Amerikai-Kanadai Magyar Élet, 1978. március (20. évfolyam, 8-11. szám)

1978-03-04 / 8. szám

2. oldal mérföld. Építője McDonnell- Douglass Co. 16 F-16” typusú harci repülőgép, hatósugara 500-800 mérföld. (Az időjárástól függően.) Építi a General Dinamics Co. Egyiptomnak: 50 “F-5E” harci bombázógépet. Saud-Arábiának: 60 F-15 typusú harci repülőgépet. Izrael ellenzi az arab államoknak szánt repülőgépeknek szállítását. Carter elnök szerint ezek a szállítások szükségesek, hogy a Szovjet Unió oldalán álló arab államok hadikészültségét ellensúlyozzák. A Fehér Ház szállítási terve, most a Kongresszus elé kerül. A jóváhagyással kapcsolatban heves vita várható. JACKSON SZENÁTOR MOSZKVÁBA KÉSZÜL A Szovjet Unió kormányának meghívására Jackson szenátor a közeljövőben Moszkvába látogat. Látogatásának nagy jelentősége lehet. A Fehér Ház szak­értői úgy vélik, hogy a Kreml vezetői nem fognak semmi lényeges ajánlattal előállni. Ezzel szemben már az is figyelemre méltó, hogy Brezsnyev és tanácsadói beszélni akarnak Jackson szenátorral, akit a Szovjet sajtó úgy emleget mint a katonai és ipari érdekszövetség szószólóját és a cionista - imperialista erők vezérét. A meghívás hátterében három probléma áll: A SALT tárgyalások elakadása, a legnagyobb vámkedvezmény megadása a Szovjet Uniónak és ezekkel kapcsolatban a szovjet zsidók kivándorlásának ügye. 1974-ben a Kongresszus elfogadta az u.n. “Jackson törvénymódosítást”, amely a legnagyobb vámkedvezmény megadását a szovjet zsidók kivándorlásának megkönnyítéséhez kötötte. (Jackson szenátor évi 60.000 kivándorlóról beszélt.) A törvénymódosítás a kívánt eredménnyel ellenkező hatást váltott ki. A szovjet zsidók kivándorlása az 1973-as 35.000 főről 1976-ban 14.000 főre süllyedt. 1988-ben emelkedett valamit: 17000 zsidó kapott kivándorlási engedélyt. Jackson szenátor szókimondó ember és az u.n. “kemény vonal” híve. A tapasztalat (Nixon látogatás) azt bizonyítja, hogy a Kreml “kemény vonalas” vezetői jobban megértik a hozzájuk hasonló gondolkozású embereket, mint a békét keresőket. Jackson meghívása azt is mutatja, hogy milyen mély­ponton áll Carter elnök tekintélye Moszkvában. FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! «===T—r 1 Magyar Élet i cAmaicaii-Canadiaii^Jiungariaii^Life ****** s IAWGEST WEEKJLV W THE HUNGÁRIÁN 1ANTJ l/LTJ ■sasa — icrnomo • momtrcm. ____canada as< .................... ^................... 3636 Northi PARIS Ave., CHICAGO, Illinois 60634 Főszerkesztő és kiadó: ÁDÁM HALMÁGYI LAJOS. 3636 N. Paris Ave. Chicago. III. 60634 Telefon: 625-8774 Second Class Postage paid at Chicago. III. Pubiished every Saturday, -Lapunk ára USA-ban 35 cent, Kanadában 35 cent. Előfizetési dij: USA-ban: egy évre $18.00. félévre $10.00 Kanadában: egy évre $18.00, félévre $10.00 Editorial and Publishing Office: 3636 N.Paris Ave., Chicago. 111. 60634. Phone: 625-8774. Managing Editorand Publisher: I.ouis Halmagyi Adani Subscription rate: $I8.00/year in the USA, Canada: $l8.0ü/year ARGENTÍNA KORLÁTOZZA A VALLÁS­SZABADSÁGOT Argentína kormánya február 14.-én rendeletet adott ki, amely engedélyhez köti az egyházak működését. A r.k. egyház, amely államvallás, nincs alávetve ennek a rendelkezésnek. Argentina 25 milliós lakosságának 90%-a katolikus kb. 400,000 protestáns, 90,000 görökeleti és 80,000 zsidó. A rendelet tulajdonképpen a “szekták” működését igyekszik korlátozni. Néhány hónappal ezelőtt a katonai kormány betiltotta a “Jehova-tanui”-nak vallásgyakorlatát, mert nem hajlandók tisztelegni az országzászló előtt. Argentina Legfelsőbb Bírósága február 13.-án jóváhagyta a kormány rendeletét. A kormány betiltotta a hindu irányzatú “Divine Light Mission” és a “Hare Krishna” egyházak működését. FELHŐSZAKADÁS DÉL­KALIFORNIÁBAN Január és február elején ítéletidő vonult végig az ország északi és keleti segélyén. Óriási hóviharok napokra megbénították Illinois, Ohio, Michigan, Pennsylvania, New York, és az egész észak- keleti partvidéket. Február 8.-án és 9.-én felhőszakadáshoz hasonló eső zúdult Dél-California partvidékére, és óriási hóesés a hegyekre. A vihar Los Angeles vidékén sok emberéletet sín a tengerparti településeken és a közeli völgyekben.. Kb. 40 völgylakó sorsáról máig sincs biztos értesülés. Feltételezik, hogy a hegyoldalakról lemosott iszaptömegben lelték halálukat. Los Angeles egyik külső településének temetőjét elmosta a völgyből lezúduló több méter magas szökőár. A halottaknak csak egy kis számát találták meg, iszapba temetve, a helyszíntől 20 mérföldes távolságban. A kár óriási kár nem hasonlítható a “Mid- West”-en és az észak-keleti partvidékere elszenvedett károkhoz. Los Angelesben kettő nap alatt 3.53 hüvelyk (incs) eső esett. A károsultaknak nem nagy vigasz, hogy az Időjárás jelző Intézet szerint ez a vihar nem tartozik a legnagyobbak közé. Az “esős évszak” eddigi csapadéka 19.95 inch, a 8.68 inches átlaggal szemben. Az évi record csapadék 38.18 inch, amely 1883-84­­telén” zúdult Los Angeles és környékére. A leszárazabb tél az 1960-61-es volt, amikor az esős évszakban (október-március) csak 4.85 inch eső esett., LINUS PAULING SZOVJET KITÜNTETÉSE Február 10.-én a Szovjet Tudományos Akadémia a Lomonosov Aranyéremmel tüntette ki a 77 éves amerikai, tudós vegyészt, Linu P­aulingot. Ez a kitüntetés az 1977 évre szólt és a quantum mechanikai törvényeinek a vegyészetben való alkalmazásáért ítélték oda az amerikai vegyésznek.. Pauling kétszer elnyerte a Nobel díjat és a Szovjet Tudományos Akadémia már előzőleg kitüntette a Lenin-díjjal. Pauling nemrégiben azt hirdette, hogy “c” vitaminnal nagy dózisokban, meg lehet előzni a nátha lázat. Az eddig végzett laboratóriumi kísérletek nem igazolták ezt a feltevést. Kiváncsiak vagyunk, hogy a szovjet kormány megengedné-e valamelyik állampolgárának, hogy elfogadjon egy amerikai kitüntetést. Moszkva még a Nobel­­díjaktól is fél, pedig svédek és a norvégek inkább szocialisták, (de nem Leninisták. Szerk.), mint kapitalisták. A “CHICAGO DAILY NEWS” SORSA Chicago legnagyobb napilapja, a “Chicago Daily News”, anyagi nehézségekkel küzd és úgy néz ki a dolog, hogy március 4.-én megszünteti megjelenését. Sok függ attól, hogy a szakszervezeti munkások és alkalmazottak, hajlandó-e bérük illetve fizetésük csökkentésébe beleegyezni. De nem ez az egyetlen baj. A Chicago Daily News kitörölhetetlen nyomott hagyott az Egyesült Államok­ra, amikor a Chicago Tribune Co. beszüntette a Chicago TODAY NAPILAPOT és a Chicago Daily News maradt az egyetlen délutáni napilap, a vállalkozás 21,7 millió dollárt vesztett. Ha a Chicago Daily News bezár, kilátás van rá, hogy az alkalmazottak egy részét átveszi a Chicago Sun-Times, amely eddig megtalálta a számítását. A Chicago daily News 102 éves történelmét sok kitüntetés, többek között 15 PULIZER- díj, díszítette. Olyan kiválóságokkal dicsekedhetik, mint SYDNEY J. Harris, Corl Sandburg, Ben­ Hecht, John Gunther, Mike Royko és John Pischetti, karikaturista és grafikus. GAZDÁT CSERÉLT A WASHINGTON STAR A Washington Star kiadója, Mr Joe L. Allbritton a február 3.-i sajtó­értekezleten bejelentette, hogy 20 millió dollárért eladta lapját a TIME, Inc. vállalatnak. Mr Allbritton négy évvel ezelőtt vásárolta meg a Washington Star-t, amely akkor is anyagi nehézségekkel küzdött. Azóta havonta egy millió dollárt vesztett. Washington másik lapja a Washington Post reggeli napi­lapja megtalálja számítását. Úgy látja, hogy a délutáni lapok kora lejárt, (lásd a Chicago Daily News nehézségeit). A Washington Star 1852-ben indult és az 1950-es évek elején elérte a­ napi 5 százezres példányszámot. 1954-ben indult a Washington Post Co. reggeli lapja és azóta a Star példányszáma állandóan csökkent. Jelenleg napi 350,000 körül mozog. BREZSNYEV TILTAKOZIK Az elmúlt hetekben Brezsnyev levelet írt a nyugateuró­pai álamok vezetőinek és figyelmeztette őket, hogy védelmi rendszerük további kiépítése nagyban visszaveti a két superhatalom közöött folyó fegyverkező­­korlá­tozási tárgyalásokat. Különösen hangsúlyozta a neutron-­bomba bevezetésének veszélyét,­­ennek a bombának a romboló hatása minimális, de a rádióaktív kisugárzása igen rős. Ezzel a bombával meg lehet bénítani a Varsói Szövetség tanktömegének mozgását. Érthető, hogy Brezsnyev ellenzi ezt a bombát. Szerk.) A NATO Szövetség értesítette Brezsnyevet, hogy levelét megfontolás tárgyává teszik. A nyugat európai kormányok azonban kritizálják Brezsnyev eljárását és azt az egyes országok belügyeibe való beavatkozásnak tekintik, a NATO vezértitkára a holland Joseph Luns kijelentette, hogy elsősorban Moszkva szegte meg a Helsinkiben aláírt Nyilatkozat szellemét, amikor nagyobb haderőt épített ki, mint amennyi a Szovjet Unió védelmére szükséges lenne. A Szovjet Unió állami költségvetésének 13%-át fordítja katonai célokra; a nyugateurópai államok csak a költségvetésük 5%-át. AMERIKAI-KANADAI MAGYAR ÉLET 1978.március 4.

Next