Alkotmány, 1901. április (6. évfolyam, 79-103. szám)
1901-04-02 / 79. szám
Medd. VI. évfolyam. 79. szám. Budapest, 1901. április 2. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre ........ kor. 28.Félévre..................... « 34.— Negyedévre........ « 7.— Egy hónapra ...... « 2.40 Egyes szám 8 MII., vidéken 10 till. Megjelenik naponként reggel, kivéve hétfőn. Távbeszélő száma: 58—88. SZERKESZTŐSÉG ÉS LAPKIADÓ HIVATALI VAL, Szentkirályi utca 28. HIRDETÉSEK felvételnek a kiadóhivatalban és BÉCSBEN: Friedl Hubertnél VH., Matzleinsdorfer-Strasse 7. Kéziratokat nem adnak vissza. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy lapunk vasárnapi 72. számához mellékelt postautalványok felhasználásával az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. Az elintézetlen ügy. Budapest, április 1. (b.) Igenis, az ügy elintézetlen. Bessenyey, Hegedűs és Széll nem deklarálhatják elintézettnek. Ehhez nincs joguk. Áldozatul kiszemelni egy rettegett ellenzéki embert; valóságos hajtóvadászatot indítani ellene; megszólaltatni ellene valakit az «úri» dolgokról, akinek édes-kevés kompetenciája van az effélékhez; felmarsíroztatni ellene a szélsőbaloldal egy-két «gavallérját», akiket tekintve Rakovszkyt, pártgyűlölet és tekintve az első jelentkezőt, családi okok indítanak az embervadászatban való részvételre; szó nélkül napirendre térni Weisz Bertholdnak Hegedűst támadó szavai fölött; nyilatkozattételre kényszeríteni akarni Rakovszkyt, még mielőtt Hegedűs Sándor megmondaná, ki rágalmazta ő előtte Rakovszkyt, aztán «őszinte fájdalommal» bocsánatot kérni a Lloydklubban a «t.» -minisztertől és a «t.» párttól; aztán a miniszter részéről ismételni alapverő Olay Lajos «jó katholikus» vejére, alkalmazott visszaszivást és végezetül a miniszterelnöki kathedráról kijelenteni, hogy az ügy «végleg» el van intézve és tisztázva: ez lehet a Lloydklub saját külön «uri» felfogása, de nem lehet tisztességes magyar, tisztességes parlamenti felfogás. Mennyire remegett két napon át a «1.» szabadelvű párt attól a «másik»-tól! És mekkora vidámság váltotta fel a rettegést, mikor Bessenyey Ferenc jelentkezett, hogy ő az a «másik.» Ah, hiszen csak tréfa az egész, mert hiszen Bessenyey országos hím az ő «mókáiról», ő a Lloydklub, a t. Ház udvari bohóca! Ki venné őt komolyan ? Ez a felfogás vérig sérthetné ugyan a t. Ház akárhány tagját, de Bessenyey Ferkó, úgy látszik, nem vette magára saját elvtársainak azt a nézetét, hogy őt senki komolyan nem veszi. Ő tegnap könnyelműnek, meggondolatlannak, abszurdnak jelentette ki saját «élcét» és «őszinte fájdalommal» bocsánatot kért a «t.» szabadelvű párttól és Hegedűstől. És Hegedűs «rehabilitálta» Bessenyeyt, megkövette a «t.» szabadelvű pártot, «lélektani» okokkal indokolta egész magatartását ebben az ügyben — Széll Kálmán pedig ráadta miniszterelnöki jóváhagyását, hogy ne mondjuk áldását ezekre a kölcsönös bocsánatkérésekre és «végleg» elintézettnek deklarálva az egész ügyet, appellált az «egységes» szabadelvű párt «bizalmára». Ugyan ki törődik ma ezzel a bandával (Hegedűs Sándor szava)? Tessék arra a kérdésre válaszolni: ki a bűnös? Kinek részéről még nincs elintézve az ügy? Micsoda módszer alkalmaztatik a néppárt, Rakovszky ellen? Bánffy vérebei csaholnak-e a néppárt ellen, vagy Széll Kálmán lekenyerezett bohócai vicsorítják ellene fogaikat? Vagy pedig mind a két rendszernek szélsőjobb és szélsőbaloldali spadassinjai, akik «úri» dolgokról tartanak pretekciókat, anélkül, hogy értenének ehhez ? «Kinder und Narren sprechen die Wahrheit» mondja a német, én meg azt mondom, hogy Bessenyey már nem gyermek és hozzáteszem a róla köztudomású azt a felfogást, hogy ha Bessenyey Ferenc «élcet» mond, annak mindig van keserű magja, legalább is háromnegyed részben. Bessenyey Ferenc nagy vicinalista, akarom mondani, ő Bánffy alatt mókái közben is rendkívül «produktív közgazdasági tevékenységet» fejtett ki Rosenbergék szelle- mében. Lehet, hogy Bánffy kisiklása óta kisiklottak Besenyey vicinálisai is. Nem tudom, nem is állítom. Csak annyit tudok, hogy Bessenyey amióta beütött a Szélléra, kevesebbet «mókázik» és nagy igyekezettel adja a komoly politikust. Lehet, hogy Széll Kálmán és a mandátum kedvéért teszi. Nem tudom, nem is állítom. De tény, hogy Széll kormányra lépte óta úgy viselkedik Bessenyey a szabadelvű pártban, mint egy bizonyos községi képviselő. Svájcban történt, ott, ahol a Széll Kálmán által is előnyösen ismert siementhali bikatenyészet honol, hogy egy községi képviseleti tag egy általa hibásnak felismert közgyűlési határozatot így jellemzett a helyiérdekű lapban: «A községi képviselet fele megbolondult.» «Gravamen! Visszaszivni!» — kiáltotta erre a községi képviselet másik fele s erre a svájci Bessenyey igy revokálta sértő nyilatkozatát: «Kijelentem, hogy a községi képviselet fele nem bolondult meg.» S a községi képviselet bölcsen beérte ezzel a furfangosan kieszelt «viszszaszivással.» * Lubrich Ágost. Irta: Tömör Ferenc. Lubrich Besztercebányán és Pozsonyban. 1861—1870.* Az októberi diplomának ha egyéb következménye nem lett volna is, mint a német tanárok kivonulásának megkezdése és gyors egymásután való bevégzése és iskoláinknak magyar lábra állítása, egyelőre azt is nagy eredménynek vehettük volna; nem mintha a német tanárok egykönnyen elnémetesíthették volna ifjúságunkat, hanem inkább azért, mert az iskolákban történt változásból bizton következtethettünk az alkotmánynak valamelyes visszaállítására, noha az 1861-iki országgyűlés minden eredmény nélkül oszlott szét. Ránk nézve a középtanodák magyar lábra állítása igen kapóra jött, nem is féltünk attól, hogy kenyér nélkül maradunk, ha a kenyeret kivették is a kezünkből. Legfölebb az eset fájdalmasan, kivált nekünk, komáknak, hogy egymástól meg kellett válnunk. Lubrichot, mint aki a tót nyelvben is jártas volt, Besztercebányára nevezték ki, engem Ungvárra, de kinevezési okmányom Szakolcára szólott, szerencsémre tollhibából, amelyről néhány nap múlva szóbelileg értesítettek az igazgatóság útján, kinevezési okmányomat pedig megtartották emlékéül a hivatali pontosságnak, mert még más hiba is csúszott bele, az t. i., hogy kinevezésem a természet- és mennyiségtanra szólott, amely két tudomány pedig mindig gyenge oldalam volt; tudtam, hogy az egész félreértésből származott, azért gond nélkül költözködtem a kies Ungvárra ötöd magammal, ahol egy új tanártársam — egy megtestesült mennyiségtan — már izgatottan várt, mert az ő okmánya meg a nyelvészeti szakokra szólt. Így lettem én ungvári főgimnáziumi rendes tanár anélkül, hogy valaha oda szóló kinevezésemet írásban láttam volna. Szerencsémre Tisza Kálmán e körülményről nem volt értesülve, mikor nyugdíjba kergetett, mert talán még el is vitatta volna szolgálati éveimet. Lubrichnak három nyelven kellett tanítani, németül, tótul, magyarul, amit elég terhesnek érzett, ami tagadhatatlanul terhes is lehetett. Szerencséjére, hamar kiütött az ottani magyar és tótérzelmű tantestületben, az egyenetlenség, amelynek elsimítása felsőbb beavatkozást tett szükségessé, amivel az akkori pozsonyi főigazgatót, Bartont bízták meg, aki jónak látta oly intézkedést javaslatba hozni, amelynek következtében a magyar érzelmű tanárok Besztercebányáról máshová helyeztettek, Lubrich és Dékány, kecskeméti bajtársunk, Pozsonyba jutottak. De ez a változás nem ment ám oly simán, mint itt a papíron látszik! Oh nem hosszú, hoszszú főigazgatói vizsgálat előzte ezt meg, mely sok, sok év papírra rugó jegyzőkönyvet vont maga után; a jegyzőkönyv szerkesztését egy, utóbb nagy magyar tanférfiú hírébe, keveredett, különben jobban jót, mint magyar ember vállalta magára, s mint ilyen egészen kivonta magát a vitából. Sem jobbra, sem balra! Sem tót, sem magyar. És jól számított, semlegessége Trefort alatt megszerezte neki azt a kitüntetést, hogy mint miniszteri tanácsos a magyar tatároknak vezérévé lehetett. Bizony, bizony kevés bölcseséggel kormányozható a világ! A magyar tanügy kormányzásához pedig még annál is kevesebb bölcseség kívántatik. Besztercebányán Lubrich komám jól érezte magát, nem azért, mert szülőhelye volt, hisz onnan már két éves korában elszármazott, hanem a város természeti szépségéért, ami rá mindig vonzó erőt gyakorolt. Pozsonyt azonban hamar megkedvelte és midőn később megvált tőle, még azután is azt vallotta ama helynek, ahol öreg napjainak nyugalmát szeretné élvezni. Hogy e vágya nem teljesedett, az a rokoni és baráti köteléknek tulajdonítandó, melynek becse nagyobb volt előtte, mint Pozsony vidékének mindenesetre gyönyörű, vonzó kellemei. Különben is harminc évi távollét után egészen új világot talált volna Pozsonyban. Ismerőst is alig talált volna az egy Kalmár József komán kívül, akinek az én révemen lett tiszteletbeli komájává ezelőtt két évvel, midőn a 79 éves nyugtanár negyedik gyermeke keresztapaságával engem tisztelt meg. Lubrich pozsonyi napjai, évei mindaddig rendes és csendes mederben folydogáltak, míg az elbetegedett Kruesz Krizosztom igazgató ajánlására helyettes igazgatóvá nem tették. Mint ilyen bátorságot vett magának, ami kötelessége . Lásd az Alkotmány 1. évi március 8., 12., 16., 20. és 28. számait.