Alkotmány, 1905. április (10. évfolyam, 79-104. szám)
1905-04-01 / 79. szám
A súlypont, Budapest, március 31. Nem mondott azzal újat Tisza István, mikor a választások előtt kortesbeszédében hirdette, hogy a monarchia súlypontját át kell helyezni Magyarországra. Ezt már Savoyai Jenő tanácsolta volt a zentai ütközet után Károly királynak. Ugyanezt hirdették Nagy Frigyes és Bismarck, valamint I. Napóleon. És amikor Ausztriát kiszorították Németországból és Olaszországból, valószínűnek tetszett, hogy a Habsburgok a keleti politikát tekintik jövőjük feladatának. Andrássy és Kállay nyáran vallották ezt a nézetüket s Bosznia elfoglalása volt az első lépés, hogy megvessék lábukat a Balkán-félszigeten. De Andrássy csakhamar visszavonult, Kállay pedig Boszniát nem csatolta Magyarországhoz. Csak a vasúti forgalmat hozta összeköttetésbe a magyar államvasutakkal, de a közigazgatást osztrák hivatalnokokkal és törvényekkel kormányozta s egészen alárendelte a katonai érdekeknek és osztrák generálisoknak. Sem közjogilag, sem politikailag, sem gazdaságilag Bosznia nem kapcsolt része Szent István koronájának, melyhez földrajzi fekvése, története és a királyi hitlevél ígérete szerint bekebelezendő. Közös tartomány maradt abszolút uralom alatt rendezetlen nemzetközi és államjogi viszonyokkal. Ez a bizonytalanság negyed század óta tart egy. Dalmácia pedig kilencven esztendő óta osztrák tartomány, bár jogilag kétségtelenül Horvátországgal egyesítendő és a magyar birodalomnak visszaadandó. Ezek az állapotok szerencsétlenül jellemzik azt a ziláltságot és habozást, mely külső és belső politikánkat bénítja és erőtlenné teszi. Mikor Tisza István a magyar imperializmust nagy hangon zászlajára írta, gyanút keltett, hogy ez csak frázisos kortesbeszéd. Ausztriában észrevették a súlypontról mondott szavait és protestáltak az ellen, de az események a figyelmet elterelték a külügyi politikáról. Az sem tűnt fel, hogy hosszú vonatokon szállították az új ágyukat le Boszniába március elején. Mert hiszen természetes, hogy midőn a régi Udháciusokat kicserélik, az új ágyukkal először is azokat a csapatokat szerelik fel, melyek a határon a legexponáltabb hadállásokat őrzik. Nincs is ebben semmi fenyegetése a békének. Ámde tavasz kezdetén újra feltűntek Macedóniában a bandák és elég dolgot adtak a nemzetközi csendőrségnek, valamint a török helyőrségnek. Igaz-e, nem-e, a bolgár összeesküvők általános felkelést jelentettek be a közeljövőben. Senki nem tulajdonít ennek nagyobb jelentőséget, hiszen évek óta rabolnak és ölnek ezeken a vad vidékeken bolgár komit,ácsik, albáni nők és szerek s ebből nem származik Európára semmi veszedelem, ha a nagyhatalmak be nem avatkoznak. Egyezségünk volt a status quo alapján és a béke fentartására Oroszországgal és Olaszországgal. S a közösen megállapított reformokhoz hozzájárultak a porta és a nagyhatalmak. Flottánk megjelenése Szalonikiben nem adott okot félremagyarázásokra s most a szultán kitüntetéssel fogadta Pietruszky admirálisunkat Konstantinápolyban. Tehát még mindig nincs ok nyugtalanságra. S megnyugtató értelemben nyilatkozott az angol parlamentben is a britt külügyminiszter, midőn Macedónia felől megkérdezték: » Eppur si muove! A zavar sohse szűnik meg a török birodalomban. Miért járja bolgár Ferdinánd az európai udvarokat? Miért tüntetik őt ki Londonban? Miért tesz látogatást Párisban? Mondják, hogy királyi koronát akar tenni fejére és függetlenné nyilvánítani Bulgáriát Törökországtól, ha a szerződéses nagyhatalmak beleegyeznek. A krétaiak is éppen most lázadtak fel s követelik bekebelezésüket Görögországba. A szomszéd Szerbiában nem szűnt meg a pártoskodás s nem könnyű feladat jutott Péter királynak a folytonos válságok közepette. A Balkán mindig olyan, mint egy lőporos raktár, könnyen felrobban, ha akárki szikrát dob bele s folytonosan őrködni kell, nehogy lángba boruljon. Ez a veszedelem fenyegetőbb lett, amióta Oroszország elvesztette csatáit és hatalmának varázsát. A Balkán szlávjai azt nézik, hogy mi történik a cár birodalmában s olvassák, hogy ott forradalom van, a nagyhercegeket és a kormányzókat a merénylők meggyilkolják, a cár élete is fenyegetve van, Szentpétervárott palotá- * A passaici magyar leányok. — Az Alkotmány eredeti tárcája. — Egy kis főzet érkezett ide a múlt hetekben, egy amerikai magyar templom történetét mondja el: «Emlék a passaici magyar templom felszenteléséről, irta Messerschmiedt Géza plébános.» Megható a könyvecskének minden lapja, érdemes róla tudomást venni az Óceánon innen is. Passaic egy amerikai kis város, nem messze New Yorktól, vasúton tizennyolc percnyire van a nagy metropolistól. Olyan típusos amerikai város, aminő százával, ezrével bújik elő a föld alól az új világban. Megnyílik egy uj vasútvonal, víz is folyik arrafelé, — meg van a közlekedés, hát gyárat alapit mellé valamely vállalkozó yankee. Odébb, a nagyvároshoz közel már drága a telek, benn a városban meg éppen méregdrága, — idekinn, a mocsaras, kákás folyóparton még jó szóért is ideadják. Jön hát az első conquistador és kihasít magának a giz-gazos, buckás területből annyit, amennyire éppen szüksége van. Fölépíti rajta a gyárát, fából egykét munkás barakkot melléje, azután telerakja a reklámtábláival a vasútvonal hosszát, amelyeken öles betűkkel olvasható, hogy az ő cérnája a legjobb a világon, vagy hogy az ő szappanától a szerecsen is fehérré válik vagy a haldokló is föltámad, ha az elixirjét issza. A munkásokat nyomon követi a kiskereskedő, aki egy-két nap alatt felüti fabódéját és árul benne mindent, amire csak embernek szüksége lehet, tűt, cérnát, cukrot, dohányt, főleg pedig a nélkülözhetetlen, szép sárga whiskyt. Azután házak épülnek. Éppenséggel nem paloták, sőt nagyon is szellős, vékonybordájú faházak, amik tetszetősek, olcsók, elég kényelmesek és ami fő, könnyen mozgathatók, ha szükséges, rövidesen áttolják őket a város másik oldalára. Ad vocem: város. Házak ugyan még alig vannak benne, de azért a városterv már készen áll: egy szabályos sakktábla, nyílegyenes, egymást derékszögekben keresztező utcákkal. Görbe utca, az itt ismeretlen, csupa sugárút, az igaz, hogy egyelőre csak papiroson. — De nem kell sokáig várni, hogy valóságra váljék. Még csak egy-két gyár kell, hogy keletkezzék — és ha látják, hogy az elsőnek jól megy, jön a második, a harmadik is, az egyik gépet gyárt, a másik gyufát, a harmadik kocsikenőcsöt és velük rohamosan gyarapodik a város lakossága. A vasút örül, hogy egy új állomása keletkezett, az új városban pedig megépül az első villamos vasút, megjelenik az első hírlap és megtörténik az első választás, amelyen első ízben mérkőznek republikánusok és demokraták. Akármelyikük győz is, az bizonyos, hogy a legelső szép utcát Liberty Streetnek, a legnagyobb teret pedig Washington squarenak fogják elnevezni és a városházáról, a City Hallról büszkén leng július negyedikén a csillagos lobogó. Mikor már idáig eljutottak, akkor fölfedezik az új várost a kivándorlók is. Legelőször is az olaszok. Ezek követ faragnak, betoníroznak és ők csinálják a terracotta-munkát; kármelhegyi Boldogasszony napján pedig nagy tűzijátékot rendeznek, ami azonban nem végződik késelés és szurkálás nélkül. Utánuk jönnek a németek, a lengyelek, a török, végre a magyar. Sárosi, zempléni dialektus, majd pedig jófajta dunántúli beszéd hangzik az utcákon; az öregje még keservesen töri az angolt és csak a legszükségesebb szavakat tanulja meg belőle, de a fiatalja, fiú és leány együtt már a Public Schoolba jár és lelkesedve énekli a yankee-himnuszt. Hanem egy hiányzik szegényeknek: se templomuk, se papjuk. Nincs, ahová a nehéz munka után ünnepnaponkint lelki vigasztalásért mennének, nincs, aki a nyelvükön hirdetné húsvétkor, hogy: Föltámadt Krisztus e napon! Az asszonynép otthoni szokásból fölveszi vasárnap az ünneplő ruhát, hanem azután annál jobban kesereg szegény, hogy nincs neki benne hová mennie. Az angol templomba hiába megy, annak a nyelvét, szokását nem érti, még leghamarább a lengyelhez megy el. Igazán "ttfogható az ilyen szegény, pásztornélküli nyájnak kesergését hallani. Ha csak egyszer annyian lehetnénk, hogy templomot tudnánk építeni, hogy a magunk nyelvén dicsérhetnők benne az Istent, ha csak egyszer magyar papunk lenne! Addig is, a jobb jövő reményében, templomi egyesületet alapítanak és megkezdik a gyűjtést. Lassan, apródonként gyűlik az egyesületben a nehéz, verejtékes munkával kiérdemelt dollár és mégis, a legtöbb ilyen egyesület rövid működés után már igen szép eredményt tud felmutatni, így a chicagói magyaroknak az elmúlt nyáron már tizenötezer dollárjuk , 75.000 koronájuk volt templomépítésre, de papot még akkor nem bírtak kapni. Keseregtek is rajta szegények eleget. A püspök pedig, bár ezer örömmel tenné, nem bír rajtuk segíteni, nincs magyar papja, vagy ha van a megyében egy, úgy az az egy százfelé kellene. Némelyik püspök, mint a columbusi, már azt is megteszi, hogy a saját kispapjait szorítja a magyar nyelv tanulására s azok ' * 0 / 1 f / /Ii / / A / Y / /* X. évfolyam, 79. szám. Szombat, Budapest, 1905. április 1. SZERKESZTŐSÉG ÉS LAPKIADÓ-HIVATAL, Vill., Szentkirályi utca 28. HIRDETÉSEK felvétetnek a kiadóhivatalban. 13 BÉCSBEN : Friedl Hubertnél VH., Matzleinsdorfer-Strasse 7. Hirdetések thonpareille^ssámlással, díjszabás szerint. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egésss évre .............kor. 28.— Félévre................... « 34.— Hagyedérre ............... a 7.— Egy hónapra .... «2.40 Egyes szám Szill., vidéken 10 fül. Megjelenik naponként reggel, kivéve hétfőn. Terhesféle rzíra : 55—66.