Alkotmány, 1903. május (8. évfolyam, 104-129. szám)

1903-05-01 / 104. szám

­BIKOTM­­ÁNY, 104. szám. 4 Péntek, 1903. május 1. szévől, azonnal kész lemondani viselt méltósá­gáról, mert ő nem helyezkedik a többségi elmélet alapjára, hisz a Ház elnöke nemcsak a többség, hanem a kisebbség elnöke is. Osztatlan viharos ováció követte a nemes gróf­­kijelentését, maga Rátkay is mentegetődzött, hogy amit mondott, azt csupán egyéni nézeteként­­mondotta. Az ülés végén elvetették Rátkay javaslatát Tudósításunk a következő:­­ Elnök: Tallián Béla, majd Apponyi Albert gróf. Jegyzők: Szőts, Dedovics és Endrey. A kormány részéről jelen voltak: Széll, Lu­kács, Fejérváry b., Láng, Plósz, Darányi, Wlassics,­­ Cseh. Névszerinti szavazás. Elnök fölteszi a kérdést, hogy a t. Ház elfogadja-e a közoktatásügyi miniszternek Papp Zoltán interpel­lációjára adott válaszát a Gotterhalte ügyében. A sorsolás szerint a szavazás a C betűnél kezdődik. Gabányi Miklós: Cudarság! Nessi Pál: Cudar válasz felett szavazunk. Elnök a szavazás előtt öt perccel felfüggeszti az ülést. Szünet után elnök kihirdeti a szavazás eredmé­­nyét Igennel szavazott 137, nemmel 59. Házszabály-vita. (Az elnökést Apponyi Albert gróf vette át.) Rátkay László: A tegnapi vita alatt az utolsó szónok a javaslat mellett szólott, követeli, hogy ma a javaslat ellen szóló beszélhessen. Elnök: A házszabály szerint a miniszterek bár­mikor szólhatnak. A szokásra hivatkozik, amikor a miniszter beszédét nem tekintették a javaslatnál fel­jegyzett szónoknak. Nézete szerint ma az első szó­nok a javaslat mellett levő lesz. Kéri a Házat, nyu­godjék ebbe bele. Barta Ödön azt vitatja, hogy a földmivelésügyi miniszter felszólalása rendes beszéd volt a javaslat mellett. Berzeviczy Albert: Miután véget akar vetni a vi­tának, eláll a szótól s átengedi az elsőséget az el­lenzéki szónoknak. Beöthy Ákos: Szintén azt vitatja, hogy a földmi­­velési miniszter felszólalása szintén a vita rendes medrében történt s szabály szerint a kontra szóló beszéljen. Elnök ezután Eötvös Károlynak adta át a szót. Az indemnitás. Eötv­ös Károly: A földmivelési miniszter tegnapi beszédének minden argumentuma csak az ellenzék álláspontját erősíti. A miniszter felsorolja, hogy mi minden vár elintézésre. Ez éppen olyan, mintha egy ember, akinek a háza ég, az ablakok reperálására gondolna, ahelyett, hogy a tüzet oltaná. Amiről most folyik a vita, az sokkal fontosabb dolog, mert a nemzeti becsületről van szó. Szemben áll egymással a korona és a nemzet akarata; az egyiknek el kell esnie, vagy becsületes alkut kell kötniök. Miért nem beszél Darányi a másik akarat makacsságáról ? Miért nem deríti fel e makacsság okait s miért nem igyek­szik a nemzet iránt köteles engedékenységre bírni a koronát? A miniszterek nemcsak a korona taná­csosai, hanem a nemzeté is és ha mindig csak a korona érdekét tolják előtérbe, akkor nem híven tel­jesítik a kötelességüket. A másik akaratnak is köze­lednie kell a nemzet akaratához. (Helyeslés a szélső­baloldalon.) A miniszter a méhekre utalt. Természetes tőle, mint földmivelésügyi minisztertől. De rosszul ismeri a méhek természetrajzát. Mert éppen a méh az, melytől elveszik munkájának gyümölcsét. (Taps a szélsőbaloldalon.) Éppen mint a magyar, mely ide­gen oltár javára dolgozik. A méh, ha látja, hogy elveszik a mézet, nem gyűjt tovább, hanem ott­hagyja a kast. A magyar is meg fogja ezt tenni, ha továbbra is sarcolják. A miniszter azt is mondotta, hogy a magyar nem­zet dinasztikus. Igaza van. Sokkal inkább, mint ahogy szükség van rá. S azért igazán nincs szükség rá, hogy a külföld tudja, hogy a magyar nemzet dinasztikus érzelmű. Kérdi, mire van inkább szüksé­günk, önálló külügyre, jelvényre, címerre, melyből a külföld tudja, hogy egyáltalában vagyunk, vagy arra, hogy lojálisan érzünk. Nincs a külföldön senki, aki tudja, hogy Magyarország önálló. (Ellentmondás jobb­­felől.) S mi hasznunk volna belőle, ha a külföld nemcsak a kipödrött bajuszról, a Hunyadi-keserű­­vízről, hanem a dinasztikus érzésről ismerne ben­nünket? (Taps a szélsőbalon.) Áttér ezután a miniszterelnök — szerinte — bú­csúzó beszédére, mely szólót is meghatotta. Nincs öröme Széll bukásában, mert nem tudja, mi követ­kezik utána. Legalább az utolsó nap világosítaná fel az országot. Rakovszky István: Bánffy sem tette. (Zaj.) Eötvös: Mit akar a képviselő­­úr Bánffytól? Én sem hivatkozom a képviselő úr apostolaira s szent­jeire. (Derültség.) Ernszt Sándor: Hát Bánffy az ön szentje? Eötvös: Le akarja rombolni az ellenzék küzdelmét ? Rakovszky István: Én is azt kérdeztem Bánffy utolsó napjaiban a képviselő úrtól. Eötvös: Semmit sem kérdezett. Én azt az obstrukciót nem tartottam helyesnek. Rakovszky István: Én meg ezt nem helyeslem. Eötvös most is szimpá­tiával viseltetik a miniszterelnök iránt. Sajnálja őt. Széll Kálmán: Sohase sajnálkozzék felettem. Eötvös: Nem! Csak hideg borogatást adok. (Derült­ség.) Nem káröröm s nem sajnálkozás. Széll Kál­mán : Parentálás. Eötvös: Az. (Derültség.) Széli azt mondta, hogy azonosítja magát a katonai javaslatok­kal. Ezt csak úgy mondhatta Széli, hogy meg volt győződve róla, hogy ő nem veheti le a napirendről a javaslatokat. Hát majd leveszi más, mert hogy leve­szik, az bizonyos. (Helyeslés a szélsőbalról.) Széli az általános militarizmussal indokolta a javaslatok szük­ségességét. De nem nemzeti érdek, akárhogy mondja is Széli, hogy a dinasztia, monarchia és az ország érdeke egy. Ez külföldi szólásmód, amely nem ér semmit. Valamikor szóló is híve volt Deák Ferenc­nek. De 1878-ban elhagyta, mikor a miniszterelnök is kénytelen volt kilépni a kabinetből. Széll Kál­mán: Miért volt kénytelen? Eötvös: Mert ha nem lett volna kénytelen, nem lépett volna ki. (Tetszés balról.) Széll Kálmán: Kétértelmű viccelő­dés. Eötvös Károly: Nem akar viccelni, csak az igaz­ságot akarja megmondani. Akkor ő is ott hagyta a hatvanhetes politikát s átjött e padokra. A minisz­terelnök Deák hívének vallja magát. Deák és a miniszterelnök között az a kis különbség van, hogy ha Deák engedett, mindig követelt és kapott érte valamit, de a miniszterelnök újoncot ad a di­nasztiának, a nemzet javára azonban nem kér, nem követel semmit, mert nem mer. A küldöttségekről szólva, azt sem kicsinyelni, sem ócsárolni nem sza­bad, mert Kossuth temetése óta lélekemelőbb, ha­talmasabb mozgalom nem volt Magyarországon. (Nagy zaj a jobboldalon. Mozgás a néppárton. Fel­kiáltások : Mi az!) Egy kis incidens. Zboray Miklós (a honvédelmi miniszter felé): A néppárt megvetni való? Ezt mondta? (Folytonos nagy zaj. Felkiáltások a bal- és a szélsőbaloldalon. Azt mondta, hogy a küldöttségek megvetni valók! Az elnök többször csenget.) Fejérváry Géza báró: Nem áll! Ezt nem mond­tam! (Folytonos nagy zaj a néppárton és a szélső­baloldalon.) Elnök (csenget): Csendet kérek!­­Folytonos zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon: Mit mondott! Mondja meg hangosan, mit mondott ? Megvetni való? A küldöttségeket értette? Folytonos zaj és mozgás a néppárton és a szélsőbaloldalon: Halljuk! Mit mon­dott? Mondja meg, mit mondott! Egy hang a nép­párton : Azt mondta, meg kell vetni a küldöttsége­ket! Zajos felkiáltások a jobboldalon: Nem mondta Nem hallottunk semmit!) Kubik Béla: Mit mondott? (Felkiáltások balról: Ki vele! Ki vele! Mit mondott ? Viharos zaj. Elnök csönget.) Elnök: úgy értesült, hogy semmi közbeszólás nem volt. A miniszter a szomszédjával beszélt. Szatmári Mór : Kérdezze meg Fejérváryt. Hentaller Lajos: Őt magát kell megkérdezni. Elnök: Nem hallott semmit abból,­­mi ez inci-­­­denst előidézte. (Felkiáltások: Nyilatkozzék a mi-­­ niszter! a zaj egyre tart. Halljuk Eötvöst!) Bizo­­­­nyosságot akarok szerezni arról, hogy mi történt? ! A miniszter úr nem akart közbeszólni. (Viha­ , ros zaj.) Kubik Béla: Visszaszívta! (Zaj.) Fejérváry báró: Diktátor úr, ön téved. ( Elnök: Ennélfogva az incidens be van fejezve.­­ Eötvös szünetet kért, amit az elnök megadott. Szünet után Eötvös Károly. Foglalkozik tovább a miniszter­elnök beszédével s azzal szemben bizonyítja, hogy a német vezényleti nyelvet nem rendeli el az 1867. évi XII. t.-cikk. Még nem mondta itt egy miniszter­­elnök sem fényes homlokkal, hogy a német nyelv és a kétfejű sasos zászló és a Gotterhalte törvényes. Széll Kálmán: Én sem mondtam. Eötvös Károly: Magyarázta a kisebbség magatar­tását s minden következményt a kormányra hárít. Szóló is ismer egy láthatatlan kezet, mely mindig dolgozik, ha a nemzet ellen kell dolgozni. Ha a ka­tonai javaslatokat megszavazzák, az nem lesz igaz­ság, hanem szégyen lesz, szavait azzal végzi, van-e segítség a baj kikerülésére? Azt mondja, van. Még­pedig az, ha a miniszterelnök oda áll az uralkodó elé s megmondja, hogy ha ex-lex lesz, Magyaror­szág megtagadja az újoncot, a katonát és úgy áll Európa előtt, mint akinek a koronája fényén homály esett. Férfias szó kell és a király igazsága, bölcse­­sége meghallgatja azt. Végül fölszólítja a miniszter­­elnököt, hagyja ott a hatalmat s jöj­jön az ellenzék padjaira küzdeni. Nem fogadja el a javaslatot. Hosszantartó éljenzés és taps a szélsőbalol­­dalon.) Darányi Ignác: Eötvös Károlylyal szemben vissza­utasítja, hogy ő a nemzetet akarta kisebbíteni teg­nap, mikor azt mondta, hogy a nemzet félannyit dolgozik, mint amennyit elbírna. Többször mondta s mindig mondani fogja, hogy buzgalmasabb, munka­bíróbb, kitartóbb nép, mint a magyar földmívesnép, nincs, (ügy van­ jobbról.) A miniszteri állásban nem szokás hízelegni, csak rámutatni a hiányra vagy or­szágra. Visszautasítja azt is, hogy tegnap az ellenzék mellett argumentált , hogy a törvényjavaslat ellen beszélt volna. De mikor akarja az ellenzék a gazda­sági javaslatokat tárgyalni ? Azzal akarja elérni, ha a nemzetre szükséges javaslatokat egymással szembe­állítja, egyiket a másikkal akarják leverni és lehe­tetlenné tenni. Igen nagy tévedés a véderőt kevésre becsülni. Hiába dolgozik a nemzet, ha vagyonát nem tudja megvédeni. Konstatálja, hogy aki nem akarja az eszközöket, az nem akarja a célt sem és azért az ellenzéket terheli a felelősség. Beszél­tek még a láthatalan kézről. Pichler Győző: úgy beszél, mintha már miniszterelnök volna. Darányi Ignác: Nagyon izetlen beszéd az. Ezt a láthatatlan kéz vádját is visszautasítja. (Élénk he­lyeslés a jobboldalon.) Eötvös Károly: Miután a miniszter úr szavait helyreigazította, elismeri, hogy ma sem volt igaza, mint tegnap. Fejérváry báró közbeszólása. Kaas Ivor báró: Mikor Eötvös Károly a küldött­ségekről beszélt, azt kiáltotta Beli­ska Béni felé, hogy jó volt-e az egyházpolitikai javaslatok alatt a toron­táli küldöttség. A honvédelmi miniszter azt mondta: megvetni való. Kérdi a honvédelmi minisztert, közbe­szólás volt-e az, vagy :magánbeszéd. Fejérváry Géza báró: Kérdi a Házat és Kaast, hallotta-e a közbeszólást? Kaas Ivor báró: Hozzám nem szólt, én nem hal­lottam. Fejérváry Géza báró: Kijelenti, hogy tisztán ma­gánbeszélgetés volt az, amit mondott. (Helyeslés a jobboldalon.) Zboray Miklós szólni akar. Felkiáltások jobb­ról: Eláll! Nincs joga beszélni! (Folytontartó zaj.) Elnök: Mi címen akar Zboray szólani, mert az előbbi ügy teljesen tárgytalan, nem volt a közbe­szólásnak személyes tendenciája, tehát az befejez­tetett, s így Zboray nem szólhat. Kéri, álljon el a szótól. (Hosszantartó zaj.) Zboray Miklós: Vagy van joga beszélni, vagy nem. Elnök: Határozza meg, mi címen akar szólni. Zboray Miklós azután elmondja, hogy ő hallotta a közbeszólást, de nem tudja, mire vagy kire értette a honvédelmi miniszter, vagy csak magánbeszélgetés volt-e? (Folyton tartó zaj a jobboldalon.) Elnök kijelenti, hogy az ügy el van intézve. Első lépés az ex-lexbe. Kossuth Ferenc: Azt hiszi, hogy eljött az ideje­­ annak, hogy a miniszterelnök nyilatkozzék, mielőtt­­ a parlament átlépte azt a határt, amelyen túl vissza­lépés nincs. Aggódik az ország sorsa fölött s kérdi a túloldalt, hogy valóban meg akar-e tagadni a par­lamenttől minden hasznos munkát? Magyar ember hozzákötheti-e az ország sorsát a katonai javasla­tokhoz? A kormány kenyeret csak úgy akar adni a népnek, ha ez azért szuronyok között nyúl. Senki sem magyarázta még meg, hogy miért éppen most kell az újonclétszámot emelni. Mindent elkövetett, hogy ez a mai nap el ne következzék és a felelősség a mostani helyzetért őt egyáltalán nem terheli. Széll Kálmán: A perc komolyságát szintén átérzi egész terjedelmében. A legjobban átérzi a helyzet komolyságát, mert ő a dolgok csúcsán áll. Szá­mot vetett magával. Szive egész melegével kifej­tette beszédje alatt álláspontját. Megokolta, hogy mért nem vonta vissza a katonai javaslatokat. Kifej­tette azt az elvet is, hogy a kisebbség nem vezetheti a többség akaratát. A kisebbség diktatúrája feje tetejére állítja a parlamentarizmust. Ezt a prece­denst nem engedi megtörténni. Bármilyen felelősség háruljon is rá, annak az indító oka nem őt érinti. (Felkiáltások lakói: Mondjon le.) Széll: Ha most ezt a széket pillanatnyi tapsokért elhagyná s átmenne az ellenzékre, rossz szolgálatot tenne. Szóló most ott áll, mint egy őr a gátnál, melyet az ár fenyeget. Bűnt követne el, ha ezt a helyet most el­hagyná. A mostani viszonyok között nem adja ki kezéből a vezetést. Erős akarata a javaslatokat, melyek készek, letárgyaltatni, csak adják meg a mó­dot arra az ellenzék részéről. (Zajos helyeslés a jobboldalon.) A kormányzást tovább viszik a mai költségvetés keretén belül. (Felkiáltások balról: Törvénytelenül!) Polónyi Géza: Törvényszegő. (Nagy zaj a szélsőbaloldalon. Zajos ellenmondás a jobb­­oldaldalon.) Széli: Szavát azzal végzi s azt az ellen­zékhez intézi, hogy enged­­­ély megnyilatkozni az­­ országgyűlést s akkor rögtön helyreáll a csend. ■ (Hosszantartó taps és éljenzés a jobboldalon.)

Next