Alkotmány, 1917 (22. évfolyam, 2-26. szám)
1917-01-02 / 2. szám
XII. évfolyam. 2. szám. Hedd. Szerkesztetesbeszázs. József 86.ALKOTMÁNY ELŐFIZETÉSI ÁR: .Egész évre kor. 38.— félévre __ « 19.— Negyedévre____ ■ 8.50 Egy hónapra ___ « 3.30 Egyes szám ára helyben, vidéken és a vasúti állomásokon 13 fill. Megjelenik naponként reggel, kivéve hétfőn. Budapest, 1917. január 2. SZERKESZTŐSÉG ÉS LAPKIADÓ-HIVATAL VEI., &enuár*lyinte»38*. Hirdetések felvétetnek« kiadóhivatal bas Lillátokat non titok iimu~ Htw*‘Mtk mUimettr • wte Hien, áijsxiti «arfat LíaeéWv. telefMiszte: Umftt yv A munkapárt újévi pro- vokációja. Fenyegetőzés felfelé: s Hazaáruló, aki most téged cserben hagy». — A politikai újév. — Budapest, jan. 1. Az új év a politikai harc teljes kitörésével köszöntött be a munkapárti klubban és a miniszterelnöknél. Míg az ellenzéki pártvezérek ideális légkörben mozgó politikai kijelentéseket tettek és nagy nemzeti eszmék megvalósulásáról szónokoltak, úgy látszik a válságos hírekre eszét és nyugalmát elvesztett többség bejelentette a pártközi béke megtörését és a harcot minden irányban — felfelé is. A koronás király ime alig hagyta el a koronázó nemzetet, máris felhangzik a pártharcok lármája, hozzá akkor, midőn az egész nemzet vére ömlik a harctereken. A megriadt többség ugyan úgy akarja feltüntetni, hogy a pártközi békét az ellenzék zavarta meg azzal, hogy a nádorhelyettesválasztásnál Tiszával szemben állást foglalt. Ámde ilyen átlátszóim hamis ürüggyel nem tud szabadulni a felelősségtől. Mert igaz, hogy az ellenzék Tisza ellen foglalt állást és meg is mondotta az okokat, debban a munkapárt volt a bűnös, hogy adorthelyettes-választásnál nem nyilvánulatott meg az egész nemzetet egyformán megnyugtató eljárás. Mert azt csak senki ■Ngal nem követelhette — hacsak nem drived hatalmi mámorban — hogy az ellenzék Tiszát a legnagyobb kitüntetéssel ölesse. Ellenben az országban minden hazafias polgártól el lehetett várni, hogy József fö- Jjper cégét elismerje a nemzet bizalmát bíró férfiúnak és ha szavazatát reá adja, ezt ne tekintse piszkos presszionál, vagy politikai eszköznek. De erről kár is többet beszélni. Tény, hogy az utolsó hetek eseményei, a külügyminisztériumban beállt változás, az új királynak pártokon felül való tisztánlátása megingatták Tisza pozícióját és a munkapárt most ezt akarja terrorizmussal megerősíteni. A terror egyrészt az ellenzéknek szól. A pártközi béke megbontásának vádjával úgy akarják beállítani a politikai helyzetet, hogy mint Khuen-Héderváry mondotta: (megjött az idő, hogy megmutassuk, hogy van bennünk erő. Ezt tudjuk: a darabontok fegyveres ereje. Ezzel azonban ma csak politikai gyermekeket lehet fenyegetni. Erkölcsi erő híjján, ami pedig nincs a bíróilag megbélyegzett többségben, ez a fegyver is tompa és ártalomatlan. A fenyegetés tehát elsősorban felfelé szól. «Hazaáruló most, aki téged cserben hagy», így harsant fel a megriadt munkapárt szava az újévi üdvözletben. A pártérdek paroxizmusa ime Tiszát már a haza fogalmával azonosítja. Hiszen csak azok beszélhetnek így, akiknél a haza és a hatalom is úgy látszik egyet jelentenek. És megdöbbentő jelenség, hogy ilyen kijelentés, a hazaárulás emlegetése Tisza személyével szemben és érdekében, akkor hangzik el, mikor milliók ontják vérüket a hazáért, mikor a hazaárulás inkonkréto az ellenséggel való összejátszást jelent. De éppen akik ma így gondolkoznak és kiknek a párturalom így elvette a józanságukat, azok állítják ki az erkölcsi bizonyítványt, hogy nem méltók arra, hogy a mai időkben az ország sorsát irányítsák. Akik ma is csak pártot ismernek és a nemzettel annyira egyetértő királyt is el akarják rettenteni attól, hogy az országkormányzásban is pártkülönbség nélkül mindenkit maga körül lásson, azok nem csoda, ha máris elvesztették az uralkodó bizalmát. A király, úgy látszik, jól megérezte ezt is. S mivel a többség, melynek piszkos eredete ismeretes, nem is hivatkozhatok arra, hogy valóban az országot képviseli, ezen érkezési és alkotmányos alapon nem is tanúsíthat ellenállást, tehát ilyet durva és betyár erkölcsökre vallódjsra tanúsít, mikor érzi lábai alatt m a Csúnya látv f főleg, mikor egy szelidlelkű, tapasztalat,’ hitt király kezdi meg uralkodását. I i látszik, a léthez való ragaszkodása V^alább eszköze a pártoknak, semhog »o^-it meg ne kísérelnének. O13.CUL pai.voi pedig, mely eredetében is korrupt eszközökkel jött létre, mely uralmát is csak igy és erőszakkal tudta fentartani, várható-e más magatartás, mint amilyent most a munkapárt tanúsít? El kell ismerni, hogy maga Tisza István más hangon válaszolt a megriadt és fenyegetődző többségnek. Felelősségét jobban átérezve, tartózkodott minden olyan kijelentéstől, mely az ő ajkán is fenyegetésszámba mehetett volna. De elmulasztotta tiltakozni az elhangzottak ellen. A szerepek tehát jól be voltak osztva. Ellenkezőleg, Tisza elővette újra a hálás témát: tiltakozni a centralizmus ellen, aminek semmi jelei sem mutatkoznak ezidő szerint. Hiszen Ausztriában is éppen az alkotmányos élet helyreállásáért folyik a törekvés, amit Tisza gróf Stürgkh idejében éppen nem tartott olyan sürgősnek és kívánatosnak, mint mai beszédében. Amit azonban mondott, az ellen természetesen nem lehet semmi kifogást tenni. Nekünk mindig is az volt az álláspontunk, hogy Ausztriában is az alkotmányos élet az egyedül egészséges. Tisza a háború és béke kérdéseire tett megjegyzése után mindössze arra a politikai megjegyzésre szorítkozott, hogy megköszönve a politikai bizalmat, kijelentette, hogy a «megyünk veletek és ameddig ti is ugy kívánjátok, előttetek. Mindössze ebben a szelíd formában adta meg a visszhangot a párt tüntető kijelentéseire és felfelé szóló fenyegetéseire. De Tiszának nem is kellett többet mondania. A munkapárt elég hangosan elvégezte a mai válságos hírek között a maga szerepét, csakhogy ennek kevés az erkölcsi, sőt a párt keletkezését ismerve, a politikai súlya. Khuen-Hédervárynak tehát kár volt az öklökre való hivatkozása,melyeket eddig összeszorítottak. Amit a mai többségről a Házban elmondottak, azt a pártnak el kell tűrni, mert minden szóban a bírói ítélet szava sújt le rájuk. Felfelé pedig öklöket mutogatni, eddig nem volt kormányképes párt szokása. Az ököl nem is az igazság fegyvere. No meg Khuen-Hédervárynak az ökle már nem is az az ököl, ami tíz évvel ezelőtt volt. A politikai újévről egyébként ezeket jelenthetjük: A munkapárt a jöv. Khuen-Héderváry kirohanása. A nemzeti munkapárt országos köre ma délelőtt tíz órakor a Károly király útján levő közhelyiségben üdvözölte gróf Khuen- Héderváry Károly pártelnököt és az elnökség többi tagját az újév alkalmából. Az üdvözlő beszédet Aknássy László mondta, aki visszapillantást vetett az év eseményeire sz megemlítette, hogy a párt törekvését, elveit és kitartását mennyire igazolta a jelen. Vezetőségével a párt teljesen szolidáris és egységes, sorait pedig a támadások nemhogy megbontanák, de még jobban összeforrasztják. Gróf Kimen-Héderváry Károly így válaszolt: A múlt év a nagyvilágban megint csak a nagy háború jegyében folyt le. De fiaink vére, ha folyt, nem hiába folyt. Nagy gyászt is hozott ránk az elmúlt év, a legnagyobbat, amely minket, ma élőket, kérhetett, midőn nagy királyunkat el kellett temetnünk, azt a nagy embert, azt a nagy uralkodót, aki önfeláldozásig munkálkodott azon, hogy népeit boldogítsa. Különösen nekünk, magyaroknak, volt áldást hozó az 5 uralkodása. Ha ezzel kapcsolatban hálánkkal együtt nagy is a gyászunk és bunk, az Isten megsegített azzal, hogy vigaszt hozott az új királyban. — Visszatérve a magunk munkálkodására, képviselői munkálkodásunkra, bizony azt mondhatnám, hogy talán többet is tehettünk volna. De nem rajtunk múlt. Tettünk, mint törvényhozók annyit, amennyit kormányunk bölcsesége szükségesnek tartott, alkottunk törvényeket, amelyek a nemzet érdekében valók. Közben azonban tárgyalásaink nem úgy folytak le, ahogy nekünk jól esett volna. Nem egyszer az ügyekről való tárgyalás csak egyoldalú volt és bizony nem egyszer önérzetünk rovására hallgatnunk kellett, nehogy a háború elején létrejött pártközi béke megzavarását a mi rovásunkra írhassák.’Önérzetünk rovására ökölbeszorított kézzel kellett akárhányszor elnyelni azt, amit ránk mértek. Azt hiszem azonban megjött az idő, amikor nem rajtunk fog múlni, hogy megtörtük a pártközi békét, hanem más oldalról történik ez meg. Most, szerintem, kötelességünk nemcsak magunk iránt, hanem a nemzet iránt is, amely bennünket kiküldött, hogy helytálltunk, hogy utegumtassuk, van bennünk tehetség, erő és akarat, hogy’ visszautasítsuk a — mondjuk szelíd szóval — méltatlan, ránkszórt szavakat. Tehetségünket ki fogjuk zárni az ország előtt, harcbaszállva, ha kell. Békét ajánlunk fel, de ha nem kell, ott leszünk és harcolunk és küzdünk és ezzel megmutatjuk a nemzetnek, hogy nem hiáig küldött, mint arra való hazafiakat és tisztességes embereket az országgyűlésre, hanem leszámolva ezekkel a támadásokkal, el fogjuk seperni azokat, akik gáládul támadnak bennünket. Teljesen meg vagyok győződve afelől, hogy a ti fámogatostokra mind a kormány, mind a pártvezetőség egyformán számíthat. (Hosszas, élénk helyeslés.) Remélem és kívánom, hogy az új esz- tendőt a béke jegyében, de a mi győzelmünkkel fog- * juk befejezni- nemcsak a harctéren, de a pártéletben és a nemzet előtt is. (Hosszantartó lelkes éljenzés.) __ , „7* •* i