Alkotmány, 1903. február (8. évfolyam, 28-51. szám)

1903-02-01 / 28. szám

ALKOTMÁNY. 28. szám. ____________________________ reális, igaz és a hazafius aggodalom­tól megszentelt gondolatokat hordoz, akkor a közöny, a mosoly vétek a nemzet ellen Vissza fog az még hullani és pedig — nem áldás gyanánt. Meghunyászkodni a hatalom előtt, mikor a nemzet élete van kockán, ha mindjárt az a hatalom szu­ro­­nyos is, ha mindjárt sokfejű is, bűnös gyávaság. A nemzet szeme azonban nincs be­kötve. Láthatja mindenki, hogy ki érzi meg a nemzet érdekeit, ki kész azokért harcolni is. A nemzetnek jól kell látnia a katonai javaslatok mostani tárgyalásánál, hogy a mai kormányrendszerben táma­szát nem keresheti Hogy ez a kormány­­rendszer vagy nem érti meg a nemzet érdekeit, vagy nincs akarata és nincs bá­torsága ahhoz, hogy azokat megvédje s ha kell, érettek akár önmagát feláldozza. A katonai javaslatok tárgyalása egy újabb példa a nemzet előtt, hogy a fúzió, mely a nemzeti pártot az ó-liberális pártba be­olvasztotta, annak a pártnak egykori ellen­álló erejét is megtörte. Nem csak beolvadt a párt, de valósággal felolvadt a bogrács­ban. A kis folyó tiszta vize az iszapos ár­ban elenyészett — de önkénytelenül is növelte az ár erejét. Mialatt Beöthy a nemzet igazait és érdekeit védte, régi elvbarátai Fejérváry mögött kerestek s találtak a bombák ellen menedéket. Oh, ki hitte volna, hogy egykor Fejérváry lesz a nemzeti párt hátvédje. Komikum­nak mondanám, ha nem volna tragikum­­— a nemzet sorsa miatt. De hogy a tragikum teljes ne legyen — ez ellen küzd az ellenzék. Nem fogja meg­engedni, hogy a militarizmus ölelő karjai között roskadjon össze a nemzet — erőt­lenül. Ezért fog küzdeni az ellenzék a végsőkig. Erős vára neki a nemzet köz­véleménye. A várat tehát nem adja fel. Ellenkezőleg. E várból mindig elszántabb­ban, mindig erősebben fog támadni. Fog, mert tudja, hogy a nemzeti erősödés és konszolidálódás forrásait akarják kiszivat­­­tyúzni. Ezek nélkül pedig a nemzet elher­vad, kinszenved az uniformisban is. Túli­­ jajgatták a tág udvar közepén, tördelve ke­zeiket. Eközben — ami fölötte természetes — az ér­deklődők nagy számban gyülekeztek. Általános elszörnyüködés vett erőt a tömegen, mikor lát­ták, hogy a gazda két fia a padlásra törekszik. János, az idősebb (szép szál, katonaviselt fiú) már ment föl a létrán. — Jobban szorítsd azt a vellát! —­ kiáltott mérgesen öcscsére, aki nem akart ugyan gyávább­nak látszani bátyjánál, de annyira haloványodott és remegett, hogy azt a félelmes négyágú szer­számot tartani is alig bírta. Eddig csend volt. Amint azonban az öregebb fiú a padlás nyila­sán nagy bátran belépett, újra elkezdődött a tompa dugás s csak úgy, mint az előbb, szabá­lyos krescsendóval pokoli orditozássá fajult. Talán leugrani sem lehetett volna gyorsabban, mint ahogy a fiuk a földön termettek. Az elátkozott lélek pedig (mert mi lehetett volna más!) úgy szólt, mint az Ítélet trombi­tája . . . A tömeg sáppadozva menekült az utca felé, hüledezve, rémülve a kétségbeesésig. A jámbo­­rabbak — köztük az öreg papkisasszony is — elővették olvasójukat s kis csoportba tömörülve, a kapufélfánál imádkoztak, hogy Isten irgalma mentse meg a benne hivőket. Ekkor már ott volt az egész falu. Huszár Péter azt mondta, hogy ő vérben gá­zolva járta be Taliánországot és ezer halál kö­zött válogatott ide-oda Piskotánál, Cusztorzánál, de elátkozott lélekkel nem köt ki, mert — úgy­mond — nincs az ellen fegyver; nem­, fogja azt még a tüzes kartács se. "Vv Ott áll már jó ideje az öreg pap is» Kérik, tenne valamit.­­ — Talán jó volna — vélekedik az egyházfi — ha a plébános úr fölöltözne legalább az ingbe (rochetum), csak úgy köpönyeg (vesperale) nélkül, s beszentelné a házat. Minden rossz fél a szentelt viztől! Az öreg azonban nem áll kötélnek. Azt mondja, hogy majd elmúlik ez hamarosan, úgy, amint jött. Az elátkozott lélek pedig hol elhallgatott, hol ki-kitört, egyre rémesebb hangokat adva. Jó későn volt már s a hold meglehetős ma­gasan úszott a tavaszi felhők között, midőn két marcona cigány jelentkezik, (néhány nappal előbb érkeztek szokatlan nagy számban) s kérik a gazdát, hogy ők verhessék ki padlásáról azt a gonosz valamit. Csakhamar nekitámasztják a létrát a falnak s csudálatos bátorsággal, vasvillával kezeikben tűnnek el a padlás nyilasa mögött. Az elátkozott lélek úgy bömböl, mint még soha. Szinte remeg az egész ház s a roppant toporzékolástól csomóban hull a régi szalma­tető. Az imádkozók elhallgatnak. Iszonyú dula­kodás támad a padláson, éktelen káromlás, nyögés, hörgés, zuhanás oly pokoli hangok kö­zött, melyeket csak titáni harc szül. Az asszonyok közül többen sírnak s imádkoz­nak, vagy térdreesve jajveszékelnek; sokan esze­veszetten futnak haza. Közben még két cigány érkezik s rohannak a padlásra, majd újra kettő, de ime az egyik már lejön, arca csupa vér. Megtörüli magát, majd az iszonyú düh gyorsaságával fut föl ismét a küzdők közé ... A lárma, mindig nagyobb. A helyzet leírhatatlan ... Hirtelen, mintha valami túlvilági hatalom lé­pett volna közbe, tökéletes csend lesz. A véres arcú cigány megjelenik a­­padlásnyilásnál s kérdi, ha nem-e láttak a szeremen-lyukon valami s tüzes gömböt kirepülni ?... — Nem, nem — volt a válasz. — Pedig hát elment a gonosz, el, nem is jön az vissza soha, de soha ... És gyorsan leereszkedtek. (Senki sem vette észre annyi ember közül, hogy egy cigánynyal több jött le, mint amennyi felment.) A tömeg eloszlott, késő volt az idő. A cigányok is elsiettek tanyájukra a túlsó faluvég felé. Gondolatokba merülve ballag az öreg pap is nénjével s pár előkelőbb atyafival a paróchia irányában. Nem szól semmit, csak mikor a biró­­ház elé érnek, figyelmezteti a jósóakát kívánó falu fejét, hogy jó lesz vigyázni a cigányokra. Az öreg kisasszony pár lépéssel előre siet és zörget az ajtón. — Jutka, lelkem! Jutka! Nyiss ajtót, lelkecs­kém ! A Jutka azonban hallgat. Ötször is szólítják s ő — t. i. a Jutka — megfoghatatlanul hallgat. Pedig oly világravaló, okos leány ez a Jutka! — Mi történhetett vele? Közel volt az éjfél, de a Jutka szörnyen meg­kötötte magát s nem nyitott ajtót Az öregek átmentek a szomszédba. Itt a Pista azt mondta (a szomszédok legény Pistája), hogy ő ki tudja nyitni a konyhaablakot — kívülről ... aztán majd — úgymond — be­mászik és kinyitja­­az ajtót, ügy is lett! Hát a Jutka? Ő bent feküdt a legbelső szobában a padlón a iszonyúan nyögött. Keze, lába össze volt kötve, szája csúf rongyokkal betömve. Minden szanaszét. Ezüst evőeszközök, apróóbb drágaságok, egy évi árenda, perselypénz, ruhák... szárnyra keltek ■.. . A többit úgyis elmondja a Jutka. Én nem mondom­ el. Nem érdekes. Budapest, január 31. A képviselőház kedden, február 3-án délelőtt 10 órakor tartja legközelebbi ülését, amelyen folytatják az újonclétszám megállapításáról szóló törvényjavaslat tárgyalását. 1 órakor az elnök felfüggeszti az ülést és fél 2 órakor ki fogják sorsolni a Győrffy Gyula, képviselő, mint a Magyar Leszámítoló és Pénzváltóbank jogtaná­csosa ellen bejelentett és már tárgyalásra kész összeférhetetlenségi ügyben az összeférhetetlen­ségi ítélőbizottságot. A bizottság a képviselőház ülése után rögtön összeül ítélethozatal végett. A katonai javaslat ellen Trubinyi János, Be­­nyovszky Sándor gróf, Kapolsffy Jenő és Oko­­licsányi László vannak felírva szólásra. Kaas Ivor báró megválasztatása a zsámbok­­rét­i kerület orsz. képviselőjévé a legélénkebb megelégedést kelti mindenfelé. Midőn ma a kép­­viselőházban Apponyi gróf jelentette, hogy Kaas Ivor báró benyújtotta mandátumát, minden ol­dalról élénk éljenzés kisérte ezt a bejelentést. A Magyarország igy üdvözli Kaas Ivort: «Azt hiszszük, hogy ennek a választásnak még azok is örülhetnek, akiket Kaas Ivor bárótól pártkülönbség, vagy pártellenlét választ el. Mert nincs ebben az országban egyetlen egy elfogulatlan sem, aki az ő igaz férfias jelleme, tudása és hazafisága előtt tisz­telettel meg nem hajolna. Az ő megválasztása egy­úttal megtiszteltetése a szó nemesebb értelmében vett zsurnalisztikának is, mert hiszen Kaas Ivor báró a magyar publicisztikának azok közé a sajnos, rit­kuló alakjai közé tartozik, akiket írásukban csak e három szempont vezet: a közérdek, a meggyőződés és a tisztesség.» A nagyváradi Tiszáidal is rokonszenvesen üd­vözli a bárót, igy­: «A néppárt nagy erőt s régi, tapasztalt politikust nyert Kaas báróban, ki protes­táns létére is felül tud emelkedni azon rágalmakon, melyekkel a néppártot oly sok érdekelt klikk sihal­­mozza. Megválasztása hasznára lesz a képviselőház­­nak, melyben sokszor fogja felemelni szavát a hazafias és közgazdasági érdekek s a keresztény elvek érdekében, melyeknek eddig elsőrangú ragyogó tollú védelmezője volt a publicisztikában.» Se Bánffy, se Wekerle. Nem kell új liberális párti Ezzel a kijelentéssel felel egy Dobzse-párti a «Tiszamaradéknak» — vagyis annak a röp­­iratnak, mely mintegy 3 hét előtt látott napvilá­got Bánffy és Wekerle alatt létesítendő liberális párt érdekében. Először is kijelentjük, hogy a Dobzse-párti nemcsak a Dobzse-féle emberek­ből való, hanem a cinikusok közül is a legci­­nikusabbak közül. Nyíltan vallja, hogy neki mint képviselőnek nem lehet helye, mint a hatalmi párt­ban s neki mindegy, hogy Bánffynak vagy Széll Kálmánnak hivják-e a liberalizmus providenciális államférfiát. Más szóval a hatalmon levő pártnak azon 95 százalékából való, amely százalék kö­zönséges numerus és pedig nulla. Olyan nulla, mely csak akkor számít, ha elébe teszik az egy­séget: a mindenkori pártvezért. Ilyen cinikus és nulla politikus röpiratával tehát végezhetnénk is. De e cinikus ember oly találó szatírával s oly ügyesen jellemzi majd a «nagyokat», a Weker­­léket, Bánffyakat, Szék­eket, hogy ezért érdemes a röpiratba belepillantani. A néppártról meg oly kijelentéseket tesz, mely világossá teszi, hogy nemcsak a Tiszamaradékok, de a Dobzse Lászlók is ettől félnek legjobban. Azt mondja, hogy a néppárt tényleg na­gyobb politikai hatalom, mint bármely másik pártja a parlamentnek. De épp ezért hívja fel Szélit, hogy a nemzeti pártiakkal­­mielőbb végez­zen, t. i. úgy, hogy végezze ki őket. Mert ők a néppárttal szövetkeztek. Apponyi memorandum­ügyét is ezen szövetkezés lapjára írja. S ezért rémülve kiáltja, hogy Hannibal már nemcsak ante portás, de intra muros fenyegeti a liberaliz­must. Mivel pedig a liberalizmus jövőjének kulcsa ma már Széli kezében van, tehát innen a Dobzse­­pártnak nagy buzgólkodása és Szélihez intézett shakespearei intelme: «Oh hát hajítsd el a rosszabb felét S kezdj a m­aradttal tisztább életet.» A fúzió óta ugyanis meg volt mételyezve a liberális párt élete. A nemzeti pártnak örökös konspirálását, az összeférhetetlenségi törvény _ Vasárnap, 1903. február 1.

Next