Alkotmány, 1901. december (6. évfolyam, 286-310. szám)
1901-12-01 / 286. szám
VI. évfolyam, 286. szám. Vasárnap Budapest, 1901. december 1. SZERKESZTŐSÉG ÉS LAPKIADÓ-HIVATAL, Vm., Szentkirályi utca 284. HIRDETÉSEK felvétetnek a kiadóhivatalban és BÉCSBEN: Friedl Hubertn« VII., Matzlemsdorfer-Strasse . Kéziratokat nem adunk vissza* ELŐFIZETÉSI ÁR: Iliász évre ...........kor. 28.JPolévr'c *» .1 h h w I» (f 1^.— Jfoggode rro........ « 7.— Egy hónapra .... « 2.40 Egyes szám 8 ül., vidéken 10 fill. Megjelenik naponkint reggel, kivéve hétfőn. Távbeszélő- száma: 58—00 Az országgyűlési néppárt december 2-án, hétfőn este 5 órakor saját párthelyiségében értekezletet tart. A párt tagjait teljes számban való megjelenésre ez után kéri az elnökség. Indemnitás. Budapest, nov. 30. (b.) Az édes hazánk miniszterelnöki székében ülő anti-Moltke az ő nagy szorultságában felhatalmazást kér az országgyűléstől arra, hogy az 1901. évi költségvetés keretében 1902 első négy hónapjában kormányozhassa az országot. Nemcsak pénzt kér, hanem előleget is a bizalomból. Pénzt az ország részére, hogy a kormányzati gépezet ne sztrájkoljon és bizalmat az ő magánhasználatára. Az államnak szüksége van pénzre és Széll Kálmánnak szüksége van bizalomra, de az országnak nincsen szüksége Széll Kálmánra, Így állván a dolog, a néppárt Széll Kálmánnak az indemnitást nem szavazza meg és ezt a szavazatát igen alaposan fogja megindokolni a kedden meginduló indemnitási vitában. Volt idő, mondják a szabadelvűek, amikor még a néppárt is bizalommal viseltetett Széll Kálmán iránt. Ez az idő a Bánffy bukására közvetlenül következett idő volt. Akkor, Széll Kálmán székfoglalójakor, a néppárt hivatalos szónoka megnyugvással üdvözölte az új miniszterelnököt. A néppárt ebben legfelebb azt restelheti, hogy úgy járt, mint aki éjszakkai zivatar után hajnalban felhőmentes égen látta felkelni a napot s aki erre felkiáltott: «No ma szép időnk lészen.» És a nap leírván sablonos útját az égboltozaton, egyre melegebben tüzelt, felszítta a patakok és folyók és pocsolyák vizeit, ismét párával, gőzzel és elektromossággal telítette meg a légkört, megizzasztotta az embereket, egyre hevesebb légáramlatot, végre szélvészt idézett elő s mindezek következéseképp a fizika törvényei szerint második kiadását rendezte az éjszakai zivatarnak. Széll Kálmán pénzügyminiszter is volt, bankár is volt, őt idézzük tekintély gyanánt azon ősi szentencia beigazolására: «Nyugtával dicsérd a napot.» Ami azonban nem azt jelenti, hogy a leáldozó napot feltétlenül meg kell dicsérni, hanem azt, hogy a felkelő napot nem szükséges okvetlen nagyon dicsérni. Széll Kálmán eddigi miniszterelnöki tevékenysége határozott ellentéte mindannak, amit a felkelő nap harmadfélév előtt ígért. Hallottuk emlegetni csömörlésig az új rendszert, de nem látjuk sehol, úgy vagyunk vele, mint a rendőrség furkerei Strassburger Árminnal, keszthelyi Grosz Nathaniellel, három dob utcai Gelb Sámuellel és egri Kecskeméthy Győzővel. Sőt ott állunk ma, hogy nincs is új rendszer. A kormány élén áll egy nem is új, csak felújítottam Az emberek most már csak arra voltak kiváncsiak, mikor veri meg Miska először a feleségét. Mert, hogy megveri, az már olyan bizonyos, mint a kánikula az esztendőben. Pedig hát nem verte. Nem verte meg az első hónapban, nem a másodikban. Elmúlt azóta két esztendő, van mit beszélek, tizenkét esztendő, mert hiszen a gyerekeik már javában járnak iskolába s a faluban azt tudják róluk, hogy boldogok, olyan boldogok, mint a szárnyas angyalok a mennybéli paradicsomban. Szuloki Bandi meg éppen ellenkezőleg alig győzi megregulázni a feleségét. Verekednek nap-nap után folyvást, mint az oláh cigányok. Azért mondtam, hogy Mester Mihálynak cudarul sikerült a házassága. Ha úgy elgondolkozott rajta, szinte szívére vette a dolgot, átölelte az ő Eszterkéjét és férfi létére nem tudott megbirkózni a könyeivel. Hanem azért Szuloki Andrást ki nem állhatta. Maga se tudta miért, hanem azt az embert, belefojtotta volna egy kanál vízbe. Talán mert nem tudott neki megbocsátani? De ugyan mit? Azt, hogy a boldogságát neki köszönhette? Ej! — ilyenkor hadonázni kezdett. Rá se szeretett gondolni. Egyszer a feleségével enyelgett éppen, mikor András az ablak alatt elment. Mester Mihály önkénytelen megrázkódott s ideges ajkairól ellebbent az egy szó: — A komisz! Eszter fájón tekintett rá s olyan hangon kérdezte, melyik a vesékig hat: — Mondd, Mihály, miért haragszol te Szuloki Andrásra annyira? — Mert . .. mert — pattant föl boszosan a férj — mert elvitte . . . Most tekintete felesége bánatos arcára esett. Kér, a kormánypártban van egy pár szintén nem új, csak politikailag másként fésült ember, a miniszterek többsége pedig régi ember, a főispánok többsége régi ember, a perifériákon csupa régi ember s ahol újnak látszik is valamelyik közigazgatási vagy állami duodez-potentát, az is úgy adja, mintha mindig a régi szisztéma embere lett volna. Az uj szabadelvűek közül Dessewffy Auréléknak nem tetszik ez az új és mégis régi rendszer, ki is kaptak ezért Fejérvárytól Szélik szája által. Szegények most nem tudnak hova lenni restelkedésekben. Érzik, hogy beigazolást nyert Ugron Gábor szava: A sárra ráhull egy vékony hólepel. Ez a fúzió. A hó beleolvad abba, ami alatta van. Ez az «uj rendszer.» Az új rendszer legszükségesebb alapföltételei lettek volna : jóhiszeműség az új vezér és a nemzet részéről. Őszinte törekvés az akceptábilis harcmodorra és ezen alapon a kölcsönös lojális megértésre. A nemzet, a néppárt részén megvolt ez a jóhiszeműség, ez az őszinteség, ez a lojalitás mindig; a másik részen nem volt meg mindig, ma sincs meg. Széli egyik legelső tette volt behozni a katholikus papok, diszkvalifikálására a kanzelparagrafusokat. Az új választások megmutatták, hogy a katholikus papság erkölcsileg mennyire áll Széli politikája fölött. A Széli-féle lapok eleget rágalmazták ugyan a katholikus Megbánta, amit ki akart szalasztani a száján, hiszen tudta, hogy fájdalmat okoz neki, vérig sérti a derék asszonyt, pedig azt nem teszi, meg se tudná tenni, inkább a falba venné a fejét, mintsem a legcsipetebb szomorúságot okozná annak az áldott jó léleknek. Azért csak azzal fejezte be: — Haragszom, igenis, mert haragszom. — Ugye, mert elvitte a menyasszonyodat? — folytatta az asszony csöndes szomorúsággal — ugye, az még most is bánt, no ne mondd, ne tagadd, belelátok ám a lelked mélyére. Egy csepp gördült ki Eszter fekete szeméből, végigszántott rózsa arcán s lepergett a kezére. Mihály mintha megkövült volna, szót se mert ejteni. Vagy talán nem is tudott. Szive tele volt, csordultig tele. Valami ezt súgta neki, hogy ő gazember. Le szeretett volna borulni az előtt az angyali lény előtt, meinek szivét azzal sebezte meg, hogy elébe helyezte azt a másikat, azt a másikat, kiről a falu, kiről a vármegye tudta, hogy valóságos ördög. Hanem csak állott, mindegyre állott, mint akinek nincsen akarata. Az asszony vette föl a szót. Előbbi bánatos hangján kérdezte: — Szeretted őt? Már azt akarta mondani, hogy nem. Hazudni akart, meg szeretett volna esküdni rá, hogy soha se szerette Simon Terkát. De mikor felesége két szeme szinte odaadó gyermeki csengéssel, olyan őszintén, olyan vádolás nélkül mélyedt tekintetébe akkor gyermek lett ő is-------és-------és azt mondta: — Szerettem, Eszter. — És engem? — folytatta az asszony a valalást. — Régi emlékek. — Az Alkotmány eredeti tárcája. — Igazán nevezetes dolog, némelyik embernek mennyire sikerül a házassága, még ha nem is azt választja, kivel minden búcsút végigtáncol. Mester Mihály uramé legalább cudarul sikerült. Pedig hát ő sem azzal állott az oltár elé, kivel szerelmetes szive legénykorában összeboronálta. Dehogy állott. Azt elcsapta a kezéről Szuloki Bandi s ő első dühében azt gondolta, vagy agyonveri Bandit iziben, vagy mérgében csak azért is mást vesz el feleségül. Az utóbbira határozta el magát. Elküldte édesanyját Tarragosékhoz, hogy adják neki Esztert, de mindjárt. No és azok odaadták. Olyan hirtelenében csinálták, hogy mire Bandit azzal a Simon Terkával hirdették, arra már kiigazgatva dobálták a kálinkét utcahosszat, a gyerekek verekedtek, majd emberhalál lett a vége, a cigányok muzsikáltak, szóval no megcsinálták a lakodalmat. A püspök is beleszólt abba a házasságba: az adott nekik fölmentést a háromszori hirdetés alól, minekutána a dolognak mód fölötti sürgőssége úgy kívánta. Tisztára utána csinálták az uraknak. Mert hát volt miből. Az öregasszonyok, kik a templomban szapulták ezt a hirtelen házasságot, annyit kénytelenkelletlen elismertek, hogy derék pár az a Mester Miska azzal a Tarjagos Eszterrel. Hanem hogy makula szeretet nem köti őket össze, arra éppen úgy hitet mertek volna tenni, amint Miska és Eszter éppen megesküdtek rá, amiért egymást nevezetesen szeretik. Az oltárnál nem megy különben. Hozzátartozik már a ceremóniához.