Alkotmány, 1917 (22. évfolyam, 2-26. szám)

1917-01-02 / 2. szám

XII. évfolyam. 2. szám. Hedd. Szerkeszt­­etesbeszázs. József 86.ALKOTMÁNY ELŐFIZETÉSI ÁR: .Egész évre kor. 38.— félévre __ « 19.— Negyedévre____ ■ 8.50 Egy hónapra ___ « 3.30 Egyes szám ára helyben, vidéken és a vasúti állomásokon 13 fill. Megjelenik naponként reggel, kivéve hétfőn. Budapest, 1917. január 2. SZERKESZTŐSÉG ÉS LAPKIADÓ-HIVATAL VEI., &enuár*lyi­nte»38*. Hirdetések felvétetnek« ki­adóhivatal bas Lillátokat non titok iimu~ Htw*‘Mtk mUimettr • wte Hien­, áijsxiti «arfat LíaeéWv. telefMiszte: Umftt­ ­yv A munkapárt újévi pro-­­ vokációja. Fenyegetőzés felfelé: s Hazaáruló, aki most téged cserben hagy». — A politikai újév. — Budapest, jan. 1. Az új év a politikai harc teljes kitörésével köszöntött be a munkapárti klubban és a miniszterelnöknél. Míg az ellenzéki párt­vezérek ideális légkörben mozgó politikai kijelentéseket tettek és nagy nemzeti esz­mék megvalósulásáról szónokoltak, úgy látszik a válságos hírekre eszét és nyugal­mát elvesztett többség bejelentette a párt­­közi béke megtörését és a harcot minden irányban — felfelé is. A koronás király ime alig hagyta el a koronázó nemzetet, máris felhangzik a pártharcok lármája, hozzá akkor, midőn az egész nemzet vére ömlik a harctereken. A megriadt többség ugyan úgy akarja fel­tüntetni, hogy a pártközi békét az ellenzék zavarta meg azzal, hogy a nádorhelyettes­­választásnál Tiszával szem­ben állást fog­lalt. Ámde ilyen átlátszóim hamis ürüggyel nem tud szabadulni a felelősségtől. Mert igaz, hogy az ellenzék Tisza ellen foglalt állást és meg is mondotta az okokat, de­bban a munkapárt volt a bűnös, hogy a­­dorthelyettes-választásnál nem nyilvánul­­atott meg az egész nemzetet egyformán megnyugtató eljárás. Mert azt csak senki ■Ngal nem követelhette — hacsak nem drived hatalmi mámorban — hogy az ellenzék Tiszát a legnagyobb kitüntetéssel ölesse. Ellenben az országban minden haza­fias polgártól el lehetett várni, hogy József fö- Jjper cégét elismerje a nemzet bizalmát bíró férfiúnak és ha szavazatát reá adja, ezt ne tekintse piszkos presszionál, vagy poli­tikai eszköznek. De erről kár is többet beszélni. Tény, hogy az utolsó hetek eseményei, a külügy­minisztériumban beállt változás, az új királynak pártokon felül való tisztánlátása megingatták Tisza pozícióját és a munka­párt most ezt akarja terrorizmussal megerősí­teni. A terror egyrészt az ellenzéknek szól. A pártközi béke megbontásának vádjával úgy akarják beállítani a politikai helyzetet, hogy mint Khuen-Héderváry mondotta: (­megjött az idő, hogy megmutassuk, hogy van bennünk erő­. Ezt tudjuk: a darabon­tok fegyveres ereje. Ezzel azonban ma csak politikai gyermekeket lehet fenyegetni. Er­kölcsi erő híjján, ami pedig nincs a bíróilag megbélyegzett többségben, ez a fegyver is tompa és ártalomatlan. A fenyegetés tehát elsősorban felfelé szól. «Hazaáruló most, aki téged cserben hagy», így harsant fel a megriadt munkapárt szava az újévi­­ üdvözletben. A pártérdek paroxizmusa ime Tiszát már a haza fogal­mával azonosítja. Hiszen csak azok beszél­hetnek így, akiknél a haza és a hatalom is úgy látszik egyet jelentenek. És megdöb­­bentő jelenség, hogy ilyen kijelentés, a hazaárulás emlegetése Tisza személyével szemben és érdekében, akkor hangzik el, mikor milliók ontják vérüket a hazáért, mikor a hazaárulás in­konkréto az ellen­séggel való összejátszást jelent. De éppen akik ma így gondolkoznak és kiknek a párturalom így elvette a józan­ságukat, azok állítják ki az erkölcsi bizo­nyítványt, hogy nem méltók arra, hogy a mai időkben az ország sorsát irányítsák. Akik ma is csak pártot ismernek és a nemzet­tel annyira egyetértő királyt is el akarják rettenteni attól, hogy az országkormány­zásban is pártkülönbség nélkül mindenkit maga körül lásson, azok nem csoda, ha máris elvesztették az uralkodó bizalmát. A király, úgy látszik, jól megérezte ezt is. S mivel a többség, melynek piszkos eredete ismere­tes, nem is hivatkozhatok arra, hogy való­ban az országot képviseli, ezen érkezési és alkotmányos alapon nem is tanúsíthat ellen­állást, tehát ilyet durva és betyár erköl­csökre valló­­­djsr­a tanúsít, mikor érzi lábai alatt m a Csúnya látv f főleg, mikor egy szelid­lelkű, tapasztalat­,’ hitt király kezdi meg uralkodását. I i látszik, a léthez való ragaszkodása V^alább eszköze a pártoknak, semhog »o^-it meg ne kísé­relnének. O13.CUL pai.voi pedig, mely er­ede­­tében is korrupt eszközökkel jött létre, mely uralmát is csak igy és er­őszakkal tudta fentartani, várható-e más magatartás, mint amilyent most a munkapárt tanúsít? El kell ismerni, hogy maga Tisza István más hangon válaszolt a megriadt és fenye­­getődző többségnek. Felelősségét jobban átérezve, tartózkodott minden olyan ki­jelentéstől, mely az ő ajkán is fenyegetés­­számba mehetett volna. De elmulasztotta tiltakozni az elhangzottak ellen. A szerepek tehát jól be voltak osztva. Ellenkezőleg, Tisza elővette újra a hálás témát: til­takozni a centralizmus ellen, aminek semmi jelei sem mutatkoznak ezidő szerint. Hiszen Ausztriában is éppen az alkotmányos élet helyreáll­ásáért folyik a törekvés, amit Tisza gróf Stürgkh idejében éppen nem tartott olyan sürgősnek és kívánatosnak, mint mai beszédében. Amit azonban mondott, az ellen természetesen nem lehet semmi kifo­gást tenni. Nekünk mindig is az volt az álláspontunk, hogy Ausztriában is az alkot­mányos élet az egyedül egészséges. Tisza a háború és béke kérdéseire tett megjegyzése után mindössze arra a poli­tikai megjegyzésre szorítkozott, hogy meg­köszönve a politikai bizalmat, kijelentette, hogy a «megyünk veletek és ameddig ti is ugy kívánjátok, előttetek. Mindössze ebben a szelíd formában adta meg a visszhangot a párt tüntető kijelentéseire és felfelé szóló fenyegetéseire. De Tiszának nem is kellett többet mon­dania. A munkapárt elég hangosan elvégezte a mai válságos hírek között a maga szerepét, csakhogy ennek kevés az erkölcsi, sőt a párt keletkezését ismerve, a politikai súlya. Khuen-Hédervárynak tehát kár volt az ök­lökre való hivatkozása,melyeket eddig össze­­szorítottak. Amit a mai többségről a Ház­ban elmondottak, azt a pártnak el kell tűrni, mert minden szóban a bírói ítélet szava sújt le rájuk. Felfelé pedig öklöket mutogatni, eddig nem volt kormányképes párt szokása. Az ököl nem is az igazság fegyvere. No meg Khuen-Hédervárynak az ökle már nem is az az ököl, ami t­íz évvel ezelőtt volt. A politikai újévről egyébként ezeket jelenthet­jük: A munkapárt a jöv­. Khuen-Héderváry kirohanása. A nemzeti munkapárt országos köre ma délelőtt tíz órakor a Károly király útján levő közhelyiség­ben üdvözölte gróf Khuen- Héderváry Károly párt­­elnököt és az elnökség többi tagját az újév alkal­mából. Az üdvözlő beszédet Aknássy László mondta, aki visszapillantást vetett az év eseményeire sz megemlítette, hogy a párt törekvését, elveit és ki­tartását mennyire igazolta a jelen. Vezetőségével a párt teljesen szolidáris és egységes, sorait pedig a támadások nemhogy megbontanák, de még jobban összeforrasztják. Gróf Kimen-Héderváry Károly így válaszolt: A múlt év a nagyvilágban megint csak a nagy há­ború jegyéb­en folyt le. De fiaink vére, ha folyt, nem hiába folyt. Nagy gyászt is hozott ránk az elmúlt év, a legnagyobbat, amely minket, ma élő­ket, kérhetett, midőn nagy királyunkat el kellett temetnünk, azt a nagy embert, azt a nagy uralko­dót, aki önfeláldozásig munkálkodott azon, hogy népeit boldogítsa. Különösen nekünk, magyarok­nak, volt áldást hozó az 5 uralkodása. Ha ezzel kap­csolatban hálánkkal együtt nagy is a gyászunk és bunk, az Isten megsegített azzal, hogy vigaszt ho­zott az új királyban. — Visszatérve a magunk munkálkodására, kép­viselői munkálkodásunkra, bizony azt mondhat­nám, hogy talán többet is tehettünk volna. De nem rajtunk múlt. Tettünk, mint törvényhozók annyit, amennyit kormányunk bölcsesége szükségesnek tartott, alkottunk törvényeket, amelyek a nemzet érdekében valók. Közben azonban tárgyalásaink nem úgy folytak le, ahogy nekünk jól esett volna. Nem egyszer az ügyekről való tárgyalás csak egy­oldalú volt és bizony nem egyszer önérzetünk rová­sára hallgatnunk kellett, nehogy a háború elején létrejött pártközi béke megzavarását a mi rová­sunkra írhassák.’Önérzetünk rovására ökölbe­szorított kézzel kellett akárhányszor elnyelni azt, amit ránk mértek. Azt hiszem azon­ban megjött az idő, amikor nem rajtunk fog múlni, hogy megtörtük a pártközi békét, hanem más oldalról történik ez meg. Most, szerin­tem, kötelességünk nemcsak magunk iránt, hanem a nemzet iránt is, amely bennünket kiküldött, hogy helytálltunk, hogy utegumtassuk, van bennünk tehet­ség, erő és akarat, hogy’ visszautasítsuk a — mond­juk szelíd szóval — méltatlan, ránkszórt szavakat. Tehetségünket ki fogjuk zárni az ország előtt, harcbaszállva, ha kell. Békét ajánlunk fel, de ha nem kell, ott leszünk és harcolunk és küzdünk és ezzel megmutatjuk a nemzetnek, hogy nem hiáig­ küldött, mint arra való hazafiakat és tisztességes embereket az országgyűlésre, hanem leszámolva e­zekkel a támadásokkal, el fogjuk seperni azokat, akik gáládul támadnak bennünket.­­ Teljesen meg vagyok győződve afelől, hogy a ti f­ámogatostokra mind a kormány, mind a pártvezetőség egyformán számíthat. (Hosszas, élénk­­ helyeslés.) Remélem és kívánom, hogy az új esz-­­ tendőt a béke jegyében, de a mi győzelmünkkel fog- * juk befejezni- nemcsak a harctéren, de a pártéletben és a nemzet előtt is. (Hosszantartó lelkes éljenzés.) __ , „7* •* i

Next