Alkotmány, 1901. február (6. évfolyam, 28-51. szám)
1901-02-01 / 28. szám
VT. évfolyam. 28. szám. Budapest, 1901. február 1 ELŐFIZETÉSI ÍR: Egész évre ........ kor. 28.Félévre ............. K ]$._ Negyedévre........... K 7.— Egy hónapra . ... a 2.40 Egyes szám : HU., vidéken 10 HU. Megjelenik naponként reggel, kivéve hétfőn. Távbeszélő száma: 58—66. SZERKESZTŐSÉG ÉS LAPKIADÓ HIVATAL: VIII., Szentkirályi utca 28. HIRDETÉSEK felvételnek: a kiadóhivatalban és BECSBEN: Friedl Hűbérinél "VH., Maízleinsdorfer-Strasse 7. Kéziratokat nem adunk vissza« Földmivelésügyünk. Budapest, január 31. (x). Ma kezdték el a földmivelésügyi minisztérium költségvetésének tárgyalását közvetlen a kereskedelmi költségvetés után. Eddig a földmivelésügyi tárca tárgyalásánál alig mutatkozott a Házban valami érdeklődés, mivel megszokták már, hogy az egész földmivelésügyet nem lehet másnak tekinteni, mint a merkantilizmus vazallusának. Rövid két év alatt ez a helyzet lényegesen megváltozott. A gazdatársadalom felébredt tespedéséből s még egyrészt megmutatta oroszlánkörmeit a merkantilista tábornak, másrészt értésére adta azt is, hogy jogos céljainak elérésében eltérőleg a merkantilistáktól csak tisztességes és megengedhető eszközökkel fog küzdeni, a miskolci dühös merkantilista kongreszszust követő kassai agrárkongresszuson megmutatta, hogy nem az ellentéteket akarja kiélesíteni a két érdekképviselet között, hanem ellenkezőleg keresni igyekszik azokat a módozatokat és kapcsolatokat, melyek alapjára helyezkedve közösen közremunkálkodhatnak az általános közgazdasági felvirágoztatás érdekében. Ez a föllépése a gazdatársadalomnak öntudatos és bátor volt s mindnyájunkban azt a képzetet keltette, hogy a gazdák végre fölismerték a helyes irányt, melyen haladva megrázkódtatás, gazdasági forradalom nélkül is el tudják érni céljukat. Nagy része volt a gazdatársadalom eme öntudatra ébredésében földmivelésügyi kormányunknak is, melyről eddig még állíthatjuk, hogy az első, mely komolyan mérlegelte a földmivelésügy súlyos helyzetét, tespedését s teljes mértékben fölfogta azt, hogy Magyarország exisztenciája mezőgazdaságában gyökeredzik. Azért annyi helyes, az intenció nagyságának megfelelő s a gyakorlati életben is bevált intézkedés alig történt földművelésügyünk terén, mint a múlt évben. S ugyanezt az öntudatos, komoly törekvést látjuk a földmivelésügyi miniszter 1901. évi költségvetésében is. Nem mondjuk, hogy kívánni valók nincsenek, hogy hiányosságok nem mutatkoznak az előirányzatban, de hát ezekről nem igen tehet a földmivelésügyi kormány. Ő úgyszólván magára van hagyatva a Lloyd-klub óriási merkantilista tengerében s igy természetes, hogy sok oly dolgot — amelyet föltételezzük, hogy szeretne megtenni — nem tehet meg a gazdasági és szociális bajok szanálására, mert attól tart, hogy sokat és merészen akarván markolni, kockáztatja azt a kevés jót is, amit eddig produkált. Hogy erre az óvatosságra szüksége van Darányi miniszternek, mutatja az a kíméletlen támadás, melyet a Pester Lloyd intézett ellene nagy fontosságú párisi agrárbeszédje miatt. A liberális merkantilizmus kidühöngte magát, de Darányinak pozícióját nem tudta megingatni, nem pedig különösen azért, mert akkor már háta mögött állott pártkülönbség nélkül az egész agrártábor. És ez az agrártábor mindjobban kezd egymáshoz közeledni, kezdi egymást megérteni. Az oly sajnálatos jelenségek, mint a Makfalvay Géza esete, nemhogy gyengítenék, sőt ellenkezőleg erősítik ezt a kapcsolatot. Az idei költségvetés negyvenöt milliónyi nyeiik csődöt mondottak egymásután s a jelen sivárságáért a múlt szózatos írásaiban kellett vigasztalást keresnünk, mert akik énekeltek volna nekünk — csüggedve ülnek száraz ágon, hallgató alakkal. Ideje volt, hogy valaki végre lantot ragadjon s újból hitet, erőt énekeljen lelkünkbe. A hit — ezután sóvárgunk mindnyájan s hitünkről szól most Kálmán Károly, kinek magyar szava édes, mint a méz s akit gyönyörködéssel hallgat mindenki, mikor dalolásba kezd. Uj munkája, mely méltó folytatása a kezdetnek, azokból való, melyekre szükség van s amelyek mégis csemegék: nemcsak táplálkozásra valók, hanem a gourmet-eket is kielégítik. Hatalmas vállalkozás volt magyarul zengő versekbe öltöztetni az Énekek énekét, mások számára megközelíthetlen ormaira hágni a legtökéletesebb szépségnek, melynek minden más, még oly remek költői alkotás sáppadt visszfénye csupán. Kálmán Károly vállalkozott és munkája úgy sikerült, amint csak olyannak sikerülhet, ki maga is költő és hisz abban, amit dolgozik. Nem dicsérjük Kálmán Károly nyelvét, alább mutatót közlünk új fordításából és ez az ízelítő többet mond az Énekek éneke magyar kiadásáról, mint egy oldalakra terjedő ismertetés. Ha a munka megjelenik, természetesen azonnal tudomására hozzuk a közönségnek , addig is vegyék örömmel a fordítás előszavát és az egy-két sornyi szemelvényt, melyet a fordításból előlegesen bemutatunk. Kálmán Károly, a koszorús poéta ezeket úja előszónak versei elé: előirányzatával igaz, hogy a földművelés nagy érdekeit tekintve még szűk keretekben mozog, mégis sok oly nagyszabású gazdasági reformnak előhírnöke, melyek hivatva vannak mezőgazdaságunkat tényleg első gazdasági tényezővé tenni hazánkban. Ezek közül a reformok közül elsősorban kell említenünk az öntöző csatornák kérdését, melyekre nagy Alföldünk rengeteg területeinek van szüksége. Pest-, Jász - Nagy - Kun-Szolnok, Bács - Bodrog-, Szabolcs-, Hajdú megyékben százezrekre menő holdak állanak, melyek ma még óriási áldozattal vagy csak igen csekély mértékben, vagy egyáltalán nem művelhetők. Ezeknek a területeknek — hogy művelés alá vehetők legyenek — vagy hogy intenzív mezőgazdaságot lehessen folytatni rajtuk, feltétlenül szükségük van csatornahálózatra. Hozzájárul még ahhoz az, hogy a Tiszaszabályozás óta a felső Tisza mentén, hol a humus réteg nem igen vastag, a száraz humust hamar áttöri a sziksó s a magasabb fekvésű helyeken, ott is, hol a Tisza-kiöntéseknél eddig nem volt sohasem tapasztalható, már szintén küzdeni kell a gazdának a sziksóval. Ezen nemcsak geológiai vegyelemzéssel és mesterséges talajjavítással, hanem csatornázással is kell segíteni, mert — mint egy neves kultúrmérnökünk monda — egypár évtized múlva oda jutunk, hogy a nép a tavaszi áradásokkor fel fogja szaggatni a Tisza zsilipeit. Kiváló gondot kell e mellett a földmivelésügyi kormánynak fordítani a kereskedelmi tárca körébe tartozó hajózási csatornázásra, mert ezek, különösen, ha kapcsolatba jönnek a Bevezetőül. A magyar képviselőház nemrég volt egyik elnöke azt mondta minapában az írónak, aki az őshéber költészet kiváló remekeit hangzatos magyar versekben add ki: Miért nem adod ki a te választékos nyelvezeteddel az Énekek énekét? hisz az a maga nemének a legszebb remeke! — Igaz az, — válaszolt az író — Hideg van. Meleg kell. Meglesz ! íme, itt van! Az Énekek éneke valóban nemcsak az őshéber költészetnek, hanem az összemberi életnek e nemben, az örök szerelemben a legszebb remeke. Szent írás, szent örök Isten irta mélyen be a természetbe, szivekbe, ahonnan folytatja, fentartja tovább a teremtést. Szent könyveinek sorába emelte a Szünagoga s ott tartja az Ecclesia. Szűkebb érteményben Salamon királynak Egyiptom leányával történt egybekelés! nászajándéka ez. Tágabb érteményben egyesülése az anyagnak a szellemmel, testnek a lélekkel, földnek a mennyekkel, múltnak a jövővel, embernek Istennel, amely egyesülésből ered s emelkedik minden ezredéveken keresztül az élet, az emberiségnek az istenülése. A legszebb urának, szive oltári képének, kihaló családja egy vég reményének, országa és koronája vég menedékének a legbölcsebb, a legnagyobb király sem adhat szebb nász-ajándékot im ennél. Ezredévek eljegyzése között válságos időnk- Énekek éneke. Az Alkotmány eredeti tárcája, Kálmán Károly, a lángok és hevületes érzelmek embere ismét a magyar közönség elé áll. A zsoltárok verses fordítása, mely köztudat szerint őt dicséri mesterének, palotákba és gunyhókba vitte el hírnevét s vele Kálmán Károly egyetlenegy szárnylendüléssel termett a legjobbak között, kik magyar nyelven szólaltatják meg a múzsát. Új munkájának hírével akarunk a magyar olvasóközönségnek kedveskedni. Az ó-szentírás legkülönb gyöngyét foglalta most Kálmán Károly magyar köntösbe, a magyar irodalom egyik nagy gyarapodását tetőzi be — az Énekek énekének fordításával. E nagyszerű könyvvel, Szulamith és Salamon király szerelmének forró himnuszával, melyet az egyház, az istenember és az egyház benső viszonyára magyaráz, az örökszép gondolatok e kincsesházával ajándékozza meg Kálmán Károly a közönséget és a magyar irodalmat. Végre — hosszú idők után — egy tiszta hang a magyar lanton, mely nagy viszhangot kell, hogy adjon minden nemes szívben. Üdvözöljük ez alkalommal is a katholikus és magyar költőt, ki ily gazdagságot ad nekünk elméje s szive magas járású szárnyalásából és üdvözöljük a közönséget, melynek ily költő dalol. A magyar irodalom vezető lángoszlopok nélkül tévelyeg. Magyarság, hazafiság — mind elkopott már azok ajkán, akik ajkukkal dalolnak csak és szivük eres. Nagy eszmék után sóvárgunk. Eddigi eszme