Állattenyésztés és Takarmányozás, 1987 (36. évfolyam, 1-6. szám)
1987 / 1. szám - Bíró István: 75. éves a magyar állat törzskönyvezés = The 75 years of the Hungarian herdbook keeping
2 BÍRÓ: 75 éves a magyar törzskönyvezés radandó eredményeket hozott a mezőhegyes vidéki kisgazdák Nóniusz lótenyésztésének irányítása és előbbrevitele terén. A tenyésztés-szervezés útkeresésében újabb és kedvező fordulat következett be a századforduló táján, néhány évvel az első világháború kitörése előtt, amihez a lökőerőt külföldi tapasztalatok szolgáltatták. Különösen Dániában, Svédországban és Németországban végzett tanulmányutak tapasztalatai voltak nagy hatással a magyar gazdákra, illetve vezető szakemberekre. A tanulmányút felhívta a figyelmet a szarvasmarhatenyésztés terén ott folyó igen értékes és eredményes munkára, melynek alapja a tejelés ellenőrzése volt. Ezeknek a külföldi benyomásoknak hatására Magyar Károly, Czeglédi Tivadar és Töpler Károly kezdeményezte 1910-ben a károlyházai Szarvasmarha ellenőrző egyesület létesítését. Egy évvel később 1911-ben, amikor a speciális szakemberképzés is beindult, lehetővé vát újabb tejelést ellenőrző körzetek szervezése, s ezzel kezdetét vette Magyarországon is a korszerű állattenyésztés alapjának lerakása, a törzskönyvezési munka szervezett keretek közötti beindítása. Ebből az alkalomból külön is szeretném kiemelni azt a kimagasló szerepet, amelyet a Fejér megyei tenyésztők ebben az alapító munkában vállaltak. Az elsők között voltak 1911-ben a tejelés ellenőrzés bevezetése terén. Példájukat követve egymás után alakultak a tejelést ellenőrző körzetek. Ez a szervezet sok más, a szarvasmarhatenyésztés ügyét szolgáló feladat mellett ráirányította a figyelmet a tehenek tejtermelésének megfigyelésére, másrészt ennek hiteles megállapításához megbízható adatokat szolgáltatott, ami azután a tejtermelés fejlesztése terén megindította a nemes versenyt. A háború előtt összesen 37 tejelést ellenőrző körzet alakult meg és közel 12 000 tehén ellenőrzésére terjedt ki működésük. Ennek az úttörő munkának hallatlanul nagy jelentőségét akkor tudjuk igazán értékelni, ha belegondolunk, hogy az akkori Magyarország állattenyésztésének színvonala messze elmaradt a nyugateurópai, nem beszélve a tengeren túli országok állattenyésztésének színvonalától. A tenyésztés szervezetlenségét szenvedélyesen bíráló gróf Széchenyi Emil országgyűlési képviselő 1914-ben a következőket mondja: „Mialatt az európai államok állattenyésztése csodálatosan fejlődik, azalatt a magyar parasztság állatállománya, sem mennyiség, sem minőség tekintetében nem gyarapodik, jóllehet földművelésügyi kormányzatunk évenként több millió koronát költ el a köztenyésztés fejlesztésére.” Majd így folytatja: „Mikor 1908-ban az amerikai gazdák nálunk jártak tanulmányúton, ők észrevették a magyar köztenyésztés hibás szervezését és jelentésükben meg is írták, hogy a magyar kormány állattenyésztési rendszere elijesztő példája annak, hogyan nem szabad a parasztság állattenyésztését szubvencionálni. A magyar földművelésügyi minisztérium ugyanis azon a szerencsétlen módon akar a köztenyésztésen javítani, hogy külföldről importált tenyészanyagot oszt szét a nép között, de nem gondoskodik egyidejűleg arról, hogy ez a tenyészanyag tovább is tökéletesedjék és eképp az állam segítségével vásárolt jó tenyészállatok utódjai ismét csak elkorcsosodnak. S a legfájdalmasabb az egész dologban az, hogy emiatt a rendszertelenség miatt állattenyésztésünk állami segélyezése is irracionális, mert az a körülbelelül 6000 bika és 4000 sertés van, amit a gazdasági felügyelők az egyes községek számára évenként közel 3 millió korona államköltséggel megvásárolnak, nem képesek a parasztság állatállományát megjavítani, mert végeredményben nálunk a falusi csordás, a kanász és a juhász vezeti az állattenyésztést és nem tud érvényre jutni a tenyésztésnek az a princípiuma, hogy mindig a jobb állatok utódait kell felhasználni továbbtenyésztésre.” Ezekből a gondolatokból kitűnhet, hogy milyen környezetben kellett lerakni a tenyésztésszervezés alapjait, honnan kellett a századfordulón indítani. Sajnos a világháború kitörése miatt ez a perspektivikusnak ígérkező építő munka megszakadt, az ellenőrző körzetek fokozatosan megszűntették működésüket és csak a háború után lehetett újból életre kelteni.