Állami Gazdaság, 1955 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1955-01-01 / 1. szám
munkában a legnagyobb munka vár. Például, ha a téli gépjavításkor a gazdaság valamennyi dolgozóit összehívjuk, nem érhetünk el kellő eredményt. Helyesebb tehát, ha a gépjavítás elvégzése érdekében csak a traktorosokat, a műhely munkásait hívjuk össze, s csak velük vitatjuk meg, hogy hány traktort, cséplőgépet, s hogyan, mikorra kell kijavítaniuk. Erre is tegyenek meghatározott vállalásokat és csakis az ezzel kapcsolatos megfelelő munkamódszereket vitassuk meg. Hasonlóképpen, tavaszi munkák idején se hívjuk értekezletre az összes dolgozót, hanem elsősorban a traktorosokat, fogatosokat, a növénytermelésibrigádok dolgozóit, s velük vizsgáljuk meg a tavaszi munkák konkrét feladatait. Nyilvánvaló tehát, hogy a termelési értekezletek szervezésekor alkalmazkodnunk kell az üzem saját szervezeti és sajátos termelési adottságaihoz, soron lévő feladatához. A termelési értekezleteknek nagy szerepük van a mezőgazdaság szocialista építésében is, a mezőgazdaság fejlesztéséről szóló párt- és kormányhatározat végrehajtásában. Minden igazgató és minden üzemi szakszervezeti bizottság arra törekedjék, hogy minél jobban megszervezzék a termelési értekezleteket, és a dolgozók újításaikkal, felajánlásaikkal, véleményükkel aktívanvegyék ki részüket a gazdaságok feladataiból. A gazdaság vezetői és a szakszervezet bátran forduljanak a dolgozókhoz, kérjék segítségüket. Ne féljenek a bírálattól és javaslattól. De arra is fordítsanak figyelmet, hogy a dolgozók javaslatait, bírálatait figyelembe vegyék, s a megvalósítható javaslatokat csakugyan váltsák is valóra! r Щ циищ: Nikotint termelnek Balatonnagybereken A blaton nagy bereki állami gazdaságban az Országos Találmányi Hivatal és a Dohánykutató Intézet kísérleti üzemet létesített a zöld dohányból történő nikotinkivonási eljárás kipróbálására. Azért választották éppen ezt a bereki gazdaságot, mert a talaj igen alkalmas a magas nikotintartalom kapadohány termelésére, másrészt meg volt minden a kísérleti üzem felállításához szükséges feltétel. A gazdaság imremajori üzemegységének pajtájában a Lágymányosi Dohánygyár által készített berendezéssel hetek alatt készült el az új üzem. A kísérleteket már a múlt év őszén jó eredménnyel be is fejezték. A kísérlet bebizonyította, hogy az üzem megfelelő fejlesztésével Nagyberek megtermelheti az ország nikotinszükségletének jelentősi hányadát Az új eljárással a nikotin előállítási költsége lényegesen olcsóbb lesz, mivel a dohánytermelésből több nikotínt lehet kivonni. Az új nikotínkivonási eljárás megkönnyíti a gazdaság munkáját a dohánytermelésnél, de különösen a betakarításnál, mert az eddigi hosszadalmas, sok munkaerőt és pajtateret igénylő törés, fűtés, szárítás elmarad, akár járva silózással is vágható a zöld dohány, amelyet a gazdaságban épült feldolgozó üzem azonnal átvesz. A gazdaság számítása szerint, a múlt évi kísérletek során katasztrális holdanként 1.278 forint munkabért takarítottak meg, amely a mintegy 15 hold termését feldolgozó kísérlet során 18.430 forintot tett ki. Ehhez hozzá kell még számolnunk a fogatnapban és a pajtatérben jelentkező megtakarítást is. Remélhetőleg, ez kezdete lesz annak a kívánatos folyamatnak, hogy a gazdaságok saját termésüket, saját ipari üzemeikben dolgozhassák fel és a visszamaradó melléktermékeket helyben hasznosíthassák. A múlt évi kísérletek eredményeként az idén Balatonnagybereken már nagyüzemi méretekben megindul a dohány- és a nikotintermelés. Horváth János Üzemi tartályok kiotrakellis torony 2