Alkotmány, 1902. október (7. évfolyam, 233-259. szám)
1902-10-01 / 233. szám
ALKOTMÁNY. 233. szám 2 Szerda, 1902. októberi iparvámokat követelt, melyek a külfölddel szemben prohibitiv, Magyarországgal szemben monopolisztikus előnyöket biztosítsanak az osztrák nagyiparnak. A keletkező nagyipart tönkre tenni s a magyar fogyasztóközönséget kizsákmányolni, a nyersanyagoknak vámmentességét, vagy alacsony behozatali vámokat biztosítani, a magyar állati terményeknek kivitelét megnehezíteni, a magyar piacot az osztrák cukornak, sörnek, petróleumnak nyitva tartani s a mezőgazdasági termények vámját annyira mérsékelni, hogy a külföldi versenynyel szabályozhassák a bécsiek piaci árainkat. Ez volt az osztrák politikának érthető törekvése. Nem állíthatjuk, hogy a Széll-kormány ez ellen nem védekezett körömszakadtáig, a nyersanyagok, az állategészségügy, a gabonavámok, a gépek, a textilipar, a borklauzula és sok egyéb tétel felett évekig vitatkoztak, engedményeket és kompenzációkat tettek egymásnak, s a vége mégis az lett, hogy a magyar kormány sehogy sem volt hajlandó hozzájárulni a legfontosabb osztrák követelésekhez. Már-már válságossá lett a helyzet, s ekkor mi történt? Minisztereink Bécsbe hivattak, királyi parancsra folytatták az alkudozásokat, s mikor még így sem bírtak megállapodni, a király maga elébe hivatta Koerbert és Szélit, ezek szakminisztereit és Goluchowskit, meghallgatta az audienciákon panaszaikat, s utasításul adta, hogy a kiegyezésnek meg kell lenni. Hát meglesz, holnap, vagy holnapután Koerberék nagy megelégedésére. A gerinc nélküli magyar miniszterelnök pedig hazajön egy minden előzőnél rosszabb kiegyezéssel, de melyről híresztelni fogják, hogy ennél jobbat Magyarország sohasem látott, mert az agrárvámok felemelése benne foglaltatik. Ezt tudniillik nemcsak val, aztán elmondjuk a sorunkat. A gyerekek rongyosak, nekem nincs egy rendes kendőm, nem tudok kenyeret se adni ennek a sok siró jószágnak, kend pedig dolgozik úgy, ahogy a becsületes ember csak tud. Hűséges, megbecsüli az uraság jószágát — hátha megtudnák a húsz pengőt? István megcsóválta a fejét, mint aki nem hisz már semmiben. Ahogy eljött a reggel, az asszony felvette a piros kendőjét, ami még menyecske borától maradt a lábába, István kitente a bajuszát meg a csizmáját s elmentek a fontos útra. Olyan deli pár ember volt, hogy mindenki megfordult utánok, István elkezdte a beszédet; mikor a gyerekeiről szólott, elakadt a nyelve s csak forgatta a kalapját a kezében, de nem tudott beszélni. Az asszony folytatta: — Ilatan vannak kérem, hatan, se ruhájuk, se kenyerük. Magamat nem bánnám, csak ezeket az apró jószágokat tudnám úgy ellátni, ahogy a szívem kívánja. — Hej, nagyságos uram! — vágott bele Mészáros István — tessen levetni inkább rólam ezt a cifra ruhát, aztán pénzbe kiadni az árát, mertIsten látja, hogy meghalunk éhen! Mind aketten elkezdtek könnyezni. Az uraság, ősz szakállu öreg ember, belényult a zsebébe s egy bankót adott Mészáros Istvánnak. Ez a tenyerébe gyűrte s kezet csókoltak mind aketten. Egy százas bankó volt, kék hasú százas. . István megölelte az asszonyt a kertkapuban, s irt is, nevetett is örömében, ahogy mondta: — Nem hiszem, hogy ez a ruha rajtam ennyit érne a magyar, hanem az osztrák mezőgazdák is mind követelték s erre Németország valósággal kényszeríti monarchiánkat, midőn hat és fél márkás gabonavámjaival az orosz és amerikai behozatalt kizárja és ránk zúdítja. De bár a szabadelvű trombitások zengeni fogják Széll Kálmán dicsőségét, a kiegyezés titkainak leleplezése el fogja árulni gyöngéjét és vereségét. Meglehet, hogy ezzel az alkuval jól bebiztosította magát a kormányhatalom birtokában, de sajnos, alig szenved kétséget, hogy a legnehezebb anyagi bajokkal küzködő magyar nemzetnek válságos jövőt szerzett. Sz. Kovách Gyula Budapest, szeptember 30. Csernoch János beszámolója. Hogy a néppárti képviselők a parlamenti szünetek alatt sem nyugodnak, hanem választóik előtt minden lehetséges alkalommal megjelennek s a választáskor tett ígéretükhöz hűen országgyűlési működésükről pontosan beszámolnak, azt legújabban Csernoch János dr. néppárti képviselő példája bizonyítja. A szakolcai választókerület híres volt arról, hogy eddig mindig kormánypárti képviselőt választott, de ezek egyetlen egy alkalommal sem szólaltak fel választóik érdekében s azért nem is mertek választókerületükben mutatkozni. Csernoch János dr. parlamenti beszédeit ismeri az egész ország s igy választókerületében bátran megjelenhetett. A péterfalvi plébániához tartozó Letnice községnek Celly József plébános buzgalma folytán az ő áldozatkészségéből s a hívek hozzájárulásával restaurált templomát szeptember 28-án Okányik Lajos dr. és Kuna Ferenc esperesek, Boltizár Boldizsár, Jámbor J., Csárszky István lelkészek, Zsiska Pál növendékpap segédlete mellett teljes egyházi díszben megáldotta s a gyönyörű kis templomban megelőző szent beszéd után az ünnepélyes szentmise áldozatot bemutatta. A délutáni isteni tisztelet után nagyszámú egybegyűlt választói előtt a néppártnak s az ő ismert működéséről az országházban híven beszámolt. A nagy figyelemmel hallgatott beszéd után felhangzott tetszésnyilvánítások biztosították a képviselőt választóinak megelégedéséről s beléje helyezett bizalmukról. Utána Okányik Lajos dr. szakolcai dekánplebános külön is mondott választói nevében meleghangú köszönetét a szeretett képviselőnek s különösen kerülete érdekeinek hathatós pártolására kérte fel továbbra is. A következő napon Egbell községben számolt be választói előtt lefolyt évi munkálkodásáról s a néppárt elveinek buzgó támogatására buzdította őket. A Budapesti Naplónak. Tisztelt laptársunk ma válaszol vasárnapi vezércikkünkre. Válaszol ferdítve, hamisítva, inszinuálva. Ránk idézi Horánszky szepsii beszédének az alapítványokra vonatkozó passzusát, amely így hangzik: «... ha továbbá az állam közvetlen felügyelete és rendelkezése alatt levő gazdaságok az illető tényezők belenyugvásával szintén több részletekbe felosztva vagy eladatnak, vagy hosszabb időre haszonbérbe adatnak, aminthogy ily kísérletekkel a kormány már nemrégiben foglalkozott is.» Tessék jól figyelni. Horánszky gazdaságokról beszél, mégpedig az állam közvetlen felügyelete és rendelkezése alatt álló gazdaságokról. A Budapesti Napló pedig szombati cikkében merészen alapítványokat csinált a Horánszky-féle gazdaságokból, pedig jól tudja, hogy azok az alapítványok, amelyekre vasárnapi cikkünkben céloztunk, nevezetesen az általunk példának okáért felhozott katholikus vallás- és tanulmányi alap nem áll sem a kormány közvetlen felügyelete, sem rendelkezése alatt, létezvén egy ezeket az alapítványokat ellenőrző és nem a miniszter, hanem a legfőbb kegyúr által kinevezett ellenőrző országos bizottság. Horánszky tehát nem célozhatott ezekre ezt csak a Budapesti Napló imputálta neki merész napkeleti fantáziájával. Éppen ezért nem egészen öntudatlan «tévedése» a Budapesti Naplónak az, mintha az Alkotmány az állam felügyelete alatt álló összes alapokat katholikusoknak mondta volna. A Budapesti Napló nyilván nem tud magyarul olvasni. Végül «ünnepélyes kérdést» intéz hozzánk. laptársunk: akarjuk-e tudni, hogy a szekularizációt ki állította fel először az aktuális magyar politika követelésének? Ha meg akarjuk ezt tudni, 8, a Budapesti Napló «szívesen» megmondja. Ünnepélyes válaszunk ez. Nem akarjuk tudni, mert úgy is tudjuk, de még többet is tudunk és ezt szívesen megmondjuk a Budapesti Napló külön kiváncsiskodása nélkül is. A szekularizáció ma nem szerepel a komoly magyar politika aktualitásai között. A Szterényi-ügyről ír ma a Pesti Napló és konstatálja, hogy a fegyelmi bíróság ítélete elégtételt adott Szterényinek hivatalos fölebbvalóival szemben. Aztán így folytatja a P. N.: A nyilvánosság ennyivel be nem érheti. A felmentő határozat tényének rideg hivatalos közlése az ügyet éppenséggel nem intézheti el. Egy magasrangú hivatalnokot, aki évek óta lelkes munkása a közügyeknek, a nyilvánosság előtt a legsúlyosabb és legrészletesebb vádakkal illettek. A megvádolt miniszteri tanácsos a nyilvánosság előtt nem védte magát, hanem az egyedül illetékes fórum, a fegyelmi választmány elé terelte az ügyet, kérvén, hogy a legszélesebb mederben vezettessék a vizsgálat. A miniszter ezt el is rendelte s most egyszerűen közli a nyilvánossággal, hogy a fegyelmi választmány fölmentette a miniszteri tanácsost. Miért nem teteti közzé a miniszter a határozat megokolását ? A nyilvánosság jogosan követeli, hogy ebben az ügyben tisztán lásson, hogy árnya se támadhasson annak a gyanúnak, mintha a fegyelmi vizsgálat során eltussolások történtek volna bármely irányban. Egészen más, az ügyészség figyelmét is fölkeltő tónusban ír a Györffy Gyula lapja eképpen: Az, hogy a miniszteri fegyelmi bizottság így ítélt, nem lepett meg bennünket, mert maga a tanács Szterényi miniszteri tanácsos kartársaiból volt összeállítva, nem pedig egy választott fegyelmi bizottságból, mely a kartársi elfogultság feltételezését kizárta volna. Ezzel kapcsolatban ugyancsak a Pesti Napló így vélekedik: íme elfogultság vádja éri az egész fegyelmi tanácsot s ez egyedül a kommüniké bűne, amely ajtót hagy ilyen fontos és kényes ügyben a gyanakodásnak. Már azért is föltétlenül megkövetelheti a nyilvánosság, hogy az ügyben tisztán láthasson, mert az ügynek bizonyára meglesz a folytatása a parlamentben is, ahol fel fogják vetni Györffy Gyula összeférhetetlenségének a kérdését. Az Engel-féle fonógépek szellőztetése során ugyanis éppen a «Magyarság» megírta, hogy az ügyet dr. Györffy Gyula országgyűlési képviselő képviselte mint ügyvéd a minisztériumban. Ez az ügyvédi képviselet beleütközik az összeférhetetlenségi törvény 13. §-ának 1. pontjába s ezt a parlamentben szóvá fogják tenni. Itt egy kalap alatt megemlékezünk a P. N. azon hírről is, mely szerint a nyugalomba vonult Mándy Lajos helyébe Neugebauer Viktor államvasuti igazgató fog kineveztetni kereskedelmi miniszteri osztálytanácsossá. Az újvidéki szerb népgyűlés. A napokban Újvidéken tartott szerb népgyűlésre vonatkozólag írják nekünk, hogy a népgyűlés nem volt olyan fényes lefolyású, mint amiként azt a legtöbb lap leírta. Csak most tudódott ki, hogy nemcsak a horvátok és szerbek, hanem a szerbek is veszekednek maguk közt. A magyar- és horvátországi szerbek is — hasonlóan szerbiai testvéreikhez — két pártra, liberális és radikális pártra vannak oszolva. Ez a két párt folyton civakodik egymással. Amit a liberálisok tesz,nek, az nem tetszik a radikálisoknak és viszont. A Karlócára tervezett népgyűlést, melyet később Újvidékre helyeztek át, a radikális párt rendezte. Minthogy azonban a zágrábi szerbeken elkövetett"