Alkotmány, 1901. május (6. évfolyam, 104-129. szám)
1901-05-01 / 104. szám
VI. évfolyam. 104. szám.Szerda. Budapest, 1901. május 1. ELŐFIZETÉSI ÁR: SZERKESZTŐSÉG ÉS LAPKIADÓ-HIVATAL*gész évre..............kor. 28.— élóvr© .. .. .. .. *. .. « 34.— negyedévre .. .... .. « 7.— Egy hónapra ...... « 2.40 Egyes szám 1 fill., vidéken 10 fill. It megjelenik naponként reggel, kivéve hétfőn. Távbeszélő száma : 58—66. VIL, Szentkirályi-utca 2 ha. HIRDETÉSEK felvételnek ft kiadóhivatalban és BÉCSBEN: Friedl Hubertnél VII., Matzleinsdorfer-Strasse T. Kéziratokat nem adunk vissza. Hegedűs diadala. Budapest, ápr. 30. (b.) Nem Mauthner diadala, hanem haározottan Hegedűs miniszter diadala. Az előbbi a gazdák öröme, az utóbbi Hegedűsé meg az «Adria» szegény részvényeseié és direktoraié, akiknek ma 188 liberális képviselő megszavazta az adómentességet. A M. N. siet is fruktifikálni ezt a szavazást és azt kurjongatja, hogy a 188 liberális szavazat ma Hegedűs mellett tüntetett. Ez az állítás minden alapot nélkülöző, légből kapott koholmány, mert először is más 188 liberális is tüntetett ma, de Hegedűs és az «Adria»-szerződés ellen, az által, hogy nem szavazott, az a 188 liberális képviselő pedig, aki szavazott, nem Hegedűs szép szemeiért szavazott, hiszen mai beszédét a miniszternek fagyos csöndben hallgatta az a 188, hanem azért, mert ma bizonyossá vált, hogy a miniszterelnök, aki eddig érdemlegesen nem szólt hozzá az «Adria»-kérdéshez, a főrendiházban módosítást fog benyújtani, amely lényegesen változtat az «Adria»szerződést becikkelyező javaslaton s amely ma elterjedt hírek szerint így hangzik: 1. A szerződés ideje csak tíz évre terjed, következésképp nincs szó meghosszabbításról; 2. az Adria tíz hajó helyett nyolc hajót fog építeni; 3. a kormány opciót kap, tíz év múlva a mostani föltételek mellett meghosszabbíthatja a szerződést, az Adriának azonban nincs meg ez a joga. Hát ez a módosítás hozta ma össze azt a 188 liberális szavazatot. Ez a módosítás az, amelyről már napok óta azt írják a szabadelvű párti lapok, hogy meg fogja könnyíteni az adómentességi szakaszra való szavazást a szabadelvű párt azon tagjainak, akik tekintettel a közeledő választásokra abszentálni akarták magukat, így néz ki a Hegedűs miniszter diadala. Annyit se ér ez a diadal, mint a Mauthner diadalából egy közepes példány. Éppen ezért nem is érdemes bővebben visszatérni Hegedűs mai beszédére, amely oly mesterien félrecsavarja a néppártnak ebben a vitában a kozmopolita tőkére vonatkozólag elfoglalt álláspontját, hogy készakarva sem lehetne ezt a minden izében magyar nemzeti, hazafias és nemzetgazdászatilag, valamint szociálpolitikailag megdönthetlen álláspontot mesteriebb módon félremagyarázni. De ha már egyszer szó van erről a dologról, egy kissé lejebb kell akasztanunk a bécsi Pol. Corr.-nak egy Budapesten ma kelt levelét, amely nagy tűzzel lándzsát tör az idegen mozgó töke istápolása mellett. Lássuk csak. A Pol. Corr. szerint nem lehet megtagadni ettől a tökétől a «jutalmat», amely rá «vonzó erőt» gyakorolhatna és nem szabad azt a «kárpótlást», amely őt az általa elvállalt «kockázatért» «méltán megilleti» olybá feltüntetni, mintha az a közérdek ellenére való «kedvezmény» volna. Hát ez egy hamis tan, akik pedig hirdetik, azok haszeretetről csicsereg és a természet hímes virá- gai is mintha elnémultak volna. Pedig de beszédesek voltak valamikor. Aki megértette őket, az tudta, hogy szépségről és eszmékről regélnek, melyeket, ha nyomon nem követünk, úgy elsülyedünk a teóriák ködös szürkeségébe, mely leránt bennünket a csúszó-mászók értelemvilágának körébe, melyeket szintén a májusi meleg napsugár csal elő a föld odúiból, hogy részt követeljenek maguknak az életből. Sok a nyomor, sok az igazságtalanság, még több a gazság ezen a földön. Az emberi önzés csodadolgokat művel, melyek mind arra kigondolvák, hogy embertársainkat az egyenlőség nevében lenyüdözzük, kizsákmányoljuk és rabszolgaságba hajtsuk. Hogy az önzés leginkább a munkásosztályokat sújtja, ez a közgazdasági életnek az egész kontinensen egyformán berendezett természettanából folyik. A munkásosztályok helyzetét súlyosbítja a kapitalizmus térfoglalása, mely az ipar rohamos fejlő- désében oly eszköz birtokába jutott, melynek lelketlen hatalmában bízva, egyszerűen a szeme közé nevet a munkásnak, aki hűbér urától helyzete javítását követeli. Ez a lelketlen eszköz a gép, melytől doktrinér idealisták a világ boldogulását várják és azt, hogy minden emberi nyomorúságnak véget vessen. Erre a gép képtelen, bármennyire szaporítsuk, bármennyire tökéletesítsük. Mert ha csak ezt teszszük, akkor csak fokozzuk a forrongást, az őrjöngést, mely nem az igazságért harcol, hanem egy másfajta zsarnokságért. Ha a május elsején elhangzott csatakiáltásban foglalt követelések megvalósulnának, a munkásosztályok ugyanoly nehéz igát vennének a nyakukba, mint amelytől véres harcok árán megszabadultak. A nyomor, az emberi boldogság restaurációja más próféták, a kozmopolita aranyborjú prófétái. Az az idegen mozgó tőke, amely bejön az országba, nem kockáztat senkit, nagyon jó talajra jön, amely ködi videnciákkal és egyéb földi gyönyörűségekkel fizet. Tessék csak megnézni a Lipótváros és kapcsolt részeinek száz és néhány milliomosait, az idegenből bejött malomgyárosokat, sörfözöket, sertéshizlalókat, regále- és osztálysorsjáték-bérlőket, mind megszedték magukat, nem kockáztattak semmit, fényesen boldogultak, mikor állami kedvezmények még nem léteztek, hiszen már elég kedvezmény volt rájuk nézve az, hogy tömeges produkciójuk egyik következményekép a kisember, a kisiparos tönkrement és hogy a liberális kormányok nem tettek semi érdemeset, praktikusat a tönkretettek érdekében. Hanem persze, evés közben jön meg az étvágy. A kozmopolita mozgó töke, amint itt egyszerre megürepedett, a do at des célszerűségi elv alapján (lásd Pikter elméletét) jó ba-rátságban iparkodott és iparkodik ma is lenni a liberális kormányokkal. Hathatósan támogatta a kormányokat a választásoknál ,s a kormányok ezért abból fizettek neki vissza, ami nem a kormányé, hanem a nemzeté: az állam pénzéből. Meghonosodott a mozgó, a spekuláló, a kis embereken uzsoráskodó honi és idegen tőkének nyújtott állami kedvezmények szokása s ma már egészen természetes, sőt hazafias dolognak tartják a Hegedűsök a 15 százalékos dividenciával dolgozó külérdekében más valamire van szükség. Olyasvalamire, amit szívünkből és lelkünkből merítünk Szükség van lelkiismeretre. Lelkiismeretre van szüksége a munkásnak. Lelkiismeretre van szüksége a tőke képvise■ főinek. Lelkiismeretre van szüksége a társadalomnak. A munkát megünnepelte és megszentelte a kereszténység. A munkáskörmenetek vezetői nem is azért csődítik össze május elsején a munkások ezreit és az egész világon azok millióit, hogy a munkának ünnepet szánjanak, hanem azért, hogy a szociáldemokrata zászló fölött hadi szemlét tartsanak. Akik ma a vörös zászló lobogtatása mellett bejárják az utcákat, azoknak gyülölséget prédikálnak,a gyülöltség azonban rossz tanácsadó. A gyülölség elfojtja a lelkiismeret szavát, mely a munkásokat arra figyelmezteti, hogy dolgozni mindenki tartozik, dolgozni Isten dicsőségére kell és hogy a munka áldásait a lélekben bírjuk. Gondolják meg a munkások, hogy a legnagyobb bér mellett sem fogják elérni azt, amit a földi boldogság fogalma alá sorozunk, ha minden tetteikben erkölcsös gondolkodás nem vezérli őket, nem az a gondolkodás, melyet a plutokrácia uralma honosított meg és mely után a szociáldemokrácia is indul, melyet triviális néven «tarnopoli» erkölcsöknek nevezünk. A társadalom fejlődését harc kiséri, de ez a harc, melyet a szociáldemokrácia folyt, épp oly megvetendő, mint az, mely a tőkét létr hozta. A tőke képviselői is gondolják meg, hogy munkásai révén pénzt és vagyont ’,ar szerezn, az uzsoráskodik, melyet elitél i utlen erkölcsi felfogás. De hát éppen az a baj, hogy ezekre más az erkölcsi felfogásuk, kiket sem példává sem szóval megtéríteni nem fogunk, mert a pé k munka világünnepe. — Az Alkotmány eredeti tárcája. — Irta: Kirschanek Ödön. Sokat gondolkoztam afölött, hogy a munkások mi okból választották éppen május elsejét a munka megünneplésének napjává. Azokat a tünető sétákat, melyeket a nemzeti szociáldemokácia a virágfakadás hónapjának első napján rendeztet, a stílszerűség szempontjából sokkal megfelelőbben a téli hónapok valamelyik napján ehetne megtartani, mikor a természet miliője összhangzásba hozható azzal a komor hangzattal, mely a szocialista munkások lelkületét eladja. De nem a májusi körmenetek vezetőinek viágfakadás, napsugár, élet kell, mely feledtesse , munkással egy hosszú év nyomorát és szenedéseit, verőfény kell, melynek hatása alatt zszöldel erdő és mező és élet után kapkod mindaz, ami életre való. Ez a csodálatos erő, a természetet életre kelti, egy kétségbeesett imra szólitja az elkeseredett embereket, s részt követeljenek maguknak abból a napból, mlg verőfényével bearanyozza a kitrtott boldog életét, kynkorgják ezt elérni, ki tudná megmondani, isztofótákkal, melyeket az egész világon ilysz én tartanak, bizonyára nem. Elfoszt a mű költészete és helyette a szenvedőik, a őrség, a forrongás uralkodnak szivek elmi lett. Valamikor virágosan, muzsikáival , de ezen a napon a város utcáit állik boldogságról és szőttük a jövőt. Most már ennek alig van nyoma. Ön melegít úgy, mint hajdanra, a vándormadár már nem a haza