viktor Emánuelnek, az uj olasz királynak gondoskodni kell a dolog felett AZ ALKOTMÁNY TÁRCÁJA A „saloon.“ ~ Az Alkotmány eredeti tárcája. — New-York. jul. 17• A Budapestre ellátogató idegent rendszerint meglepi fővárosunk kávéházainak rengeteg nagy száma. A társadalmi élet tanulmányozói pedig a sok kávéházból és azok nagy forgalmából rögtön levonják a következtetést, hogy gyenge lábon állhat nálunk a családi élet, ha a férfiaknak, sőt utóbbi időkben a nőknek is módjukban van óraszám elüldögélni ezekben a modern füstbarlangokban. Amint hogy helyes is a következtetés. Tessék már most elképzelni minden budapesti kávéház helyébe egypár szalont és akkor legalább hozzávetőleges fogalmat nyerünk a newyorki csapszékek számáról. Mert bizony ez alatt az elnevezés alatt, hogy: «saloon» itt nem társalgó termet vagy képzőművészeti kiállítást értenek, hanem egyszerűen olyan helyiséget, ahol mindenféle szeszes italt mérnek. És míg Budapest legtöbb kávéházában a kávé elnevezés alatt mért ital — higság dolgában a szász Blümchencafféval vetekedvén — meglehetősen ártatlan narcoticum, az újságolvasás pedig még hasznos időtöltés számba is elcsúszhatik, addig a new-yorki szalon vendége legfeljebb úgy olvashat újságot, ha hoz magával és csupán szeszes italt kaphat. Az elegánsabb helyeken, amelyek a mi budapesti kávéházainkkal erősen vetekednek fényűzés dolgában, a borok, jobb sörök, a cognac és főleg whiskey, valamint a «cocktail» elnevezés alatt már Budapesten sem ismeretlen jeges pálinkakeverék járják. Az olcsóbb helyeken a whiskey a fő, meg azután a sör. A whiskey, mely csak úgy pancsolt spiritusz, mint az a «valódi falusi törköly» és «ó szerémi zárda-szilvórium», amelylyel a szép magyar haza lakóit irtják azok, akik inkább csak az italaikat «keresztelik», a sörnek pedig éppen olyan kevés köze van az árpához és komlóhoz, mint a budapesti kávéházi kávénak a kávébabhoz. Aminek illusztrálásául elég legyen fölemlítenem, hogy pár év előtt a törvényhozásban az a javaslat, mikép sört csak gabnából és komlóból szabad készíteni, egyhangú lelkesedéssel leszavaztatott. Hjáh, a sörbárók az ő nem gabonából és komlóból szerzett millióikkal hatalmas tényezők a politikában s itt nem oly naivak a honatyák, hogy feszegessék honnét kerültek elő a választási költségek. Mikor hiszen, úgy is tudja mindenki. Hogy pedig a bor megjavítása körül az idevaló Engelek mily kevéssé angyali működést fejtenek ki, arról a föntebbiek után talán fölösleges is szólnom. Csak úgy mellesleg említem, hogy fogadást mernék tenni, hogy Buda hegyei még a filloxéra előtti boldog időkben sem termeltek annyi bort, amennyi budait és sashegyit csak New Yorkban elfogyasztanak, nem is szólva a tokajiról, mely itt sok helyütt olcsóbb, mint a Hegyalján. Aki pedig elég könnyelmű vagy elszánt ahhoz, hogy a németek lakta városrészekben gombamódra szaporodó rajnai bor-importálók szürtéből igyekezzék magának görbe napot csinálni, az másnap oly gyötrelmeket szenved végig, melyeket Dante csak azért nem vett fel a poklok kárhozottainak kínjai közé, mivel az ő korában a vegyészet tudománya még elég együgyü volt arra, hogy direkt keresse az aranycsinálás titkát s nem jött rá, hogy az Engelék közvetett útján jövedelmesebb ez az üzletág. Működik hát vígan az Assomoir, az emberirtó a nagy New Yorkban. Hivatalos adatok szerint több mint tízezer, igenis tízezer, szalonban, nem számítva a hoteleket, meg a hotel elnevezés alá bújt szalonokat, melyek szintén szép számmal diszlenek. Diszlésüknek oka pedig a drákói törvény, amely súlyos, súlyosabb és legsúlyosabb bírságok terhe alatt tiltja vasárnapokon a szeszes italok elárusítását. Mivel azonban minden amerikai törvénynek szokott lenni ab ovo valami hátulsó kibúvó ajtócskája, — ha a törvényhozók elfelejtették volna, csinálnak rá ilyet a jogászok belemagyarázásai és a hatósági gyakorlat — továbbá mivel kivétel nélkül csak az az egy szabály van e világon, hogy: nulla regula sine exceptione, a vasárnapi ünneplést rendező törvény is kivételt tesz a hotelekkel, amelyeknek megengedi nagy kegyesen, hogy az étel mellé, de csakis az étel mellé, szeszes italt is adhassanak vendégeiknek. Nos, ez elég természetes dolog. Lássuk már most, hogy fest ez a törvény a gyakorlatban. A szabályzatok értelmében hotelnek az olyan vendéglő tekintetik, amelynek legalább tíz kiadó szobája van. Nem feltétlenül szükséges azonban, hogy ezek a szobák átutazó vendégeknek adassanak ki. A szalonos tehát kibérel ugyanabban a házban, ahol üzlete van, tíz szobát, vagy akár annyit se, mert hisz deszkafallal is lehet egy szobából többet csinálni s ezeket kiadja albérletbe, vagy a vendéglői személyzetnek s ezzel ő előlép szalonosból hotelierré. Az egyik törvényes kellék hát megvan. Fogósabbnak látszik első tekintetre az a feltétel, hogy italt csak étel mellé lehet kiszolgáltatni, mivel hogy tudvalevőleg a szeszes italok kedvelői gyakrabban megszomjahoznak, mint