Alkotmány, 1902. augusztus (7. évfolyam, 182-207. szám)
1902-08-01 / 182. szám
VII. évfolyam. 182. szám. Pénteki Budapest, 1902. augusztus 1. ELŐFIZETÉSI ÁR: évre ........ kor. 28.Félévre « ]4._ Hegyedélre............. 27.— Egy hónapra ...... a 2.40 Egyes szám 8 HU., vidéken 10 SÍr. Megjelenik naponként reggel, kivéve hétfőn. Távbeszélő száma: 58—66. SZERKESZTŐSÉG ÉS LAPKIADÓ-HIVATALI TCI., Szentkirályi utca 28a. HIRDETÉSEK felvétetnek a kiadóhivatalban és BÉCSBEN: Friedl Hubertnél VH., Matzleinsdorfer-Sírasse 7. Kéziratokat nem adunk vissza. A parlamentáris rendszer megfejelése. Budapest, július 31. Erre vállalkozott ugyanis egy sereg ausztráliai gyarmatos Kyabram helységben Viktóriában; a dolog annyiból is érdekes, mert a szárazföldi parlamentáris rendszert talán sokkal szükségesebb volna megfejelni és megreformálni, mint az ausztráliait Viktória tartományában. Európában mindenki belátja a parlamentek elégtelenségét a nemzetek képviselésére, köztudomású, hogy a parlamentek messze elmaradnak a kor haladása mögött s hogy\ nem képviselnek mást, mint kizárólag a XX. pénzhatalmat, a pénzhatalom kezében a parlament a legalkalmasabb eszköz a pumpolásra, a nagy kölcsönök megszavazására, s a többi mind csak üres beszéd és komédia. Nálunk is sok szó esett már a parlamentáris rendszer ellen, de mindeddig még nem kezdték meg sehol sem ennek a sokféleképpen kifogásolt parlamentáris rendszernek komoly reformját — mi tűrjük, mint a fátumot szokás tűrni. A praktikus gyarmatosok Ausztráliában már-már a beható reform terére lépnek s keresik a módját. Nálunk Magyarországban sehogyan sem vált be a francia, forradalmi parlament. 1848-ban eldobtuk a régi maj gyar alkotmányt — nem javítottunk rajta már semmit — eldobtuk a régi ködment, mely télen melegen, nyáron hűvösen tartott bennünket s becséreltük az idegenszerű parlament frakkjával, amelybe magyar ember bele nem illik, mert ez a ruha lehet divatos, de nem ad sem hideget, sem meleget! Egyelőre úgy vagyunk a parlamenttel, mint az egyszeri oláh, ki az aradi vásáron sajt helyett szappant vásárolt s mikor csak evés alatt észre vette a tévedését, azzal biztatta maga magát: pénzemben van — meg kell enni! A parlament is pénzünkben"' Arán, számolni kell vele, sőt nálunk törvény, —■ sok sokallják a helytartót s a tíz minisztert s azért is jöttek össze Melbourneben, hogy tanácskozzanak: vájjon miként lehetne ezt a bőre kormánygépezetet egyszerűsíteni és lényegesen megszorítani?! Köztudomású, hogy az ausztráliai gyarmatok többé-kevésbbé angol uzsorások kezében vannak, amelyeket rettenetesen kiszipolyoznak; a gyarmatok tehát nagyon is meg vannak terhelve; minek az a sok miniszter, minek a tisztviselők egyre felszaporodó hada? A nép maga készül ott kezébe venni a takarékossági mozgalmat, mert a hivatásszerű politikus az már megszokta, hogy az államban fejőstehenet lásson; ilyenektől nem lehet aztán a reformmozgalomban üdvös kezdeményezést várni! Mit várhatunk például mi a közigazgatás úgynevezett egyszerűsítésétől ? Tisztviselők csinálták; ha maguknak egyszerűsítették, félünk, hogy a népre nézve majd több utánjárással lesz egybekötve; gombamódra keletkeznek nálunk új fórumok, új tisztviselői kategóriák! Honnan, miből éljen ez a sok rosszul fizetett alkalmazott? A parasztember, az egyedüli termelő, az egyre romlik! Ott Viktóriában is pang a kereskedelem, az ipar, a mezőgazdaság, a népesség nem szaporodik, a községek és az államok terhei szédítően magasak, az állami kiadások emelkednek, a jövedelmek csökkennek, kivált a vasutak után s most. Oh! az csak Hermance lehet! (Kikiált a mellékszobába.) Hermance! Hermance (kidugva a fejét az ajtónyitáson): Mit akarsz édesem? Rispal (nagyon haragosan): Te forgattad fel az íróasztalomat ilyen éktelen módon? Hermance (észreveszi Coulignacnét, befut, anélkül, hogy az urára ügyelne): Ah kedvesem! És a férjem nem is tudatja, hogy itt vagy!... (Az asszonyok összecsókolóznak.) Milyen szép, hogy eljöttél! ... Mi az újság ? Micsoda remek kalapod van! pompásan áll! ... Rispal (a feleségéhez): Kedves Hermance, nagyon szeretném tudni, ki csinálta azt a rendetlenséget az asztalomon ? Hermance: Micsoda rendetlenségről beszélsz édes barátom! Rispal (Coulignacnéhoz): No hallott ilyet? Még ő kérdi, hogy micsoda rendetlenségről beszélek ? ! . . . Coulignacné (jóindulattal): Ugyan no, egy kicsit rakosgatott az asztalán . . . Hermance (vállat vonva): Hát nem furcsa egy ember ez az én férjem! . .. Rispal (felszedve a papírcsomókat a földről) : Te azt furcsaságnak nevezed, ha nem szeretem, hogy a szőnyeg tele legyen papirgolyókkal? . . . Hermance: Ah Istenem, mintha bizony ártana a szőnyegnek! Papiros ! semmi egyéb!... Rispal: És ez ? ... és ez ? Ez se baj ? és a zsebkendőket talán szokás a tintába mártani? mi ? ... (A finom tintafoltos batisztkendőt a levegőben csóválja.) Coulgnacné (mindig jóindulattal): Azt ki lehet tisztíttatni a tisztítóban. . Hermance: Ne nézd csak, micsoda dolgot csinál! (a férjéhez) Különben ennek csak te vagy az oka._ Az asztalon csak lúdtollak vannak. ' A nők apró hibái. Pierra Valdague. III. Rendetlenség. Rispal Tivadar könyvtára. A falakon végig állványok húzódnak diszkötéses könyvekkel. Komoly ízlésű bitorzat. A szoba közepén egy óriási íróasztal, melyen túlságos rendszeresen feküsznek a papírok, füzetek, römrajok.Monumentális bronz tintatartó, utolsó divatú irckészletek. Minden fölötte gazdag és sikkes; egy kis japáni tartályban a vagy egy tucat lúdtoll vár a használatra. Az orosz Bagaria sarkokkal ellátott itatós aljzat szűzies Tisztasággal dicsekszik, az egész, azt a benyomást teszi, mintha ez íróasztalnál sohasem írna senki .. . Rispal, ,egy kényelmes karosszékben, a térdén, délutáni sziesztáját tartja a kandaló mellett. Rispal asszony hirtelen besurran — nagyon szép, nagy, elegáns asszony, fehér, csipkés pongyolában. Anélkül, hogy az urára ügyelne, ki különben is alszik, letelepszik az íróasztal elé s a papirosok között turkál, hogy levelet írjon. De úgy látszik, hogy amit talál nem elégiti őt ki s miután mindent szanaszét hányt, a saját szobájába megy, ahonnan kis idő múlva egy levélpapír dobozzal tér vissza s az íráshoz fog; egymásután félredob három lúdtollat s elront egy levélpapírt. Ez igy tart egy ideig; valahány papirost elront, azt egy kis csomóba gyűri s az asztal alá dobja a szőnyegre. Végre mégis csak sikerült megírnia a rövid kis levélkét. De a toll ugy látszik már ismét elromlott, mert a borítékkal sehogy sem tud elkészülni s egy nagy tintafolt pottyan reá, de ugyancsak nem mi vagyunk az okai, ha a magyar parlament sem népszerű. A parlamentáris kormányzás a legdrágább, pedig nálunk azért még mindig találtatnak oly csodabogarak, akik egész komolyan keveslik a képviselők számát, még kérik is a szám emelését, pedig a népképviselőség annyira elfajult, hogy azt ma már úgy tanulják mint régen bármely mesterséget. «Papa én képviselő akarok lenni» — így szól a fiú apjához és tényleg egy pár év múlva megtanulja a fiú a népképviselés «mesterségét» ami a parlamentarizmust ugyancsak az abszurdumig viszi. Nekünk például már kevés a miniszter, nekünk legalább még egy vasúti miniszter kellene. A Viktoriabeli angol gyarmatos Rispalné dühösen eltöri a tollat. A negyedik boríték használható ugyan, de a kis japáni tartály üres, a tollak szanaszét feküsznek az asztalon, betintázva a posztót. Egy nagyobb tintafoltot Rispalné kicsi csipkeszegélyű batiszt zsebkendőjével akar kidörzsölni, de azt még jobban elmázolja. E pillanatban csengetnek az előszobában. Rispal asszony felriadva kifut, ott hagyva a levelet, zsebkendőt, papirost, tollakat s az összegyömöszölt papirlabdákat. Rispal úr felébred s álmosan dörzsöli a szemét. Az inas Coulignac asszonyt vezeti be. Coulignac asszony (Rispal úrhoz): Micsoda meglepetés, uram! Hát önt ilyenkor itthon lehet találni ? Rispal: A lapot olvastam, a külföldi hírek ... fölötte érdekesek . . . Molme de Coulignac: Ugyannyira, hogy megfeledkezett a klubjáról ? Rispal: Örvendek, hogy itthon maradtam, mert legalább szerencsés vagyok önt láthatni. Coulignac asszony: A feleségéért jöttem ... Rispal: Azonnal itt lesz, de üljön le, kérem, ide a tűz mellé s mondja el, hogy hogy van. Coulignac asszony (leül): A lehető legjobban, köszönöm, eljöttem, hogy Rispalnéval a műcsarnokba menjek, nem bánja? Rispal: A feleségem el lesz ragadtatva! . . . Couligncné: Vájjon fel van már öltözve? Már úgy is elkéstünk egy kissé. Rispal: Azonnal üzenni fogok neki, hogy készülődjék, ha netalán még nem lenne felöltözve. Rispal az asztal felé megy, hogy csengessen, de a nagy rendetlenség láttára felkiált. Rispal: Én Istenem, hát itt mi történt? Coulignacné: Mi baja van? Rispal: Ki forgatta fel így az asztalomat?